Guantánamói ​napló 87% 18 csillagozás

Jobbra számítottam. Rendben, Slahi nem író, de ugye ott volt egy szerkesztő, aki igazán meghúzhatott volna egyes részeket. Sokszor untam, mert mindig visszatértek teljesen ugyanazok az elemek, a kihallgatások zöme is teljesen ugyanarra a párbeszédre épült, így azt elolvashattuk kismilliószor. Meg azt is, hogy imádkozik, rászólnak, hogy ne imádkozzon, erre magában imádkozik. Ha tízszer rám szólnak, hogy ne imádkozzak, akkor valószínűleg van annyi eszem, hogy legközelebb csak magamban imádkozom, nem? Szóval elég szépen lett így „töltelék” a könyvben, amivel igazából nem jutottunk egyről a kettőre.

Aztán – meg lehet kövezni – valószínűleg én vagyok az egyetlen, akiben azért merültek fel kétségek. Főleg olyan téren, hogy egyszer a lábjegyzetben felmerült, hogy az a rokona (a feleség nővérének a férje), aki közvetlen bin Laden tanácsadója volt, hogy őt is elkapták később, talán börtönbe is került, de valami negyedannyi időre, mint Slahi. Pedig ő ténylegesen, bizonyítottan ott volt bin Laden mellett, még ha jelezték is, hogy ő inkább olyan tanácsokat osztott, amivel meggátolta volna az amerikaiak elleni támadásokat. De felmerült bennem a kérdés, hogy hogy lehet, hogy ez a bizonyítottan dzsihádista tanácsadó megússza x év börtönnel, addig Slahi meg ott szenved, noha ellene semmi bizonyíték? Plusz még ott van az, hogy azért nem vettek ám őrizetbe minden egyes arab származú, sokat utazó, mérnökszerű tevékenységet folytató embert… ha az lett volna, hogy mindenkit, aki csak egyszer beszélt az Al-Kaida valamelyik tagjával, letartóztatnak, tele lett volna velük az összes börtön :-D Szóval valami gyanú kellett, hogy legyen (szerintem), persze erre jól rátett az is, hogy amikor gyanúba keveredett Kanadában, mit tesz? „Meglép”, hazautazik, hát ez kérem, tényleg mintha felállt volna integetve, hogy „bűnös vagyok”…

Ezzel szemernyit sem akarom védeni az amerikaiakat, vagy a jordánokat, főleg nem a saját országát, ami kiadta (ami röhejes volt tényleg), a kínzások lehet, beválnak néha, de ha már olyan szinten alkalmazzák, előbb-utóbb úgyis bevallanak azt is – mint Slahi tette –, amit nem is követtek el, annak meg semmi értelme (max. ha bűnbakot akarunk találni, de őszintén, annak sincs értelme, a bűnös meg röhögjön valahol egy sort, hogy de hül.ék ezek). A kínzások leírását nem éreztem elég „húsbavágónak”, valószínűleg a cenzúrázás miatt is, itt azért nem volt kézlevágás, körömletépés, áramütés, stb. persze volt verés bordatörésekkel és miegymás, ami ugyancsak szenvedés, de remélem, értitek, mit akarok mondani. Úgy tűnik, a kínzások nagy százaléka inkább a pszichikai-lelki terrorra megy rá, nem a fizikaira (illetve a fizikaiban is olyan „egyszerű” behatásúakra, mint a hidegben/melegben tartásra, alvásmegvonásra, stb., amiben persze ugyanúgy meg lehet halni).

Összességében engem tehát megosztott a könyv. Slahi, akárhogy is próbálkoztam, csak állhatatosságával nőtt a szememben, sajnálom, hogy ezt át kellett élnie, ha (és itt a ha) tényleg ártatlan volt. Mert ezt bizony csak ő tudja biztosra. Bennem végig ott volt egy kis kétely, úgyhogy lehet ezért nem tudtam vele teljesen azonosulni.

spoiler

Nehéz olvasmány. Lassan haladtam vele, mert sajnos kevésbé olvasmányos, viszont annál brutálisabb. Egyszerűen szó szerint hihetetlen ami tényleg megtörténik az amerikai kormány nevében. Végig az az érzése az embernek h ez egy fikció, ilyen a való életben nincs. De sajnos van… és ez sokkoló.

Egy kihíváshoz kerestem mauritániai szerzős könyvet, és a Moly adatbázisa ezt dobta ki. Kicsit félve álltam neki az értékeléseket olvasva, de végül pozitív meglepetés ért. A leírások sokkal kevésbé naturalisztikusak, mint például ebben a könyvben, így akit az tart vissza az olvasásától, hogy sok és véres kínzás szerepel benne, az szerintem adhat egy esélyt a könyvnek. Én inkább az előszóban foglaltakkal értek egyet: ahhoz képest, hogy Slahi mi mindenen ment keresztül az alatt a pár év alatt, mielőtt megírta emlékiratait,* meglehetősen jól sikerült, olvasmányos a szöveg.

Slahi már-már hihetetlen megértéssel viszonyul fogvatartóihoz, és igyekszik megérteni azt a társadalmat, amely végső soron raboskodásáért felel. A könyv bemutatja Slahi életét elfogása/elrablása előtt, azt, hogy miért került az amerikaiak célkeresztjébe, és miként próbáltak tőle információkat kicsikarni. (A kötet lábjegyzetei is olvasásra érdemesek, mert bár jobbára jegyzőkönyvi hivatkozások, de mind az amerikaiak Guantanamóval kapcsolatos határozatlanságára, mind a határokon, (geo)politikai szembenállásokon átívelő univerzális kínzási, fogvatartási módokra rávilágítanak.) Slahi igyekszik a lehető legátfogóbb képet nyújtani ügyéről, így a fentieken túl például a mauritániai esküvői szokásokat is megismerhetjük, vagy azt, hogy miként (nem) böjtölhetnek, imádkozhatnak a foglyok az amerikai táborban. Slahi elbeszélésében igyekszik a tényekre, és a vele megtörténtekre szorítkozni (ezt többször maga is írja), szóbeszédeket, más foglyoktól hallottakat mindig fenntartásokkal kezel. A könyvet elolvasva nehéz nem szimpatizálni a szerzővel, akinek nemhogy 9/11-hez, de a millenniumi összeesküvéshez sem volt köze.

* A (cenzúrázott) kézirat lezárása és megjelenése közt majdnem tíz év telt el.

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem értem a könyv fordítója körüli rajongást. Lehet, hogy nem ilyen típusú könyveket szokott fordítani, de a helyzet az, hogy itt rettenetesen magyartalanok a mondatok, sok a tükörfordítás, és a könyv vége felé az elgépelés is. Jó lett volna, ha a kötetben előforduló öt arab szónak utána néz, és nem angolul hagyja benne, mert félrevezető és ha a Wikipédián meg tudta nézni, mi az a fatva (és le is tudta írni magyaros átírással), akkor a másik négy szóra is vehette volna a fáradságot.)

Teljesen véletlenül akadtam erre a könyvre a könyvtárban, és gondoltam, kiveszem, amíg vissza nem hozzák azt a könyvet, amit eredetileg kerestem. Egyáltalán nem bántam meg, nagyon jó választás volt ez a könyv. Több érdekessége is van, az egyik, hogy amikor először megjelent eredeti nyelven, akkor a szerző még a guantanamói börtönben tartózkodott, a magyar kiadás idején azonban már kiszabadult. A másik, hogy az egész könyv, a kézirathoz hasonlóan ki van cenzúrázva. Tele van fekete kitakarásokkal, mert bár a kéziratot talán 10 évvel a megírása óta feloldották a titkosítás alól (így jelenhetett meg), de cenzúrázott változat. Olyan dolgok vannak benne kitakarva, mint pl. nevek, személyes névmások (M. O. Slahi angolul írta a kéziratot, így a hím- és nőnemű névmásokról van szó), dátumok, de van, hogy több egybefüggő oldal is ki van takarva. Vajon megtudjuk-e valaha, hogy ezeken a helyeken mi szerepelhetett?
A könyv szerkesztője, Larry Siems, emberjogi aktivista alapos kutatómunkát végzett, és rengeteg lábjegyzettel látta el a könyvet. Sőt még egy idővonalat és rövid összefoglalót is írt Mohamedou Ould Slahi életéről és az eseményekről, melynek eredményeképpen GTMO-ra került, és megírta a naplót. Azonban azt is hozzátette, hogy sok minden csak spekuláció, mert M. O. S. nem láthatta a könyvet sem szerkesztés közben, sem megjelenése után. Itt megjegyezném, hogy a fordítónak sem lehetett könnyű dolga, mivel úgy kellett lefordítania a könyvet, hogy a legtöbb mondat fele hiányzott, úgyhogy ez mindenképpen nagy teljesítmény.
A könyvben nemcsak arról olvashatunk, hogy M. O. S. miket élt át az amerikai börtönben, hanem az afganisztáni és jordániai kihallgatásairól is részletesen írt. Bár sokat lehetett hallani a hírekben is, hogy hogyan bántak az amerikaiak a foglyokkal, mégis elég megdöbbentő, amiket itt lehet olvasni. A szerzővel annak szellemében bántak, hogy mindaddig bűnös, amíg be nem bizonyosodik az ártatlansága. M. O. S. végig a hitébe
– és persze abba, hogy ő ártatlannak vallotta magát – kapaszkodott, csak így tudta elviselni a megalázást, kínvallatást, szexuális zaklatást. Érdekes viszonya alakult ki a fogvatartóival az évek során, volt, akivel már szinte kényszerű barátok lettek. Többször is úgy írt róluk, hogy van, aki „gonosz”, de a többeken érződött, hogy csak parancsot teljesítenek, és nem sokat tudnak arról, hogy milyen világ létezik még az Egyesült Államokon kívül.
Mohamedou Ould Slahit végül 14 év fogva tartás után, 2016-ban elengedték, mert nem tudták bizonyítani, hogy ténylegesen köze lett volna a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz.
Összességében egy érdekes, elgondolkodtató könyv, nagyon örülök, hogy elolvastam. Ez is azok közé a könyvek közé tartozik, ami arra késztetett, hogy az elolvasása közben/után elkezdjek háttérinformációkat olvasgatni a témáról. Ráadásul van még egy pár oldal bemásolva az eredeti kéziratból is, az egész pedig fenn van a könyv honlapján is.

Több szempontból is tetszett a könyv. Egyrészt érdekelt, mint börtönnapló, másrészt a Közeleg a tél című könyv oroszországi történetei után érdekes volt Amerika emberi jogi „kihágásairól” olvasni, végül pedig az is érdekes volt, hogy hogyan látja Amerikát valaki, aki nem onnan vagy Európából származik. Talán sokat elmond, hogy nagyjából egy ültömben elolvastam, pedig közel 440 oldalas.

Összességében letaglózott a könyv. Nagyon idegennek éreztem, és ez az érzés végig megmaradt. Nehéz megmagyarázni, de ilyen könyvek olvasásakor, mikor az abban tárgyalt, teljesen abszurd és hihetetlen (háborús és hajtóvadászatos) események valóban ebben a világban, itt és most történnek, akkor valahogy elgondolkozik az ember, hogy egyáltalán nem rossz itt nekünk, a Kárpát-medence ölelésében.

Bővebben itt:
http://szembetuno.blogspot.hu/2017/04/mohamedou-ould-sl…

Először is azt jegyezném meg, hogy az 5 csillagot nem azért kapta, mert olyan csodálatosan szuperjó könyv lenne. Igazából egy életrajzról van szó, tehát az értékelés sem annyira helytálló. Miért vonnék le csillagot? Lehetett volna jobb sorsa is szegénynek?
Jobb lett volna, ha máshogy történnek a dolgok? Nem, az 5 csillag ez esetben tiszteletből jár.
Lelkileg megterhelő olvasmányról van szó, így nem tudom feltétlenül mindenkinek ajánlani, de szerintem nagyon tanulságos és teljesen megéri rászánni az időt.
Kicsit alakított a világnézetemen, néha félretettem pár percre és csak végiggondoltam a történteket. Nagyon érdekes olvasmány volt, betekintést nyerhetünk egy teljesen más világba, mint amilyenben élünk.
Azért arra kíváncsi vagyok, hogy mi van a pár oldalas kitakarás alatt például.

„Ha megnézem a terroristák ismérveit tartalmazó listát, akkor te igen magas pontszámot érsz el. (…) Arab vagy, fiatal, részt vettél a dzsihádban, nyelveket beszélsz, sok országban jártál, és műszaki diplomát szereztél.” Naplójából az is kiderül, hogy a főhős személyesen ismer terroristákat, és legalább egyhez rokoni szálak is fűzik. Mikor Kanadában megfigyelés alá vonják, lelép az országból. Mikor kihallgatják ezzel kapcsolatban, nem igazán működik együtt.

A legújabb kori világtörténelem adott pontján az amik úgy döntöttek, hogy differenciáldiagnózis alá vonják hősünket. Valamit nagyon meg akartak tudni tőle. Az eljárás során magasról tettek az emberi jogokra, és meglehetősen invazív technikákat használtak. Figyelemre méltó eljárások, figyelemre méltó személyek, figyelemre méltó torzulások.

Megköszönöm a könyvnek, hogy elgondolkodtatott, mit is gondolok én mindezekről.

Sokat gondolkoztam, hogy vajh' mit is lehet írni erre értékelésnek. Nehéz téma, mert szerencsére nem érint bennünket ilyen szinten (reménykedjek vagy talán húzzam ki a fejem a homokból), nekem inkább tűnt egy másik ország – amely mégoly világbefolyásoló is – belügyének a történet. Igen, felháborító, igen, szörnyű, hogy mi történt ezzel a fiatalemberrel, de nézzünk már körbe jobban, hogy milyen esetek fordulnak elő Afrikában, Ázsiában.
Ami viszont szép lecke és a könyv egyik fő mondanivalója, hogy az az ország, amely úgy hirdeti magát, hogy a szabadság és igazság országa (és nemzetközi szerepvállalásait is mindig ezekkel indokolja), abban az országban hogy fordulhat elő egy ilyen történet?

Nehéz mit írni. A történet és maga a könyv miatt is. A leírtak nem kapták meg azt a formát, amit igazán megérdemelt volna. Olvasás közben zavaróak a kitakart részek, sokszor szinte teljes oldalak.
Emellett folyamatos a düh és a tehetetlenség érzése. Ettől függetlenül nem nagyon lehet letenni, a kíváncsiságot folyamatosan fenntartja.

Sem így, sem úgy nem egy egyszerű könyv. Olvasás után is meg kell vele küzdeni.