Megyünk ​haza 37 csillagozás

Moesko Péter: Megyünk haza

Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető, legalábbis Moesko Péter rövid történeteiben biztos, hogy nem. Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sűrűsödik. Minden olyan hétköznapi, a magány, a meg-nem-értettség, kommunikációképtelenség, a közöny, éljenek a családtagok akár egymás mellett, akár külön országokban. Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.

A sodró lendületű novellák éppen ezeket a megejtően ismerős élethelyzeteket szedik ízekre, és mutatják fel a maguk megszokott mindennapiságában. És azt, hogy hiába megyünk haza, úgysem leszünk soha, sehol sem otthon. (Deczki Sarolta)

Műút-könyvek 039

Tartalomjegyzék

>!
96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155355288

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Moesko Péter: Megyünk haza

IKEA-novellák: látszólag egyszerű darabok, összerakod őket, aztán sokáig veled maradnak. Van ebben valami skandináv, és bírom a skandináv dolgokat – norvég írók és svéd húsgombócok, ezekre esküszöm –, bírom ezt a higgadtságot, ami nem egyenlő a hidegséggel: az író érzékenysége közöttük a különbség. Monotematikus kötet, jellemzően szülők és gyermekek viszonyai foglalkoztatják, de nem erőszakos, robbanásszerű konfliktusokból építkezik, hanem a kapcsolat visszafogott változásai strukturálják, az, ahogy a felek egyike megtud valamit a másikról, és ettől a kettejük közti viszony is finoman átalakul. E finomsághoz pedig egyensúlyérzék kell – és egyensúlyérzék, az bizony van. Nagyon jó kötet. Sőt, van benne egy favoritom is, a Bontás, ami a tökéletesség fültövét (vagy hasaalját, ízlés szerint) vakargatja. Abban aztán nincs egy mondat, nincs egy szereplő, nincs egy jelenet és nincs egy fordulat, ami ne tenne hozzá valamit a szöveghez, nem nyilatkoztat ki, csak érzékeltet, és pont úgy hagyja függőben a végét, ahogyan kell.

Végtelen megkönnyebbülés, ha az ember kap egy könyvet a szerzőtől, és az jó. Kínos pillanatoktól kíméli meg az értékelőt. Amit külön köszönök.

21 hozzászólás
>!
n P
Moesko Péter: Megyünk haza

A negyedik, a kutyás novella után bontottam ki a Chardonnay-t, töltöttem a poharamba, fogtam a hamutálat és kiültem a terasz lépcsőjére. Néztem az esőt, ahogy cseppen a tócsába, néha kicsi, néha nagyobb karikákat rajzolva. Sok minden volt bennem, csak nyugalom nem. Pedig tudtam, éreztem, hogy arcul fog csapni, de mégis felkészületlenül ért. És hiába készülök fel az ötödik, vagy hatodik történetre, ezek az egymás utáni mondatok, játszanak velem. Azt játsszák, hogy ez az élet. Hogy adok meg kapok. Találok meg elveszítek. Arra is gondoltam ott a lépcsőn ülve, hogy talán az a jó könyv, ami újra tanít olvasni. Amin nem átfutok, fejemben sürgetve a sorokat, hanem a le nem írt, ki nem mondott szavakon merengek. Nem a hiányukon, hanem éppen azon, hogy leíratlanul, kimondatlanul is ott vannak, rajtam keresztül, általam, az olvasó által kerülnek a történetbe. Megyünk haza, mondja a cím. Így érünk haza, mondom én.

2 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Moesko Péter: Megyünk haza

Nagyon kedves barátomtól kaptam Moesko bemutatkozó kötetét, mondván friss hús a piacon, kóstolgasd. Nem úgy a!, mondok én, s szinte egy falásra behabzsoltam az egészet. Nem is esett jól. Kicsit nyersnek, egyszer-egyszer meg túlságosan fűszeresnek hatott, nehezen barátkoztam a fura, néha meghökkentő, de leginkább mégis puritán ízvilággal.

Akkor aztán újra kezdtem. Lassan, falatról falatra…
…és megjöttek az ízek, a szereplők pedig elkezdtek hozzám beszélni. Újra olvasva újraéltem a történeteket is, és szinte mindenhol máshová helyeződtek a hangsúlyok. Kiderült, hogy a már-már kiakasztó, pedofilba hajló LMBTQ villanás mennyire nem az, aminek elsőre látszik, és mit is jelent az a majdnem beledöglés, amit elsőre valami perverz, állatkínzó aberrációnak hinnél. Szóval egyszerű, tőmondatokban megfogalmazott kényelmetlen igazságaink, hétköznapi hazugságaink és néha szemérmetlenül felszínre bukkanó mocskos kis titkaink akkurátusan sorjáznak elő a sorok közül.
A kilenc ifjú (vagy egyenesen gyermek) szemszög nyers, tiszta világlátása üdítő frissességgel rántja le a leplet kommunikációképtelen társas magányunkról, miközben a képünkbe tolja a kapcsolataink mélyéről felfakadó gennyes keléseket. Ahogyan @vargarockzsolt írta, ez a kötet valóban figyelemre méltó.

Második olvasat után néztem csak rá a szerző profiljára, és mi tagadás, megdöbbentem ifjú kora láttán, s így a jelképes főhajtás csak annál mélyebb kell, hogy legyen. Nos, ha persze mások mellett Moesko képviseli a széppróza hazai új hullámát, úgy biztosan jut még nekem friss hús nyugdíjas éveimre is.
Természetesen ajánlom a novellákat, de csak csínján a féktelen étvággyal.

4 hozzászólás
>!
giggs85 P
Moesko Péter: Megyünk haza

Mivel Moesko Péter elsőkötetes szerző, nem nagyon volt honnan ismernem, ám ahogy a rövidke kötet több napig tartó olvasása során az alkotó Facebook oldalát is figyeltem, pont arra jutottam, mint amiről ő értekezett: a hangja leginkább azokra a nyugati – minimalistának mondott – szerzőkére hasonlít leginkább, akikről személyes kedvenceiként mesélt. A Megyünk haza történetei olyanok, mintha egy pályakezdő Raymond Carver vagy Kjell Askildsen írta volna őket. Ez már önmagában is nagy szó, hiszen úgy érzem, hogy ez a szűkszavú, dísztelen, keveset, ám annál többet és mélyebben mondó hang nagyon hiányzott a hazai palettáról.

Moesko szövegeiben nem is annyira a történetek a lényegesek, hanem a csendek, az elhallgatások, a néha végig homályban maradó, ám néha hirtelen napvilágra kerülő rejtett szálak, összefüggések, amelyek azonban jobban bevonják az olvasót a játékba, mint az óriási, „regényes” fordulatok. Talán emiatt is éreztem azt, hogy a fiatal szerző partnerként kezel minket, kimondottan sok mindent bíz ránk, és ezt a bizalmat – azt hiszem – a legtöbb olvasó meg fogja majd hálálni.

Az ilyen rövid szövegek megírásában éppen az a legnehezebb, hogy pontosan annyi legyen leírva, amennyi feltétlen szükséges. Se több, se kevesebb. És ezt a hihetetlenül nehezen kiszámítható arányt Moesko – egy-két apróbb megingástól eltekintve – gond nélkül eltalálja. Ahogy hiba nélküli a történetek íve is: ott lépünk be és ott hagyjuk el, ahol kell, pont annyit tudunk meg, amennyi a továbbgondoláshoz szükséges.

A kötet énelbeszélőinek egyenletes és visszafogott hangja, és a végig vissza-visszatérő témák, motívumok (a homoszexualitás, a különböző mértékben felbomlott családok, a korán felnőttként kezelt gyerekek) remekül tartják össze ezt a 96 oldalnyi szöveget, ám mégsem tűnnek zavaróan önismétlőnek.

Kimondottan furcsa hangulata van az összes történetnek, hiszen ott vannak a veszteségek, a hiányok, a többnyire fájdalmas múlt kínzó bélyege – az itt szereplő családok mindegyike valamilyen szempontból diszfunkcionális –, de végig ott van az emberi lélek legmélyén megbúvó szeretet is, ami egy-egy felejthetetlen pillanatban, egy mozdulatban, pillantásban vagy érintésben minden baj ellenére megnyilvánul. És ez valahol olyan szép, felszabadító és katartikus, hogy végül leveszi az olvasó válláról a rövidke szövegek által rárakott mázsás súlyokat.

Moesko Péter életszagú, szikár és realista történetei jelen pillanatban egy kimondottan ígéretes pályát sejtetnek, és ha ez még nem is Carver vagy Askildsen szintje, de a Megyünk haza már most több, mint egy ígéretes első kötet, egy igazán kőkemény és minőségi olvasmány. Az év egyik nagy felfedezése.

17 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Moesko Péter: Megyünk haza

Az első novella után nagyot röhögtem. spoiler A második novella után majdnem sírtam. spoiler A harmadikban meg volt egy olyan spoiler pedofil jelenet, ami miatt az ismerőseimmel két napig vitatkoztam, és azon is gondolkodtam, hogy nem olvasom tovább a könyvet. spoiler Aztán persze folytattam, mert utána következett a kötet leghíresebb spoiler novellája A kutya.
Gondolom ennyi is elég, hogy érthető legyen, miért is mondom: igen figyelemreméltó első kötet.

>!
olvasóbarát P
Moesko Péter: Megyünk haza

„ Miért nem jó neked itthon? Azt hiszed, máshol jobb lesz?”

Erős első kötet. Családi kapcsolatok, csonka családok, külföldön élők, akik nem tudnak igazán mit kezdeni egymással. Hiányoznak az igazi kapcsolódási pontok közöttük, de néha felcsillan a remény apró lángja, vagy éppen kihal az alig pislákoló is.
Több van ezekben az írásokban, mint ami elsőre látszik. A sorok között is olvasunk, az olvasással az író társai leszünk, megalkotjuk a magunk történeteit, befejezzük, értelmezzük, továbbgondoljuk. Elgondolkodtató történetek, sokáig foglalkoztatnak olvasás után is.
A címadó írás, A kutya, a Bontás és a Samu háza különösen tetszett.
Az jutott eszembe, hogy a moly lassan olyan lesz, mint a Nyugat volt, nevel olvasókat, szerzőket, kritikusokat.

4 hozzászólás
>!
Csabi P
Moesko Péter: Megyünk haza

Családi kör, ez ugrott be egyszer, olvasás közben, ha még mond nektek valamit ennek a tv műsornak a címe a ’70-80-as évekből (bár mintha lenne ennek valami megújított változata, de az eredetit anno egy egész ország nézte, ezt meg, gondolom a kutya se), színészek eljátszottak egy családi jelenetet, aztán jött a Ranschburg Jenő, és elmondta, hogy hogyan is kellett volna ezt csinálni rendesen. A nagy különbség, hogy MP novelláiban nem jön Ranschburg, mindenki a maga Jenője kell legyen, hogy kitalálja, mi is történt itten.
A történetek ugyanis mind egy családi konfliktus köré épülnek, főleg szülő-gyerek viszonylatban, nem ismerjük az előzményeket, vagy éppen csak, és nem fogjuk megtudni, hogy mi is lesz majd aztán, mert, ahogy az életben is, az események mennek tovább, de mi csak ebben a kis ablakban láttunk rá a szereplőkre.
Épp ezért egységes, jól felépített kötet ez, egyedül az utolsó írásban (Szilveszter) van valami misztikus vonulat, ami eltér a korábbiaktól, nem is nagyon értettem ennek a végkifejletét, lényegét. A többi novella viszont teljesen hétköznapi élethelyzetekbe von be minket, olyanokba, amik velünk is megeshetnének, de a hétköznapiságuk ellenére is azt kívánjuk, hogy ilyen sose forduljon elő velünk. Egy kissé rasszista anya, rég nem látott testvérek, egy elidegenedett gyerek, csupa apró tüske a köröm alatt.
Ami néha megzavart az olvasásban, az az, hogy – feltehetően a szerző fiatal korából adódóan – némely élethelyzet, vagy esemény nem igazán hiteles. Nem olyan egyszerű és egyértelmű egy fogyatékos gyereket magunkhoz venni, nem beszélve a jogi dolgokról. Egy házbontás sem éppen így működik, ahogy le van írva, és a merevedés meg a vizelés összefüggéseit is máshogy látom.
Mindenesetre biztató első kötet, de majd a második dönti el, hogy mennyit is ér valójában.

4 hozzászólás
>!
pepege MP
Moesko Péter: Megyünk haza

Egyrészt: nem titok, hogy többé-kevésbé nehezen boldogulok a novellákkal, valószínűleg annak van egy külön világa, biztosan másképp kell olvasni, ezek szerint én nem tanultam meg kisprózát olvasni. Zavar, hogy rövidek, hogy egy kötetben több is van belőle és a sok szétcincált cselekmény persze nem áll össze, naná, miért is állna. De így csak kicsúsznak az ujjaim közül, elillannak a fejemből, többnyire még a szövegek címét sem bírom megjegyezni.

Másrészt: szeretem megismerni az elsőkönyves szerzők írásait.

Harmadrészt: ha az elsőkönyves szerző ráadásul moly, és olyan kötettel nyit a világra, amely témáját tekintve nem különösebben jelent a komfortzónámból való kilépést (lásd: széppróza), akkor ott valószínűleg már lehet valamit kezdeni a dologgal.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most elfogult vagyok @Moesko_ iránt, szerencsére erről nincsen szó (még azt sem tudnám hirtelen megmondani, hogy mióta figyeljük egymást). Mindezt csak azért hangsúlyozom ki, hogy egyértelmű legyen: csakis a szövegeket tartottam szem előtt, mikor véleményt alakítottam ki a kötetről.

Namármost. A hét novella közül kettőt ismertem, mondhatjuk tehát, hogy némi hátszéllel indultam az olvasásnak, nem volt annyira zsákbamacska. Rám nagyon jellemző, hogyha kezembe veszek egy kötetet, akarom szeretni, mindegy miről szól és ki írta (aztán ez persze vagy sikerül, vagy nem. Elég hamar ki szokott derülni). Emiatt időnként úgy érzem, lassabb olvasást kell eszközölnöm, hadd érlelődjön bennem a szöveg. Most is így tettem, eredetileg azt terveztem, hogy napi egy novella, de aztán úgy alakult, hogy néha egy sem, majd mikor a kedvencemhez értem (Bontás című – csak jelzem, hogy ez azért jelent valamit, hogy megjegyeztem a címét: lásd első bekezdésem), akkor meg már nem tudtam a saját szabályomat betartani és letudtam egyfüst alatt a maradékot.

Na jó, most már írjak valami érdemlegeset is. Azt hiszem, Moesko Péter megtanított engem novellát olvasni. Vagy csupán arról van szó, hogy így kell a szívemnek kedves novellákat írni? Nem tudom, én mindenesetre nagyon szerettem belefeledkezni ezekbe a történetekbe. Tematikus novelláskötetnek is nevezhetném, hiszen többnyire hasonló témát feszeget: szülő-gyermek, férj-feleség, barát-barátnő egymáshoz fűződő viszonyát, konfliktusait. Jól fel vannak építve a karakterek is, a cselekmény is, szerettem, hogy azért vannak benne elhallgatások is, nem tett mindent ezüsttálcán az orrom elé, kedves olvasó, dolgozz meg egy picit az élvezetért. Simán el tudnám képzelni ezeket a szövegeket minimum kisregényekként.

Részemről a már említett Bontás című volt a legerősebb, leginkább ebbe tudtam belehelyezkedni. Ebben Robi hazatér Norvégiából, épp egy kis szünetet tartanak a barátnőjével, itthon aztán kiderül, hogy az édesapja meghalt, de őt nem tudták értesíteni. Ő a középső fiú, öccse Budapesten él, bátyja a szülőfaluban, évek óta egyikükkel sem beszél. A szülői ház lakhatatlan, az apa halála előtt nem sokkal szinte porig égett, egy hatalmas cseresznyefa nőtt ki a közepéből. Robi úgy dönt, kicsit rendbe teszi a portát és ebben váratlan segítői akadnak.

Hibátlan.

4 hozzászólás
>!
balagesh IP
Moesko Péter: Megyünk haza

Kényelmesebb úgy olvasni, ha az író nem ismeri olvasóját. Ellenkező esetben nagyobb az olvasói teher. Változik valami, ami egyszerre tesz őszintébbé és kevésbé őszintévé. Egyszerre vagyok kegyesebb és kegyetlenebb. Szokni kell a pozíciót, hogy a magunkba vetett hit és a szavahihetőség megőrződjön.
Szerencsére @Moesko_ megkímélt: jó novellákat írt – így nem kell elsunnyognom ezt az értékelést.
A kutyát ismertem korábbról. Ez egy klasszikus darab. Garanciát jelentett a kötet egészére. Jó néhány másik írást aztán értékesebbnek találtam ennél a tényleg kiválóan komponált, éles témát feszegető írásnál. A kezdő, a záró és a címadó novella lett a kedvencem.
Nem is olyan régen szembesültem az emlékezés egyik csapdájával. Megpróbáltam az életemből így vagy úgy eltűnt emberekről mesélni, és rájöttem, hogy nem sokepizódos történetek maradtak meg a fejemben, hanem csupán pillanatok, gesztusok, félmondatok. Egy-egy kimerevített kép. Egy fotó, amelyet a képzelet bejárhatóvá tesz, s amelyben legfeljebb néhány szó visszhangzik. MP kiváló mesélő, és éppen ezeknek a pillanatoknak a körbenjárásában erős. Csak annyira magyarázza meg az előzményeket, amennyire az a pillanat megértéséhez szükséges.
Éppen ez az az összetevő, amiről időnként, más írásokban, úgy éreztem, megszaladt. A nagyobb ívet átfogó történeteken is végigvisz MP sodró mesélőképessége, ám időnként erőltetettnek éreztem, ahogy a szereplők múltját, szociális-érzelmi meghatározottságát leltárazta. A hegnél például sikerült jó arányt tartani, de A Samu házát kifejezetten nem szerettem emiatt, és a melegségről szóló, nyaralásosnál is soknak éreztem a magyarázkodást.
Most állapítottam meg Bodor Ádám kötetéről, hogy pontosan annyit ír meg, amiből mindent ki tudok következtetni. MP ennek az arányait még nem látja (vagy nem ez az útja). Ellenben abban klasszis, ahogy egyetlen élethelyzetet kibont. Nem kell látnom, milyen élet adatik azoknak az embereknek, hogy honnan hová tartanak, csak annyit, hogy az életüknek azon a pontján éppen mi jut nekik.
Aztán a többi vetületről, a témák aktualitásáról meg egyebekről majd írnak mások, mert ez egy igazi, klasszikus, olvasni érdemes első kötet, amit kézről kézre fognak adni, biztos vagyok benne.

>!
Zero MP
Moesko Péter: Megyünk haza

Ezt most nem fogom túlragozni, én ilyen erős debütáló kötetet talán még nem olvastam.
Nem tudtam, mire számítsak, úgyhogy nem is vérteztem fel magam különösebben semmi ellen, és milyen jó, hogy így nemtettem, mert ezek a megfontoltan csordogáló, ügyesen építkező novellák így tudtak igazán húsba vágni, főleg a kutyás meg a Samus.
Kimondatlan sérelmek, feltépetlen sebek, felszín mögött sompolygó traumák és félelmek, hátborzongatóan hétköznapi köntösben, határozott hangon elmesélve. Nagyon tetszett, várni fogom Péter további műveit, valahogy így kéne, hogy kinézzen szerintem a kortárs magyar irodalom.


Népszerű idézetek

>!
robinson P

Ezekről az el nem küldött meg ki nem mondott dolgokról lassan ideje lenne leszoknod.

26. oldal, Leginkább szükséged

1 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

Ez a kutya veled egyidős volt. Egy hónappal utánad született, és
hathetes korától velünk volt. Veled együtt nőtt fel, és nagyon szeretett
téged. Amikor anyáddal új helyre költöztetek, és a kutyát idehoztátok,
utána hetekig meg volt zavarodva. Majdnem minden nap elszökött. Sokáig
bent aludt esténként, és órákon keresztül ült az ajtóban. Arra várt,
hogy érte jöjj. Nyaranta, mikor itt voltál két hétre, utána mindig nagyon
bánatos volt. Napokig nem evett, és csak kóválygott, mint egy holdkóros.
Egy kutyának másképp telik az idő, ez igaz. De egy kutya sokszor
még jobban emlékszik, mint egy ember. Mindig is téged tekintett a gazdájának.
És azt hiszem, még egy évet már nem bírt volna ki nélküled.

31. oldal, A kutya

>!
robinson P

Apa szülei szinte suttogva beszélnek és sose nevetnek. Mosolyogni szoktak, de ha nevetni próbálnak, mindig száraz köhögésük lesz tőle. Anya szerint genetikailag nem tudnak örülni semminek. Pont, mint apád. A múltkor mondta ezt, azt hitte, nem értem, mit jelent, pedig miért ne érteném.

9. oldal, Pótbúcsú

>!
Chöpp 

Kocsiba ülök, hogy ma is elmenjek a faluba, ám végül csak céltalanul autózok, aztán megállok egy könyvesboltnál, hogy megvegyem az éves adagomat.

40. oldal Bontás

>!
robinson P

Sose értettem, miért kell hideg fürdőt venni, ha az ember lázas, eleve rázza a hideg. Nem akarok, anya.

7. oldal, Pótbúcsú

>!
olvasóbarát P

Miért nem jó neked itthon? Először az apámnak, aztán Vibekének
vált ez szavajárásává. Apával néha össze is vesztem, amikor elkezdett
tékozlófiúzni, tökéletesen elfelejtve, hogy a pénzt végső soron mindig
tőlem kapták. Amíg anyám élt, csak ritkán fogadták el, félévente talán.
Aztán mikor apám egyedül maradt, rendszeresebbé vált a dolog, olyannyira, hogy az utolsó pár évben már csak be volt állítva a havi százezer forint,
utalta a bank minden hónap végén.

41. oldal, Bontás

>!
Cipőfűző P

Ha már viszont eljött, megmutattam apámnak az addigi festményeket. Tanácstalanul nézegette a képeket, a fejét vakarta, majd széttárta a karját, és azt mondta, én egy egyszerű rendőr vagyok, fiam. De majd megmutatjuk anyádnak is.

55. oldal, Samu háza

>!
Kek P

Pont, mikor befejezzük a reggelit, elered az eső. Eleinte csak szemereg, majd egyre vadabbul kezd szitálni.

32. oldal, A kutya

2 hozzászólás
>!
Kek P

Hazafelé menet anya meg akarja fogni a kezem. Elrántom tőle, amire azt mondja, hé! Hogy viselkedsz? De hát nem is tudom, mit képzelt. Csak ebben az utcában három osztálytársam is lakik. Kell a fenének, hogy meglássák, hogy kézen fogva sétálok az anyukámmal. Félúton elkezd szállingózni a hó. Apa mérgelődik, mert ma délután ő is tüzelni akart, ha már egyszer úgyse megyünk a búcsúba.

9. oldal, Pótbúcsú

>!
Cipőfűző P

Menj vissza! Mindjárt jövök. Tétován állok mellette. Nagyon fázom, és pisilnem kell. Jó lenne, ha most kisebb lennék, mert akkor elkezdhetném nyúzni anyát, hogy jöjjön már, mert én haza akarok menni. De ilyen idős korban már nem lehet ilyet csinálni.

16. oldal, Megyünk haza


Hasonló könyvek címkék alapján

Hazai Attila: A maximalista
Galgóczi Erzsébet: Bizonyíték nincs
Palotai Boris: Pokróc az ablakon
Tóth Krisztina: Pixel
Tóth Krisztina: Párducpompa
Szöllősi Mátyás: Váltóáram
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
Háy János: Hozott lélek
Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák