Csöngetésre ​vakkants! 88% 27 csillagozás

„Mellékszereplők: Gazdi meg a felesége, meg a két gyerekük, Möszi meg Gabóca; meg a szomszédok; meg a további másféle gyerekek; meg a fák, bokrok, pockok, meg hó, meg sípoló babák, meg papucsok, párnák, állatorvosok az injekciós tűkkel, meg még sok minden, az idegen kutyákat is beleértve.”

Nekünk is volt tacsink, szép fekete, gombszemű jószág. Házőrzése kimerült abban, hogy mint Mitvisz rengeteget szunyókált, jöhetett bárki, a füle botját se mozdította, már azt hittük, hogy ugatni sem tud :-D. Aztán egyszer épp sütkérezve heverészet a betonon, amikor észrevette, hogy egy hangya !!!! mászik előtte… még azt a cirkuszt, amit levert a „behatoló” ellen… mi meg dőltünk a röhögéstől, hogy na, tud ugatni a tacsi :-D Viszont nem ő nőtt a szívünkhöz, hanem a másik, a zsemleszínű drótszőrű, Johnny (fogalmam sincs, miért kapta ezt a nevet, biztos valami film alapján…), aki olyan kis bohókás édes volt, tele minden tacsitulajdonsággal.

„Föltehető a kérdés: mit lehet megrágicsálni egy otthonosan berendezett lakásban? Egyetlen szó a felelet: mindent. Kivéve a falakat, bútorokat, padlót, mennyezetet. De ami elérhető magasságban van – mindent.”

Kár, hogy ezt a könyvet ilyen kevesen olvasták eddig, pedig megérdemelné. Kötelező jelenlegi és ex-tacsitulajdonosoknak. Meg bármilyen kutya tulajdonosának. Meg aki szereti a kutyákat. Meg aki szereti az állatokat. Főleg, hogy magyar szerző, miért kell nekünk mindig külföldi állattörténeteket olvasni, mikor itt vannak a jó történetek a szemünk előtt? Itt is megismerhetjük Mitviszt és két gazdiját, Mitvisz urat és Mitvisz anyukáját, ahogy a gyerekek beazonosítják a két felnőttet a kutya alapján :-D A kutya pedig jön, lát, győz, mindent szétrág, pockot üldöz, csirkét kell elásni miatta (kíváncsi lennék, a könyv megjelenése után a kerti szomszéd ugyan mit szólt az esethez :-D), gyerekeket vesz le a lábáról, vigyáz az unokára és még sok kalandba vagy kalamajkába keveredik.

„És egyre gyakrabban hallatszott: „Mit visz?”… „Mit visz ?’’ A sokszor hallott riadt kérdés agyamba rögződött: „Mit visz?” És egyszer csak a kérdőjel kezdett az agyamban kiegyenesedni. Nem kérdés lett többé a „Mitvisz” – hanem állítás, a végén felkiáltójellel: „Mitvisz!””

A történetből talán egyetlen dolgot hagytam volna ki: a nagyon elszomorító esetet, mikor az ebadót megemelték és ettől sok tacsi az utcára – vagy még rosszabb: kísérleti laborba került… De az is meglehet, hogy az író tudatosan azért tette bele a történetbe (bár szerintem akkor ez már idejétmúlt volt), hogy esetleg felfigyeljenek rá és változtassanak a szabályokon. De nagyon rossz volt olvasni a kutyát látszatra befogadó és laborba leadó eseteket.

„Már-már szokássá vált, hogy a szomszédok eltűnt papucsait, zoknijait keresve benyitottak: „Nem hozott át véletlenül hozzátok Mitvisz egy pillangós papucsot?” Véletlenül?! Dehogyisnem hozott. Akkorra már szét is rágta.”

Nagyszerű, humoros, élvezetes kis könyv, ajánlom mindenkinek, aki könnyed olvasmányra vágyik!

Aranyos könyv egy Mitvisz nevű tacskóról, de semmi extra. Teljesen hétköznapi történet.
A mesélő /író túlmagyarázós, kicsapongó stílusa eléggé zavaró volt. Jópofa akart lenni, de engem csak idegesített. Emiatt talán a rajzok tetszettek benne a legjobban.

Aranyos történet, egy hétköznapi család hétköznapi tacskójáról – és arról, hogy az ember és kutya közötti barátság soha nem hétköznapi.
Tacskórajongóknak, állatszerető gyerekeknek kellemes olvasmány.
Én is szeretnék egy tacskót! :)

Nagy élmény volt olvasni ezt a könyvet. Felelevenítette azokat az időket, amikor az én családom is belépett a kutyatartók népes táborába. Elmesélt sok kis sztorit, amik a hétköznapokon élnek (élünk) át, és sok olyat is, amik komoly mérföldkövet jelentenek a kutyát családtagnak tekintők életében.
Az egyetlen pici negatívum, ami szúrta a szememet, hogy Mitvisz kutya névválsztásánál nem említi egy fél mondattal sem, hogy a történetet Móra Ferenctől „csente”.

Aranyos kis tacsis történet. Nincs benne semmi extra, valószínűleg bárki, akinek volt állata tudna ilyen sztorikat mesélni. A korosztály egyértelműen a gyerekek, bár van benne furcsa felnőttes részek.

Jutalomkönyv, második általános.
Aranyos, de alig olvastam újra – vagyis valamiért nem tetszett igazán. Nem volt se túl érdekes, se túl vicces.
Hanem a tacskókat imádom – talán ennek a könyvnek is volt ebben szerepe.

Mitvisz a kedvenc tacskóm! Meg amikor ezt a könyvet olvastam, itthon is volt egy kis tacsink, nagyon édes kis jószág volt! Nagyon szerettem, és kényeztettem ahogy csak tudtam. Mitvisznek elég izgalmas élete volt a városban a családdal, meg persze ügyeskedhetett kinn vidéken is, ami külön jót tesz egy kiskutyának! Szerettem ezt a történetet, és gyermek koromban többször is olvastam. No persze nem olyan sokszor, mint a Tüskevárat, de azért elégszer. :)

Cakó Ferenc rajzai ebben a könyvben is fantasztikusak. Kedves a történet, bár egy kicsit hétköznapi, semmi meghökkentő.

Az első kiskutyám tacskó volt. Imádtam. Gyerekkoromban olvastam ezt a könyvet utoljára, jó volt nosztalgiázni. Aranyos történet.

Gyerekként, nagyon szerettem ezt a könyvet. :) Legalább 20 éve olvastam el utoljára, de még a polcomon van. Emlékszem, nagyon tetszett, lekötött, könnyed kis olvasmány.