Szeszföld 16 csillagozás

Mo Yan: Szeszföld

Mo Yan regénye a mai Kínába viszi el olvasóját. A közös utazás a Szeszföld nevű városba vezet, egy korrupt és szürreális álomvilágba, amely tele van babonákkal, hihetetlen étkekkel és furcsa történésekkel. Amikor a döbbenetes mennyiségű alkohol előállításáról és fogyasztásáról, valamint a bűnügynek számító kulináris élvezetekről szóló pletykák és szóbeszédek a tartományi Népi Ügyészséghez egy névtelen feljelentés révén eljutnak, a helyszínre küldik Tom Port, a neves nyomozót, aki megtapasztalja, hogy vannak, akik a szesz mértéktelen fogyasztásától meg se rezdülnek, s ezért hősként tisztelik őket – de ő maga részegségében többször is megjárja a poklokat. A Szeszföld a mai Kína társadalmának autentikus kritikája, amely a távol-keleti ország múltjában keresi a mai történések magyarázatát.

>!
Noran Libro, Budapest, 2013
394 oldal · ISBN: 9786155274466 · Fordította: Kalmár Éva

Enciklopédia 24

Helyszínek népszerűség szerint

kocsma


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Mo Yan: Szeszföld

Minden szempontból zavarbaejtő könyv. Kezdjük azzal, hogy olyan személyt kísérünk végig a könyvön, aki egyre mélyebben süllyed bele valamiféle masszív delirium tremensbe, amit Mo Yan jól megkonstruált, bizarr, behúzós szövegvilága ábrázol. Aztán maga a szerkesztés: mintha három különböző próza durván összehegesztett változatát látnánk. És persze a csecsemőevés. Meg a satöbbi. Mindent összevetve: nem állítom, hogy élveztem ezt a könyvet, de azt hiszem, tudtam értékelni.

23 hozzászólás
>!
Csabi P
Mo Yan: Szeszföld

Kissé meglepett, hogy mindössze 14 olvasás van (volt) ezen a könyvön, mégis csak Nobel-díj, egzotikus kínai szerző, meg jó nagy botrányt kavart Mo Yan a cenzúrára vonatkozó kijelentéseivel, ami mégis csak figyelemfelkeltő, olyannyira, hogy ezzel meg is elégedett a magyar irodalmi élet, részletesebb kritikát nem is találni a neten. Pedig ráférne a könyvre is, meg úgy általában a kortárs kínai irodalomra.
A regény tíz fejezetből áll, és minden fejezet (kivéve az utolsót) 3 részre tagolódik. Először is van az alaptörténet, Tom Por nyomozót elküldik Szeszföldre (ez egyébként a város neve), hogy derítene már fel kiemelkedő képességeivel egy kirívó bűnügyet. Aki azt gondolná, hogy itt valami krimivel lesz dolga, az már lapozhat is. Egyrészt nincs bűnügy a klasszikus értelemben, nincs holttest, feljelentés, semmi, tulajdonképpen nem is értem, mi alapján küldik a nyomozót Szeszföldre, másrészt Tom Por olyan, mint a neve, nem igazán alkalmas a feladatára. Másodszor a fejezetek tartalmaznak egy levelezést Mo Yan és a szeszföldi szeszdoktor, Li Akó között. Akó nagy tisztelője Yannak, és rengeteg információval látja el Szeszföldről. Emellett lelkes és amatőr irodalmár, így minden fejezetben megismerkedhetünk egy újabb novellájával, amik ugyancsak szeszföldi ihletettségűek, ez a fejezetek harmadik fő eleme. Ebből a három elemből keveredik ki a történet maga, szövődnek össze a Tom Por által tapasztalt „tények”, az Akó által írt legendák és szóbeszédek.
A regény egy magyar olvasónak leginkább a megértés nehézségeiről szól. Adódik ugye a kínai szöveg átültethetősége, mint alapprobléma. Erről részletesen olvashatsz a fordítótól (l. karcok és linkek).
Másrészt ott a probléma, hogy vajmi kevés ismeretünk van a mai kínai társadalomról, a kínai lélekről. Mintha ezek az emberek nem is erről a bolygóról származnának, nem úgy beszélnek, cselekszenek, éreznek, mint mi, meg a szomszédjaink, azok a fura kínai filmek rémlenek fel, amiben bután vigyorgó, túlmozgásos szereplők szalmatalpú vászoncipőikben tipegnek-topognak, grimaszolnak. Ha a klasszikus kínai kultúrából, vagy éppen Krasznahorkai könyveiből indulunk ki, akkor nem sokra jutunk ezzel a művel.
Főleg, hogy ez a könyv egy szatíra. És ez a harmadik megértési probléma, ha az eddigi kettő nem lett volna elég. Egyrészt gúny tárgyai a kínai étkezési-ivási szokások, rengeteg furcsa nevű étellel találkozunk, és a regényből úgy tűnik, hogy a kínai ember legfőbb gondja, hogy költői nevű szeszektől részegedjen le minden adandó alkalommal. Másrészt Yan és Akó levelezése az irodalmi élet gúnyrajza, kifigurázza a pályatársakat, az irodalmi élet guruit, és legyünk vele fairek, saját magát is. A gond csak az, hogy ha nem ismerjük a gúny tárgyát, akkor a szatírán sem tudunk olyan jót nevetni. (Persze jó kérdés, hogy a kiadó miért pont ezt a könyvet választotta bemutatkozásnak.)
Mindezek ellenére a könyv így is élvezhető, de nem a maga teljességében. A kis irodalmi betétek (Akó novellái) az eredetik ismerete nélkül néha bizony elég nyögvenyelősek, bár pl. a Fecskefészekgyűjtés elég jól sikerült.
A regényben nagyon sok szó esik az ivásról, így nem véletlen, hogy ráragasztották a szerzőre a hallucinatorikus realizmus címkét (amennyiben jelent ez egyáltalán bármit is, de aki kritikus kitalálta biztos nagyon büszke magára), ami kb. annyit jelent, hogy a részeg szereplők olyan dolgokat tapasztalnak, látnak, amiket normál ésszel nem. Persze az író úgy keveri a kártyát, hogy néha már az olvasó sem tudja, ez most csak lázálom, vagy a „valóság”. Őszintén szólva magam nem kedvelem a regények álom- és hallucinogén jeleneteit, ha a szerzőnek ilyesmire van ingerenciája inkább írjon verset, szóval ezek a részek csak untattak, főleg, hogy a cselekményt sem vitték előre.
Összességében megéri a fáradtságot, egy ismeretlen világra nyit kaput ez a könyv, ha mást nem, azt megtanulhatjuk belőle, hogy nem sokat tudunk Kínáról.

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Mo Yan: Szeszföld

Részleteiben érdekes volt, de nem kötött le.
Talán a fordítás nem talált hozzá nyelvet, talán a történet volt (számomra) tét nélküli, és így érdektelen?
Kínáról eddig legjobban az tetszett, ahogy Krasznahorkai írt róla.
Egy mondat meredt meg bennem (ami posztmodern módon kettő, illetve másfél):
Cél van kicsi és nagy. Nagy célunk, hogy „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint”, vagyis a kommunista társadalom, kisebbik célunk, hogy eljussunk a Szamár utca legvégén található Icce Kocsmába…
(Ezt akár Esterházy is írhatta volna a Kis Magyar Pornográfiában.)

5 hozzászólás
>!
entropic P
Mo Yan: Szeszföld

Aszta, most már olvastam életemben kínai posztmodernt (vagy mit) is.

Láttam már ilyesmit? Igen. Extra-zseniálisan falhozkenős ez? Nem.

Asszem, ha nem lenne a Nobel, nem éreznénk annyira, hogy sürgősen Mo Yant kell olvasnunk. (Na jó – én így sem éreztem, csak így alakult. Mert ez egy oké könyv, semmi több; vicces, elborult, játékos, bizarr. Na de tényleg olvastam már sok ilyet, és ez – po-mo szemszögből nézve – tök átlagos.)

De tényleg érdekes, mit tesz a Nobel. Most már olvasva lesz. Hát, végül is, lehetne ennél rosszabb dolgunk is.

1 hozzászólás
>!
jethro
Mo Yan: Szeszföld

Vegyünk egy nagy adagot Rushdie mesélőkedvéből, adjuk hozzá Pelevin humorát, Dos Passos formabontását, majd az egészet főzzük meg a kommunista Kína boszorkánykonyháján. Ettől a katyvasztól biztos, hogy másnapos leszel. A tálalás is nagyon szép, ez Kalmár Éva fordítói érdeme. Talán így tudnám jellemezni Mo Yan első magyarul megjelent regényét.
2012-ben talán Murakamit várták a legnagyobb befutónak az irodalmi Nobel-díjra. Mégis Mo Yan nyert. Lehetne erről vitatkozni,de szerintem a kínai írónak ott a helye a Nagyok közt.

>!
egy_ember
Mo Yan: Szeszföld

Posztmodern és groteszk. Elvileg pont az, amit szeretek. Mégis inkább munka volt, mint élvezet.


Népszerű idézetek

>!
Csabi P

Becses művét lelkiismeretesen végigolvastam, nekem azonban nincs megfelelő elméleti képzettségem, ítélőképességem is nagyon gyönge, nem mernék összevissza beszélni. Becses művét tehát elküldtem a Nemzeti Irodalom szerkesztőségébe, ott csak úgy hemzsegnek a mai kínai irodalom legkiválóbb szakértői, ha Ön a pegazus, a lóidomárok bizonyosan felfedezik.

34. oldal

>!
Carmilla 

A bányatelepre vezető út koszos volt, és keskeny, akár valami tekergős, hosszú béldarab.

12. oldal (Noran Libro, 2013)

1 hozzászólás
>!
Csabi P

Ha egy nap lefekszem az anyáddal, tiéd lesz minden felelősség.

234. oldal

>!
Csabi P

Levelemhez csatolok egy elbeszélést, melynek címe: Szakácsművészet-óra; Mentorom, e művem megírása előtt elolvastam minden közkézen forgó művét az „újrealista" alkotói irányzatnak, átvettem tőlük mindenből a legjavát, és van, amit magam alakítottam. Kérem, Mentorom, segítsen mégis, hogy ez a művem is eljusson a Nemzeti Irodalom szerkesztőségébe, erősen hiszek benne, hogy ha megszakítás nélkül küldöm nekik a műveimet, ez végül mégiscsak meghatja az elefántcsonttoronyban ülő, a holdbeli tündér fésülködésében nap mint nap gyönyörködő istenségeket.

233. oldal

7 hozzászólás
>!
Csabi P

„Jól megtermett tölgyfa!”
A kopasz erre átvette a szót:
„Tavaly egy borászattal foglalkozó magánvállalkozó háromezer jüant adott volna érte, de nem adtuk el."
„Minek vette volna meg?"
„Boroshordónak – felelte a kopasz. – Ha nem tölgyfa hordóban érlelik, sose lesz igazán jó a bor."
„Igazán eladhatták volna neki, hiszen közel se ér meg háromezer jüant!"
„Mi utáljuk a magánvállalkozást – tiltakozott a kopasz. – Inkább rohadjon el itt, de mi akkor sem támogatunk egy magánvállalkozót."

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bor · tölgyfa
>!
Csabi P

A mi korunkban irodalommal foglalkozni nem számít okos dolognak, az ilyen utat járók mind sóhajtoznak magukban, hogy aligha van máshoz tehetségük, azért adták fejüket az írásra. Egy Li Qi nevű ember írt egy novellát Ne vegyenek kutyába engem címen. Vidéki csavargókat ábrázol benne, akiknek semmi szélhámosság sem sikerül, akkor aztán azt mondják egymásnak: az anyátok mindenét, álljunk be írónak! Hogy ez mit jelent, azt nem szeretném hosszan magyarázni, nem árt, ha elolvassa ezt a novellát.

33. oldal

>!
Carmilla 

    „Kabócát fogsz? – kérdezte újra Tom Por. – Errefelé dívik a kabócaviadal?”
    „Nem, nem a kabócaviadal dívik, errefelé megeszik a kabócát” – felelte lassan az öreg, megfordult, két lépést tett előre, és hangtalanul letérdepelt a földre.

143. oldal (Noran Libro, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: kabóca
>!
Csabi P

Vegyünk egy kacsacsőrű emlőst, ha levágtuk, fejjel lefelé akasszuk fel, amíg, mintegy fél óra alatt, teljesen lecsöpög a vére. Vigyázzunk, a levágáshoz ezüstkést használjunk, a szája alatt hatoljon bele a kés, lehetőleg minél kisebb nyílást vágjunk. Ha a vére lecsöpögött, 75°C-os vízzel forrázzuk le, hogy lefoszthassuk a szőrét, azután óvatosan emeljük ki a belső részeit, a máját, a szívét, tojását (ha van), a májjal rendkívül óvatosan bánjuk, nehogy a keserű epe kifakadjon, mert ha ez megtörténik, az az állat már ehetetlen lesz, szemétbe kerül. A beleit is szedjük ki, fordítsuk ki, és sós vízben áztatva tisztítsuk meg. Lobogó forró vízbe mártsuk a csőrét és a négy végtagját, dörgöljük le a csőréről a kemény héjat és a lábáról a vastag külső bőrt, de nagyon vigyázzunk, hogy úszóhártyáit meg ne sértsük. Amikor teljesen tisztára mostuk, a belsőségeket futtassuk meg forró olajban, azután helyezzük vissza a hasüregbe, majd sózzuk, adjunk hozzá fokhagymát, szálasra vágott gyömbért, paprikát, sajtolt szezámolajat és egyéb fűszereket – jól jegyezzék meg: nem szabad ízfokozót adni az ételhez –, tegyük kis lángra, és lassan abáljuk egészen addig, míg sötétvörös színűre nem vált, és jellemzően különleges illatot nem áraszt. Általában a tojást és a belsőségeket mind a has üregébe visszatéve készítjük el, de ha elég sok és elég nagy tojásai vannak, külön csemegeként szolgálhatjuk föl, ennek pontos receptjét megnézhetik a vörösre pirított teknősbéka elkészítési módjánál.

246. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kacsacsőrű emlős
>!
Csabi P

Ő gyorsan végigolvasta azt a girbegurba írásjegyekkel írt feljelentőlevelet, amelyet nyilvánvalóan bal kézzel írtak. „Nép hangja" — volt aláírva, nyilvánvalóan álnév.

20. oldal

>!
Carmilla 

Skandináviában gyakorta mézborral ünnepelték a házasságkötést, innen ered a „mézeshetek” kifejezés, amelyet mind a mai napig használnak az egész világon.

310. oldal (Noran Libro, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: mézeshetek

Hasonló könyvek címkék alapján

Jáchym Topol: Kátrány
Ismail Kadare: Az Álmok Palotája
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban
Örkény István: Tóték
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A kárhozott város
Franz Kafka: A kastély
Franz Kafka: A per
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Orhan Pamuk: A fehér kastély
Orhan Pamuk: A fehér vár