Az értékelés az egész sorozatra vonatkozik, de csak a spoiler alá tett részek tartalmaznak spoilereket – viszont azok szintén az egész könyvsorozatra vonatkozóan.
Az úgy volt, hogy a Marvel-fanficek lelkes rajongójaként idejénvalónak éreztem végre megnézni a Sang-chi és a tíz gyűrű legendáját. Ezután nem sokkal megnéztem a kedvenc Discord-csatornámon, hogy mit érdemes olvasni az AO3-on, és bár általában messziről kerülöm az ázsai fandomokat és settingeket, a Sang-chi után elég nyitott voltam ahhoz, hogy elkezdjek egy eredeti történelmi danmeit olvasni – ami nagyon jó (volt), és a szerző éppen a kellő mélységben vezetett be a kínai kultúrába és történelembe. Ugyanezen szerzőnak volt egy kultivációs danmeie is, azonban azzal nem jutottam túl messzire, mert egyszerre túl sok információ zúdult rám – és ekkor döntöttem el, hogy megnézem magamnak A démoni kultiváció nagymesterét, mert a sorozat fogadtatása alapján az a nyugati nézők számára is teljesen emészthető. Tehát én még nagyon új vagyok a danmei-irodalom terén, és ennek megfelelően ítélem meg a regényt.
Így pár nap alatt végigolvastam a magyar fordítást, bár mivel a molyos értékelések szerint a magyar fordítás és szöveggondozás nem éppen a legjobb, angolul vagy németül szerettem volna, de nagy meglepetésemre ők még csak most adták ki a hivatalos fordítás első kötetét, így a gyorsaságért mindenképpen dicséret illeti a Művelt Nép Kiadót (már a könyvtárban is megvan a teljes sorozat!). A magyar fordítás tényleg elég döcögős, a 4-5. kötet spoilerjelenetei pedig kifejezetten szörnyűek (mindazonáltal teljes mértékben el tudom képzelni, hogy az eredeti is ilyen metaforákat használt, de ez magyarul csaknem olvashatatlan). Konkrét félrefordítás valószínűleg nincs sok, mindenképpen jobb, mint a sorozat és az animáció angol felirata, de gyakran magyartalan a szöveg, mintha nyersfordítást látnánk. Az hivatalos angol fordítás ismeretében kijelenthetem azonban, hogy az eredeti szöveg is felettébb távol állhat a művészi magasságoktól, és az angol fordító is komolyan küzdött a reáliák átültetésével.
Mindazonáltal tény, hogy rövid időn belül lényegében újraolvastam a könyvet. Hogy miért is?
Egyrészről elkezdtem fanficeket olvasni, és ahhoz néha nem árt a kánon beható ismerete.
Másrészt sok szempontból nagyon tetszik nekem a könyv(sorozat): rengeteg izgalmasan komplex karakterrel találkozhatunk, a főszereplő páros dinamikája nagyon jó spoiler, a cselekmény is ügyesen össze van rakva és a humora sem utolsó.
De természetesen vannak hibái is: mint írtam, szövegszinten nem túl igényes, a lényegében négy kötetben kiadott egyetlen regény már csak a hosszából adódóan is kissé túlírt, ennek megfelelően túl sok szereplőt mozgat, akiket nem mindig vezet be kellőképpen spoiler. A szöveg forgatókönyvszerű, a leírások hiányoznak belőle. A visszaemlékezések üteme nincs mindig jól adagolva, és úgy általában nem túl szerencsés, hogy több történik a múltban, mint a jelenben.
Némi utánaolvasás révén tudom, hogy itt egy eredetileg interneten publikált light novelről beszélünk, és az itt felsorolt „problémák” részben műfaji sajátosságok, azonban ha már Nyugaton könyv formátumban is kiadták a művet, kénytelen vagyok ugyanolyan elvárásokat támasztani vele szemben, mint bármi mással szemben.
Ami engem leginkább zavart, az az volt, hogy a múltbéli történéseket egy idő után nagyon untam. Mármint oké, nyilván érdekel, hogy hogy lett a szertelen, de melegszívű Wei Wuxianünkből Yiling pátriárkája, de a visszaemlékezésekkel stb. az a baj, hogy tudjuk, mi lett a vége. Tudjuk, hogy ki él, ki halt meg, még azt is többé-kevésbé, hogy az egyes szereplők a jelenben hányadán állnak egymással, így a feszültség annyira nem nagy, a jelenbeli szál pedig érdekes(ebb).
A másik kifogásom az, hogy egy romantikus történet esetén mindig sajátos szerzői döntésnek gondolom, ha csak a pár egyik fele szemszögéből olvashatjuk a történéseket. Nyilván ennek mindig megvan a maga narratológiai oka (ebben a regényben is, teljes mértékben), viszont egy annyira zárkózott másik fél, mint Lan Wangji, egy annyira rossz megfigyelő, mint Wei Wuxian és egy ennyire leírásmentes szöveg esetén ez ahhoz vezet, hogy az olvasó egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy mi járhat a nem-nézőpontkarakter fejében spoiler.
Mindezek dacára természetesen nagyon élveztem a regényt, mert a sem jó, sem rossz, hányattatott sorsú karakterek fantasztikusak, a cselekmény jól átgondolt, izgalmas, és nagyon jó a cselekmény és romantika aránya is.
A hivatalos angol kiadás első kötetében pedig külön ki szeretném emelni a függeléket, mert felettébb hasznos, nagyon jól megmagyarázza a nyugati olvasó számára ismeretlen filozófiai koncepciókat, mitológiai utalásokat, udvariassági normákat stb. A megszólítási kalauz, a nevek fordítása és a kislexikon különösen tetszett, viszont a fonetikus kiejtési útmutató – mint mindig, ha az angolok ilyet próbálnak készíteni – számomra értelmezhetlennek bizonyult, viszont a Wikipédia pinyin–magyar, pinyin–IPA oldalaival már egész jól megismerkedtem.