Már ki lettem okosítva, hogy ezt a sorozatot ne egy hagyományos sorozatként olvassam. Már csak azért sem, mert a magyar kiadás máshogy van tördelve, mint az eredeti. Egyetlen nagy történetet mond el, ez egy összefüggő regényfolyam.
Ezzel még ki is lennék békülve, de az zavar, ha nem tudom, mi felé haladunk. Itt most így érzem. Az elején van egy kisebb kaland, egy gyerek megmentése és egy jókora veszekedés, párbajra hívás múltbéli sérelmek miatt. Ott már több elméletet hallunk, mi történt a múltban.
Aztán váltás, és vissza is esünk a múltba. Még abba az időbe, amikor Xie Lian a trónörökös herceg volt és halandó. Hosszadalmasabban követhetjük azokat az eseményeket, amelyeket röviden már korábban összefoglaltak nekünk.
Kérdés: ez miért olyan fontos, hogy tulajdonképpen ez adja a regény nagyját és mivel nem értünk el a jelenig, közel sem, gyanítom, hogy ezzel megy tovább a következő rész is? Ha új lenne, vagy izgalmas kaland, de ezeket már ismertették, ha nem is ilyen részletességgel. Így nekem kicsit olyan volt, mintha nem lenne igazán értelme. Talán a személyek közti kapcsolatokra akar így jobban rávilágítani? Vagy lesz egy csavar később, ami majd ezt is újraértelmezi nekünk? Majd kiderül.
Egyelőre annyi a lényeg, hogy így, ez kevésbé tudott lekötni.
Viszont, egy tragikus sorsot szépen felvázol. Hősünk mindenkinek jót akar, közbeavatkozik és igyekszik egy idilli világot segíteni. Csak a valóság mindig közbeszól, mert senki más nem olyan jó és naiv, mint ő. Így minden rosszra fordul, és olyan, mintha Xie Lian el lenne átkozva. De küzd, próbálkozik. Talán ettől is hős, nem törik bele, teszi, amit tud. A végeredményt nézve meg antihős.
A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve…
A mágikus világa még mindig izgalmas, azért is, mert annyira más, mint a nyugati kultúrkör. Ahogy az istenek születnek, ahonnan az erejük van, a másvilág felépítése és még lehetne sorolni. Kicsit megint többet tudunk meg, mint korábban, bár még nem nagy léptékkel bonyolítja tovább a világát. Inkább a történelmet tágítja a fentebb említett múltidézés okán.
A Xie Lian – Hua Cheng románc is folytatódik, de díjazom, hogy ez legfeljebb verbális flört. Néhol már bántóan édes, az a kardot ajándékozós rész valósággal lefolyik a lapokról. Azt jobban bírtam, amikor kicsit oltogatják egymást és nem ilyen édes romantikusak. Valahol abban is látom a poént, ahogy a szellem a rutinos csábítóként vvan jelen, míg a nem is tudom hány száz éves, istenné lett Xie Lian a teljesen naiv, éretlen fiatal szerepében mozog. Olyan ambivalens, hogy többszáz éves ártatlan fiatal…
Maga a szöveg most viszont nagyon nem tetszett, megakasztott többször is. Olyan összetett mondatai vannak, hogy nyelvészetre is simán vihettem volna magammal példamondatnak. Feleslegesen túl van bonyolítva sokszor, el is veszik a lényeg, míg egy mondat végére értem. A nevekről nem tehet a fordító sem, azt hagyjuk is. A főszereplőket azért megjegyzem – bár az a pontosabb, hogy a nevüket látva tudom, kik ők. Visszamondani nem tudnám őket. Viszont, egyes nyelvi fordulatok az agyamra mentek. Ha nagyon akarom, abba a keleti ízt látom bele, de most nem akarom. Az egyszerűen irritált, ahogy a 'bátyám' itt kb. olyan megszólítás, mint az amerikai filmekben a bandakölyköknél a 'Tesó' meg a 'Haver'.
Az érdekel, hova lyukadunk ki, így kitartok vele, de egy jó kis harcot vagy valami akciódús kalandot értékelnék már benne.
