Bújócska 2 csillagozás

Mladen Oljača: Bújócska

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mladen Oljaca, a népszerű jugoszláv író regényének cselekménye majdnem húsz évvel a háború befejezése után pereg Belgrádban. Szereplői a jugoszláv főváros irodalmi köreinek jellegzetes képviselői: költők, művészek, újságírók. Velük kerül összeütközésbe a szebb és tisztultabb életre vágyó, kivételes szépségű, fiatal újságírónő, Nada. Ezek a férfiak a háborúban, a fasiszták ellen szerveződő partizánmozgalomban naponta tették kockára az életüket, és hősök voltak tizennyolc évesen, húszévesen, most viszont, a békés életben miért korrumpálódik annyi ember, miért süllyed kispolgáriságba a hajdani nagyszerű heroizmus?… Ezekkel a kérdésekkel kerül szembe a tragikus magányából kivezető utat kereső gyönyörű fiatal nő. Ostromolják a férfiak, de Nada csalódik bennük: az önzés, megalkuvás, karriervágy rendre erősebbnek bizonyul az őszinte emberi érzésnél; ebben a társadalmi légkörben törvényszerűen jut zsákutcába Nada sorsa.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1970
264 oldal · Fordította: Dudás Kálmán

Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Mladen Oljača: Bújócska

Színpadra termett alkotás: ez volt az első benyomásom Oljača regényét illetően. (Az utószó tanúsága szerint egyébként más is hasonlóan gondolhatta, hazájában ugyanis készült belőle színdarab.) Elég volt néhány oldal, hogy a lendületes, frappáns párbeszédeket olvasva máris egy jó kis kamaraszínházban érezzem magam, ahol a színészek a hatvanas évek iroda- és szobabelsőit idéző, kellően minimalista díszlet előtt épp egy komoly társadalomkritikát közvetítő darabot adnak elő, mely bár az idő előrehaladtával egyre tragikusabbá válik, kezdetben nem nélkülözi a gunyoros és meglehetősen sötét humort sem.

Annak ellenére, hogy több mint ötven év telt el a könyv megírása óta, nézetek és rendszerek változtak, a hétköznapi aljasságok úgy tűnik, alapvetően örök érvényűek, ezért Oljača műve mit sem vesztett aktualitásából. A történet főhőse Nađa, a gyönyörű és művelt nő, aki inkább belső, mint külső adottságaival szeretne kitűnni. Elvben erre minden esélye megvan, hiszen állást kap egy újság szerkesztőségében, és ha valami oknál fogva ebben nem is érne el hosszú távon jelentős sikereket, akár művészi tevékenységével is kiválthatná környezete elismerését: szabadidejében szívesen fest vagy játszik hangszeren. Sajnálatos módon azonban szinte senki nem lát benne többet (jobban mondva valószínűleg nem is akar többet látni) egy szép arcnál, a nők utálják, mert irigylik, a férfiak pedig, nos, mondjuk úgy, nem elsősorban az eszére kíváncsiak. Betegesen féltékeny egykori katona férje tiltaná a munkától és a hobbijaitól, főnöke, a nős szerkesztő (aki szintén részt vett a második világháborúban) csorgó nyállal rohan utána, az ismeretségi körbe tartozó, egyedülálló katonatiszt pedig a maga kissé szentimentális, kisfiúsan tolakvó módján próbálja viszonoztatni vele a szerelmét. Oljača, azon túl, hogy valóban évtizedek múltán is helytálló képet fest megalkuvásról, önzésről, képmutatásról (kritikája pedig kifejezetten kemény, egykorú szovjet regényekben ilyet meg nem mertek volna kockáztatni) arra a gondolatra építi fel regényét, miszerint a háborút megjárt férfinemzedék érzelmi-erkölcsi-értékrendbeli hanyatlásának oka az igazán soha fel nem dolgozott háborús traumákban rejlik – pszichés sérüléseik miatt nem találják helyüket még évtizedek múltán sem, ezért hoznak helytelen döntéseket, tesznek tönkre másokat. Érdekes gondolat, ennek ellenére úgy vélem, egyrészt minden kornak megvan a maga traumatizáló tényezője, még háború sem kell hozzá, így a háború hatásának kizárólagosságát elvetném (fenntartva ugyanakkor meghatározó szerepét), másrészt azt gondolom, az emberi természet sok tekintetben meglehetősen állandó képet mutat, és valójában a kötet férfi szereplőinek döntései és reakciói legalább annyira magyarázhatók ezzel a ténnyel, mint a beforratlan lelki sebekkel. Ahogy beköszöntött a béke, a szélsőséges háborús helyzetek szülte nagy tettek, súlyos döntések, morális dilemmák helyét szükségszerűen (újra) átvették a mindennapi élet többnyire átlagosnak mondható kihívásai, valamint az erre adott válaszok, melyek között ott vannak a kisstílű küzdelmek, a pozíciók megszerzéséért való könyöklés, az önös érdekek érvényesítése és így tovább. Sorsukat pedig néha még a legnagyobb hősök sem kerülhetik el. Hát még azok, akiket igazi hősöknek sem lehet nevezni, mint a szerkesztő, akinek szexuális és egyéb természetű traumái a háború idején keletkeztek, de az előbbi valójában történhetett volna bármikor, mi több, még ha a háborúban sarjadt sajátos szerencsétlenség lenne is, a hozzá kapcsolódó szorongásból fakadó rosszindulat és manipulációra való hajlam maximum megérthető, de soha el nem fogadható. A Nađát bántalmazó férj, illetve a saját ítélete helyett a más alattomos feketítésére hagyatkozó, könnyebbik utat választó katonatiszt szintén elégtelenre vizsgázik. Csak egy a gond: a „fiúk” megítélése a világ szemében nem csorbul, míg Nađa érzelmi és egzisztenciális értelemben is elveszít mindent.

Talán úgy volna logikus, hogy az író vagy az elején ne találja még a hangot, vagy a végére fáradjon el, Oljača viszont érdekes módon mintha a történet közepén alkotna gyengébbet, így a jó alapötlet és az általában nagy reményekre jogosító elbeszélésmód dacára a kezdeti (illetve a végén visszatérő) pozitív véleményem egy szakaszon jókora gyomrost kapott, főleg a szerintem katasztrofális ötletnek bizonyuló, mindenféle tagolás nélkül lejegyzett, idővel egyre követhetetlenebb, túlcsavart belső monológok, emlékként felidézett párbeszédek miatt. Ja, és az indiai fickót sem értem. Azon kívül, hogy kellően egzotikus (nem), és olyan titokzatosan meg magasröptűen hangzik, hogy valaki hindu (nem), gebedjek meg, ha fel tudom fogni, miért kellett belekeverni a történetbe.


Népszerű idézetek

Ezüst P>!

A párt azokról beszél, akik dalolnak, az írónak viszont azokról kell beszélnie, akik sírnak.

213. oldal

4 hozzászólás
Ezüst P>!

Legyen olyan jó, árulja el, mit kell csinálni a nőkkel: szeretni őket vagy fát hasogatni a hátukon?

80. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ivo Andrić: A vezír elefántja
Dragoslav Mihajlović: Petrija koszorúja
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
George Orwell: Állatfarm
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Annie Ernaux: Az esemény
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála
Virginie Despentes: Vernon Subutex 1-3.
Tom Rob Smith: A 44. gyermek
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája