Egy ​maszk vallomásai 68 csillagozás

Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Misima Jukio önéletrajzi ihletésű regénye megrázó dokumentuma annak, ahogy egy fiatal fiú önnön másságára eszmél a harmincas-negyvenes évek Japánjában: kortársaival ellentétben nem csupán saját neméhez vonzódik, de a vér, az erőszak, a halál is elválaszthatatlanul összefonódik számára az erotikával. A világháború felé sodródó tradicionális társadalomban nem vállalhatja fel igazi énjét, s egy idő után már maga sem tudja, meddig tart ő, és hol kezdődik az álarca. Misima Jukio a hagyományosan nem individualista keleti kultúrában addig szinte példátlan mélységgel és nyíltsággal tárja fel ezt a belső harcot: szembenéz önmagával, miközben pszichológiai szigorral boncolja az egyén és a világ viszonyát. Ez teszi az Egy maszk vallomásait a modern japán irodalom megkerülhetetlen alkotásává, mely – tér- és időbeli távolsága ellenére – ma is érvényes, húsba vágó kérdésekre keresi a választ.
Az 1949-ben írt regényt Gy. Horváth László új fordításában adjuk közre.

Egy maszk vallomása címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767938 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
232 oldal · ISBN: 9789636768898 · Fordította: Gy. Horváth László

Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 4

Várólistára tette 98

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Egyszeri esemény ez a könyv az önéletrajzi írások között, azt hiszem. Tele van kibékíthetetlennek tűnő minőségekkel, amelyek itt mégis harmonikus egésszé állnak össze. Egyik oldalon a szenvedély, a vér és a férfitest iránti elfojtott vágy, a másik oldalon pedig az önelemzés mélysége és megrázó őszintesége. Egyik oldalon a hideg tárgyilagosság, a másik oldalon a már-már haiku-számba menő, tökéletességig csiszolt képek. Leginkább egy lenyűgöző borostyán ékkőre emlékeztet, aminek a közepében valami rettentő, rút ősrovart rejt a zárvány.

giggs85 >!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Bár a tragikus sorsú Misima Jukio az egyik legnagyobb és legnagyobb hatású japán író, mégis alig-alig szerepel a hazai köztudatban, pedig már több könyve megjelent idehaza is az 1924-ben született alkotónak. Megírhatta ő a huszadik század legjobb japán drámáit és színdarabjait (Barátom, Hitler és Madame de Sade), vagy a hihetetlenül mély emberismeretről és pszichológiai jártasságról tanúskodó regényeit (Véres naplemente, Az aranytemplom), de a legtöbb embernek, aki hallott róla, így is minden bizonnyal sikertelen puccskísérlete és rituális öngyilkossága ugrik be 1970-ből.

Azonban egy szűk, műértő réteg minden bizonnyal örömmel veszi, hogy a Jelenkor nemrégiben kiadta a szerzőt széleskörű ismertséghez juttató első regényét, az önéletrajzi elemeket is jócskán tartalmazó, az Egy maszk vallomásait, mégpedig Gy. Horváth László ihletett fordításában – ami meglepő módon nem az eredeti szöveget, hanem annak angol fordítását veszi alapul, ám ennek ellenére is hiba nélkülinek tűnik.

Ha már ennyit dicsértem Misimát, talán nem is lesz meglepő, de ez a vékony könyvecske roppan fajsúlyos, iszonyat nehezen megfogható és megfejthető. A mű központi témáját az elbeszélő saját, homoszexuális vonzódásával küzdő önmagának elemzése, önélveboncolása adja. Hiszen a fiatal és törékeny testalkatú fiú, bár hamar rájön, hogy ő nem „normális”, nem olyan, mint a többiek, sőt szexuális vonzódásával is tisztában van, de sokáig viaskodik azzal, hogy ezt az irányultságot, valamint a számára a szexualitáshoz elválaszthatatlanul és hihetetlenül szorosan kapcsolódó halál-, vér- és csonkításkultuszát hogyan élje meg a tradicionális felfogást központba állító Japánban. Az elbeszélőnek ez olyannyira fontos, hogy az általa alkalmazott szűrő alig engedi át az őt körülvevő valóságot, és az éppen zajló II. világháború anyaországi poklából is csak többnyire apró (ám annál emlékezetesebb) szilánkokat kapunk.

A fiatal és rendkívül intelligens fiú folyamatosan egy maszkot erőltet magára, amit mindig úgy formál, hogy az őt körülvevő világ rendesnek és átlagosnak lássa, és mindig úgy játssza ezt a maszk-szerepet, amit ő normálisnak gondol. Emiatt is kell beleképzelni magát az átlagos, heteroszexuális vágyakkal rendelkező és tőle olyannyira távol álló fiúk pszichéjébe, miközben szünet nélkül kell viaskodnia saját vágyaival és álmaival. Ebben a könyvben még a közismert Shakespeare idézet –„Színház az egész világ” – is még mélyebb értelmet nyer: egy ember, aki folyamatosan maszkot hord és szerepet játszik, egy idő után már nem tudja, hol ér véget a szerepe és honnan kezdődik ő maga. Misima világában nem az akarat irányítja a személyes sorsot, hanem azok a viselkedési formák, amelyeket az ember önszántából, ám önmaga ellen kezd el játszani.

Már ha futólag dicsértem a fordítást, kitérnék a mű nyelvezetére és a leírások hihetetlen sokszínűségére is. Mivel elbeszélőnk kénytelen folyamatosan elemezni önmagát és a többi embert is, a leírások sokszor hidegek, ridegek, sterilek, olyanok, mintha önmagát, mint egy különös, furcsa és torz bogarat szemlélné egy nagyító üvegén keresztül. Aztán a következő oldalon vagy akár a következő sorban átcsap valami tündökletes lírába, amivel megörökít egy-egy csodás pillanatot, vagy valami naturalista leírásba, ahol horrorisztikus szörnyűségekről fantáziál, hogy aztán épp ilyen gyorsan váltsunk mondjuk egy filozofikus eszmefuttatásba.

Azt hiszem, hogy ezek után mondanom sem kell, hogy Misima Jukio műve kimondottan rétegirodalom, de aki ebbe belevág, az bepillanthat a huszadik századi Japán egyik legnagyobb alkotójának elméjébe (a későbbi sorsa alapján látszik csak igazán, hogy mennyire önmagát írta meg ebben a különös vallomásban), és ezáltal minden idők egyik legfurcsább, legmegfoghatatlanabb önéletrajzába is. Nekem csak egy kérésem lenne a Jelenkor felé: ne álljanak meg ennél a könyvnél, hanem minél hamarabb hozzák ki a szerző főművét, a Termékenység tengere tetralógiát is.

12 hozzászólás
mbazsa P>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Szégyen, nem szégyen, de ez az első japán regény, amit olvastam. És az már most biztos, hogy nem ez volt az utolsó. Persze, ha személyneveket és a helyszínneveket megváltoztatnánk, fel sem tűnne, hogy távol-keleti könyvet tartok a kezemben. És persze az sem véletlen, hogy Misimára Nádas hívta fel a figyelmet a magyar olvasók számára az igen kiváló Misima-mondat c. esszéjében. Kísérteties a hasonlóság a két szerző között, hogy mennyire hasonlóképpen ír, és gondolkodik két olyan ember, akiket a véletlen két különböző időben, a világ két ellentétes pontjára pottyantott le. (Persze eme állításomat NP biztos ki kérné magának, és Misima is egy szamurájkarddal csapná le fejemet, de vállalom érte a felelősséget.) A japán író a magyar íróhoz hasonlóan szenvtelen tárgyilagossággal boncolja fel élve saját magát a szövegben. Pontosabban az alteregóját. Az elemzés tárgya: az emberi lélek. Paradox, hogy az ész segítségével próbálja meg megérteni azt, ami már ésszel felfoghatatlan, szinte hozzáférhetetlen, de pont ezért válik igazán izgalmassá eme vállalkozás. A mondatok patikamérleggel vannak kimérve. Élvezetes volt olvasni. A könyv egyetlenegy hiányossága, hogy nagyon hamar véget ér.

kaporszakall>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Jegesen semleges hangú önélveboncolás, egy, a homoszexualitásával és szadista látomásaival hadakozó japán gyermek és kamasz szemével. Nagyon plasztikus; a stílusa elsőrangú, de a tartalma gyakran taszított (és nem valamiféle hetero prüdériából, hanem a tárgy és az ábrázolásmód kegyetlen kontrasztja miatt). Más emberekről – spoiler – olyan távolságtartó ridegséggel ír, ami a kipreparált rovarok szöveges ismertetőjére emlékeztet.

Minden stilisztikai remeklése ellenére sem kedveltem meg.

3 hozzászólás
tamachan>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

off

Mostanában valahogy realizálódott bennem, hogy az írók, költők is csak emberek, és bár fiatal koromban kialakulhatott egyfajta idealizálás, végül is nem ítélhetem el őket különböző dolgaik miatt. És engem amúgy is érdekelnek ezek az emberek – hát még ha eltérnek a „normálistól”. Érdekel, hogy mi zajlik odabenn, mi miért történik, mi az igazság, mit érzett az illető, hogyan nőtt fel… és ezeket mind megkaptam ebből a könyvből. Taszított nem egyszer, amiket leírt, ugyanakkor olyan precizitással, szinte már szakértelemmel beszélt magáról, hogy nem lehetett félretenni. Egyszerűen áldásnak gondolom, ha valaki ennyire ismeri magát, még ha a jelen pillanatban nem is, de egyszer átlát mindent. Akkor látjuk át igazán, mennyire sokrétű az élet, a lélek és a gondolatok. Attól függetlenül, hogy számos – számomra – szörnyű dolgot írt le, mindezt olyan szépséggel tette, hogy csak csodálni tudtam. Bár nem olvastam más könyvét az írónak, nem kételkedem benne, hogy a többiben mennyi mélység van.
Bár kedvencem nem lesz, az 5 csillag jár neki.

iniesta>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Nagyon nagy mű, jelentős elvárásaim ellenére is szinte lenyűgözött. Az ihletett, szemérmetlenül önelemző narratíva diadala. Mondanám, hogy vallomásos, de ez pontatlan: a vallomásosság bensőségessége sehol sincs, ez a prózaszövés végtelenül hideg („egy szörnyeteg beszél”, de ezt nem a közhelyszerű életrajzi utalás, hanem teljes mértékben a mű olvasáspszichológiai áthallása miatt írom). Igaza van Nádasnak a – magyar viszonyok között egyébként kivételesen üdítően navigáló – fülszövegen kiemelt esszérészletében (az esszét korábban is hivatkoztam már: https://moly.hu/ertekelesek/1746918). Nádast sem véletlenül említem: ez a korlátok nélküli „figyelem-irodalom” első ránézésre nagyon közelinek mutatja kettőjük epikai életművét. Egyértelmű persze, hogy Nádasnál – mind a szereplőkben, mind az elbeszélőben – jóval több az empátia, ezért minden (szereplők, elbeszélő, nyelv) élőbb. Viszont nem biztos, hogy Misima szívtelen hidegsége olykor nem pontosabb. Nem akarok Coelho-i magasságokba emelkedni, de a világ mintha inkább hideg volna és pontos, mintsem igazán élő – sajnos.

(Fordította Gy. Horváth László. Angolból, vagyis kettős nyelvi áttétellel. Én az ilyesminek, finoman fogalmazva, nem szoktam örülni – mármint annak, hogy nincs energia, szándék, pénz közvetlen nyelvi fordítót találni. A fordítás alapjául szolgáló 2017-es Penguin kiadás nem volt a kezemben, de ha jól gondolom, Meredith Weatherby fordítása az eredetiből. Nem tudom, hogy ez-e az oka, ti. hogy két ilyen köztudottan kiváló adott nyelvviszonybeli fordító követi egymást a láncban, de ez a könyv mintha kivétel lenne a helytelenítendő fordítási kettős áttételek sorában. Ellenőrizni nem tudom japánul, de amikor ennyire ihletett a nyelv, akkor nehezen tudnám elhinni, hogy az nem az eredeti alkotói nyelv makulátlan leképezése.)

lzoltán IP>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

amit vall egy maszk azt vallja-e az is aki mögötte lapul
rétegek és rétegek de meddig lehet és érdemes-e ásni

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767938 · Fordította: Gy. Horváth László
Zama>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Erős kíváncsiság, komfortzóna átlépése, döbbenet, és felejthetetlen élmény. Ezek jutottak eszembe Misima Jukio Egy maszk vallomásai című regénye olvasása során. Nem vártam, mégis kedvencet találtam. Egy fiatal fiú életét követhetjük nyomon egészen kiskorától az egyetemi évekig. Megismerjük gondolatait, érzéseit, miként azt is, ahogy felfedezi saját szexualitását. Bizonytalan nemi identitás, vágyak, erőszak és halál keveredése. Az egész könyv egy monológ, egy vallomás. Erős és szókimondó. Ettől válik igazán felejthetetlenné. https://zama.hu/misima-jukio-egy-maszk-vallomasai/

_ada>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Először is megjegyezném, hitetlenkedve néztem, hogy ez a regény melyik évben látott napvilágot. Valamilyen félreolvasásból kifolyólag meg voltam győződve róla, hogy a 60-as évekből származik. Erre kiderül, hogy egy 24 éves író debütáló műve pár évvel a második világháború után! Elsőre még semmi meglepő nincs benne, mintha egy sima (ál)önéletrajz lenne, aztán…
Mintha egy kettős személyiség mesélne: az egyik átlagos, a másik nem igazán olyan, mint a többiek; egyik szerelmes egy lányba, a másik csak férfiak megcsonkolására vágyik; egyik féli a halált, a másik szabadságot remél tőle. Persze végig viaskodik önmagával, és harcol, hogy a „normális” énje győzzön, hogy a magára erőltetett maszk ne csak egy maszk legyen. Néha tudatosan formálja az álarcot, hideg logikával. Sokszor azonban önmagát ámítja, mely periódus végén meggyötörten vallja be, hogy az egész nem volt több, csak illúzió. A maszk maszk marad, és csak elfedi az igazságot, nem teszi nem létezővé.
Mellesleg ha a maszk vall, ez azt jelenti, hogy az igazi én tartósan mögötte maradt a vallomás megírásának pillanatában is? El kell még olvasnom (hátha akkor koherensebb értékelés tudnék írni róla), mert rövidsége ellenére egy ezeroldalas mű tartalmával rendelkezik, minden mondata jelentőséggel bír. Szókimondó, nyers és helyenként brutális ábrázolások vannak benne, melyeket aztán olyan gyönyörűen megfogalmazott leírások követnek! Mégsem töredezett alkotás, mindegy mekkorát ugrik az időben, a helyszínek, a témák között. Bár ami a témát illeti, az egy: önvizsgálat, önelemzés. Néha klinikai hangvétellel. Nem olvastam még hasonlót, nem is hiszem, hogy létezik. Úgy érzem az író többi művére is hiba lenne ebből következtetni, de majd meglátjuk. Mert olvasni még fogok tőle.

Miyako71 P>!
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

Kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Egyrészt van az a része, hogy a szerző alapvetően beteg elme, akinek igen csak extrém szexuális ábrándjai vannak, annyira, hogy az nálam már kiveri a biztosítékot. Másrészt viszont az írásmód és az önelemzés lenyűgöző. Erre kiváló példa ez az idézet, ahol gyönyörűen ír a tenger hullámairól (igaz, azért itt is felsejlenek a hajlamai): https://moly.hu/idezetek/1399413. Viszont ugyanilyen részletesen és szenvedéllyel képes írni spoiler is. És akkor ez még messze nem a gyomorforgató rész.
Elismerem, hogy mint író nagyot alkotott ebben a művében, de mint önéletrajzi ihletésű mű, nem áll szándékomban valaha is még egyszer a kezembe venni.
A csillagozás nem adja vissza a véleményem, csak az írásmódnak szól.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma>!

A háború különös, szentimentális érettséget fejlesztett ki bennünk. Abból a hitünkből táplálkozott, hogy életünknek huszonvalahány éves korunkban hirtelen vége szakad majd; meg sem fordult a fejünkben, hogy e pár hátralevő esztendőn túl is lehet valami. Az élet különös, illékony dolognak tetszett, mintha sós tó lenne, amiből egyszerre minden víz elpárolgott, és olyan sűrű sókoncentrátum maradt utána, hogy testünk a felszínén lebeg.

107. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
lzoltán IP>!

     A 17. század végének japán fametszetei gyakran ábrázolják úgy a szerelmespárt, hogy szinte mindenben hasonlítanak, alig lehet megkülönböztetni a férfit a nőtől. A görög szobrászat egyetemes szépségideálja ugyanilyen hasonlóságot mutat a két nem között. Nem lehet, hogy ez az egyik titka a szerelemnek? Nem lehet, hogy a szerelem legmélyén ugyanaz az elérhetetlen vágy munkál, amely férfit és nőt egyaránt arra indít, hogy másik tükörképévé váljon? Nem lehet, hogy ez a vágy űzi őket, ami aztán ahhoz a tragikus reakcióhoz vezet, hogy a lehetetlent kísértve a másik szélsőség felé induljanak? Vagyis, mivel kölcsönös szerelmük nem érheti el a kölcsönös azonosság tökélyét, egy bizonyos elmeműködés vajon nem arra sarkallja-e őket, hogy inkább a különbségeket hangsúlyozzák – a férfi a férfiasságát, a nő a nőiességét –, és épp e lázadás révén kokettáljanak egymással? Ha pedig szert tesznek bizonyos hasonlóságra, az sajnos nem tart tovább egy tünékeny pillanatnál. Mert amint a lány egyre merészebb lesz, a fiú meg egyre félénkebb, eljön a perc, amikor az ellentétes irányba tartva kikerülik egymást, túllőnek a célon, s arra a pontra jutnak, ahol már nincs is cél.

76-77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
robinson P>!

Már leírtam, hogy gyermekkoromban nyomasztó rosszullét környékezett, ha arra gondoltam, egyszer én is felnőtt leszek, s ahogy nőttem, különös és sajgó nyugtalanság kísérte növekedésemet.

lzoltán IP>!

[…] a világ nem azért van, hogy két ember, aki szereti egymást, feltétlenül összeházasodhasson. […]

213. oldal

giggs85 >!

Minél tovább hallgattam, annál világosabb lett, hogy valóban egy tizenhét éves lány játéka ez, aki tele van álmokkal, még nincs tudatában a szépségének, és ujjai még őrzik a gyermekkor emlékét. Azt kívántam, bárcsak sose érne véget a gyakorlása.

117. oldal

lzoltán IP>!

[…] azt hallottam, a költő nevű férfifajtát folyton megcsalják a nők. […]

99. oldal

5 hozzászólás
robinson P>!

Az emberek többsége mindig bizonytalan abban, hogy boldog-e vagy boldogtalan, vidám-e valójában. A boldogság normális állapotában természetes a kétely.

robinson P>!

Újabb példája voltam a rút kiskacsának, amely meg van róla győződve, hogy hattyú lesz belőle; csakhogy a tündérmese ez egyszer fordítva végződött.

giggs85 >!

Itt szembesültünk először az éjszakai légitámadás okozta pusztítással. A sínek közötti átjárók tömve voltak hullákkal. Pokrócokba voltak csavarva, csak a szemük, jobban mondva a szemgolyójuk látszott ki, mert ezek a szemek nem láttak semmit, és nem gondoltak semmire. Volt ott egy anya, aki mintha az örökkévalóságig ringatta volna gyermekét, s a lendítés íve egy hajszálnyit sem módosult, se jobbra, se balra. Egy alvó lány egy fonott utazóládának dőlt, hajában még ott volt a megperzselődött művirág.
Senkitől sem kaptunk még egy szemrehányó pillantást sem, amint végigmentünk az átjárón. Nem foglalkoztak velünk. Még a létünket is eltörölte a tény, hogy nem osztoztunk velük nyomorúságukban; csak árnyak voltunk a számukra.

tamachan>!

[…], hiszen sohasem vagyunk annyira birtokában az utazásnak, egészen a legutolsó zugáig és réséig, mint amikor szorgosan készülünk rá. Utána már csak az út marad, ami nem egyéb, mint a birtoklás elvesztése.

108. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kiharu Nakamura: Kiharu, a simbasi Gésa
Cselenyák Imre: Tiszta szívvel
David Wilkerson: Kés és kereszt
Harsányi Zsolt: Az üstökös
Dragoslav Mihailović: Mikor virágzott a tök
J. Nozipo Maraire: Zenzele
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Daniel Keyes: Szép álmokat, Billy!
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve
Mirko Kovač: Város a tükörben