Az ​aranytemplom 41 csillagozás

Misima Jukio: Az aranytemplom

A ​kiotói Aranytemplom 1950-ben porig égett, akárcsak Artemisz temploma Ephezoszban – a hagyomány szerint – Nagy Sándor születésének éjszakáján. Ephezoszi Hérosztratosz azt vallotta a kínvallatáskor, hogy nevét akarta híressé tenni a tett által, és hiába volt az ítélet, hogy többé senki sem modja ki, neve mégis fönnmaradt. Olyannyira keleti szellemű e történet, hogy akár Hérosztratosz reinkarnációjának is tarthatjuk a zenpapnövendéket, a Szarvaskert kolostoránnak lakóját, aki a háború után öt esztendővel Kiotó szépséges templomát gyújtotta fel. Az ő alakját Misima Jukió regénye őrzi meg – az író a gátlások és zsarnoki vágyak között hánykódó Mizogucsi tettének indítékait kutatja a zen-kolostor szertartásos hétköznapjaiban.
Misimával igazságtalan a világ: sok remekmívű regény, elbeszélés és dráma megírása után, befejezve a Termékenység tengere című tetralógiáját, ő önmagát „gyújtotta föl”: szeppukut követett el 1970-ben, s e tette révén sokkal többen tudnak róla, mint ahányan… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1956

>!
Európa, Budapest, 1989
284 oldal · ISBN: 9630748843 · Fordította: Erdős György

Enciklopédia 2


Kedvencelte 10

Most olvassa 5

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Immáron a harmadik regényének (és persze az összegyűjtött drámáit tartalmazó kötetének) elolvasása után nem is lehet számomra kétséges, hogy Misima Jukio a 20. század egyik legnagyobb zsenije volt, akiben egyfelől ott a végtelen finomság és a mérhetetlen vágy az (emberen túli?) szépség iránt, de ott van a bármikor kitörésre és pusztításra képes szörnyeteg is, aki ha egyszer elszabadul, nem kegyelmez senkinek és semminek.

Az Aranytemplom a japán alkotó talán leghíresebb és legismertebb munkája, és mint ilyen, az egyik leghírhedtebb kulturális rombolás dokumentuma is, nevesül a „címszereplő” templom elpusztításáé. Misima az elkövető szemével láttatja az eseményeket, de mint a regényben is szereplő zen-talány mestere link, elengedi az olvasója kezét, és rábízza a látottak értelmezését.

Miért történik ez az egész? Mi vezethet el a templom felgyújtásáig? A fogyatékosságával (leküzdhetetlen dadogás) megbirkózni soha nem tudó fiú elszigetelődése a környezetétől? Az erőtlen és érdemben adni nem tudó szülői háttér? Egy torz ifjúkori szerelem vérfürdőbe torkolló emléke? A II. világháború után széthulló tradicionális értékrend jutatta ide? A minden emberben örökösen felbukkanó gyarlóság és sötétség stigmája? Az ebbe a világba be nem illeszthető földöntúli szépség? Ami ide vezetett, mindenkiben megvan? És megannyi másik kérdés…

Az Aranytemplom az eddig olvasottak között messze a legmegfoghatatlanabb és tőlem talán legmesszebb állóbb is, de így is egyértelműen kötelező darab. Már csak azt remélem, hogy valamelyik kiadónk most már tényleg beleáll a Misima művek kiadásába…

Morpheus>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Nem tudom, hogy sok olvasóra hatott úgy a történet, mint rám, vagy kevesekre, vagy éppen csak rám, nem tudom, mert nem tudhatom, hány olyan olvasója volt ennek a könyvnek, akinek inkább több köze van a buddhizmushoz, mint nem, aki a főhőshöz hasonlóan (a főhős szónál kicsit elgondolkoztam, hogy nem, de aztán mégis), bár nem a dadogás miatt (de ez lényegtelen, bármi lehetett volna, amitől úgy érzi, hogy előtte – többé-kevésbé – zárva maradt a világ), aki érzi azt, hogy ártalmatlansága mögött azért ott vannak a rémek, akik kitöréssel fenyegetnek, és ha kitörnek, akkor már nincs mit tenni, pusztító ősképpé válik. Mindezek miatt teljesen a hatása alá kerültem a történetnek, ami egyáltalán nem volt kellemes, mert visszhangot vert bennem, viszketett, megmozdultak a rémek.
Mindegy, hogy egy szerzetes felégeti a templomot, vagy az író szeppukut követ el, vagy egy másik buddhista szerzetes felgyújtja saját magát.

mbazsa>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Misima Jukiora még anno 1990-ben Nádas Péter hívta fel a magyar olvasók figyelmét igen kiváló Misima-mondat c. esszéjében, nem sokkal azután, hogy magyarul először látott napvilágot a japán író egyik legismertebb műve, Az aranytemplom. Nem véletlen, hiszen a két szerző között kísérteties a hasonlóság. Szenvtelen narráció, tisztességes mondatok, az emberi lélek legmélyének fürkészése stb. Misima már legelső regényében, az Egy maszk vallomásaiban is hasonló poétikai eljárást alkalmaz. Élve boncolja fel saját, vagyis alteregója lelkét, hogy leásson egészen odáig, ahol a tudattalan lakozik, ahol az animális ösztönök vannak (agresszió, szexuális vágyak stb.) Célja, hogy feltárja, és megértse ezeket a jelenségeket, folyamatokat, amik az emberi pszichében végbemennek.

Az aranytemplomban az (anti)hős ezúttal egy zen-buddhista szerzetesnövendék, aki a regény végén felgyújtja a címben szereplő szakrális épületet. A történetet valós események szolgáltatták. Misima a fiatal szerzetes bőrébe, pontosabban fejébe bújik, és belülről próbálja meg megérteni, értelmezni, hogy hogyan jut el ehhez a tettig a narrátor-főszereplő. Valami olyasmire jut, mint amire Nádas, hogy az emberi természet meghatározó és fontos része az animális ösztönlény. Főhősünk elfojtott szexuális vágyai, perverziója, kegyetlenkedésre hajlamos agressziója stb. mind szerepet játszanak abban, hogy végül a regény végén lángokba borítsa az Aranytemplomot. Persze ha nagyon akarom, akkor ezek sem adnak megfelelő és kielégítő választ a fiatalember tettének miértjére, egyszerűen azért, mert a tudattalant pont azért nem lehet megérteni, mert abban az ismeretlen tartományban az ész logikus érvei már nem érvényesek, nem működnek. Az emberi természet nagy titok, és pont ezért megfejthetetlen. Ezzel a japán író is tisztában van, és nem is akar mást, csak ezt a titkot fürkészni.

Virágszépe>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Lenyűgöző stílus, érzékeny, finom mondatok, őszinte gondolatok. Mizogucsi zenpapnövendék, aki gyermekkora óta kapcsolatban áll az Aranytemplommal. Kimondhatatlanul vonzza az épület időtlen szépsége, tökéletessége. Kezdetben nem látja szépnek, csak miután megismeri. Mégis ő fogja megsemmisíteni a templomot. A miérteket keresi a könyv, Mizogucsi önigazolásképpen saját érzéseit, emlékeit boncolgatja, amit értettem, de amivel nem tudtam egyetérteni. A tökéletességre törekszik, de nem veszi észre, hogy ő csak szemlélődő, elítélő, kritikus marad a világgal, az emberekkel szemben. Nem szerettem Mizogucsit, hiányzott belőle az érzelem.

Kkatja P>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Szép gondolatokkal telitűzdelt lejtmenet volt az egész történet, egy fiatal fiúról, aki zen szerzetesnek tanul, de nem igazán tud magával mit kezdeni, így kipróbálja, milyen érzés a bűn! Fura volt, kárhoztatnunk kellene érte, de olyan jól megírja a karakterét Misima Yukio, hogy nem igazán lehet, kicsit vele éreztem, kicsit szántam, de valahol megértettem, miért vágyott a kitörésre abból a „kicsit” képmutató világból. Amit persze meg lehetett volna jobban is tennie, de hát 19 évesen és dadogósan, nem sok más lehetőséget adott neki a sorsa. Így ez lett a végzete. :)

beat_seth>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Mélyen filozófikus regény a bennünk feszülő vágyak keltette ellentmondásokról, igaznak hitt hamisságokról és egy elgondolkodtató szépségideálról.
Sokak szerint Mishima Yukio életművének csúcspontja. A XX. századi japán irodalomból az egyik kedvenc regényem.

Kabboca>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Ez megint csak nagyon szubjektíven fog menni…
Utáltam. És nem tudtam nem szeretni.
Valamit nagyon megmozgatott bennem ez a könyv, keresetlen őszinteségével, ahogy a cseppet sem szimpatikus főhős szemszögébe kényszerültem bele, és kénytelen voltam vele szimpatizálni. Ahogy az ő göcsörtös, meg-megbicsakló filozófiája és szépségideálja egy nagyobb esemény hátterében meghúzódó személyes sors vonalaként kirajzolódik, egyre jobban megismerjük őt, és kénytelenek vagyunk tényleg az ő szemével, az ő elferdült lelkével látni.
Én kétszer a sarokba dobtam (majdnem szó szerint). Aztán egy-két hét után nem tudtam nem visszatérni hozzá, és megint falni az oldalakat a következő túltelítettségi rohamig.
Azért fejeztem be, mert tudtam, hogy nem bírnám még egyszer végigrágni magam rajta mostanában.
De visszanézve megérte. Az, aki ilyen erős érzelmeket tud kiváltani, ekkora vihart kavar, az előtt tényleg úgy érzem, hogy fejet kell hajtani.
Úgyhogy nem tehetek mást, mint öt csillagot adok :)

Georginanéven P>!
Misima Jukio: Az aranytemplom

Minthogy rengeteg múlik a fordításon, dicséretet érdemel a fordító, mert hihetetlen hangulatot varázsolt elém. Élt az egész, tökéletesen japán volt. Az ember belső vívódásai összefonódtak, összekapcsolódtak a természeti környezettel. Nem is lehet mást várni a japánoktól, hiszen ők maguk a tradíció, a tradicionális ősiség. Folyamatosan hitelesnek éreztem, mert ugyanolyan képek jelentek meg előttem, amilyeneket odakint láttam. Engem lebilincselt a kötet, egyvégtében olvastam, míg el nem fogyott a szöveg. Tetszett.


Népszerű idézetek

giggs85 P>!

Azonban elég, ha az ember a szépséget kutatja, észrevétlen rábukkan a világ legsötétebb dolgaira. Talán így vagyunk teremtve.

52. oldal

Moonchild33>!

Miközben előttem tipegett, lazán megkötött obiját néztem a hátán, és azon tűnődtem, mitől lehet anyám ennyire fertelmes.
Aztán rájöttem, mi benne ilyen ocsmány: a remény.
A rózsaszínűen nedvedző, állandó vakaródzásra késztető, legyőzhetetlen remény, mely olyan makacsul belefészkelte magát, mint a piszkos bőrbe a rüh viszketegsége, a gyógyíthatatlan remény.

210. oldal

Kapcsolódó szócikkek: remény
Kkatja P>!

Ez az én jellegzetes tévedésem: amikor tettekre volna szükség, mindig lenyűgöznek a szavak. A kínlódás a szavakkal leköti a figyelmemet, és megfeledkezem a cselekvésről. Úgy véltem, hogy ragyogó tettek, csakis ragyogó szavak kíséretében jelenhetnek meg.

14. oldal

Kkatja P>!

A szakadó hóban ég felé emeltem arcomat, s kitátottam a szám, mint gyerekkoromban. A pelyhek, mintha hangot adtak volna – olyat, akár a leheletfinom, parányi csengettyűké –, a fogamra hullottak, és piros, meleg húsomat érve elolvadtak.
(…)
Vajon a hó miért nem dadog? – kérdeztem magamtól.
Hiszen szokott, amikor a jacude nyolcszögű levelein felgyűlve a földre zuhan. Az égből azonban akadálytalanul hullhatott alá, a lelkem is megfürdött benne, megfelejtkezett töredelmeiről. Zene borított el, melynek gyengéd ritmusára feldobogott a szívem.

78. oldal

giggs85 P>!

A Tang-korban élt Csisuban, a Nanszen-hegyen Fugan, a neves mester, akit a hegyről Nanszen főnökének neveztek.
Egyszer, amikor mindenki kiment a hegyre sarjút vágni, megjelent egy kölyökmacska a békességes hegyi templomban. Ritka tünemény, kergették körbe-körbe, aztán elkapták, és összeveszett rajta a keleti és a nyugati csarnok népe. Azért viszálykodtak, mert mindegyik a magáénak akarta játékul. No, látva ezt Nanszen főnök, mindjárt nyakon fogta a macskakölyköt, és rászegezte sarlóját. Így szólt:
– Ha a tanítványok megmondják a módját, akkor megmenekül. Ha nem mondják meg, én lenyakazom.
Azok erre nem szóltak semmit, Nanszen mester meg fejét vette a macskakölyöknek, és eldobta.
Beesteledett, megjött a legkiválóbb tanítvány: Csósu. Nanszen mester sorra elbeszélte neki, mi történt, és kérdezte a véleményét.
Csósu mindjárt levette a saruját – mert a lábán volt –, a feje tetejére rakta és kiment.
Mire Nanszen felsóhajtott, szólván:
– Ó, ha te ma itt lettél volna, a macskakölyköt is megmented…

Nagyjából így szól a történet. Különösen azt nehéz értelmezni benne, hogy miért teszi Csósu a fejére lábbelijét. Ám ha főnökünk ezt a példázatot mondta el, mégsem lehet annyira körülményes magyarázatot találni rá.

Kapcsolódó szócikkek: macska
3 hozzászólás
Kkatja P>!

    Hosszan eltűnődtem a fűszál hegyének szögéről. Nem, a gondolkodás nem jó szó erre. Ezek a csodás és érthetetlen eszmék nem folytonosan, hanem hol elevenen, hol elhalóan, de makacsul visszatérnek. Miért kell a fűszál végének ilyen hegyesszögben elkeskenyednie? Ha tompa lenne, elveszítené-e ez a növény nembeli lényegét, s ebből a pontból ki lehetne.e forgatni sarkaiból az egész természetet? Próbáljuk meg eltávolítani csak egy fogaskerekét is, s bizonyára megbomlik az egész rendje is. Összevissza gondoltam mindenféle hiábavalóságot.

183. oldal

DTimi>!

Régen, amikor a zen még nem volt szokások, szertartások rabja, hanem az egyes ember megvilágosodását mindennél fontosabbnak tartotta, nem a mester döntötte el, kiből lesz tanítvány, hanem inkább a tanítvány választotta meg tanítóját; abban az időben egy mester először bevezette a tanba, azután más tanítóktól is szerzett bizonyítványt, a sok tanító közül annak a neve előtt mutatott be illatáldozatot, és ahhoz intézte a felavatáskor szavait, akit azután követni óhajt a tanban.

Hetedik fejezet

Kisflea>!

Belül mindenkinél dúsabb volt az, aki nyomorúságosnak látszott odakint.

8. oldal

Kkatja P>!

    A kolostor mögötti réten egyszer – házimunka közben pihenőben – megfigyeltem, ahogy egy méh ereszkedik a korai krizantém kis kerek virágaira. A fényözönből jött, arany szárnyaival zümmögve kiválasztott egyet a tömérdek virágból, s körüldöngte kicsit.
    A méh szemével néztem ekkor a krizantémra, mely kitárta makulátlanul szabályos szirmait. Éppoly szép volt, mint egy apró Aranytemplom, és olyan tökéletes is. Mégsem volt más, mint egy szál korai krizantém, nem következett be rajta az átváltozás, lényegéből semmi sem vonatkoztatta el, s nem is sejtetett ilyesmit. Létezésének törvényei szerint túláradó báj sugárzott belőle, hogy alkalmassá váljék arra, amire való: a méh kedvét töltse rajta. Milyen varázslatos lehet is pihegve kiszolgáltatni magát az ilyen alaktalanul, dinamikusan dünnyögő vágyakozás előtt! A virág felborzolódott, görcsösen remegni kezdett, hiszen a méh kedvéért létezett a maga tökéletes formájában, ebben a sejtelemben bontotta ki ragyogó szirmait, és bekövetkezett a pillanat, melyben életében felragyog a forma értelme. A formában megvan az élet alaktalan dinamizmusának vetülete, ugyanakkor az élet szárnyalásának képe is, a létező világ összes alakzatának öntőmintája… A méh mélyen a virágba fúrta magát, virágpor lepte gyönyörbe merült. A krizantém, mely odaadta magát neki, maga is egy sárga páncélú, csodás méh formáját vette fel, láttam, amint el akar szakadni a száráról, hogy elrepülhessen, olyan hevesen megrázkódott.
    A fény s a fényben úszó történés csaknem megszédített. Mikor magamhoz térve immár a saját szememmel s nem a rovaréval néztem a világot, rájöttem, hogy az Aranytemplom szemléletét vettem föl.

165-166. oldal

Kkatja P>!

    A kínhalál, a vér, a halálhörgés, mikor embertársunk utolsó órája üt, alázatossá tesz bennünket; tisztává, nemessé és békéssé a lelket. Egyáltalán nem olyankor jön ránk a vadság és a brutalitás, hanem például az ilyen kellemes tavaszi délutánon, mikor tétován bámuljuk a fákon áttörő napfény foltjait a gondosan ápolt gyepen.
Nem gondolod, hogy ez a pillanat az?

112. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Yazawa Ai: Nana 1.
Takami Kósun: Battle Royale
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.
Murakami Haruki: Norvég erdő
Inoue Jaszusi: Utazás a Fudaraku-paradicsomba
Banana Yoshimoto: Kitchen
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák
Natsuo Kirino: Kín
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze