Polgári ​engedetlenség és erőszakmentes ellenállás 1 csillagozás

Misetics Bálint (szerk.): Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás

A ​kötet az erőszakmentes polgári engedetlenség eszméjét és múltbeli példáit tárja az olvasó elé. A mai politika kirekesztő intézkedései alapos okot adnak arra, hogy komolyan vegyük és megszívleljük a könyv tanulságait. Ahhoz, hogy a kirekesztett ember ne megalázott szolga legyen, ki kell állni az emberi jogokért, tenni, harcolni kell, még akkor is, ha ez szenvedést von maga után. Ebben a harcban az engedetlenség iránti kötelesség olyan közvetlen cselekvés, amely társadalmi változást követel, és ahol a lelkiismeret és a szeretet az irányadó. A könyvet ajánlom minden jóérzésű embernek, ajánlom a kétkedőknek, ajánlom a beletörődőknek, mert akkor teljes, egész egy ország, ha minden tagja egyenlő.
Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié csoport aktivistája

A polgári engedetlenség: ellenállás a törvényes renddel szemben, a közösség érdekében, erkölcsi megfontolásból, nyilvánosan, erőszakmentesen és vállalva a jogi következményeket. A polgári engedetlenség rámutat a… (tovább)


Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Misetics Bálint (szerk.): Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás

Azt mindjárt az elején illik leszögezni, hogy ez egy forrásszöveg-gyűjtemény – aki tehát konkrét megoldási javaslatokat keres benne a jelenkori mozgalmak aktuális problémáira, alighanem rossz helyen kapirgál. Másfelől pedig ez egy olyan forrásszöveg-gyűjtemény, ami elsősorban a polgári engedetlenség fejlődését kívánja bemutatni – ebből fakad, hogy vélhetően nem a szövegek minősége volt az elsődleges kiválasztási szempont, hanem hogy koherens folyamatként világosodjon meg előttünk a mozgalmak szellemiségének kibomlása. És ebben Misetics Bálint igazán nagyot alkotott. De most galoppozzunk végig a szövegeken.

1.) Az első etap Thoreau-é. Őt eddig a Walden szerzőjeként ismertem, és nem különösebben voltam elájulva tőle. Az volt a benyomásom, hogy civilizációból való kivonulása egyfajta passzivitásra utal – tévedtem. Thoreau ugyanis elsők között fogalmazta meg a polgári engedetlenség miértjét és hogyanját, az pedig külön szerencse, hogy ezt a lehető legmagasabb irodalmi minőségben tette. Alapvető állítása, hogy az autonóm személynek joga (sőt kötelessége) szembeszállni az állam hibás döntéseivel. És itt felbukkan az a különös jelenség is, hogy ezek szerint a demokrácia (vagyis a többség által hozott döntés) és az autonóm személy magánvéleménye nem szükségszerűen fedik egymást – hogy döntsük el hát, mikor kinek van igaza? Thoreau válasza, hogy léteznek olyan „természeti igazságok”, amelyek egyértelműen felülírhatják a kormányzatok törvényeit.

2.) Aztán jön a militáns szüfrazsett-mozgalom, akiknél először jelenik meg a polgári ellenállás eszköztárában a provokáció – vagyis hogy olyan eltúlzott agresszióra kényszerítsük a döntéshozókat, amik felháborítják és mellénk állítják a mérsékelteket. (Mellékszál: a gyarmatosítók ellen fellépő terroristák is tudatosan alkalmazták ezt a módszert Algériában, de ez nem a szüfrazsetteket minősíti.) Ez a rész számomra elég lapos volt, evidenciákat közölt, és az elvártnál kevesebb információt tudtam leszűrni magáról a szüfrazsett-mozgalomról.

3.) Egy lépés csak a szüfrazsettektől a közvetlen cselekvés technikája, amit elsősorban Voltairine de Cleyre esszéjéből kéne megismernünk. Aki már az első bekezdésben leszögezi, hogy a közvetlen cselekvés nem azonos az agresszióval – hogy aztán a későbbiekben semmit se tegyen azért, hogy világosan elkülönítse a kettőt. Sajnos logikailag nem egészen letisztult blokk ez.

4.) Most pedig következzék Gandhi, az erőszakmentesség csúcsragadozója. (Jó, hát vegán csúcsragadozó…) Az ő újítása a szatjágraha, vagyis az “igazsághoz való ragaszkodás” – ami nem más, mint az erőszak végletes elutasítása tiltakozások során. Ez főképp azért fontos, mert ezek a mozgalmak amúgy sem versenyezhetnének a kormány erőszak-monopóliumával, így viszont kibillenthetik őt erkölcsi felsőbbrendűség-érzéséből. Ami, ha azt vesszük, hogy India végül elszakadt a Brit Birodalomtól, sikeres stratégiának bizonyult. Másfelől viszont Gandhi módszere “tömegcselekvés, feltételezi, hogy az érintetteknek olyan sérelme van, amelyet az adott közösség gyakorlatilag minden egyes tagja átérez.” Ráadásul Gandhi egyrészt támaszkodott a nacionalizmusra (mint szinte minden ország, ami ki akart lépni a gyarmatosított státuszból), másrészt pedig támaszkodott az indiai hagyományokra is, ezeknek fényében pedig kérdés volt, hogy módszerei nyugati környezetbe átültetve működnek-e.

5.) Thoreau mellett a kötet másik csúcspontja Martin Luther King, aki engem megvett kilóra. Nagyon ritka az olyan gondolkodó, aki egyként képes megtalálni az utat az ún. „egyszerű emberekhez”, és ugyanakkor nem jön zavarba akkor sem, ha filozófiai mélységeket kell megjárnia. Egy olyan pillanatban sikerült termékeny fúziót létrehoznia kereszténység és erőszakmentes ellenállás között (elsősorban Gandhi írásaira támaszkodva), amikor az amerikai kontinens déli részén a papok azzal voltak elfoglalva, hogy a felszabadítás forradalmi teológiájának nevében fegyverrel vonuljanak ki az erdőbe, valamint a fekete polgárjogi mozgalom radikális ága városrészek lángba borításával gondolt harcolni az igazságáért. Respect.

6.) Az erőszakmentes ellenállás megerősödésével (elsősorban a konzervatív oldalról) megerősödött a mozgalom kritikája is: „Aki a lelkiismeretére hivatkozva szeg meg törvényeket, olyan jogokkal ruházza fel magát, melyeket demokratikus jogrendünk az összes állampolgár biztonsága és szabadsága érdekében senkinek sem engedhet át.” Ezért szükségessé vált, hogy olyan gondolkodók, mint John Rawls vagy Jürgen Habermas egyrészt definiálják a fogalmat (http://moly.hu/idezetek/661992), másrészt olyan szekularizált választ dolgozzanak ki a konzervatívoknak, ami túlmutat a spirituális „magasabb igazság” doktrínáján. Szerintem meggyőzően sikerült nekik: elméletükben a polgári engedetlenség nem veszélyt jelent a demokráciára, hanem éppen ellenkezőleg, biztosítéka annak. Hiszen a kormányzati rendszerbe kódolt hibákat (mint amilyen például a korrupció) maga a kormányzat nem tudja megszüntetni – hisz a hiba benne van. Ezért van szükség az autonóm állampolgárra, aki vész esetén kívülről állítja helyre a rendszert. Ez nem pusztán szavazást jelent – hiszen adott esetben a többség is hibázhat. Ilyenkor is szükség lehet a polgári ellenállásra, hogy felhívja a többiek figyelmét, döntésük egy olyan helyzetet idézett elő, ami indokolatlanul méltatlan helyzetbe taszította a közösség egy részét.

7.) Az utolsó blokk pedig az alapok bemutatása után kiszélesíti a látókörünket, új elemeket emelve be a polgári engedetlenség kérdéskörébe. Frances Fox Piven tanulmányában kidolgozza a „felforgató hatalom” fogalmát – azt a lehetőséget, hogy a kölcsönös függésen alapuló gazdaságban olyan elemek is hatalmat gyakorolnak, akik egyébként nem rendelkeznek tradicionális hatalmi eszközökkel (pénz, információ, politikai tőke). Egy példa: ha vásárlók/felhasználók egy csoportja megtagadja egy termék vásárlását vagy egy szolgáltatás igénybevételét, ezzel nyomást gyakorolhat bármely tulajdonosra. Persze csak ha feltételezzük, hogy képes közösségként szervezni meg önmagát – és ezzel át is kötöttünk e kötet párdarabjához. Joel Olson kiválóan megadatolt, informatív és elgondolkodtató esszéjében pedig a radikális abolicionisták példáján keresztül rámutat, hogy a zelotizmus (vagyis az a fajta fanatizmus, amely a világot két részre, barátokra és ellenségekre osztja, mérsékeltekre pedig úgy tekint, mint utóbbiak támogatóira – amely elgondolás Kingtől sem volt idegen: http://moly.hu/karcok/727716) a közhiedelemmel ellentétben nem mindig a demokrácia ellensége – időnként nagyon hasznos szövetségese is tud lenni.

Az elején (jó régen volt, mi?) azt mondtam, ez a kötet nem ad választ az aktuális problémákra – ez betű szerint igaz. Ugyanakkor mégis végtelenül örülök, hogy megjelent, mert nagy információs űrt igyekszik kitölteni – és következetesen végiggondolva a benne található szövegeket igenis közelebb kerülhetünk ahhoz a rejtélyes, idegen izéhez, amit demokratikus gondolkodásnak neveznek.

21 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Az ország sorsa nem azon múlik, hogy miként szavazol, mert ebben a játékban a legsilányabb ember is ugyanannyit ér, mint a legjobb; nem azon múlik, hogy milyen papírt engedsz a kezedből a szavazóurnába egyszer egy évben, hanem hogy milyen embert engedsz a szobádból az utcára minden egyes reggel.

57. oldal, H. D. Thoreau: Rabszolgaság Massachusettsben

20 hozzászólás
>!
Kuszma P

Vannak igazságtalan törvények – érjük be azzal, hogy engedelmeskedünk nekik, vagy próbáljuk meg orvosolni őket, vagy csak addig engedelmeskedjünk nekik, amíg az orvoslásuk nem sikerül, vagy szegjük meg máris őket? A miénkhez hasonló kormányok uralma alatt élő emberek általában azt hiszik, várniuk kell addig, amíg végre sikerül a többséget rávenniük, hogy változtassa meg a törvényeket. Azon a nézeten vannak, hogy ha ellenszegülnek, az orvoslás ártalmasabb lesz, mint maga a baj. Csakhogy épp a kormány bűne, hogy az orvoslás ártalmasabb, mint a baj. A kormány teszi azt ártalmasabbá. Miért nem tesz többet a reformok siettetéséért és bevezetéséért? Miért nem tartja becsben a bölcs kisebbséget? Miért üvölt és ellenkezik, mielőtt még bármilyen sérelem érte volna? Miért nem bátorítja polgárait, hogy legyenek éberek, mutassanak rá hibáira, és cselekedjenek különbül, mint ahogy ő – a kormány – szeretné? Miért feszíti meg mindig Krisztust, miért átkozza ki Kopernikuszt és Luthert, miért kiáltja ki Washingtont és Franklint lázadónak?

36. oldal, H. D. Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelességről

4 hozzászólás
>!
Kuszma P

Azzal a meghatározással kezdem, hogy a polgári engedetlenség nyílt, erőszakmentes, a lelkiismeretre hivatkozó, mégis politikai cselekedet, amellyel megszegik a törvényt, éspedig rendszerint azért, hogy a törvényben vagy a kormány politikájában változást idézzenek elő. Aki ilyesmibe fog, az a többség lelkiismeretéhez fordul, hogy kifejezésre juttassa mély meggyőződését: sérelem érte azokat az elveket, amelyek szabad és egyenlő emberek között a társadalmi együttműködés alapját képezik.

198. oldal, John Rawls: A polgári engedetlenség meghatározása

3 hozzászólás
>!
Kuszma P

A jogállam, mely önmagával azonos akar maradni, paradox feladat előtt áll. Ugyanis védelmeznie és ébren kell tartania a legális alakzatokban fellépő jogtalansággal szembeni bizalmatlanságot, holott ez a bizalmatlanság nem ölthet intézményesített formát. Az önmagával szemben táplált nem intézményesített bizalmatlanságnak ezzel az eszméjével a jogállam túlnő az általa mindenkor pozitívan tételezett rendek együttesén. Ez a paradoxon olyan politikai kultúrában találja meg feloldását, amely a polgártársnőket és a polgártársakat oly mértékű szenzibilitással, ítélőerővel és kockázatvállalással ruházza fel, amennyi átmeneti és kivételes helyzetekben szükséges ahhoz, hogy felismerjék a legitimitás legális megsértéseit, s hogy szükség esetén morális belátásból törvénytelenül cselekedjenek.

220-221. oldal, Jürgen Habermas: Polgári engedetlenség - a demokratikus jogállam próbaköve

6 hozzászólás
>!
Kuszma P

Az állam – most rájöttem – féleszű, s éppúgy retteg, mint a magányos vénkisasszony, aki retteg az ezüstkanalaiért, s a barátait nem tudja megkülönböztetni az ellenségeitől.

41. oldal, H. D. Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelességről

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

„Az erőszakmentes ellenállás egyfajta erkölcsi dzsiu-dzsicuként működik. Az áldozat erőszakmentessége és jóindulata úgy hat, mint a fizikai dzsiu-dzsicu esetében a fizikai ellenállás hiánya: kibillenti a támadót az erkölcsi egyensúlyából. Hirtelen és váratlanul elveszíti azt az erkölcsi támaszát, amellyel a legtöbb áldozattól megszokott erőszakos ellenállás felruházná.”

153. oldal, Krishnalal Shridharani: A szatjágraha technikája

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Számomra teljesen érthetetlen, de úgy tűnik, sokan polgártársaim közül úgy vannak vele, hogy ha szégyenfához kötöznék őket, s ha pusztán egyetlen kezüket tudnák kiszabadítani, azt arra használnák, hogy harangokat zúgassanak s ágyúkat dörgessenek saját szabadságuk örömére.

51. oldal, H. D. Thoreau: Rabszolgaság Massachusettsben

>!
Kuszma P

Mert a kormány olyan eszköz, amelynek segítségével az emberek örömest hagynák békén egymást, s – ahogy már említettem – az a kormány a legjobb, amely a kormányzottak dolgába a legkevésbé avatkozik bele. Ha a gazdaság és a kereskedelem nem volna gumiból, sohasem pattanhatna át azokon az akadályokon, amelyeket a törvényhozók újra és újra útjába állítanak; s ha ezeket az embereket csakis tetteik következményei, nem pedig részben a szándékaik szerint ítélnénk meg, akkor megérdemelnék, hogy ugyanabba a kategóriába soroljuk, és ugyanúgy büntessük őket, mint azokat a kártékony elemeket, akik akadályt raknak a vasúti sínekre.
De hogy gyakorlatiasan és állampolgárhoz méltóan szóljak, s ne úgy, mint azok, akik kormánynélküliséget akarnak, nem kívánom, hogy egyszeriben ne legyen kormányunk, hanem azt kívánom, hogy azonnal jobb kormányunk legyen.

30. oldal, H. D. Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelességről

>!
Kuszma P

Kétségtelen, a polgári engedetlenség kezdeményezésének jól látható kockázatai is vannak. Az alkotmányos formák és jogi értelmezésük egyik indoka éppen az, hogy létrehozza az igazságosság politikai felfogásának és az elvek társadalmi kérdésekre vonatkozó alkalmazásának közös olvasatát. Egy bizonyos pontig fontosabb a jog és értelmezésének egyértelműsége, mint az egyértelmű jog helyessége. Ezért az iménti magyarázattal szemben esetleg felhozható, hogy nem határozza meg, ki fogja megmondani, mikor teszik a körülmények a polgári engedetlenséget jogossá. Ez pedig anarchiára ösztönöz, hiszen mindenkit arra bátorít, hogy maga döntsön, hogy hagyjon fel a politikai elvek közös rangsorolásával. Erre az a válasz, hogy mindenkinek magának kell csakugyan döntenie. Bár az emberek rendszerint kikérik mások véleményét és tanácsát, s amikor indokoltnak látszik, elfogadják vezetőik rendelkezéseit, tetteikért mindig maguk felelnek. Nem háríthatjuk el magunktól a felelősséget, és nem ruházhatjuk másokra az esetleges szemrehányás terhét. Ez a politikai kötelesség és kötelezettség minden olyan elméletére igaz, ami összeegyeztethető a demokratikus alkotmány elveivel. A polgár, noha felelősséggel tartozik tetteiért, autonóm.

211-212. oldal, John Rawls: A polgári engedetlenség meghatározása


Hasonló könyvek címkék alapján

Sebály Bernadett – Vojtonovszki Bálint (szerk.): A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma?
Vojnits András: Zeusz trónja
Madas Edit – Monok István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig
Kiss János: Ércteleptan I-II.
Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok – határozó
Irina Radunszkaja: Őrült gondolatok
Bitskey István: Humanista erudíció és barokk világkép
A. Gergely András (szerk.): Másság – idegenség – elmozdulás
Antalóczy Zoltán: Szív- és érbetegségekről mindenkinek
Havasréti József: Tudományos írásmű