A ​Barthes-példa 0 csillagozás

Miroslav Marcelli: A Barthes-példa

„Akad-e még ezek után, aki elhiszi, hogy az árulás a hűség megnyilvánulása is lehet, és hogy a beszéd iránya nemcsak az ismétlések, hanem az elhajlások révén is megerősítést nyerhet? Természetesen örülnék, ha akadna valaki. Már csak azért is, mert így a Barthes-ról szóló vita kiszabadulhatna abból a környezetből, ahol a legfontosabb kérdést annak eldöntése jelenti, hogy a bírálók és a kívülről ítélkezők, vagy a csodálok közé sorakozunk-e be. Örömmel töltene el, ha az itt kifejtett nézetek ösztönzésül szolgálnának az amplifikáció fogalmáról való elmélkedéshez, és ha ezen az alapon megfontolást nyerne, hogy mit is jelent voltaképpen, ha egy szerzőt magyarázunk, s mit jelent, hogy e magyarázat során hűek maradunk valamely szöveghez.”

Róla szól: Roland Barthes

>!
Pesti Kalligram, Budapest, 2010
344 oldal · ISBN: 9788081013539 · Fordította: Keserű József

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

L'ubomír Feldek: Szomorú komédiák
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
James Norbury: Az utazás
Hamvas Béla: Silentium / Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő
Srí Niszargadatta Mahárádzs: Én Az Vagyok
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Hamvas Béla: Fák
Eckhart Tolle: Új Föld
Selvarajan Yesudian – Haich Erzsébet: Sport és jóga