Ellopott ​csillagok 8 csillagozás

Mirnics Zsuzsa: Ellopott csillagok

"Anyu, a tehetséges csillagász külföldi ösztöndíjal három évre elutazik, Ani falura kerül a nagymamához, apu beletemetkezik a munkába, sokszor hetekig se jár haza és mi lesz Liával, a tizenhat éves gimnazista kamaszlánnyal, aki a válás pillanatában még nem tudja, mit jelent hónapokon át egyedül ténferegni a négy fal között, s éjjelenként felriadni az egyedüllét neszeire.
Lia életének néhány hónapjában próbáltam felvillantani korunk fiataljainak nagy problémáját:a magányt; megmutatni a felbomló családot, mely már képtelen betölteni a nevelő szerepét, s a közösséget,mely még nem tudja magára vállalni a ráeső részt. Magányosnak, elhagyatottnak lenni súlyos teher még akkor is, ha a szülők jogos érvényesülésüket keresik. Ezt próbáltam felvillantani Lia sorsában, s rajta keresztül jelezni a sok százezer magára hagyatott kamasz világát."

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Forum / Móra, Budapest, Újvidék, 1973
186 oldal · Illusztrálta: Baráth Ferenc

Kedvencelte 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

altagi P>!
Mirnics Zsuzsa: Ellopott csillagok

Kölyöklány koromban nagyon szerettem ezt a könyvet, úgyhogy kicsit féltem az újraolvasástól. Sokat nem romlott az élmény, de már sokkal feltűnőbb, hogy mennyire hatásvadász néhol a regény.
Gyerekként azt hittem, hogy az üzenet az, hogy el kell fogadnunk egymást, és még a legutolsó rongy emberek is lehetnek titkon jófejek. De nem. Ez a könyv csak azt mutatja, hogy mennyire függenek a gyerekek a szüleik baromságaitól, és mennyire törékeny a bizalom.

TEszter I>!
Mirnics Zsuzsa: Ellopott csillagok

Ez borzalmas volt, a szó szívbe markoló és elrettentő értelmében. Fáj belegondolni, hogy bár a könyv a hetvenes években íródott, biztos a mai napig vannak ilyen szülők és vannak gyerekek, akik olyan magányosak mint Lia. Sőt a magány napjainkban szerintem aktuálisabb téma mint valaha.spoiler

Mia_ú>!
Mirnics Zsuzsa: Ellopott csillagok

Nagyon fiatalon olvastam, még általános iskolás koromban. Szívszorító volt és maradandó élmény. Örülök, hogy a kezembe került!


Népszerű idézetek

krisztina990>!

Anyunak igaza volt. Nem mindig könnyű bocsánatot kérni. Néha valahogy nem áll rá az ember nyelve.

(első mondat)

krisztina990>!

És mindennek a tetejébe az oszi bejelentette: Alfa, a matektanárnő nyugdíjba megy. Megbetegedett, vissza se jön többet.
Szép kilátások. Az ember kap egy rendes öreglányt, aztán egyszerre csak volt, nincs.

Második fejezet, 15. oldal

krisztina990>!

Nem vagy te már kislány! Mit mondhat ilyesmire az ember? S mit lehet egyáltalán szólni, ha az ember orra alá folyton odadörgölik a felnőttek, hogy már nem gyerek, s a felnőttség szent nevében mindent szó nélkül vállalnia kell?

Nyolcadik fejezet, 63. oldal

krisztina990>!

Gyávaság megverni valakit, aki nem üthet vissza – mondta egyszer.

Tizenhatodik fejezet, 181. oldal

krisztina990>!

Gyávaság megverni valakit, aki nem üthet vissza – mondta egyszer.

Tizenhatodik fejezet, 181. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza
Holti Mária: Bordásfal
Gion Nándor: Az angyali vigasság
Burány Nándor: Megtorlás
Németh István: Vadalma / Sebestyén
Tékiss Tamás: Samu sejti
Mirko Petrović: Branka
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
Leiner Laura: Valahol