Nők ​beszélgetnek 73 csillagozás

Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Bolíviában, ​egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért; többen hazugsággal vádolták a nőket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni; megint mások pedig azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye.
Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. Az állatgyógyászatban alkalmazott érzéstelenítőszerrel, nadragulyapermettel kábították eláldozataikat, és az eszméletlen nőket megerőszakolták.
A bolíviai bíróság 2011-ben bűnösnek nyilvánította a nyolc férfit, és hosszú börtönbüntetésre ítélte őket. De 2013-ban, miközben az elítélt… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2019
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040254 · Fordította: Molnár Eszter

Enciklopédia 9

Helyszínek népszerűség szerint

Bolívia


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 107

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

„Ha nem tudjuk, hogy börtönben élünk, akkor szabadok vagyunk?”

A kanadai írónőre első magyar megjelenése keltette fel a figyelmem, és bár a Minden kis nyamvadt bánatom igen megosztó fogadtatásban részesült, kétségtelenül bemutatta, hogy szerzője bizony zseniálisan ír. A Nők beszélgetnek, elődjéhez hasonlóan, nem a cselekményre helyezi a hangsúlyt, a regény ugyanis a mennonita lányokat és asszonyokat ért támadások után indulspoiler. Egy súlyos döntési helyzetet mutat be, amely során a nőknek egyezségre kell jutnia, hogy megbocsátanak-e támadóiknak; tűrnek, harcolnak vagy inkább elmennek. Az igaz történeten alapuló fikcióval tovább játszik a szerző, ugyanis jegyzőkönyv formájában rögzíti a nyolc nő két napon át tartó beszélgetését. A megrázó élethelyzet során fontos kérdések és válaszok fogalmazódnak meg, többek között a női létről, a kiszolgáltatottságról, a hatalomról, a gyermekek védelméről és a hitről. A nehéz témát sokszor iróniával oldó, rendkívül jelentős párbeszédek az olvasót is gondolkodásra késztetik a létezésről, a nemek közötti egyenlőségről és az értékekről. A filozofikus hangnemű feminista írás várhatóan nem lesz közönségkedvenc, de számomra egy megrázó és maradandó élmény volt olvasni ezt, a sajnos valóság ihlette könyvet.

dagikám>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Igaz történet alapján íródott ez a könyv,amelyben a kolónia asszonyait és lányait az éjszaka folyamán alvás közben megtámadnak és erőszakot követnek el rajtuk. Először démonoknak tulajdonítják ezeket a tetteket a nők büntetéseként.
De miután kiderül,hogy a kolónia férfi tagjai a bűnösök,így összeülnek a nők,hogy megvitassák hogyan tovább. Hagyják el azt a közeget,amit egész életükben ismertek,vagy maradjanak és harcoljanak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatnak 2 napon keresztül.
Kifejezetten tetszett az egész könyv felépítése,az írásmódja,a nyelvezete.

Ibanez P>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Az ötlet jó, de valahogy a kivitelezés módja nem volt eléggé „lehengerlő”, hogy így mondjam. A fülszövegben leírt erőszak után vagyunk, ahol a mennonita településen élő nők tartanak gyűlést, hogy mit tegyenek az események kapcsán. Zavaró volt a mesélő személye – férfi, akit korábban kitagadtak, most visszafogadtak a közösségbe –, annak belebeszélése és emlékei.

Ami a történetben számomra zseniális volt, az a nők beszélgetése kapcsán kialakuló „megvilágosodás” pillanatai, bár nem érték el a zenitet (egyszer-kétszer pedig karistolták rendesen), de öröm volt nézni, ahogy ezek a tudatlan, addig gyakorlatilag „nem-gondolkodásra” és állati módra élő nők (teljes férfi-elnyomás alatt) mégis elkezdenek ötletelni, keresni egy-egy eseményre a megoldásokat és méginkább az okokat és összefüggéseket.
    
Nők vagyunk, és nincs hangunk… Helyen és időn kívüli nők vagyunk, nem bírjuk még a nyelvét sem az országnak, amelyben élünk. Mennoniták vagyunk, haza nélkül. Nincs hova visszatérnünk, s Molotschnában még az állatok is nagyobb biztonságban vannak, mint mi nők. Nekünk nőknek nincs másunk, csak az álmaink – így hát természetes, hogy álmodozók vagyunk."
    
Az elején még szinte mind félősek, féltik a lelküket, merthogy a közösség elöljárója (püspök, persze férfi) kiköveteli a megbocsátást az erőszaktevőkön, különben ők (az áldozatok!) pokolra jutnak (szóba sem kerül, hogy az erőszaktevők hova kerülnek). Ettől a ponttól jutnak el szép lassan addig, hogy rájönnek, hogy mindent ők csinálnak, nélkülük a férfiak pár nap alatt meghalnának, minden munkát ők végeznek, de ahhoz is, hogy minden bűn a férfiaké és hogy milyen elnyomás alatt állnak, ráadásul mindaz, amit tudnak, ami a közösségük alapja, a hitük, azt is írástudatlanságukból fakadóan csak a férfiak közvetítésével jut el hozzájuk, tehát az „isteni szabályokat” is voltaképpen a rajtuk uralkodó férfiak szabták meg spoiler.

A nők közül kiemelkedik a rebellisebb és világosabb gondolkodású Ona és Saloma, a beszélgetésekben rengeteg gyomorszorító rész akad, a hároméves kislánytól kezdve a folyamatos erőszaknak kitett anya-lánya pároson és a letagadott öngyilkosságokon át Saloma „áldozatáig”…

A kötet végén szerepelt, hogy az írónő tényleges beszélgetésekből építette fel a regényt, én inkább egy jobban „arculcsapós” dokumentumregényt írtam volna a dologból (egyébként mintegy 1.4 millióan vannak a mennoniták, plusz ehhez számoljuk hozzá még a különböző muzulmán közösségekben hasonló módon – gyakorlatilag állatként/rabszolgaként, jog nélkül élő nőket, plusz még szerintem bőven van olyan közösség, ahol hasonló a helyzet, szóval nem mondhatnánk, hogy kevés nőt érint ez a dolog…).

„Nem vagyunk a molotschnai kolónia tagjai! Mi a molotschnai nők vagyunk. A molotschnai kolónia teljes egészében patriarchátusra épült… amelyben a nők néma, alázatos és engedelmes szolgaként élik életüket. Mint az állatok. Tizennégy éves fiúktól várják el, hogy parancsolgassanak nekünk, döntsenek a sorsunkról, szavazzák meg a kiközösítésünket, beszéljenek a kisbabáink temetésén, ahol nekünk csendben kell maradnunk; értelmezzék számunkra a Bibliát, vezessenek bennünket az imádkozásban, büntessenek bennünket! Nem tagok vagyunk… hanem haszontárgyak. … Mikor a férjeink úgy elhasználnak bennünket, hogy hatvannak nézünk ki harmincévesen, s a méhünk szó szerint a makulátlan konyhánk padlójára esik a túlzott igénybevételtől, akkor a lányainkat veszik sorra. És ha el tudnának bennünket árverezni, miután elhasználtak, hidd el, megtennék.”

hofeherke11 P>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Érdekes volt bepillantást nyerni egy patriarchális társadalomba, ahol a nők teljesen el vannak nyomva, szinte tárgyként kezelik őket. Nem tudnak olvasni, nem lehetnek döntéseik, sem önálló gondolataik. Lényegében bármit megtehetnek és meg is tesznek velük a férfiak.
A könyv igaz történeten alapul, egy kolóniában jászódik, ahol éveken át elkábítanak majd megerőszakolnak több nőt is, és amikor ez kiderül a nők leülnek tanácskozni hogyan tovább: ne történjen semmi, maradjanak a kolónián, vagy hagyják el azt. Nagyon megrendítő volt olvasni ezekről az erős nőkről, és teljes mértékben megértem a döntésüket, amire jutottak végül, de mégis úgy éreztem, hogy nem sikerült bevonódnom a történetbe, talán csak az utolsó 50 oldalon. Szívesen olvastam volna még a háttértörténetükről, és arról is, hogy mi lett a sorsuk. Ettől függetlenül ez egy súlyos regény volt, elgondolkodtató kérdésekkel.

anesz P>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

borító: 5
tartalom. 5
stílus: 5
szereplők: 4
élmény: 5
mondanivaló: 5

@tammancs1 egyik videójában figyeltem fel erre a könyvre, és pont jól jött a világlépegetős kihívásom bolíviai szakaszához. Az értékeléseket olvasva vitatkoznom kell egy kicsit. Sokan felróják, hogy analfabéta nők hogyan gondolkodhatnak ilyen filozofikusan. Szerintem attól, hogy valaki analfabéta, még nem ostoba, tud gondolkodni, és valamilyen elgondolása van az élet alapvető kérdéseiről. Itt pedig ilyenekről van szó: megbocsátásról, Istenről, életről, halálról, az élet értelméről, nevelésről, erőszakról stb. Másrészt ők állandóan hallják a Bibliát, ami egy alapvetően filozófikus mű, tehát ez biztosan hatással volt rájuk, hiszen nekik ez mindennapi, idéznek is belőle bőven. Az más kérdés, hogy ezt a pásztor mennyire ferdíti el a tanításaiban. Szóval nem olyan életszerűtlen ez a szituáció, mint sokan vélik.
Kemény ez a könyv és a mondanivalója is nehéz. Megbocsátható-e ez a rendszeres, tömeges erőszak? Mennyire függ az ő megbocsátásuk Istenétől? Ha nem tesznek semmit, az mennyire emberteleníti el őket? Meddig terjed az engedelmesség? Szomorú, hogy az istenképük ezeknek a férfiaknak a magatartása alapján formálódik.
A döntés és az Augustról végén kiderülő dolgok a zárásra is hagytak meglepetést és feszültséget. Tetszett ez a jegyzőkönyves megoldás: az, hogy ezzel mi örökíthető meg, és mi nem.
Rengeteg gondolkodnivalót hagyott nekem ez a könyv, és olvasni is egy agyalós élmény volt. Nem ajánlom mindenkinek, de nagyon értékes kötet.

Ildó>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

     „Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen (melyet Manitoba kolóniának neveztek el a kanadai tartományról, ahonnan a kolónia tagjai emigráltak az 1900-as évek közepén) 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket.” Nehezen felfogható ilyen hírekkel szembesülni, ráadásul napjainktól nem is olyan távoli eseményekről van szó.
     A sokkoló történet, mely megihlette a szerzőt igazán érdekfeszítőnek tűnt számomra, az elgondolás is nagyon tetszett, hogy nem az események a meghatározó szerepűek a regényben, hanem annak a következményei, miként találjanak rá megoldást, mit tehetnének ezek után. Elmenni, maguk mögött hagyni mindent, belevágni az ismeretlenbe, mert ők még a saját helyüket sem tudják betájolni a világban, térképre lenne szükségük, de kiket vihetnének magukkal, kiktől kellene örökre elbúcsúzniuk. Vagy esetleg maradni, hogy megbocsáthassanak a visszatérő bűnös férfiaknak az ő lelki üdvükért, ezáltal kitéve magukat esetleges újabb támadásoknak. Cserébe viszont maradhatnának a szeretteikkel. Rengeteg a kérdés hitről, megbocsátásról, bűnről, bűnhődésről. Ezekről a beszélgetésekről – melyekkel próbálnak ebben a komoly kérdésben döntést hozni, még az elkövetők visszatérése előtt –, készültek a fiktív jegyzőkönyvek, melyeknek ez a végső megvalósult formája nekem mégsem tetszett.
     Talán az elbeszélő stílusa tette, de számomra nagyon kaotikus volt az egész. Nem túl sok lényeget sikerült kiszűrnöm ezekből a jegyzőkönyvekből. Sokszor éreztem azt, hogy csupán egy öncélú szószaporítást olvasok. Nagyon komoly gondolatokat, filozofikus felvetéseket említett meg a könyv, de ez így, ebben a formában nekem nem működött. Ezek a nők, akik teljes elnyomásban, alárendeltségben élnek, írni, olvasni nem tudnak, hitüket a Bibliából a férfiak által elbeszéltekre alapozzák, olvasni sosem olvasták, nem éreztem az ő saját gondolataiknak ezeket a felvetéseket. Valamint August szerepe sem tetszett, jelenléte a megbeszéléseken is önellenmondásokkal teli, és ezt a szálat is olyan erőltetettnek éreztem. Nagyon jó a téma, és szakavatottabb kezekben akár valami jó is kisülhetett volna belőle, így viszont nekem csalódást okozott sajnos.

pufirizs>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Van ez a jelenség nálam, hogy ha feminizmus címkés könyveket olvasok, feldúlt leszek és nagyon nagyon mérges. Mi történt a Nők beszélgetnek olvasása közben? Semmi. Nem éreztem semmit. Pedig felkavaró az alaptörténet, főleg, hogy megtörtént eseményeken alapszik, ennek ellenére egy icipicit sem tudott megérinteni.
Ez talán betudható a jegyzetes elbeszélésmódnak, vagy az összeegyeztethetlenségével annak, hogy írástudatlan, a világról mit sem sejtő nők magas filozófiai eszmefuttatásokba kezdenek. Így ez számomra hiteltelen volt, kicsit sem tudtam kötődni, és többnyire csak ráerőszakoltam magam az olvasásra, mert vontatottnak éreztem, untam, hogy ugyanazokat a köröket futják a szereplők tizedjére is. Pedig voltak benne jó gondolatok, és August élete kifejezetten érdekelt volna – szerintem sokat dobott volna rajta, ha többet látunk belőle és Onából, kicsit kötetlenebb stílusban.

szevaszszava>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Igaz történet alapján, pár borzalmat említve egy beszélgetés könyv.
Megállja-e így a helyét? Nem.
El se tudja az ember néha dönteni, hogy jegyzeteket olvas vagy csak gondolatokat Augusttól. Talán ha kicsit vázlatosabb, jegyzetszerűbb lenne, még egy csillagot rádobnék.
De ami még eszméletlen nagy problémám a könyvvel, hogy ezek a nők egyszerre rém ostobák és egyszerre rendelkeznek olyan filozófiai gondolatokkal, amiken érdemes hosszabban elmerengeni és órákat beszélgetni, de ilyen magvas gondolatokkal nem rendelkezhetnek ezek a nők, hisz erről volt szó végig. Ezek analfabéta nők, akik semmit sem tudnak a világról, mégis felmerül bennük a szabadság vágya. Ez korrekt. De iskola hiányában túl mélyek ezek a gondolatok, amiket írónőnk a szájukba ad.
Azt gondolom szimplán a szerző rengeteget filozofált életről, szabadságról, feminizmusról, célok eléréséről, a döntés képességének fontosságáról miután elolvasta ennek a mennonita kolóniának a történetét és szerette volna ezen gondolatait megosztani a világgal. Ettől viszont nem egy történet lesz ebből a könyvből csak egy vélemény.

Kitabu_hu P>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Nagyon nehéz olvasmány volt, ennek ellenére gyorsan elolvastam, megfogott.
Bolíviában, egy mennonita kolóniában lányok és asszonyok százait kábították el és erőszakolták meg. A támadásokat eleinte szellemeknek és démonoknak tulajdonították, némelyek szerint egyenesen a Sátán bűntetése volt a nők bűneiért.Megvádolták őket, hogy hazudnak, ezzel palástolva paráznaságukat, illetve csupán figyelemfelkeltésnek titulálták. Tartott ez addig, míg kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfitagja felelős, akiket le is tartóztattak. Mit tett a többi férfi vezetőjükkel az élen? Azonnal rohant letenni az óvadékot, hogy a bűnösök hazatérhessenek.
Ráadásként kötelezően utasították az áldozatokat, hogy MEG KELL bocsátaniuk, mert vallásuk szerint enélkül a támadók nem juthatnak be a mennyországba.
Két napjuk maradt a férfiak hazatértéig, addig kell eldönteniük, hogy mit is tegyenek.
Az elbeszélő maga is férfi, akit szüleivel együtt évekkel ezelőtt kitaszított a közösség, de visszatért tanítóként.
Ő jegyzeteli le a nők beszélgetését, ami annyira szomorú és elkeserítő, hogy arra szavak nincsenek.
Minden eshetőséget kielemeznek, minden szempontot megvizsgálnak, minden érvet és ellenérvet felsorakoztatnak.
Maradni, vagy menni? Kitartani továbbra is a vallás mellett, amit csupán a férfiak tolmácsolásából és értelmezéséből ismernek? Elindulni az ismeretlen világba olvasás-és írástudatlanul? Maradni, vállalva az újabb támadások kockázatát? Megmenteni a gyerekeket egy sötét, perverz jövőtől, akkor is, ha ők nem akarják? Egyáltalán nőként létezni egy olyan közösségben, ahol még az állatokat is nagyobb becsben tartják?
Lehetetlen döntéseknek tűnnek, millió verzió merül fel, míg végül megtalálják a megoldást.
Elég tömör mind mondanivalóban, mind szerkezetileg, de érdemes elolvasni!

PiTePaTKáNY>!
Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Érdekes volt, szomorú, hogy mai napig előfordulhatnak ilyenek a 20-21. században.
A közepén picikét leeresztett a könyv, muszáj volt pár hétre pihenő pályára állítanom, de aztán egy ültőhelyemben elolvastam.
És sokan kérdezik, hogy minek a feminizmus… én kérdezem, minek az elvakult, elavult, képmutató vallás?


Népszerű idézetek

Málnika P>!

Az egyetlen bizonyosság, amiben részünk lesz, az a bizonytalanság, mondja, függetlenül attól, hogy hol vagyunk.

64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bizonyosság
Málnika P>!

Ha nem tudjuk, hogy börtönben élünk, akkor szabadok vagyunk?

51. oldal

Málnika P>!

De a kikényszerített megbocsátás valódi megbocsátásnak számít-e?, kérdezi Ona Friesen. És ha azt hazudjuk, hogy megbocsátottunk, de nem szívből tesszük, az nem nagyobb bűn-e, mintha nem bocsátanánk meg? Nem létezhet-e a bűnnek olyan fajtája, olyan kategóriája, melyet csak Isten bocsáthat meg, melybe beletartozik a gyermekeink ellen elkövetett erőszak, olyan tett, melyet egy szülő nem képes megbocsátani, melynek megbocsátásáért Isten, az ő bölcsességében, teljes egészében magára vállalja a felelősséget?

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bűn · Isten · megbocsátás
treeoxide P>!

Egy kis adag gyűlölet elengedhetetlenül hozzátartozik az élethez.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
pufirizs>!

Hogy lehet valami, amiről állandóan beszélünk, és végtelen és örök, egyben megismerhetetlen – legalábbis Ona szerint?, kérdezi Mariche.
[…]
Nos, épp ettől örök, Mariche, mondja. Mert tart és tart a végtelenségig. Minden „tart”-nál kifúj egy kis füstöt. Ha tudunk valamit, már nem gondolkodunk rajta, nem így van?

136. oldal

treeoxide P>!

Mintha azért jöttél volna a világra, hogy megszűnj létezni, mondta ő nevetve.

21. oldal

1 hozzászólás
josageszter>!

Heinz Gerbrand egyszer ajándékot adott nekem, egy lópatkót. Azt mondják, a lópatkó szerencsét hoz, mondta. Molotschnában nem létezik olyan, hogy szerencse. A szerencsében hinni bűn. A sírás szégyenletes. Minden Isten akaratából történik, semmi sem történik véletlenül az Isten által teremtett világban. Ha Isten teremtette a világot, miért ne lennénk benne mi is?

112. oldal

josageszter>!

És mit gondolsz, előfordulhat, hogy többször támadnának gyilkos gondolataid, ha a támadók a közeledben lennének?, folytatja kitartóan Agata. Ha mindennap látnod kellene a támadókat, ha ezeknek a férfiéknak hatalmuk lenne fölötted és a gyermekeid fölött, és elvárnák tőled, Peters elvárná tőled, hogy engedelmeskedj ezeknek a férfiéknak?
Igen, mondja Mariche, azt hiszem, ilyen körülmények között többször támadnának gyilkos gondolataim.
Ah, mondja Salome, szóval vannak gyilkos gondolataid.
Nem, mondja Mariche. Mondtam már, csak a halálukat kívánom, ennyi.

114. oldal

treeoxide P>!

És talán nem is tart túl sokáig, míg el is hiszitek, el is hiszed, hogy valóban nem létezel, mondta ő.

21. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Djaïli Amadou Amal: A türelmetlen
B. E. Belle: Árvák
Alice Hoffman: Galambok őrizői
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Margaret Atwood: Testamentumok
Bódis Kriszta: Kemény vaj
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2.
Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak
Belinda Alexandra: Zafír égbolt
Lexie King: A jégszívű herceg