Minden ​kis nyamvadt bánatom 71 csillagozás

Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Elf és Yoli nővérek.
Elf világhírű zongorista, elbűvölő, gazdag, boldog házasságban él – és meg akar halni.
Yoli elvált, összetört, vicces, mindig más ágyában köt ki, miközben az igazi szerelmet keresi – és kétségbeesetten meg akarja menteni a nővérét.
Mikor Elf a legutóbbi öngyilkossági kísérlete miatt hetekre kórházba kerül az újabb turnéja előtt, sem húga, sem szerető férje, Nic nem tudják, mit is tegyenek, versenyt futnak az idővel. Visszahozhatják-e még időben az életbe? Számít-e egyáltalán bármit is a családi szeretet és a közös élmények?
Miriam Toews regénye egyszerre humoros és érzelmekkel teli, finom és felkavaró, szórakoztató és elgondolkodtató mű a szeretet határairól és az elképzelhetetlen kihívásokról, amikor a gyermekkor a felelősségek új, felnőtt országává válik.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Európa, Budapest, 2019
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040261 · Fordította: Varga Zsuzsanna

Enciklopédia 34


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 100

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

”… folyton jönnek a napok, megállíthatatlanul, a nap felkel, a madarak énekelni kezdenek, egy pillanatra felcsillan a lehetőség, a kínzó remény, aztán vége, megint sötétté válik minden, és a nap megint egyszerűen csak egy újabb gyötrelemmé válik. A napok kínjaitól nincsen szabadulás.”

A Minden kis nyamvadt bánatom kétségtelenül nem könnyű olvasmány, témája ugyanis az öngyilkosság, azonban igyekszik a keserű hangulatot iróniával és humorral oldani, amire a legsötétebb napokon is szükség van a túléléshez. Az elbeszélő ezúttal rendhagyó módon nem a meghalni vágyó szereplő, hanem annak egy családtagja. Yoli ugyanis szeretett testvére életét szeretné megmenteni, miközben Elf egyetlen célja, hogy véget vessen annak. spoiler

Érdekesség, hogy a családnak ugyanavval a traumával kellett megküzdenie, mégis teljesen másként reagálnak rá. Elf ráadásul népszerű zongoraművész és boldog párkapcsolatban él, ennek ellenére gyötrelemként éli meg a napokat, míg Yoli életében jóval kevésbé jönnek össze a dolgok, mégis próbál mindezen felülemelkedni, és megadni az esélyt a holnapnak, miközben a sors által rendesen próbatételek elé állított édesanyjuk egy igazi túlélő. Mindez felveti a tudományt is régóta foglalkoztató kérdést, azaz, hogy a depresszióért és az öngyilkossági hajlamért mennyiben a genetika, az átélt trauma, az élethelyzet vagy az annak hatására aktiválódott gén a felelős. Tudományos válaszokra ezúttal természetesen ne számítsunk, azonban felvetődő kérdésekre annál inkább. A regényben sokkal kevesebb a cselekmény, mint a lelki vívódás, a töprengés és a feldolgozás. Valószínűleg ez az, amiért kevésbé éri el az olvasók többségét, pedig egy nagyon fontos témát, sajátos megközelítésben feldolgozó könyvről van szó.

pepege>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Nem először fordul elő velem (és gyanítom, nem is utoljára), hogy a címe miatt figyelek fel egy könyvre; ebből kikövetkeztethető, hogy én nagyon fontosnak tartom a címválasztást: legyen frappáns, figyelemfelkeltő, érdekes. Miriam Toews regényének címére mindezek érvényesek, de természetesen nem ez a kötet legfőbb erénye.

Az írónő Kanadában egy mennonita közösségben nőtt fel. A mennoniták végtelenül puritán, hagyománytisztelő vallási felekezet. Házaik, öltözködésük egyszerű, elítélik az erőszakot, nagyon ragaszkodnak a Biblia előírásaihoz, nem foglalkoznak hittérítéssel, erkölcsössége alapján maguk közül választják ki a lelkészüket (akinek nincs papi végzettsége), ő vezeti a közösséget. Mindezt azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert a Minden kis nyamvadt bánatom is egy ilyen közösségben játszódik.

Elfrieda és Yolinda testvérek. Elfrieda csinos, okos nő, nagyon sikeres az életben: világhírű zongorista, rendezett családban él, a férje rajongásig szereti. A nővéréhez képest Yoli kész csődtömeg: bár van két gyermeke (más-más apától), házassága zátonyra futott, regényírásból él, de szinte állandóak az anyagi problémái; álmodozik az igaz szerelemről, de sehogy sem akar neki összejönni.

Kérdezhetnénk, hogy ha Elfinek mindene megvan a boldogsághoz, akkor miért akarja eldobni magától az életet, ám a depresszió nem válogat, nála ez olyan mértékű, hogy tulajdonképpen teljesen hiányzik belőle az élni akarás vágya. Rövid időn belül kétszer is öngyilkossági kísérletet hajt végre, ám szerencsére mindkét alkalommal időben segítséget kap. Yolanda gyötrődik, mert nem akarja elveszíteni a nővérét, viszont azt is látja, hogy Elfi is szenved. Komolyan elgondolkozik az eutanázia lehetőségén, próbál pénzt szerezni, hogy egy svájci klinikára elvihesse nővérét, ahol megengedett a haldoklók számára, hogy véget vessenek a szenvedésnek. De Elfrieda esetében ez nem mehet ilyen egyszerűen: mert fizikailag nem, csak lelkileg „haldoklik”.

A regény narrátora Yolanda, az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket, bár meg kell jegyeznem, hogy itt nem cselekmény-, hanem érzelemdús történetről van szó, melynek jelen ideje rövid, ám tele van tűzdelve gyermekkori visszapillantásokkal, aminek következtében elég összetett képet kaphatunk a főszereplőkről és családjukról. A szöveg tördelése egyszerű, nincsenek bekezdésjelek a párbeszédeknél – talán egyes olvasóknak ez problémát okozhat, de a kortárs műveknél ez egyre inkább elterjedtebb, engem nem szokott zavarni, most is nagyon gördülékenyen sikerült befogadnom a szöveget.

Ráadásul nem jelentett gondot az sem, hogy Yolanda bőrébe bújjak, hiszen nekem is van egy nővérem, így akaratlanul is elképzeltem, én hogyan reagálnék, ha arra kérne, segítsek neki meghalni (a gondolatára is hideg futkos a hátamon). Csak egy dolgot nem értek: ha Yoli azon fáradozott, hogy segítsen nővére eutanáziájában, akkor azzal párhuzamosan miért küzdött azért, hogy távollétében (míg ő intézkedik) ne engedjék ki Elfit a kórházból, mert akkor biztosan újra próbálkozik. Ez számomra egy kicsit ellentmondásos. Tovább növelte a bizonytalanságomat az, hogy a regényben nincs kifejezetten kimondva az, hogy Elfi miért akarja eldobni magától az életét. A narratíva ezt nem közli velünk, csupán a tényt; teszi ezt oly módon, hogy egy idő után már inkább nem is gondolkodtam rajta, hanem megpróbáltam teljes evidenciának venni (mint ahogy Yoli is). Én úgy tapasztaltam, hogy Toews sokkal fontosabbnak tartotta kiemelni azt a lelki tusát, ami Yolandában ment végbe. Hiszen a kettejük közötti kapocs a testvéri szereteten alapult, melynek ereje képessé tette Yolandát arra, hogy – bár nem akarta elveszíteni nővérét – teljesíthesse kívánságát. De ha megteszi, azzal bűnt követ el. Mi vajon a helyes út?

Miriam Toews apja és nővére öngyilkos lett, ez inspirálta a regény megírására, mely – a személyes érintettség következtében – élethűen ábrázolja a depresszió, az eutanázia, a családok közötti összefogás, a feltétel nélküli szeretet témakörét. Széleskörű olvasótábort tudok elképzelni a két mennonita nővér több díjat is nyert történetének, ám előtte ajánlott lélekben felkészülni arra, hogy a bennünk tomboló vihart az olvasás ideje alatt elég nehéz lesz lecsillapítani.

http://ekultura.hu/2019/12/07/miriam-toews-minden-kis-n…

Nikolett_Kapocsi P>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

A tavaszi karantén alatti impulzusvásárlások nehogy könyv nélkül maradjak itthon során a figyelemfelkeltő címe miatt került a polcomra ez a könyv, amit aztán a témája miatt mindig hátrébb tettem az olvasnivalók sorában.

Meglehetősen nyomasztó olvasmány, bevallom annyira felkavart, hogy egy – két napra félre is kellett tennem és közben valami mást olvasnom, hogy vissza tudjak térni hozzá.

A könyv központi témája ugyanis az öngyilkosság és az eutanázia.

A valós eseményeken alapuló történet – az írónő édesapja és nővére is öngyilkos lett – narrátora Yolanda, akinek fő célja, hogy elkerülje az elkerülhetetlent és megmentse nővérét Elfit az öngyilkosságtól. Elfi, bár külső szemlélőként nézve azt gondolhatnánk, hogy mindent megkapott az élettől, hiszen nemzetközi szinten is elismert, sikeres zongoraművész, szerető férjjel az oldalán, akivel meglehetősen jómódban él, azonban mégsem boldog és egyetlen vágya, hogy távozzon az élők sorából.

Yolanda a történetmesélés közben vissza-visszatekint a gyermek- és fiatalkorukra, amelyek alapján kiderül, hogy korábban édesapjuk is önkezével vetett véget az életének.

Vajon létezik-e örökölt, eleve elrendelt sors, a problémák megoldására vonatkozó családi mintázat? Bűn-e az öngyilkosság, főként egy zárt vallási közösségbe tartozás esetén? És ha nem is bűn, de a környezet által megérthető-e, vagy elfogadható-e egyáltalán?

A regény súlyos morális és tabunak számító kérdéseket feszeget, azonban úgy érzem, hogy sok esetben csak a felszínt kapargatja. Nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, így például az édesapa és Elfie öngyilkosságának valódi oka, háttere egyáltalán nem jelenik meg a könyvben és úgy tűnik, hogy erre egyik családtag sem kíváncsi.
Véleményem szerint a karakterek jellemábrázolása eléggé felszínesre sikeredett és az írónő sok klisészerű megoldást alkalmaz a regényben. Egyedül Yolanda lelki vívódása az, amit részletesen megismerhetünk, vélhetően az írónő valós személyes alapélményeinek is köszönhetően.

Összességében sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a történetből, azonban mégis érdemes elolvasni, mivel nagyon fontos kérdéseket vet fel, melyeken az olvasó önkéntelenül is tovább fog gondolkodni, még akkor is, ha nincsenek személyes élményei, élettapasztalatai a témát érintően.

KöfférTzitzah P>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Mély hatást gyakorol a könyv azokra, akik a kezükbe veszik, jelentős gondolkodnivalóval szolgál életről és halálról, családról, szeretetről, megértésről.

Elf és Yoli testvérek, és rengeteg mindenben különböznek, de legmarkánsabban az élethez való viszonyuk különül el. Elf sikeres zongoraművész, csodálatos férjjel, aki igyekszik őt támogatni, magasra ívelő karrierrel, valamint szerető emberekkel, akik körülveszik őt. Ha mellé állítjuk Yolit, világos, hogy ő ezzel szemben kész katasztrófa, éppen elválik, különöböző férfiak jönnek-mennek az életében, igazán nem halad előre írói karrierjével, és bár van két gyermeke, és néhány barátja, valahogy ezekben a kapcsolatokban is van valami siralmas. Mégis, Elf az, aki nem akar tovább élni, aki már 30 éve kitart és küzd az élettel, míg Yoli igyekszik csak sóhajtani egyet, és menni tovább, meglátni a dolgok pozitívumait, mert végülis minden jó, ha a vége jó. Szívet tépő, ahogy az öngyilkossági kísérletek után komolyan próbálkozik azzal, hogy tetsvérének segítsen, először a saját módszereivel, és aztán elgondolkodik azon, hogy ha más nincs, akkor a végletekig támogatja Elfet – még az öngyilkosságban is, így elkezd kutatni az eutanázia után –, csak azért, hogy a testvére ne legyen egyedül, amikor meghal, ne érezze azt, hogy senki nem áll mellette. Nem érti meg a döntését, hanem megpróbálja elfogadni, építkezni Elf iránt érzett szeretetére, előtérbe helyezve azt az életben maradási vágy ösztönének rovására.

A két nővéren kívül van még egy nagyon fontos szereplő a könyvben: a lányok édesanyja, akinek szintén van egy beteges nővére, Tina. Elffel ellentétben Tina fizikai gondokkal küzd, szívproblémái miatt gyakran kórházba kényszerül, így Yoli és Elf kapcsolatával párhuzamosan láthatjuk ennek a két nőnek a küzdelmét is a kegyetlen sorssal, csatározásaikat a halállal – aminek karmai közül néhányszor már sikerült megszökniük. Fontos még kiemelni, hogy a sorozatos veszteségek ellenére Yoli édesanyja méginkább beleveti magát az életbe és annak szeretetébe, nem foglalkozik másokkal, hanem csak megy előre, és csinálja, amihez kedve van.

Meg kell említeni azt is, hogy ez a család egy mennonita közösség tagja, aminek az a lényege, hogy a Bibilia szerint élnek, és elvetnek minden világias dolgot. Az, hogy egy közösségben ez milyen mértékű, eltérő lehet – a könyvben például Elf gyermekkorában nem nézik jó szemmel az olvasást és a zongorázást. Tehát elég szigorú keretek között kellene élniük, de a család valahogy mindig képes olyan erős lenni, hogy véghezviszi az akaratát a mennoniták ellenkezése mellett is.

Yoli és Elf családjában már több alkalommal történt öngyilkosság, mely felveti a kérdést, hogy vajon milyen mértékben határozzák meg a gének ezt a hajlamot. Van, aki képes boldogan, minden akadályon átlépve élni az életét, és van, akinek hiába jut ki ezer siker az életében, egyszerűen csak szenved, hosszú távon semmi nem segít, örökös fájdalomban él. Emellett feltesz még olyan kérdéseket is, hogy meddig képes elmenni a szeretet, meddig kell egyáltalán elmennie, kérhetjük-e azt, hogy erejét kihasználva borzasztó tetteket kövessen el értünk az, aki szeret minket? Mennyire önző dolog az öngyilkosság, otthagyni mindenkit a gyászban, akit szerettünk, és aki szeretett minket? Mitől válik önzővé ez a tett, és ki szerint, kinek a szempontjából?

Számomra a könyv egyik kiemelkedő üzenete az, hogy élni kell, mindennek ellenére, amíg van erőnk rá, de hagyni kell azt, aki nem szeretné tovább vívni a harcot, mert az örökös szenvedésnek nincs értelme. Az nem élet, ha valaki folyamatosan véget próbál vetni létezésének, és csak mások miatt küzdi fel magát a felszínre, nem maga miatt – újra és újra elsüllyedve. Természetesen még nagyon sok más kérdést is felvet a mű, bár ezeknek jó része egyáltalán nincs kimondva, mégis hat az olvasóra, és tökéletesen átadja az érzelmek mélységét. Különlegessége még, hogy az elbeszélő Yoli, rajta keresztül élhetjük meg a családon keresztülfolyó letargiát és boldogságot is, és rajta keresztül láthatjuk Elf szenvedését is.

Azoknak ajánlom olvasásra, akik nem riadnak vissza egy ilyen nehéz témát feszegető könyvtől, valamint akik szeretik, ha nincs leírva minden olvasás közben, hanem maguk gondolkodhatnak el a dolgokon és vonhatják le következtetéseiket. Ha valakinél célba ér, nem könnyű részese lenni ennek a történetnek, lehúzza a lelket, ugyanakkor máshol fel is emeli. Időt kell adni magunknak a feldolgozására.

link

Niitaa P>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/10/miriam-toews-mi…

„Nem tudom eldönteni, hogy ez a történet, mi célból született meg. Nem néztem utána, hogy a szerző a saját életéből merített-e, vagy minden szava csak a képzelete szüleménye, igazából ez egyáltalán nem is számít. A könyv pont úgy bánt a depresszióval, ahogy az emberek többsége: tudatában van, hogy létezik egy ilyen betegség, de szeretné elkerülni a vele való érintkezést, amennyire csak lehet. Véleményem szerint nem derült ki igazán, milyen gondolatok, érzések jelennek meg Elfben, honnan ered a motiváció és élni akarás hiánya, vagy egyáltalán mit is jelent ez pontosan, hogyan lehet elképzelni. Számomra ez nehéz, mivel bennem csak úgy pezseg a tettvágy és mindig arra panaszkodok, milyen kevés órából áll egy nap, több időre lenne szükségem. Azt hittem, hogy e könyv segít majd átérezni, mi zajlik le egy depressziós ember lelkében, hogy kicsit jobban megérthessem, de ehelyett csak azt láttam, milyen súlyos terheket ró a környezetére, a szeretteire, meddig terjed egy ember tűrőképessége. Ez a része is fontos, hiszen ez egyik fél számára sem könnyű helyzet, de számítottam valamiféle megvilágosodásra, tanácsra, amit be lehetne építeni a tudásomba. Yoli belső harcai engem is megmozgattak, próbáltam magam is felvenni a gondolatai ritmusát és vele együtt vettem számba pro és kontra érveket a tisztánlátás reményében. De mindez megmaradt spekuláció szinten, nem emelkedett át a saját lelkembe.
A Minden kis nyamvadt bánatom című könyvnek megvan a maga keserédes hangulata. A háttérben hallható a melankolikus dallam, ami végig kíséri a teljes történetet, ám számomra hiányoztak belőle az impulzív felütések. Ha klasszikus formában lett volna megalkotva, gyanítom, hogy jobban átéreztem volna a helyzeteket és erősebb körvonalat kaptak volna az érzelmi határok, valamint tartalmilag is erősebb hatást gyakorolt volna rám. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy bár közel sem hozta el számomra azt a megvilágosodást, amire számítottam, mégiscsak megmozgatta a lelkem. A teljes regényt darabokra bontottam magamban, megforgattam, ízlelgettem, honnan tudnék még egy kis háttérinformációt kicsalni. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, de mégis hiányérzetem maradt.”

cseri>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Nem nagyon tetszett. Egyrészt nyomasztó, jó, azt lehetett tudni, hogy az lesz, mert arról szól, milyen egy olyan helyzet, amikor valakinek a közeli családtagja már a többedik öngyilkossági kísérletet követi el, és nagyon elszánt. A fülszöveg ebben félrevivő, nem az számít ebben, ki milyen sikeres, hiába érvelsz a látszólag vagy tényleg csodás életével annak, akit elborít a depresszió. És persze tényleg nagy adomány, ha valaki képes örülni az életnek, akkor is, ha a körülmények nem ideálisak, de ebben sincs semmi titokzatosság, szerencse kérdése, én azt gondolom.
Itt annyit tudunk meg, hogy valamiféle családi mintázatról, öröklődésről van szó. És igazából nagyon sokáig nem mozdul el a könyv az alaphelyzettől. spoiler
Nekem az volt vele problémám, hogy a szerzőnek szerintem nem sikerült elég jól a jellemábrázolás, sematikus tulajdonságokból álltak össze szereplők, nem lettek igazán valódiak, élőek.
(És nagyon idétlen ötlet volt Elfnek a nevezni a depressziós nővért…)

Belle_Maundrell>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Elsősorban a címe miatt fogott meg ez a könyv (imádom a fura címeket), és a sztori ismeretében azt kell mondanom, nagyon is találó választás volt.
Egy hónapon belül ez a második olyan olvasmányom, ami az öngyilkosság témáját nem az áldozat, hanem a testvére szemszögéből közelíti meg, bár ez abból a szempontból rendhagyó, hogy Elf még nem halt meg, csak nagyon erősen próbálkozik. Nagyon érdekes perspektívát adnak hozzá a dologhoz az ilyen történetek, bár pont emiatt veszik el valami, amit mindkét könyvnél sérelmeztem. (A másik amúgy Cynthia Hand: Amikor búcsúzunk) Hiányzik, hogy igazi okot találjunk az öngyilkosságra, mert egy külső szemlélőn keresztül nem jön át, hogy mi zajlik az önpusztító karakter lelkében, és úgy gondolom, nincs is igazán egy konkrétan megnevezhető oka a döntésüknek, inkább csak összejönnek a dolgok, amíg már akkora hatalmas problémahegy magasodik előttük, amivel nem tudnak megbirkózni. De ezt nem is igazán negatívumként kéne felfogni, talán pont ez a lényeg, elvégre a valóságban is ezt érezhetik az öngyilkosok szerettei, nincs mindig válasz a miértekre. És attól, hogy kívülről tökéletesnek és boldognak tűnik valaki élete, ahogy itt Elfé is, nem tudhatják, hogy belül mi játszódik le benne.
Engem nagyon megfogott a testvérek kapcsolata, tényleg érezni lehetett közöttük a szeretetet és a törődést. Kifejezetten tetszett, hogy Yoli annak ellenére elgondolkozott Elf döntésének jogosságán, hogy nyilvánvalóan ragaszkodott hozzá és nem akarta, hogy meghaljon. spoiler
Elfre mondhatnánk, hogy önző, mert mennyi szomorúságot okozott a családjának, meg minden körülötte forgott, de mivel nem vagyok érzéketlen némber, ezért nem fogok ilyeneket mondani. Szerintem mire valaki eljut az öngyilkosságig, addigra ezzel már nem tud foglalkozni, másrészt meg miatta szomorúak, tehát ha meghal, akkor kvázi a „probléma” sem lesz többé, és hiába nagy sokk a halála, utána megpróbálhatnak továbblépni, nem kell állandó feszültségben élniük, hogy mi történik legközelebb. Aztán lehet, hogy hülyeségeket beszélek, de nekem ez így jön le.
Elég lassan sodródik a cselekmény, és témájából kifolyólag elég depresszív is, szóval kifejezetten jót tettek neki az időnkénti epizódszerű jelenetek a lányok múltjából. Ezek nem csak arra voltak jók, hogy oldják a letargiát egy kis vidámsággal, hanem a karaktereket és a kapcsolataikat is sokkal jobban megismerhettük. Jó volt gyerekként látni Elfet, ilyen energikusnak és ambiciózusnak. Azt hiszem, hogy hiába akart kiszabadulni az übergáz mennonita közösségből jesszus, rettenetesek voltak, talán mégiscsak ez lett a veszte. Persze ha ott marad, akkor is biztosan felgyülemlett volna benne egy csomó frusztráció, de nekem úgy tűnt, hogy akkor tört el benne valami, amikor a zenei karrierje beindult. Amikor arról beszéltek, hogy mennyire csodálatosan zongorázott és mindenkit meghatott és felkavart, akkor mindig olyan érzésem volt, mintha ezekkel az intenzív előadásokkal önmagából tépne ki egy darabot és hagyna elenyészni az utolsó hanggal. Mert hiába látta a világ gyönyörűnek és tehetségesnek, mindig az volt a vége, hogy egyedül sírt egy fürdőszobába zárkózva vagy az utcán. És amikor állandóan azt mondogatták neki, hogy milyen sikeres volt/lesz a turné, meg mennyire imádták az emberek, azzal nem felvidították, csak tovább fokozták a nyomást. Az emberek nem az igazi Elfet látták, csak azt, hogy milyen volt a zongoránál ülve. Olyan meg nem értett, érzékeny zseninek tűnt szegény. És persze ott van még az a kérdés is, hogy öröklődhet-e a szuicid hajlam, hiszen a családban viszonylag sokan választották ezt az utat. Ebbe nem akarok jobban belemenni, mert lassan már az esszé hosszúsághoz közelítek, és hol van még a vége; de biztos van benne valami. Annyi mindent öröklünk, akkor miért pont ez lenne a kivétel?
A könyv utolsó harmadánál bekövetkezett egy meglepő fordulat, amivel az egész elment egy új irányba, de nekem bejött, tényleg adott hozzá valami pluszt. spoiler
spoiler
spoiler
Csak a könyv befejezése után olvastam, hogy az írónő apja és nővére is öngyilkos lett, szóval ezek után hülyeség lenne azon lovagolni, hogy mi mennyire tűnik hitelesnek, meg hogy jól beleképzelte-e magát Yoli szemszögébe. Nyilván igen, nyilván senki nem tudja olyan jól, miről ír, mint ő, szóval én innentől kezdve nem fogok kukacoskodni. Egyetlen logikátlanság tűnt fel spoiler, ami nagyon fura volt, de aztán ki tudja, hogy működik ez. Ja, és a kórházi alkalmazottak meg szégyelljék magukat a viselkedésük miatt, borzasztó volt ez a kioktató stlus, pont ez kell még az ilyen labilis embereknek. Sajnos el tudom képzelni, hogy tényleg sok ilyen nővér van, meg azt is értem, hogy nekik is biztos nehéz lehet olyan betegekkel foglalkozni, akik pont hogy nem akarják, hogy megmentsék őket, de azért több emberséget meg együttérzést, plíz. Még jó, hogy ott volt Janice, őt szerettem.
Maga a stílus tetszett, szeretem az ilyen lassan hömpölygő prózát, aminél elsőre picit kívülálló maradok, furák a gondolatjel nélküli párbeszédek is, aztán egyszer csak úgy sodor magával, hogy észre sem veszem, csak amikor a végen elfogynak a lapok. Eddig is szemezgettem az írónő másik magyarul megjelent könyvével, ami egy még sokkal nehezebb témát boncolgat, de most egy határozott mozdulattal a várólistámra is tettem. Mondanám, hogy addigra kiművelem magam a mennonita egyházból, de inkább nem idegelem magam ilyen hülyeségekkel.
Eredetileg három és fél csillaggal álltam neki az értékelésnek, de valahogy mire elkoptattam az ujjaimat a billentyűzeten Mivel fogok így színezni?, addigra sokkal jobban lecsapódott bennem az egész. Ez egy lehangoló és gondolkodós könyv, ami néha kicsit fel is bosszant, de végén mégis csak egy fájóan szívmelengető érzés marad az emberben.

Ui.: Imádom a borítót.

Storczné_Révész_Ágnes P>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Mit tennél, ha a testvéred arra kérne több sikertelen öngyilkossági kísérlet után, hogy segíts neki meghalni? Azt gondolnánk, hogy egyértelmű a válasz, de nem… Erről szól ez a nagyszerű regény. Ami a fájdalmon és reménytelenségen túl tele van öniróniával, finom humorral átszőtt élettel, a család megtartó erejével, és egy önzetlen nő olykor keszekusza és megmagyarázhatatlan döntéseivel.

petra_b>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal kezdtem bele ebbe a könyvbe – ígéretes fülszöveg, Atwood-ajánlás a borítón –, de a végére érve már inkább csak csalódás és hiányérzet volt bennem. Nehezemre esik ugyanis elfogadni azt az álláspontot, hogy az öngyilkosság kizárólagos oka lehet csak az arra való hajlam öröklődése a családon belül – elég erőteljesen ezt közvetíti a regény.
Adott egy szakmájában sikeres és elismert felnőtt nő, szerető férjjel és családtagokkal, aki mindezek ellenére meg akar halni. Erre indokként semmi többet nem kapunk annál, mint hogy az apja a vonat elé ugrott, illetve hogy az egyik unokatestvére is öngyilkos lett. A hajlam öröklődését hangsúlyozza a szerző azáltal is, hogy a fent említett karaktert, Elfet, szembeállítja egy olyan testvérrel, aki élethelyzetét tekintve szinte ellentétben áll nővérével – kissé megrekedt a munkájában, a magánélete romokban –, tehát inkább lenne oka mély depresszióba esni, de az ő esetében ez fel sem merül (csak a testvéréért aggódik).
Kapunk ugyan betekintést a gyermekkorukba, ám Elf kislányként és kamaszként is egy rátermett, céltudatos karakter, tehát nem kapunk utalást a későbbi szuiciditására. A felnőtt életéről már szinte semmit nem tudunk meg, pedig nagyon érdekelt volna, hogy érte el a sikereit zongoristaként, illetve hogyan építette, alakította a kapcsolatait.
Összességében tehát nem tetszett a könyv, de legalább nem untam – olvastatja magát (ezért nem hagytam félbe). Az eutanáziára vágyó Elf egy mondata pedig még több nap után is eszembe jut és elgondolkodtat: „Úgy érzem magam, mintha az életemért könyörögnék.” Talán ez egy pontos megfogalmazása annak, hogyan is érezhet egy meghalni vágyó ember. Ezért vegülis megérte elolvasni.

_frannyglass_>!
Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom

Csodálatos, csodálatos, csodálatos könyv! Pontosan olyan keserédes és vicces és szomorú, mint az élet. <3


Népszerű idézetek

Málnika P>!

Ő a küzdelemben hisz, a sziporkázásban és a viaskodásban, nem a béketűrő behódolásban.

115. oldal

Málnika P>!

Az vagyok, amit más emberek akarnak. Az vagyok, aminek a gyerekeim akarnak. Az vagyok, aminek anyám akar. Az vagyok, aminek te akarsz. Mit szeretnél, mi legyek? Nem kellene ahhoz életben lennünk, hogy kitaláljuk, mik vagyunk?

87. oldal

Málnika P>!

Hát nem vicces, mondja, hogy minden másodpercet, minden percet, minden napot, hónapot, évet számontartunk, néven tudunk nevezni, miközben az idő, vagy az élet, annyira formátlan, megfoghatatlan, bizonytalan?

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő
Málnika P>!

Ha nem láttad a saját szemeddel a szenvedést, akkor nem igazán ítélkezhetsz.

293. oldal

Málnika P>!

De akkor mi a civilizált társadalom alapja? A könyvtárak, válaszolta Elf.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
Málnika P>!

[…] folyton jönnek a napok, megállíthatatlanul, a nap felkel, a madarak énekelni kezdenek, egy pillanatra felcsillan a lehetőség, a kínzó remény, aztán vége, megint sötétté válik minden, és a nap megint egyszerűen csak egy újabb gyötrelemmé válik. A napok kínjaitól nincsen szabadulás.

106. oldal

Málnika P>!

[…] zsigereiben van a magányosság, egy zsák kő, amit cipel magával szobáról szobára, városról városra.

50. oldal

ValerinLanz P>!

Mert ahhoz, hogy túléljünk valamit, először tudnunk kell, mi az, amit túlélünk.

311. oldal

KöfférTzitzah P>!

Arra gondolok, hogy Torontóban elmegyek egy pszichológushoz, de azt mondom magamnak, hogy nincs rá pénzem. Inkább többet dolgozom majd. Amúgyis, miről beszélnék én egy pszichológussal? Amikor apám meghalt, elmentem egyhez, aki azt mondta, írjak egy levelet apámnak. Nem volt világos, hogy mit kéne írnom a levélben. Köszönetet mondtam a pszichológusnak, és elmentem, közben arra gondoltam, hogy apám halott. Nem kapná meg a levelet. Mi értelme lenne? Esetleg visszakaphatnám a százötven dolláromat, hogy vegyek egy üveg Chardonnay-t, és egy zacskó marihuánát?

124. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Aztán Norának eszébe jutott, hogy pólót kéne cserélnünk, úgy, ahogy a mérkőzés után mezt cserélnek a játékosok; így került anyára egy picike, (a tenisztől) átizzadt póló, amelyre az volt nyomtatva, hogy Murakami Haruki: Norvég erdő

285. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni
Colleen Hoover: All Your Perfects – Minden tökéletesed
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
B. E. Belle: Árvák
Alessandra Torre: A Szellemíró
Karina Halle: A féktelen trónörökös
Helen Hoang: Amit a szív diktál
Gillian Flynn: Éles tárgyak
Oddfríður Marni Rasmussen: Addig nem
Renáta W. Müller: TestVÉR 2