A nagy sikerű A francia nők nem híznak című könyv szerzője, Mireille Guiliano első kötetében azoknak nyújtott segítséget, akik szebbé, jobbá szeretnék tenni életüket, és úgy akarnak megszabadulni súlyfeleslegüktől, hogy közben nem sanyargatják önmagukat. Útmutatásai alapján elérhetjük, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A Francia nők télen-nyáron című második könyvéből megtudhatjuk, hogy csak akkor válhat tökéletessé életünk, ha felvesszük „az év ritmusát”, vagyis az évszakoknak megfelelően szórakozunk, vásárolunk, főzünk és mozgunk. Lépésről lépésre meséli el, hogy mit tegyünk és mit együnk a bikiniszezon előtt, hogyan őrizhetjük meg belső békénket és külső szépségünket az év minden hónapjában.
Francia nők télen-nyáron 16 csillagozás

Kedvencelte 2
Várólistára tette 22
Kívánságlistára tette 43
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre
Érdekes gasztro- és kultúr kiránduláson jártam a könyvet olvasva. Bájos, elgondolkodtató, van benne pár hasznos tanács és sok – nagyon is sok !! – hasznosítható recept. Nem kell minden szavával egyetérteni, egyszerűen csak élvezni kell, ahogy egy másik kultúrkör és gondolkodásmód időlegesen beszippantja az embert.
Lassan olvastam, úgy ízlelve, mint egy jó bort. Szeretettel ajánlom mindenkinek.


Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre
Sajnos elég nehéz francia nővé válnom, de dolgozom rajta. :-)


Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre
Ez olyan olvasgatós könyv, nem olyasmi, amit az ember egyszer végignyálaz, aztán annyi. Most a tavaszi és a vendéglátós fejezeteket olvastam, és hát csudás, olyan életszeretet van benne, hogy az mindig fellelkesít engem is.


Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre
Szuper könyv, a Francia nők nem híznak méltó folytatása. Kitekintve a „hogyan őrizzük meg jó alakunkat” témából már ahhoz is ad ihletet, hogy hogyan éljünk könnyed franciás életet.
Népszerű idézetek




Negyvenévesen mindenkinek olyan az arca amit megérdemel.
Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre




A banán közkedvelt, egész évben szezonja van, hiszen a trópuson nő.
Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre




„Télen a bölcs fák, állva alszanak a hidegben.” /William Carlos Williams/
Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre




Mi meg odaadóan figyeltük, bár apám nem pontosan találta meg azokat a kifejezéseket és fordulatokat, amelyekkel kisgyerekeknek tudta volna elmagyarázni, hogy a királynő az egyetlen a családban, aki az összes erős hímmel viszonyt folytat, és vagy háromezer tojást rak naponta. […] A királynő: apám rémálma volt, nyilván.
Mireille Guiliano: Francia nők télen-nyáron 76% Titkok, receptek és örömök egész évre
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jóga ·
Összehasonlítás - Scott Jurek – Steve Friedman: Futni, enni, élni 91% ·
Összehasonlítás - Rachel Brathen: Jógacsaj 91% ·
Összehasonlítás - Kamin Mohammadi: Bella Figura 91% ·
Összehasonlítás - David Servan-Schreiber: Búcsúzni többször is lehet 93% ·
Összehasonlítás - Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban 91% ·
Összehasonlítás - Marjolein Dubbers: Energiakontroll az energikus és boldog élet érdekében ·
Összehasonlítás - Jessie Inchauspé: Glükóz forradalom 92% ·
Összehasonlítás - David Servan-Schreiber: A rák ellen ·
Összehasonlítás - Munkácsi Brigitta: Krémek és illatok 90% ·
Összehasonlítás