Különös ​kalandok 32 csillagozás

Mircea Eliade: Különös kalandok

Mircea Eliade világhírű tudós, a két világháború közötti időben a román irodalom egyik jelentős személyisége, a román fantasztikus irodalomnak is nagy egyénisége. Ebben a kötetben négy elbeszélése szerepel – bennük izgalmas, különös világot rajzol a szerző, természetesen a tudós indológus hozzáértésével és varázsteremtő írói eszközökkel.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632111664 · Fordította: Belia György, Kálmán Béla, Zirkuli Péter

Enciklopédia 7


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Elbeszélések és kisregények egy vallástörténésztől, aki úgy döntött, hogy tud ő szórakoztatót is írni, és kiderült, hogy tényleg. Avagy hogyan írjunk társadalomtudományból sci-fit. Hát inkább mágikus realizmus leszen abból, de azért utólagos megfontolás alapján nem szedem le róla a címkét.

Nagyon érdekes gondolatkísérlet ez a négy szöveg, nagyjából azonos mintára készítve.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/10/mircea_eli…

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1976
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632111664 · Fordította: Belia György, Kálmán Béla, Zirkuli Péter
13 hozzászólás
vicomte P>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

A KFK sorozatban a rengeteg klasszikus sci-fi mellett jelentek meg szép számmal olyan művek is, amelyeket nem, vagy csak nagyon erőltetetten lehetett volna az angolszász magazinok definíciója szerint tudományos fantasztikumként elkönyvelni.
Borges novelláskötete mellett az általam eddig olvasottak közül ez a kötet az, amit inkább misztikus/mágikus realista/posztmodern irodalomként, és nem sci-fiként érdemes olvasni.
Eliadénak ezek a korai, ’30-as években született novelláit nagyon nem egyszerű értelmezni szigorúan csak a logikát követve, de ha figyelembe vesszük, hogy a szerző indológusként és filozófusként elsősorban a vallások és az emberi tudatosság kapcsolatát kutatta, akkor sokkal könnyebben rá lehet érezni, hogy az egyes novelláknak mi lehet a vezérmotívuma.
Cigánylányok
Ebben a szürreálisan felépített novellában a főhős Gavrilescu, a kissé együgyűnek ható zongoratanár sem elsősorban a nyári hőségben való villamosozástól szenved. És nem egyszerűen valamiféle szerelmi/szexuális kaland miatt merészkedik be a hatalmas diófák árnyékában megbúvó házba, ahol meg kellene találnia a cigánylányt. spoiler
Egy nagy ember
A legkönnyebben értelmezhető, leginkább metaforikus írás a kötetben. A főszereplő hirtelen minden magyarázat nélkül feltartóztathatatlanul nőni kezd és ahogy egyre inkább az emberek fölé magasodik fizikailag, úgy távolodik el tőlük szellemileg is. Végül már valóságos titánként tornyosul az emberek fölé és már szó szerint képtelen velük megértetni magát. Ekkora már nem is köti őt semmi a világhoz, így végezetül ténylegesen felülemelkedik az emberi léten.
Hornigberger doktor titka
Nagyjából úgy indul, mint egy misztikus nyomozós történet, még az irodalmi megvalósítás is olyan, mintha Doyle valamelyik spiritiszta rémtörténetét olvasnánk. Az E/1-es narrátor (aki ebben a novellában különösen sok szempontból az író alteregójaként hat) megbízást kap, hogy rendszerezze egy évekkel ezelőtt eltűnt orientalista számtalan ritkaságot tartalmazó könyvtárát, s miközben ezen dolgozik, egyre többet megtud az eltűnt emberről, Zerlendiről, és arról a bizonyos Hornigberger doktorról is, akinek kalandos, indiai életét és számos furcsa dolgát tanulmányozta Zerlendi az eltűnése előtt. Hamarosan kiderül, hogy Hornigberger doktor nyomán Zerlendi is egyre mélyebbre merült a jóga megismerésébe és ez az egész életét megváltoztatta. spoiler A történet befejezése sajátos módon megcsavarja az egyébként sem egyszerű értelmezést, és én sem értettem feltétlenül, hogy mi is volt ezzel az író célja.
A kígyó
A bukaresti értelmiség találkozása a saját elfojtott vágyaikkal spoiler. A legnehezebben követhető írás – számos szereplőt mozgat, akiknek az első néhány fejezetben leginkább csak a nevét ismerjük meg off és csak lassanként bontakozik ki, hogy pontosan mi is a viszony közöttük. Ebbe a társaságba csöppen bele egy Andronic nevű vonzó alak, aki felkavarja a társaság hölgytagjainak érzékeit és zavarba hozza a férfiakat is.

A négy novella egyike sem egyszerű olvasmány és számos értelmezési lehetőség rejlik bennük, ami miatt mindenképpen érdemes az olvasást követően egy kicsit még emésztgetni őket, sőt esetleg újraolvasni bizonyos részeiket is.

5 hozzászólás
Arianrhod P>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Nemritkán találkozom mítikus vagy sámános olvasmányaim során Eliade nevével, gondolataival számtalan idézet formájában, és részleteket, cikkeket is olvastam már tudományos műveiből. De mostanáig visszatartottam magam attól, hogy bármely nagyobb lélegzetű szakmai alkotását elkezdjem, mert desszertnek tartogatom. Most mégis megtört a jég, és bár mindig azt hittem, hogy a „Vallási hiedelmek és eszmék története” című lesz az első Eliadém a sorban – hisz az a fő érdeklődési körömbe tartozó darab – most mégis ezt a novellagyűjteményt ragadtam magamhoz. Gondoltam, egy történész-filozófus úgyse tud normális sci-fit írni, majd gyorsan elalszom. Aha? Reggelig elmajszoltam az egészet!

Először is tisztáznék itt néhány dolgot, mert a műfaji besorolások kérdése mindig fölbosszant. Először is ez a néhány írás annyira sci-fi, mint például Borgestől a „Körkörös romok”, vagy Anatole Francetól a „Pingvinek szigete” és az „Angyalok lázadása”, netán Thomas Manntól az „Elcserélt fejek”. Most komolyan, a Gulliver nem fantasy? Vagy „Az orr” Gogoltól?

Csak azért, mert valaki a címke kitalálása előtt vagy után élt, attól még a műve színvonala vagy a műfaja nem fog különbözni. A novellák ebben a könyvben pedig majdnem fölérnek az előzőkben fölsorolt klasszikusok említett opuszainak szintjéig. Nyilván a stílus más, és kissé még csiszolatlan, de ezek Eliade viszonylag korai darabjai, ha jól olvastam az utószóban.

Abban megegyezik a 4 novella, hogy a fantasztikum – és mitológiai-pszichikus alap – mindegyikben jelen van. Viszont az 1. és 4. novellából teljesen hiányzik a tudományos mellékzönge, a 2. rövidebb írásban mellékes szerepe van a biológiának és orvostudománynak, de csak mint háttér. A 3. novella tudományos, ha az okkult és teozófikus tanokat annak tekintjük. (Megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint áltudomány, Jung viszont pl. maga is művelte.) Szóval ezt a novellát inkább paranormális fantasztikusnak sorolnám be. És akkor itt is a probléma, hol van itt a sci-fi?

A kötet darabjait, bár látszólag voltaképpen semmi közük nincs a történeteknek egymáshoz, mégis az idő problémája kapcsolja össze. A megszokott medréből kicsapó időfolyamot a 4 írás szereplői különféleképpen élik át vagy meg.

Az első novella a „Cigánylányok”, ahol a főhős betér egy időn kívüli helyre, ahol találkozik egy vén madámmal, és 3 ledér szépséges lánnyal, akik mindenáron rá akarják venni, hogy tekintsen vissza az életére, emlékezzen. Hát nagyon jókat röhögtem! Még akkor is egyértelmű volna, hogy halálközeli élményről olvasok, ha a végén nem halottaskocsin utazna „haza” Gavrilescu úr. A házban való bolyongás a sötét szobákon, tükrök és ajtók, spanyolfalak és eldobált tárgyak között kifejezetten @Timár_Krisztina számára íródott szerintem. A novella hangulata sötét, nyomasztó és nagyon Kafkai.

A második írás „Egy nagy ember” a leginkább erőltethető bele egy sci-fi kategóriába, mert egy orvostudományi anomália okozza a főszereplő testi elváltozását. Ami azt jelenti, hogy a növekedési ideje fölgyorsul, bár jóval később, fölnőttként következik be, nem mint normálisan kéne, kamaszkorban. A tudománynak a továbbiakban nincs semmi szerepe, nem tudják meggyógyítani, és nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy mivé válik, hogy bár az idő fölgyorsul az ő esetében, de vissza is fordul, hisz archaikus lénnyé lényegül, titánná, aki már nem tud beszélni az ember nyelvén, nem képes többé akként élni és gondolkodni sem, végül egyesülnie kell az őstermészettel.

A harmadik novellában időcsavarok vannak, testen kívüli létezés, nirvána, jóga, a titokzatos város, Sambála (és még annyi más nevén ismerhetjük) kutatása, de a tanok titkosak, és hiába is gondoljuk, hogy majd a kor legnagyobb szakértője elárulja nekünk a titkot, Eliade odalök a végén még egy jó nagy csavart, és elhajt melegebb éghajlatra!

És a kedvenc – amiért ennyire belelkesültem, és a fenébe minden jól átgondolt tervemmel, rá fogom magam vetni a „Vallási hiedelmek…” kincsesbarlangjára – a „A kígyó” volt, a misztérium minden létező variációjával, ahol a sötét erdőben bolyongó, unatkozó arisztokraták összetalálkoznak a primordiális kígyóval, akit annyi néven ismer a mitológia, de nekem csak Dionüszosz marad. Van, aki Ámornak látja, van, aki Lucifernek, és van, aki Zöldembernek, sokan Halálnak, és itt minden létező aspektusát meg is mutatja, álomban, valóságban, és tudathasadt állapotban, miközben bűvészkedik az idővel. Mert ő az Idő…

Én meg Eliade-rajongó lettem.

16 hozzászólás
mandris>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

A cím nem hazudik, valóban különös kalandokról olvashatunk a kötet négy elbeszélésében/kisregényében. A sci-fi valószínűleg nem a legjobb megjelölés ezekre a fantasztikus, szürrealista történetekre, amelyek keretét pedig teljesen hétköznapi események adják, mint egy villamosozás vagy épp egy baráti társaság kirándulása, amelyek aztán egy adott ponton igencsak szürreális fordulatot vesznek.
Én nagy valószínűséggel két okból sem vagyok ideális olvasója ennek a könyvnek, de pont én vagyok az élő illusztráció, hogy még így is kisülhet belőle kellemes olvasmányélmény. Az egyik, hogy ez esetben a mítoszokat, illetve a keleti kultúrákat nagyon jól ismerő író és ezeket alig ismerő és a szimbólumokra kevéssé fogékony olvasó találkozott, másrészt egy olyan író, aki nem érezte szükségét, sőt, hogy e különös kalandok racionálisak, megmagyarázhatók legyenek, egy olyan olvasóval, aki általában igényli, hogy értse, mi és miért történik, vagy ha éppen nem is érti, remélhesse, hogy egyszer majd fény derül ezekre. Ezek a történetek viszont nem ilyenek. Nem kapunk kész megoldásokat, valahogy nekünk kell eligazodnunk. De még, ha nem is éreztem úgy, hogy jól sikerült volna kiigazodnom, élveztem ezeket a történeteket. Talán viszonylag legkevésbé a másodikat, amelyben egy felnőtt ember váratlanul tovább kezd nőni, ami végképp kiszakítja az emberi társadalomból. Ennél egy fokkal jobban tetszett a Cigánylányok és a Honigberger doktor titka, a kedvencem pedig a kötet záró darabja, egyben a leghosszabb történet, az A kígyó című kisregény, amely teljesen magával ragadott.

16 hozzászólás
ViraMors P>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Mircea Eliade és a különös kalandok számomra az idei nyár talált kincse. (De legalábbis az első, ki tudja, mire bukkanok még augusztus végéig.) A kötet tulajdonképpen pontosan azt adja, amit a címe ígér, és pont ettől szép: mind a négy történet kézen fogja az olvasót és a hétköznapokból a misztikum, a fantasztikum, a rejtélyek és a kalandok földjére invitál. Okos, összetett novellák ezek, amik nem egyszerűen engedik gondolkodni az olvasót, hanem el is várják, hogy használjuk a fejünket. Néha ugyan kissé körülményesnek éreztem a szöveget, de a koruk erre bőven elég magyarázat.

Novellánként:

Cigánylányok
– Most mit csináljunk? – kérdezték tőle a lányok. – Mert múlik az idő, múlik az idő.

A történet úgy indul, mint bármelyik szokványos nyári délután. Gavrilescu, a zongoratanár a villamoson utazik, ahol mindenki a cigánylányokról beszél, amikor elhaladnak a házuk előtt, de senki sem tudja igazán, miért? Aztán persze úgy alakul, hogy Gavrilescu oldalakon belül betér a Cigánylányhoz címzett fogadóba, ahol erősen szürreális élmény várja, szembesül élete tragédiájával, de a legnagyobb kérdés, hogy tudja-e mit keres és rátalál-e, mielőtt kifut az időből…?
Misztikum és a szürreális határán egyensúlyozó novella, a végére határozottan megkedveltem.
4,5/5

Egy nagy ember
– Tudod, nőni kezdtem! – vallotta be hirtelen, mielőtt még bármit is kérdezhettem volna tőle.

Érdekes gondolatkísérlet egy emberről, aki hirtelen elkezdett nőni, eleinte 6-7 centit egy hét alatt, aztán ugyanennyit egy nap alatt, és aki addig viszonylag alacsony volt, hirtelen már fölülről karistolja a három métert. Mit reagál erre a környezet? A barát, a menyasszony, az orvos, a szomszéd, az újságírók etc. Mit reagál erre az ember, aki hirtelen megváltozott?
Eliade bő harminc oldalban szószaporítás nélkül, de érezhetően átgondoltan vezet le egy lehetséges forgatókönyvet. Kissé talán érezhető rajta, hogy nem mai darab, de gondolkodásmód tekintetében szerintem még mindig elég jól megállja a helyét.
4/5

Honigberger doktor titka
Honigberger nagystílű kalandor volt, mindazonáltal szélhámosnak semmiképpen sem nevezhető.

Történetbe ágyazott történet, kutatás az eltűnt. tán halott Zerlendi doktor munkája nyomán bizonyos Honigberger doktor életet és titkai után.
Ebben az okkult-misztikus elbeszélésben szó szerint semmit sem lehet egyértelműnek venni. Amikor az olvasó – a narrátorral együtt – azt hinné, megfejtett egy titkot, ott van mögötte a következő és megint a következő, míg végül nem maradt más csak a bizonytalanság.
Érdekes darab, de nem kifejezetten az én világom.
4/5

A kígyó
Rémségek nélkül nem is erdő az erdő.

Csodálatos.
Annak ellenére, hogy az elejét elég döcögősnek, és a teljes novellát kissé körülményesnek éreztem, a végére csak csodálni tudom. Az alaphelyzet egyszerű: kisebb társaság gyűlt össze ebédre és közös kirándulásra, azzal a nem titkolt céllal, hogy a lányt, akinek ideje lenne már férjhez menni, összeboronálják a férfival, akinek ideje lenne már megnősülni. És minden a várható, teljes mértékben földhöz ragadt mederben halad, amíg nem csatlakozik hozzájuk egy különös eltévedt fiatalember. A történet innentől sötétebb, misztikusabb irányt vesz, álmok és rémálmok közé kalauzolva az olvasót, némi népmesei felhanggal.
Nem tökéletes.
De attól még egyszerűen csodálatos.
4/5

Kkatja P>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Különleges oldalát ismerhetjük meg ebben a négy elbeszélésben a főként tudományos munkáiról híres Eliade-nak, mert szépirodalmi írásaiban is olyan erő rejlik, amit nem sokan tudhatnak magukénak. A misztikumhoz való vágyódása, a keleti tanok mély ismerete és egy csipet varázslat élővé teszik a történeteit.
A kedvencem még mindig a Honigberger doktor titka, ami különleges atmoszférával bír a számomra, érdekesen keveredik benne a álomvilág, a rejtélyes keleti filozófia és a tudásra vágyó emberi elme hiszékenysége, ami ott is igazolásra vágyik, ahol akár már nincs is semmi. Vagy éppen ott kezdődik az igazi beavatás? Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, Eliade ebben már nem segíthet.
Kellemes utazást önmagunkban! :)

Dénes_Gabriella >!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Nagyon érdekes kiadvány, az hétszentség. Eliade brillírozik keményen! Én igazából előbb ismertem rendesen a vallástudós Eliadét, mint a prozistát, és nem vált hátrányomra. Érdekes misztikus-fantasztikus rövidprózái vannak, s ezekből (gondolom a jelentősebbeket) válogattak egy csokorra valót.
Persze fordításokról van szó, szóval a fordítók melója is benne van a szép szövegekben. Nekem egy szövegről konkrét ismeretem van, és nem tartom túl szerencsésnek a kötetben lévő fordítást. Tudjátok, nem rossz, csak… Szóval szerintem a kötetnyitó próza fordítása lehetne jobb is.
Van a kötetben egy, de inkább két igen hátborzongató sztori is, s az egyikben aztán ugyanvalóst nem is sejtődik, mi történt, hová lett a professzor… Valahogy igen kellemes szövegek ezek minden bűbájukkal, minden misztikumukkal együtt. És annyira sikeresen megalkotott egységek, hogy nem volt időm a hiányosságokra figyelni. Ezt azért kevés szerző (s ha van magyarító, akkor a fordítón is sok múlik, persze) mondhatja el magáról…
Ajánlom.

pwz I>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Hm, ez sem az a szokványos sci-fi! Aki „csípi” a Mestert – a Margaritával együtt :) – annak ez ajánlott olvasmány, mert valószínűleg ráérez az ízére. Okkultizmus és vallástudomány, „májgikus” realizmus, néha a 21 rémes történetben éreztem magam :D Megéri az öt csillagot!

3 hozzászólás
Noro>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Kétségkívül különös, és nehéz első nekifutásra értékelni. Ahogy most gondolkozom rajta, a könyvet záró elbeszélésben a mesevilág és a valóság találkozása egészen zseniális.
Eggyel előrébb, a jógát kutató misztikus meséje viszont a nesze semmi, fogd meg jól esete, akármilyen szemszögből is próbálom nézni. Nekem olyat azért egy könyv ne írjon, hogy „úgysem fogod megérteni”…
A kötet elejében szereplő két rövidebb írás talán egy hangyányival közelebb áll a fantasztikum hagyományosabb formáihoz, miközben nyitva hagyja az olvasó számára az értelmezés lehetőségét. Ezek megint jól sikerült, elgondolkodtató írások.
Csak azt a Honigberger doktor titkát kár volt beletenni, pont a könyv közepére.

12 hozzászólás
Scientia>!
Mircea Eliade: Különös kalandok

Személyes vallomással kezdem. Középiskolás korom gyötrelmeivel találtam szembe magam: akár eredetibe, akár fordításban olvastam a kötelezőket, mindenképp idegennek tűntek kivéve Nichita Stanescu versei. Most se tudtam maradéktalanul átadni magam az olvasottaknak, állandóan ott motoszkált bennem, hogy hogy is van ez eredetibe? Végül A kígyónak megadtam magam :)
Kamaszkoromba zagyvaságnak tartottam volna az írásokat. Most nagyon élveztem, ahogy a hétköznapi történet átcsap valami eszméletlen keverékbe: vágyálmok katyvaszába, ahol az itt és most egyszerre a jelen és a múlt, és az idő egyszerűen szétesik. Időnként a valóságban és az álomban felbukkanó számok jelzik, hogy valami összezavarodott… így élik át a szereplők gyerekkori traumáikat, felnőttkori árulásaikat és ebben a nihilben adják meg magukat a nimfának (vagy egy Istennek, vagy magának az ördögnek)- valójában a sorsuknak.
Így kell, kérem szépen olyan történeteket írni, aminek kitalálhatatlan a vége!


Népszerű idézetek

Kkatja P>!

Ez a nő nem úgy öregedett, mint az emberek általában. Vagy talán úgy öregedett, mint a régi idők asszonyai: titokzatos módon megértve, hogy a halál révén nem a földi élet végéhez, a hús fokozatos elsorvadásához és visszavonhatatlan oszlásához, hanem minden dolgok megértésének isteni sugallatához kerül majd közelebb. Az embereket mindig is két csoportra osztottam : azokra, akik úgy értelmezik a halált, mint az élet végét, és azokra, akik úgy képzelik el, mint valamiféle új szellemi létezés kezdetét. S ha összeakadok valakivel, csak azután próbálom megítélni, miután megismertem a halálról vallott őszinte hitét. Máskülönben a csillogó intelligencia és a vonzó báj félrevezethet.

89. oldal Honigberger doktor titka

ViraMors P>!

Rémségek nélkül nem is erdő az erdő.

186. oldal

Arianrhod P>!

Solomon úr ismerte őt. Magas, aszott szerzetes, gyér szakállal. „Megrágta a moly – tette hozzá Solomon úr –, és orrhangon beszél.”

Arianrhod P>!

Egy bizonyos Lawrence ezredesről és arábiai kalandjairól beszélgettek. Micsoda emlékezőképesség! Egész oldalakat idéztek az ezredes könyvéből, fejből! Egy mondat különösen tetszett nekem, egy nagyon szép mondat: Valahol Arábiában iszonyú hőség tört az ezredesre, kardként sújtott az agyára…

Arianrhod P>!

Ez volt az európai irodalomban az a korszak, melyben a regény oly sok hajlandóságot mutatott a mitologikus ábrázolásmód iránt. Thomas Mann írja például 1934-ben – a kor egyik legnagyobb vallástörténészének és klasszika-filológusának, Kerényi Károlynak: „Valóban, az én esetemben a fokozatosan növekvő érdeklődés a mitikus-vallástörténeti dolgok iránt kortünet…”

Kapcsolódó szócikkek: Kerényi Károly · Thomas Mann
Kkatja P>!

Sok gazdag és művelt ember könyvtárát láttam már, de egyik sem ejtette annyira rabul a szívemet, mint ez az S. utcai. Amikor kitárult a nehéz tölgyfa ajtó, lábam földbe gyökerezett a küszöbön. Azon óriási szobák egyike volt, amilyet a múlt század legelőkelibb házaiban is ritkán talál az ember. A nagy ablakok a ház mögötti kertre nyíltak. A függönyöket kissé félrehúzták, s az őszi alkony ragyogó fényei még ünnepélyesebbé tették a szoba hangulatát. A falakat majdnem mennyezetig könyvek borították. A könyvtár jó részét galéria vette körül. Lehetett ott vagy harmincezer kötet, többségük bőrkötésben, a kultúra legkülönbözőbb területeiről: orvostudomány, történelem, vallás, útleírások, okkult tudományok, indológia.

94-95. oldal Honigberger doktor titka

Arianrhod P>!

Ami „a test rekeszizmon aluli érzékelése” kifejezést illeti, ez nyilván arra vonatkozik, hogy a nyugati ember képtelen rá, hogy egész testéről egyidejűleg legyen tapasztalata. Valóban nagyon kevesen dicsekedhetnek közülünk azzal, hogy testüket mint egészet érzékelik. Legtöbben tulajdonképpen csak meghatározott részeket érzékelnek – a homlokot, a szívet –, és azt is csak bizonyos körülmények között. Próbálják meg például, hogy – a teljes pihenés állapotában, teszem azt, kényelmesen elnyúlva a heverőn – a lábukat érzékeljék, s meglátják, mennyire nehezen kivihető.

5 hozzászólás
Arianrhod P>!

Szerinte, ahogyan én értelmezem, egy effajta tengelyelfordulás iszonyatos szeizmikus katasztrófát váltana ki, egyes kontinensek elsüllyednének, vagy megváltoztatnák jelenlegi arculatukat – s új kontinensek emelkednének ki a vízből. Atlantisz nevét többször is említi, s ez arra utal, hogy e kontinens létezését valóságnak vélte, s megsemmisülését lakóinak ki tudja, miféle szellemi elkorcsosulásával hozta összefüggésbe. E tragikus jóslatokkal kapcsolatban érdemes kiemelni azt a tényt, hogy néhány évvel az első világháború kitörése előtt születtek, amikor még a világ a végtelen fejlődés ábrándjában ringatózott.

Kapcsolódó szócikkek: Atlantisz
Arianrhod P>!

– Sűrű nád volt a víz alatt – mondta Solomon úr. – Tudom, szóba is került a kolostorfőnökségen, hogy kiirtják az egészet. De tüstént nő helyette másik..
– Ez a nádasok átka – szólt Andronic –, nem pusztulnak ki sohasem, állandóan nő új a víz alatt…

Kapcsolódó szócikkek: nád
Arianrhod P>!

Pontosan úgy van, ahogy Zamfirescuné elszörnyedve gondolta; ez a tisztátalan kígyó maga is kísértet csupán, ki tudja, melyik sírból mászott elő. És van egy halott párja. Éppúgy, mint bárki másnak, éppúgy, mint minden embernek, akinek halottai vannak, régóta föld alatt nyugvó szerettei. Onnan bújnak ezek elő néha kígyó képében – besurrannak az élők házaiba, és megisszák a nekik odakészített tejet, mézes bort… Zamfirescuné iszonyattal vegyes megindultságot érzett. Csak lenne annyi ereje, hogy keresztet vessen, s a holtak üdvéért imádkozzon. Ki tudja, vajon ki nem találta nyugalmát a túlvilágon, s ilyen messzire küldte ezt a tisztátalan kígyót, pontosan ebbe a házba. Csak nehogy másvalakit is magával vigyen, mert erre is vannak előjelek…

Kapcsolódó szócikkek: halál · kígyó

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr
Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II.
Veres Attila: Éjféli iskolák
Clark Ashton Smith: Gonosz mesék
H. P. Lovecraft: Eryx falai közt
Neil Gaiman: Felkavaró tartalom
Bianca Bellová: Tó