Az ​örök visszatérés mítosza 11 csillagozás

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Az 1949-ben írott mű az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek „történelmét” végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Filozófia útjai Európa

>!
Európa, Budapest, 2006
236 oldal · ISBN: 9630779889 · Fordította: Pásztor Péter
>!
Európa, Budapest, 1998
236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630763958 · Fordította: Pásztor Péter
>!
Európa, Budapest, 1993
234 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630756056 · Fordította: Pásztor Péter

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Aquinói Szent Tamás · Platón · Arisztotelész


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 32


Népszerű idézetek

aled P>!

Minden egyes alkotás megismétli az elsőrendű kozmogóniai cselekedetet, a világ teremtését.

aled P>!

A kígyó a káoszt jelképezi, a formátlant, a még testetöltetlent. […] A villámcsapás és a kígyó lefejezése megfelel a teremtésnek, ez az átmenet a testetöltetlenből a testetöltöttbe, a formátlanból a megformáltba.

Kapcsolódó szócikkek: kígyó
aled P>!

…az ember nem tesz mást, csak ismétli a teremtést: vallási naptára az év folyamán emlékezteti a kozmogónia ab origine megtörtént eseményeire. A szent év tehát szünet nélkül ismétli a teremtést; s így az ember a kozmogónia és az antropogónia kortársává válik, mert a szertartás, a rítus kivetíti a kezdet mitikus idejébe. A baccháns a szenvedő Dionüszosz drámáját utánozza orgiasztikus rítusaival, az orfikus pedig, a beavatási szertartás során, megismétli Orpheusz eredeti cselekedeteit.

Kapcsolódó szócikkek: Orpheusz
aled P>!

Egyes gyógynövényeknek is azért tulajdonítanak mágikus vagy gyógyerőt, mert égi előképük van […]. Önmagában egyetlen növénynek sincs értéke, de ha valamely archetípus utánzása során felhasználják […] kiemelik a profán térből…

Kapcsolódó szócikkek: gyógynövény
aled P>!

A kozmogóniai cselekedet megismétlésével a konkrét idő, amelyben az építés lefolyik, kivetítődik a mitikus időbe, in illo tempore, azaz a világ kezdetének idejében történik. Egy épület valóságát, maradandóságát tehát nemcsak a profán tér transzcendenssé (világ köze­pévé) alakítása teszi lehetővé, hanem a konkrét idő mitikussá változtatása is. Minden egyes rí­tus, mint a későbbiek során látni fogjuk, nemcsak szent helyen (amely tehát lényegileg más, mint a profán tér), de szent időben is történik: a „hol volt, hol nem volt" (in illo tempore, ab origine) idejében…

aled P>!

Az archaikus esztétikáknak ugyancsak visszatérő motívuma továbbá az, hogy az „emberi művészet alkotásai, az isteni művészetnek utánzásai" (Aitaréja-bráhmana, VI, 27) – amint Ananda K. Coomaraswamy tanulmányai ragyogóan kimutatták. Érdemes azt is megfontolni, hogy maga az üdvözültség, az eudaimonia is az isteni állapot utánzása, arról az enthusziaszmoszról nem is beszélve, amelyet az ember a lelkében teremt azáltal, hogy az istenek in illo tempore véghezvitt cse­lekedeteit ismétli meg (a dionüszoszi orgiák­ban stb.): „… az isten tevékenysége, ami pe­dig boldogságban mindent felülmúl, nem is lehet más, mint elmélkedő tevékenység. Az emberi tevékenységek között is az a tevékeny­ség nyújtja tehát a legnagyobb boldogságot, amely evvel a legközelebbi rokonságban van." (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, 1178 b, 21.) Platón azt kívánja, hogy „lehetőség szerint minél hasonlóbbá váljunk az istenhez" (Theaitétosz, 176 b), és Aquinói Szent Tamás szerint is „az ember tökéletessége Istenhez való hasonlatosságában van" (haec hominis est perfectio, similitudo Dei).

Kapcsolódó szócikkek: Aquinói Szent Tamás · Arisztotelész · Platón
aled P>!

…az építési rítusokat azzal magyaráztuk, hogy a teremtés cselekedetét ismétlik. E rítusokból kisejlő elgondolás szerint semmi nem maradhat meg, hacsak nem telítődik „lélekkel", ha­csak nem kap „animát" valamely áldozat árán. A világ teremtésekor bemutatott áldozat tehát az építési rítus előképe. S valóban, egyes archaikus kozmogóniák szerint a káoszt szimbolizáló őseredeti szörny (Tiámat) vagy a kozmikus óriás (Imir, Pan-Ku, Purusa) feláldozása teszi lehetővé a világ létrejöttét.

aled P>!

A Brihadáranjaka upanisad egyesülesi rítusa révén a nemzés kozmikus méretű, az istenek egész sorát mozgósító hierogámiává lényegül át. […] Didó dühödt viharban ünnepli nászát Aeneasszal. (Aeneis., IV, 160.) Egybekelésük így egyidejű az elemekével, az ég ugyanis, átölelve meny­asszonyát, életet adó esőt ont a földre. A görög házassági szertartások Zeusz Hérával való titkos egyesülésének példáját követik. (Paszaniasz, II, 36, 2.) Szicíliai Diodórosz elbeszélése szerint a krétai sziget lakói a hierogámiát utánozták, másként szólva, a szertartásos egyesülést az in illo tempore megtörtént őseredeti esemény igazolta. […] Voltaképpen minden emberi nász a hierogámiában, az elemek kozmikus egyesülésében kapja meg mintáját és egyben igazolását.

Kapcsolódó szócikkek: Diodórosz
aled P>!

A koreografált lépések mintái az ember profán létén kívülről származnak. A tánc tehát – akár a totem – vagy emblematikus állat, akár a csillagok mozgását utánozza, akár valamely rítus alkotórésze (útvesztőjárás, szökellések, kegyszerekkel bemutatott gesztusok) – mindig archetipikus mozdulatot utánoz, vagy mitikus pillanatot idéz föl. Egyszóval ismétlés, következésképpen az illud tempus, „ama napok" újraérvényesítése.

Kapcsolódó szócikkek: tánc

Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Louis Dumont: Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe
Bubnó Hedvig – Horváth Emőke – Szeljak György (szerk.): Mítosz, vallás és egyház Latin-Amerikában
Biczó Gábor: Hasonló a hasonlónak…
Losonczi Ágnes: Az ember ideje
Karen Armstrong: A mítoszok rövid története
Julius Evola: A szexus metafizikája
Yuval Noah Harari: Sapiens
Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai