Papírpalota 88% 938 csillagozás

Egy New England-i tó partján egy ötvenes nő megcsalja a férjét. A miértre természetesen megkapjuk a választ, miközben megismerjük Elle teljes élettörténetét. Milyen családban nőtt fel? Kik okoztak kellemes és kellemetlen perceket számára? Hogy alakult a kapcsolata a szüleivel és a testvéreivel? Hogyan teltek a nyarai Back Woodsban? Milyen emlékeket őriz a Papírpalota nevű tábor és annak kunyhói? Hogyan ismerkedett meg a férjével és alapított családot?
A csodaszép tájleírásokkal tarkított családi dráma a szerzőnő első kötete és engem teljesen lenyűgözött. Hogy mi tetszett benne? Minden! A választékos nyelvezet, az érzelemdús és feszültséggel teli cselekmény, a belső monológok, a dráma és a humor megfelelő adagolása, az időbeli ugrások, a meglepő fordulatok és a keserédes hangulat. Számomra eddig az év könyve ez a kötet. Nagyon sok hasonlót szeretnék még olvasni! Abszolút kedvenc lett!

”(…) a mi családunk nem gyáva. Szembe kell nézned a félelmeiddel. Különben elveszted a csatát, mielőtt elkezdődött volna.”

A Papírpalota egy sokkal mélyebb és megrázóbb történetet rejt, mint azt a borító és a fülszöveg sejteti. A lélektani könyv a főszereplő, Elle életének mélységeibe invitál minket. A regény cselekménye azután kezdődik, hogy az 50 éves, házas anya a nyaralóban, mely gyermekkora óta élete szerves és központi helyszíne, lefekszik első szerelmével. A mi lett volna és a van közti őrlődésnél azonban sokkal összetettebb történetet kapunk, miközben az idősíkok váltakoztatása mellett folyamatosan ismerhetjük meg Elle múltját. Egy régi trauma mindent megváltoztatott, de vajon fel lehet-e még dolgozni, és milyen hatása lesz végül a jelenre. A regény viszonylag nyitott befejezéssel zárul, sok mindent sugall, ám még többet hagy az olvasó képzeletére. Figyelemre méltó elsőkönyves megjelenés, amely felkavaró őszinteségével teljesen magával rántott és letaglózott.

Szerintem most sokan meg fognak kövezni, de én ezt a könyvet nagyon untam, egyáltalán nem tudott lekötni. Pedig nagyon akartam szeretni, de végig szenvedtem olvasás közben. Ha nem választották volna be kihívásokba, akkor lehet hogy be se fejezem. Pedig szeretem, ha egy történet váltogatja az idősíkokat, de itt még azt is összevisszaságnak érzékeltem. A szereplőkről meg ne is beszéljünk… Hogy lehet ennyi defektes személyt összeszedni egy könyvbe?! Kezdjük a főszereplővel, Elle-vel, ott a jóképű, kedves férje, aki maga a főnyeremény, és Elle állítólag szerelmes is bele, de ennek ellenére viszonyt kezd a gyerekkori barátjával. Arról nem is beszélve, hogy Jonas, a régi barát már a kezdetektől fogva szerelmes a nőbe és bármikor megkaphatta volna, de eddig nem kellett neki. Persze megtudjuk, hogy milyen okok vannak emögött, ami szerintem inkább össze kellett volna, hogy kovácsolja őket spoiler Én elhiszem, hogy az írónő érdekessé akarta tenni a művét, de hogy tudott ennyi zakkant karaktert összeszedni. Itt szinte senki se normális. Talán még Peter, Elle férje aki szimpatikus volt, a három gyerekük és az apai nagyszülök. Nekem a szöveg néha túl durva volt, túlságosan vulgáris. A tájleírások se igazán jöttek át. Egy szóval ez nem az én könyvem. Elnézést kérek attól, akinek a kedvence és megbántottam az értékelésemmel, de ez az én véleményem.

Hatalmas hatással volt rám.
A könyv eleje egy tökéletes idilli képet mutat be. A család a nyaralójukban tartózkodik, pihennek, jól érzik magukat a tavacska partján. Egy tökéletes, boldog család képe, hétköznapi problémákkal.
Aztán ezt az idillt teljesen összetöri a valóság. Megismerjük Elle gyerekkorát, a legvadabb titkait, a legszebb és legrosszabb emlékeit. Elle-t egyáltalán nem próbálja tökéletesnek lefesteni az írónő, én pedig ezt imádtam benne.
Több komoly témához is hozzányúl a szerző, mint például a családon belüli erőszak. Nagyon megrázó, amit egyes szereplőknek át kellett élnie.
Azt hittem, hogy egy könnyed kis családregényt olvashatok majd, de ennél sokkal többet kaptam a Papírpalotától. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mitől imádtam ennyire, de kedvenc lett!

Meg kell emészteni a regényt, hisz a tartalma odaüt. Az olvasó lelkébe, gyomrába és agyába.
Több kategória elegye ez a kötet, melyek külön-külön is megállnák a helyüket, de így összegyúrva egy remekmű lett. A hangulata váltakozik, a szép romantikus és kedves történeteken túl ott a dráma, a gyalázat, erőszak.
A szeretet, szerelem simogatja az ember lelkét, miközben ott a fájdalom, űntudat ami az olvasó vállára hajtja fejét. Kimondott és kimondatlan igazságok , titkok ültetik el az azt az érzést, ami mindvégig bizsereg a gyomorban, keltve ezzel dühöt, döbbenetet.
Nem lehet könnyedén becsukni a könyv fedelét, hogy ez is jó volt, imádtam, jó választás volt…
A kisördög a könyvet félretéve is ott van a gondolatban, hiszen tudom, hogy ez a valóságban is megtörténik. Igen, van több Elle és Conrad, van erőszak, van kiskorú megrontása…És ettől a tudattól is hagy olyan mély nyomott az olvasóban. Azt érzem, hogy a szerző igyekezett emészthetővé tenni a témát a táj és állatvilág szép leírásaival, ugyanakkor durva és obszcén kifejezések nem engedték elfeledni, hogy ez a durva valóság.
Nehéz erről a könyvről most még érdemben találót írni, most csak ennyi tellett… mentségemre legyen mondva, friss még az élmény…

”Szembe kell nézned a félelmeiddel. Különben elveszted a csatát, mielőtt elkezdődött volna.”

Már nagyon kíváncsi voltam erre a kötetre, hisz a sok pozitív értékelés kellőképp felcsigázta az érdeklődésemet. Nagy reményekkel ástam bele magam a Papírpalota soraiba. A választékos fogalmazásmód, a gyönyörü tájleírások Back Woods csodálatos világába repítenek el, hogy ott egy csodás nyarat tölthessünk el. Az élővilág, a nyári szünet varázsa a végtelen boldogság érzetét kelti bennünk. Csakhogy miközben haladtam a történettel, rájöttem, hogy nincs olyan szereplő, akire ne lennék dühös.
Dühös voltam Wallace-ra amiért nem figyelt kellőképp a lányaira, dühös voltam Conradra, amiért egy szemét disznó volt, de legfőkébb Elle-re és Jonasra voltam a legdühösebb, amiért elfecsérelték az életüket egymás nélkül.
Több nap kellett az emésztéséhez, hogy ne adjam fel ezt a végtelen bánattal teli könyvet. A rengeteg eltemetett titok, ami évről évre ott lapult a háttérben, a lelkiismeretfurdalások, egy tizenhat éves lány örök életre történő megbélyegzése.
És végül a mínusz ⭐️ a befejezés miatt keltett csalódottságomat tükrözi. Nálam sok minden tisztázatlan maradt, és még több kérdésem lett, mint volt.

link

„És tisztában vagyok vele, hogy amiatt van, mert megkötöttem – elvettem velőjének hantmadárillanását, vad, zöldlevél-sarjadását: kényszerítettem, hogy cinkosom legyen, megossza hazugságomat.”

Sajgó gyönyörűséggel van teli ez a kötet. Úgy tépdesett, mint gyönge, pufi gyerekkéz a puha, meleg, fehér kenyérbelet. S figurákat gyúrt a darabjaimból; madarakat, fákat, az óceán hullámait és éhes, vénségesen vén aligátorteknőc-fejet. Nevelkedik bennem mind ez a belémgyógyult idegenség.

Merthogy tőlem a délibáb-szerelem idegen. A Papírpalota azonban megnyitott idebenn valamiféle sűrű, ősi megértést. Hogy vannak dolgok, amik eleve elrendelve várakoznak, s amint eljön a pillanat, előtüremkednek a pókhálós, lidérces, meleg-sötét sarkokból, az emlékekből, a régvolt időkből. Az összefércelt életek hajódeszkáin beszivárognak, és többé semmi sem lesz olyan, mint annak előtte.

Miranda Cowley Heller első regénye. Tudom is én, hogyan képes valaki írni egy ilyen első regényt, és hogy ezek után van-e értelme írni másodikat. Próbálom érthetően elmondani, drámai felindultság nélkül, de nagyon nehezen megy. A Papírpalotának kliséhalomnak kellene lennie. Elle, a főhősnő vívódása férje és gyerekkori szerelme között. Banális, szikkadtra rágott csont, s mégis: mint vastag borostyánszőnyeg a napmeleg házfalon, úgy tapad a lélekhez.

A nyelvezet sima, érzékeny, álomszerű. A tájleírások kövérre hízott gyöngyházszínű ívfények az ódon, borongós, helyenként szókimondóan vulgáris, csípős mondatok között. A múlt és a jelen ezer gaccsal fonódik egymásba: a transzgenerációs fájdalom hullámokban csap át az olvasó feje felett. Lányok cipelik anyáik, nagyanyáik életének súlyát meg a magukét, és érlelődnek ezáltal, mint napon felejtett banánfürtök. A napsárga, nyulánk testeken barna, puha foltok jelennek meg.

Ezek vagyunk, azt hiszem mindannyian, s és ez az élet maga a választásaink terhével dúsan megpakolva. Olykor bokára kötött nehéz kő, olykor kolibrimadár a viharban, olykor pedig a magnóliafák rózsaszín, húsos szirmú bája. „A semmiből jönnek a dolgok” – így kezdi, és igaza van. Az ilyen könyvek miatt érdemes olvasni, egyáltalán.

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/11/mira…

Nehéz, stresszes időszak van most, és nekem ezzel kapcsolatban elég nagy hiányérzetem volt, hogy miért nem találok egy olyan könyvet, ami olyan igazán-igazán letehetetlen. Tegnap elmentem a könyvtárba, és miután megbizonyosodtam róla, hogy ez a könyv nem az, aminek látszik – cím alapján az elképzelésem az volt, hogy egy könyvesbolttal egybekötött papír-írószerben játszódó romantikus szerelmi történetről szól –, rögtön ki is vettem, és most megint ott vagyok a startvonalon, mert ezt egy nap alatt kiolvastam, de még közben egy cikket is megírtam (igaz, rövidet). Megnyugtatásul közlöm, hogy ebédre viszont sparos grillcsirke volt.
Igazából nem derült ki számomra, hogy Miranda Cowley Hellernek voltaképpen pontosan mi köze is van a kedvenc sorozatomhoz, amit a vezetésével „fejlesztettek” (szóval hogy ez úgy pontosan mit is jelent), de az is lehet, hogy bármi, aminek a Six feet underhez valamilyen köze van, csak jó lehet.
Szóval a Papírpalota az nem egy papírbolt, hanem a maga elhanyagoltságában is borzasztó regényes helyszín, egy családi nyaraló az óceán partján. Többgenerációs családi titkok, traumák, nagy szerelmek, többféle idősíkban feltáruló történet. Amellett, hogy izgalmas volt, nekem nagyon elgondolkodtató is.
spoiler
spoiler
És ugye még annyi minden van benne, rossz családi mintákról, elhanyagoló szülőkről, gyógyító kapcsolatokról, látom már, Reese is lecsapott rá az izébigyó könyvklubjával…

Nem azért vontam le egy csillagot, mert ez a regény rossz. Hanem mert ilyen szinten régen rázott meg könyv és végig rosszul éreztem magam olvasás közben. Olyan témák jelentek meg ebben a kötetben, amit én most nehezen viseltem.

Az egész történetre jellemző volt az undorító szó szerintem. Direkt alkalmazta ezt az írónő, de nekem az, hogy a szexuális jelenetek, a folytonos pisilés és a nyaralós, puritánabb élet részletei mind így lettek ábrázolva, még nyomottabbá tette nekem a könyvet. Szerintem több csillagot kapott volna, ha el tudok vonatkoztatni attól, mennyire taszít az erőszak ebben a történetben, ha jobban a jelenre koncentrálunk és nem Elle múltjára. De itt nem a jelen megcsalós problémája volt a valódi probléma, sokkal inkább alátámasztotta, hogy Elle és Jonas mennyire össze vannak már kötődve.

Nem bántam meg, hogy elolvastam, csak sajnos nem vagyok lelkileg elég erős ehhez a könyvhöz és hát a borító sem figyelmeztet, hogy ez ennyire durva olvasás lesz. Érdemes picit spoilerezni a címkékkel, ha ti is érzékenyebbek vagytok bizonyos témákra, én innentől minden KULT könyvvel így teszek, mert tudom, hogy mind nagyon erős problémára épül. Maga a könyv nagyon jó volt, szóval tudom ajánlani olvasásra, csak én nem voltam most a megfelelő hangulatban és felkészültségben olvasás előtt. :D

Most kissé ambivalens érzéseim vannak a történettel kapcsolatban. A visszafogott, pasztellszínekben pompázó borító igényes, a történet nagyon megrázó, lebilincselő, egy erőteljesen megírt drámai olvasmány. A családtörténet kőkemény, földbe döngölő hatású, erősebb idegzet (lélek) kell hozzá. Izgalmas élmény volt, minden dráma ellenére is ez egy jó történet. Kifejezetten emlékeztetett a néhány évvel korábbi Drága kis szívem egyes elemeire.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/12/papirpalota.html