Nyomozás ​az Alkonypagonyban (Helsinki nagyik akcióban 1.) 72% 100 csillagozás

Nem, egyáltalán nem nyújt gondtalan szórakozást ez a mű.
A krimi címke szerepel itt, de valójában pszicho-thriller – legalábbis számomra. A kilencven év feletti idősek kiszolgáltatottsága megdöbbentő nyíltsággal jelenik meg. Erőszak, nyugtatózás, magatehetetlenség, memóriavesztés, balesetek az egyik oldalon, de szerencsére van örömteli oldal is. A jó barátság, a nevetés, az élni akarás és a küzdés erőt adhat a kilencven alattiaknak is…

“Siiri Kettunen minden reggel, amikor felébredt, megállapította, hogy még mindig nem halt meg.“
Amikor a könyv első mondatát elolvastam, egyből tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Születésnapom alkalmából @fannisbookland meg is lepett ezzel a könyvvel, aminek hihetetlenül örültem, és izgatottan vártam, hogy neki álljak olvasni a nagyikról.
Mondanom sem kell, hogy végig fenntartotta az érdeklődésemet.
A könyvet Siiri szemszögéből olvashatjuk. Megtudhatjuk, hogy tölti a mindennapjait az Alkonypagonyban, barátnőivel Irmával és Anna-Liisával (holott a Nagykövettel, A kalapos hölggyel). Emellett olvashatunk arról, hogy mekkora ünnep temetésre járni, milyen jó villamosozni, mennyire jó a neszkávé és a vörösbor ivása, valamint mennyire finom a torrrta és a kuglóf…
Viszont egyre több furcsa dolog történik az idősek otthonában, amire próbálnak a nagyik megoldást találni, de semmi sem megy egyszerűen..
Nagyon szerettem a történetet, rengeteget nevettem, szomorkodtam, és örültem a szereplőinkkel! Alig várom, hogy megjelenjenek a könyv további részei, és olvashassam a helsinki nagyik további akcióit!
Halál-la-lál-la-lá

Nyáron fotóztam, őszre hajlik, a könyv telet idéz, én pedig minden évszakban ajánlom .
Meglepett ez a könyv. Egy cuki, nyugdíjasokról szóló könyvre számítottam (ami részben igazis) borító alapján, de sokkal több ennél.

Rengetegszer megnevettetett; ám a vége felé nagyon sok olyan momentum is előkerült, ami ha jól belegondolunk inkább torokszorító.
Néha kicsit túlontúl is lassan csordogált, de összességében szerettem és a humor mindezeket feledtette! Bárkinek,aki eddig fontolgatta a megvételét bátran ajánlom, mert lesz benne olyan momentum, amivel azonosulni tud majd és amiről idősebb szerettei fognak eszébe jutni!!
Remekül ábrázolja az idősek sajátos rendszerét, megszokásait. Akiket nem lehet csak úgy kizökkenteni a megszokottból, vagy épp kiállítani a sarkukból. Annyira édes volt, felfedeztem benne sok ismerős momentumot. (A modern-internetes világról szóló véleményüktől kezdve a villamoson való beszélgetésbe elegyedésükig.) Roppant agyafúrtak és talpraesettek, pedig már túl vannak kilencvenen is.
A helsinki Alkonypagony idősotthonban pedig mindig akad egy-egy megoldatlan ügy, amire „csak ők tudják a megoldást”. Hamisítások, lopások, gyógyszerügyletek. És még egy gyanús haláleset is borzolja a kedélyeket, hiszen a közkedvelt szakács haláláról senki nem mondd semmit. Ezek pedig mégiscsak érdekesebbnek bizonyulnak, mint a temetésekre járás, a kötelező torna. Nem is beszélve a szörnyű zártosztályról, ahová saját bevallásuk szerint az embereket nem rehabilitációra viszik. „ – A demensek osztályán meg sem próbálnak rehabilitálni senkit. Csak tárolják, amíg el nem vihetik őket a krematóriumba.”
.
A csetlő-botló nagyikkal együtt sírunk, együtt nevetünk! Leginkább nevetünk, ahogyan felfedezik, hogy az élet egészen a végéig szolgál meglepetésekkel, még nekik, kilencvenéveseknek is.
.
„ – Alig várják, hogy megkaphassák a habverőmet. Annyit érek, mint egy régi elektromos habverő, el tudod ezt képzelni? Több mint harminc éve megvan, teljesen roncs, még ha Philips is. ”

Köszönöm az élményt, @Kossuth_Kiadó !

Nyomasztóbb volt és jobban bemutatta az árnyoldalakat, mint az eddig általam olvasott öregek otthonában játszódó történetek, de mégis tetszett, mert azért sok humor is volt benne. Cukik voltak az öreglányok, tetszett a hozzáállásuk, érdekesek voltak a Helsinkit és a finn történelmet bemutató részletek, és izgalmas volt a sztori is, ami még koránt sem fejeződött be, úgyhogy izgatottan várom a következő részt is.

Hát nekem ez most nem jött be. Nagyon untam. Hajaz a Csütörtöki nyomozóklub sorozatra, de az sokkal jobb. Sok felesleges szöveg és leírás. Az jött le nekem, hogy Finnországban sem állnak az idősgondozás magaslatán. Borzasztó így várni a véget. Viszont eléggé életerősek a történetben szereplő idősek, leszámítva a járókereteket :) Az hogy 90 évesen így utazgatnak, hát nem tudom…A cselekmény sem volt igazán izgalmas, nem igazán történik semmi, ha azt nem számítjuk, hogy izgalomba jönnek, ha valaki meghal az otthonban. A szereplőket bírtam, jópofa egyéniségek. A magányosság és az unalom vitte őket a rejtélyek nyomába. A vége sem rejtett semmi érdekeset.

Aki krimire számít, az csalódni fog. Nem igazán nevezném kriminek.
Azt hittem, hogy egy vicces, szórakoztató könyv lesz. De minden humor mellett szomorú, helyenként torokszorító. Van sajnos némi (közvetett) tapasztalatom a magyar idősotthonokról, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen lehet a helyzet Finnországban.* Igen, az idősek sajnos ki vannak szolgáltatva, sokszor a család is magukra hagyja őket, könnyű velük „elbánni”.

Aranyosak voltak az öreg nénik, igyekeztek megőrizni a jó kedélyüket, érdeklődésüket, sokat nevettek, viccelődtek, még a halállal is. És összetartottak, figyeltek egymásra, ha már másokra (se a családtagokra, se az ellátórendszerre, se a hatóságokra) nem számíthattak.

Nagyon érdekesek voltak a Helsinkit bemutató részek, rá is kerestem az érdekesebb épületekre.

*Visszaolvastam most egy korábbi értékelésemet egy német könyvről. Ott hasonlókat olvashattam egy német idősotthonról is. :(
https://moly.hu/konyvek/ellen-berg-zur-holle-mit-seniorentellern

Sajnálatos módon bármennyire is édes a borítója és a fülszövege nem hozza az elvártakat. Nagyon unatkoztam az olvasása alatt, sok felesleges szövegelés és történés volt benne. Néha eltúlzottnak éreztem azt is, hogy a kilencven éves mamik úgy szaladgálnak és villamosoznak, mint a hatvan évesek. Maga a cselekmény, vagyis a nyomozás sem nagyon észlelhető ebben az egészben, hiszen nem is derül fény semmire sem a végén.. Ettől függetlenül a szereplőkkel nagyon szimpatizáltam. Aranyos, bohókás és kedves kis nénik voltak. Sokszor éreztem miattuk sajnálatot is, hiszen mégis csak olyan magányosak, de bebizonyították, hogy kilencven évesen is lehet még úgymond életre szóló barátságokat kötni.
Végeredményben sajnos nem nyerte el a tetszésemet a sorozat első része, de bizakodva várom a másodikat. Remélem abban már fény derül az Alkonypagonyban folytatott illegális cselekményekre is.

Ajánlom olvasásra, azoknak akiket nem untatnak a hosszadalmas leírások, és a lassan haladó cselekmények, de ha az öregotthonok világa is érdekel akkor mindenképp vedd kézbe.:)

2023/191, könyvtár, 45/82 eddigi értékelés

Igazi nyugdíjas NOIR, köze nincs a fülszöveg által várt Osman-féle nyugdíjasklubhoz. És a beharangozott „kíméletlenül humoros trilógia első kötet”-éhez sem; ez alapjában nem egy humoros könyv. A nyugdíjasotthon lakói teljesen elesettek, abszolút kiszolgáltatottak, fizikailag és technikailag is korlátozottak (ott van az örök veszély demencia, az ellenőrizetlen gyógyszeradagok, a mozgási korlátozottság, a reklamálás (= változtatási felülvizsgálat kérelme) lehetetlensége, a büntetésként fenyegető zárt osztály stb.)

Richard Osman regényei felnőtteknek szóló szórakoztató és humoros (és irracionális) mesék, nyugdíjas hőseit az élemedett kor cseppet sem akadályozza, inkább segíti a cselekvésben. Ez a Lindgren-könyv teljes ellentéte egyrészt a fenti jelzőknek, másrészt az optimista brit életszemléletnek is – azaz ez a regény egy nyugdíjas noir, ismétlem, és így is kell olvasni.

„Siiri Kettunen minden reggel, amikor felébredt, megállapította, hogy még mindig nem halt meg.”

Szerintem egy jó első mondat meghatározó szerepet tölt be. Én nagyon szeretem ezt a fanyar fekete humort, ami körbe lengi a könyvet… Ugyanakkor ez nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a történetet. Azonban még itt se lenne veszett fejsze nyele a dolog, mivel ott vannak a szereplőink.
Siiri, Irma, Anna-Liisa az Alkonypagony nevű idősek otthona lakói. Mindannyian kilencven túlon vannak, ezért számomra, a saját tapasztalatomból kiindulva, nehezen elképzelhető, hogy kilencven évesen járják a várost és villamosoznak a nagyik. Ez eléggé kizökkentett az olvasasból, de próbáltam nem gondolni rá, ami nehéz, ha folyamatosan felemlegetik a korukat…
Szóval nagyon idős nénikről van szó, ami leginkább a párbeszédekben mutatkozik meg. Néha kissé elvesztik a valóság fonalát és elrévednek régi kedves emlékekben, amitől sokkal inkább hihető volt, hogy itt bizony nagyon idős mamikról van szó.

Érzelmileg nehéz feldolgozni mindazt, ami ebben a kötetben történik az idős emberekkel, de egyáltalán nem meglepő, sajnos. Nem kell messzire mennünk, ha hasonló történeteket szeretnénk hallani…

Összességében volt benne minden, amitől jó lehett volna ez a könyv. Cuki borító, ami nagyon tetszett, érdekes helyszín, színes karakterek, de mégis hiányzott belőle valami…

A történet kevés volt számomra. Nagyon lassan haladunk, ami érthető, hiszen kilencvenvalahány évesen már hova rohanjon az ember. A könyv feléig igazából alig történik jelentős esemény, ezért nagyon nyögvenyelősnek érződik. Aztán lassan megindulnak az események, de azok is csak úgy vánszorogva és igazából nincs lezárás sem…

Összességében, én lehet megpróbálkoznék még a folytatással is hátha ott már kissé lendületesebben haladnak az események.
Illetve szerintem egy térkép nagyon jót tett volna a kötetnek, mert a villamosozós részeknél jó lenne tudni, merre járnak a mamik, ha már ekkora hangsúlyt kapott a könyvben.

Köszönöm szépen a kötetet a @Kossuth_Kiadó -nak

Közel sem volt olyan könnyed és derűs, mint amilyenre számítottam. Legfeljebb nyomokban érzékeltem a sokat emlegetett humort, inkább nyomasztó és szomorú volt szembesülni azzal, ami az Alkonypagonyban zajlott. Kétlem, hogy bárkit szórakoztatna, aki két napnál többet töltött már el egy demens öreggel.

Siiri, Irma és Anna-Liisa barátsága azért cuki volt, de a csúcs Mika. Egy ideig biztosra vettem, hogy benne sem szabad megbízni, de aztán kiállta a próbát (legalábbis remélem), bevethetné az alvilági kapcsolatait a nagyik védelmében. spoiler A végére nagyon jó kis csapat alakult ki.

A történet kiszámítható, lassú és unalmas – sok villamosozással –, és teljesen kiakadtam rajta, hogy még csak meg se oldódik semmi. Eleve mindenbe csak belekap, tök zavaros, hogy mit művelnek az otthonban, hogy minden bűn összefügg vagy csak a sors szeszélye spoiler Én már felépítettem magamban egy grandiózus elméletet spoiler, erre egy gagyi fordulattal kikerül a „főgonosz” a képből, és ennyi, minden a következő részre marad. spoiler Csakis emiatt fontolgatom a folytatást, különben egyáltalán nem érdekelne.