Miloslav Stingl cseh néprajzkutató írásait ismeri már a magyar olvasóközönség, de „Világjárók” sorozatunkban ez az első kötete. Könyvében a Csendes-óceáni Szigetek Gyámsági Terület alá tartozó ismeretlen mikronéziai szigetvilágot mutatja be, a Csendes-óceánban elszórt 2141 szigetet Új-Guinea fölött, Melanézia és Polinézia között. Szigeteket, melyek „úgy lebegnek földünk legnagyobb óceánjának habjaiban, mint a vízbe vetett koszorúk.” Stingl szigetről szigetre utazik ebben a különös világban, és mesél rejtélyekről, melyeket még nem fejtett meg a tudomány (Nan Madol, a palaui üvegpénz), különös szertartásokról (a netti varázslónők), legendákról (a kígyó, amely elhozta a bölcsesség korát), a társadalmi hierarchiáról (a fésű nélküli emberek)… Bikini és Eniwetok – az amerikai atomkísérletek színtere – lakosainak sorsáról és a hidrogénbomba hamujába „belekóstolt” japán halászok kálváriájáról. A szerző nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jelenben kirajzolódó jövőt is bemutatja… (tovább)
Keresztül-kasul Mikronézián 4 csillagozás
Eredeti cím: Neznámou Mikronésií
Eredeti megjelenés éve: 1976
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjárók
Enciklopédia 12
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
Méltatlanul olvasatlan könyv. Ha Stingl többi írása is ilyen, akkor sokkal többet kéne forgatni őket. Miközben ezt olvastam, egy másikat is beszereztem már.*
Minden alkalmat megragadok, hogy művelődjem a déli félgömb kultúráiból (na, ugyan miért), és mivel a térség irodalma sajnos jórészt hozzáférhetetlen a számomra (ezzel dobjon meg valaki, könyörgöm!), a második legjobb lehetőséget választottam: egy néprajzosnak a könyvét.
Bele is találtam a közepébe. Amit egy néprajzos leír, az még csak el se nagyon tud avulni. Lehet ugyan mondani, hogy ma már nem fűszoknyában járnak a mikronéziaiak.** Amire a válasz az, hogy: nem hát – már a hetvenes években is készült róluk pólós-farmeros fénykép a kötetbe. Aztán a halászháló meg a laptop között sem sokkal nagyobb a különbség, mint a halászháló és a sugárhajtású repülőgép között.
Persze meg is változott nagyon sok minden – aminek a nagy részét egyébként Stingl jelzi előre, mert jelen volt a döntéshozatalnál. Mikronézia mint földrajzi egység darabokra esett. Önálló, független államok keletkeztek belőle: a Marshall-szigetek, a Mikronéziának nevezett állam (jóval kisebb a földrajzi egységnél) és Palau. Egyes területei pedig maradtak külső tulajdonban, vagy abba léptek át, mint a Mariana-szigetek vagy Guam. Azt egyik döntés sem vette figyelembe, hogy – ahogy tulajdonképpen földrajzilag se lehetne „egység”-nek nevezni több ezernyi szigetet – kulturálisan egyáltalán nem egynemű területről van szó. A közvetítő (európai vagy ázsiai) nyelveken kívül tizenegy különböző helyi nyelvet használnak, nyelvjárásokban. (Ez se változott a hetvenes évek óta.) Politikailag pedig akár a legkisebb szigeten is össze lehet veszni: Ponape (Ponhpei) például hagyományosan öt királyságra oszlik. (Ez se.)
Szigetről szigetre járja végig a területet Stingl (kivéve Naurut, amely már akkor is szuverén államként létezett, de rendkívül zárt világként, még a néprajzost se engedte be), mindenhol alaposan körülnéz, megkóstolja a helyi ételeket-italokat, meghallgatja a mítoszokat és mondákat, szemrevételezi a (már akkor is ritkán használt) hagyományos népi eszközöket és/vagy építészeti stílusokat, megkeresi a Mikronéziába szakadt hajdani közép-európaiak nyomait, komoran mereng a második világháború és az azt követő atomkísérletek emlékei fölött, és beleüti az orrát az összes régészeti leletbe. Szóval gyakorlatilag csupa olyasmit ír le, amit nem lehet „meghaladni”, ami maradandó kulturális érték.*** Legfeljebb időnként kicsit túlzottan elragadja a hév.****
Személy szerint azok a részek tetszettek a legjobban, amelyeket kizárólag néprajzosként vagy műkedvelő régészként írt meg. Az utolsó (némileg utópisztikus) fejezet szerint az volt a célja, hogy bemutassa: ezeknek a tőlünk oly távoli területeknek is megvan a maga önálló kultúrája és történelme, nem alábbvaló az európaiakénál. Hát sikerült. Nem mintha eddig kételkedtem volna benne, de most már tárgyi bizonyítékom is van. Aztán persze, hogy a történelem előtti idők titokzatos, megmagyarázhatatlan leletei a legizgalmasabbak (Nan Madol és társai). @Arianrhod, tudjál róla, hogy lottónyeremény esetén ide is el köll menni. Fogadjunk, hogy Óceániában még te sem jártál. Én ugyan utálom a trópusi meleget, de a bazaltból épült mesterséges szigetekért vagy Taga király palotájának romjaiért mindent.
És akkor még meg se említettem, hogy hány és hányféle embernek állít emléket a kötet, az atomkísérletek következtében leukémiában meghalt rongelapi fiataltól kezdve a dzsungelben rekedt japán katonán keresztül a mikronéziaiakért élő jótékony amerikaiig. Hogy már megint eszembe jusson ez is.
Szóval rendkívül informatív, szinte túlzsúfolt könyv ez, lassú, beosztott olvasásra való, mert egyben túl tömény. Például Bradburyre tudom ajánlani. És elég sok más könyve is megjelent a szerzőnek magyarul.
* Na jó, azért ebben az is közrejátszott, hogy ötven forintba került egy kiárusításon. :)
** Egyébként a hagyományos ünnepeik alkalmával de: https://moly.hu/karcok/1162623.
*** Mármint leírva maradandó, és ma is olvasásra érdemes. Hogy látni meddig fogjuk ezeket a helyeket, az más kérdés, bővebbet ld. „globális felmelegedés” címszó alatt. :(
**** https://moly.hu/idezetek/1001083
A déltengeri szigetvilág népeit, kultúráit élvezhetően mutatja be. Föleleveníti azt, amiről már volt tudomásunk, pl. kísérleti atomrobbantások a Bikini-szigeteken (felidézi azt is, hogy mi történt a kitelepített bennszülött lakossággal), de sok olyan ténnyel is megismertet minket, amiről eddig semmit sem tudtunk. A mikronéziai lakosság jelentős része nem a klasszikus értelemben vett ősközösségi társadalmakban élt, hanem jól szervezett, erősen hierarchikus társadalmakban. Néhol kezdetleges pénzrendszer működött, üvegből vagy hatalmas kőből készült pénzeszközökkel. Maradtak fenn nagy kőfalak, megalitikus építmények és díszes faépítmények. A latte pedig arrafelé nem tejet jelent, hanem mészkőből faragott hatalmas oszlopot.
A 70-es években nagy kérdés volt, hogy merre tart Mikronézia. Azóta a függetlenségi törekvések nyertek, de a gazdasági előretörés nem történt meg. Az irigyelt Nauru akkor foszfátbányászatának köszönhetően gazdaságilag a világ élmezőnyébe került, de azóta visszaesett, mert a bányák 2007-re kimerültek. Ma a szigetnek abból van jelentős bevétele, hogy Ausztrália területet bérel, hogy ott helyezze el táborokban a nem kívánt bevándorlókat, akik egy része éppen Mikronéziából érkezik.
Népszerű idézetek
Egy irtózatos tengeri szörny ideúszott ehhez a bájos szigethez. A sziget szépsége azonban akkora irigységet váltott ki belőle, hogy elhatározta: megsemmisíti Guamot. A tenger színe alatt beleharapott a sziget partjába.
A sziget lakosai hamarosan felismerték, milyen halálos veszedelembe kerültek. Keresni kezdték a szörnyet. Soha, sehol nem találták meg. Sárkányfogainak szüntelen csikorgása azonban, ahogy belemart a sziget testébe, rémületben tartotta a chamorrókat. A chamorro harcosok ezért – az európai mesék hőseihez hasonlóan – napról napra kifutottak hosszú csónakjaikon a tengerre, hogy megkeressék a tengeri sárkányt, de minden alkalommal hasztalanul.
Míg egyszer… Az agafiai öbölben egy fiatal nő mosta, ahogy máskor is, a „szappan”-narancs héjával a haját. A narancs héja azonban bizonyos idő múlva a sziget ellenkező oldalán, a Pago-öbölben jött fel a víz színére. Hogyan került oda? A leánynak fény gyúlt az agyában: a szörny ezen a helyen föld alatti csatornát rágott a sziget alatt – gondolta –, s most majd átrágja azt egészen a föld felszínéig! A sziget akkor kettéválik. Aztán pedig…
A leány megbeszélte a dolgot leány társaival. „Ha a férfiak nem mentették meg Guamot, megmentjük mi, nők!” A következő napon az agafiai öbölhöz jöttek a sziget legszebb szűz lányai. Leültek az öböl partjára, mintha ők is a hajukat akarnák mosni, és édes chamorro dalokat énekeltek. A szörny nem tudott ellenállni. A part közelébe úszott, és hallgatta az agafiai szirének hangját. A leányok csak erre vártak. Hosszú fekete hajukat hatalmas hálóvá fonták és a sárkányt ezzel, a saját hajukkal fogták el. így mentette meg a leányok szépsége, okossága és éneke a szigetet.
278-279. oldal, Taumingban lakom
Mikronéziát feledésbe merült életre, az Emberek Földjének legtávolabbi zugában kuporgó Hamupipőke sorsára ítélték a természeti feltételek.
7. oldal, Az isten háta mögött, a Marshall-szigetek atolljain
Az angol várkastélyoktól a mikronéziai szigetekig mindenütt a világon a szellemekkel függenek össze a varázsszerek. Ponapén, Nett királyságában a varázsló valamelyik ősének szelleme jelzi az új winit. És mivel az ilyen szellemnek hűséggel kell követnie a ponapei hagyományokat, az éjszakai követ rendszerint a varázsló édesanyja fiútestvérének a szelleme.
130. oldal, A netti varázslónők
Amikor Mikronéziában megismerkedtem ennek a „lázadásnak”, a tizenhat karú csillagok abnormális elszaporodásának elképesztő történetével, szükségszerűen újra és újra eszembe jutottak Čapek szalamandrái. (A szerző Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal című utópista regényére utal – a fordító megjegyzése.) Lehetséges, hogy hamarosan valóban azt kérdezzük majd: felfalják vagy nem falják fel a támadó Acanthasterek a mikronéziai szigetek élő korallzátonyait? És ha az utolsó szálig elpusztítják a korallpolipokat, és amennyiben ez bekövetkezik, összeomlik a polipok halott vázából, a fehér csontvázakból keletkezett gát, ki és mi ellen irányul majd a tengeri csillagok támadása?
Milyen különös, mennyi változáson át érvényesülő szörnyűség! Az atomrobbanás melléktermékei a légkörből alászállva belemerülnek a tengerbe, ahol – talán – megváltoztatták a tengeri csillagok mohóságát és szaporaságát, majd ezen az újabb átalakuláson átesve, feljönnek a tenger mélyéről, és támadást intéznek a föld ellen. Az Emberek Földje ellen!
289-290. oldal, A tengeri csillagok támadása Guam ellen
| → |
|---|
A térképen azonban, amelyet Majurón kaptam, a szigetlakók nemcsak az egyes szigeteket szemléltették, hanem főleg a közöttük elterülő tengert. A térkép tehát a szigetek közötti tengeri viszonyokat ábrázolja. Elsősorban a hullámzás irányát. A tenger mozgásának iránya és módja, a hullámtörés, az atoll partjához közeledő hullám gyorsaságának viszonylagos lelassulása a sekély part menti vizekben, mindez leolvasható a Marshall-szigetek lakosainak térképeiről. Az egyes atollok alakjának, a köztük levő pontos távolságnak csak másodlagos jelentősége van.
(…)
Az egyik itteni térkép tehát nem olyan, mint a másik itteni térkép. Lényegében csak az anyag, amelyből a szigetlakók a térképeket készítik, azonos mindig.
Az egyes mikronéziai rebelibek ily módon egymással halálosan ellenséges viszonyban álló államok vezérkarainak térképeire emlékeztetnek. Tulajdonképpen szigorúan titkos térképek ezek. Csak azok számára érthetők, akik ismerik a „kódot”. A Marshall-szigeteki térképészek ugyanis valószínűleg mindig rendelésre készítették ezeket a térképeket, s így csak ők, és azok, akik a rebelibeket megrendelték, igazodtak el rajtuk.
25-26. oldal, Atollról atollra
Abból a felhők feletti magasságból az atoll első pillantásra tojásra vagy inkább üres tojáshéjra emlékeztet. A tojás sárgája már eltűnt, héja töredezik, de egyes darabjai, szilánkjai mindmáig őrzik a tojás körvonalait.
9. oldal, Az isten háta mögött, a Marshall-szigetek atolljain
A ponapei javasasszonyok számos bevált receptet ismernek ugyan, mégis a betegségek ellen mindig új winihez, új varázsszerhez kell folyamodniok. Az ilyen varázsszernek éjszaka jut birtokába a katiniwini. Álomlátás közben. A varázslónő azzal a szilárd elhatározással tér nyugovóra, hogy megálmodja a helyes receptet. De maga a beteg is kaphat jelet álmában a növényi gyógyszer elkészítésére.
129. oldal, A netti varázslónők
A barlangok falain sziklarajzok találhatók. Egyesek érthetőek a számomra. Főleg azok, amelyek a legáltalánosabb tárgyakat ábrázolják: négy chamorro kenut, chamorro férfit és nőt, kókuszdiót. Más, nyilván régebbi, fehér színűre festett rajzok inkább az ősi mikronéziaiak vallási képzeteit tükrözik, mint a chamorrók realista módon ábrázolt életét és anyagi kultúráját. (…) de valami más is, talán emberi koponyák, ami a polinéziai Make-Make (sic!) isten képmásaira emlékeztet, amelyeket a híres polinéziai Húsvét-szigeten láttam.
291-292. oldal, A talafofói dzsungel Robinsonja
Az épület hátsó részében még kisebb cellákat találok. Ide helyezték el azokat, akiket a sziget igazgatósági hatóságai mindenki elől el akartak zárni. A politikai foglyokat, a mikronéziai „kémeket”, valamint mindazokat, akikről feltételezték ezt a tevékenységet. A garapani tömlöcben tartott „kémek” közül a legfurcsább Amalie Erhart (sic!), női repülő volt, aki kísérletet tett a Csendes-óceán átrepülésére, és Hawaiitól nem messze a tengerbe zuhant. Minthogy saipani „leszállása” felkeltette a japán kémelhárítás gyanakvását, rövid ideig, férfiruhában, a garapani börtön vendége volt.
306. oldal, Koponyaégetés Saipan szigetén
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- John Caldwell: Vakmerő utazás ·
Összehasonlítás - Yann Martel: Pi élete 87% ·
Összehasonlítás - Vojnich Oszkár: A Csendes Óceán szigetvilága ·
Összehasonlítás - Aleksander Lech Godlewski: A déli tengereken ·
Összehasonlítás - Jacques Piccard: 11000 méter mélységben ·
Összehasonlítás - Hans Hellmut Kirst: Igazságra ítélve ·
Összehasonlítás - Ryszard Kapuściński: Golyózáporban Angola földjén ·
Összehasonlítás - Galsai Pongrác: A besurranó szerkesztő ·
Összehasonlítás - Egon Erwin Kisch: Szenzáció! Szenzáció! ·
Összehasonlítás - Egon Erwin Kisch: Prágai utcák és éjszakák ·
Összehasonlítás
