Szerelemkő 82% 105 csillagozás

Az egész kicsiny könyv egy nagy-nagy ábránd (ábránd az életről, szerelemről, a Vágyról, családról, a Férfiról…)…
Röviden szólok a címről, ami olaszul Mal di pietre – azaz magyarul vesekőbetegség, vesekő megfelelője – szerintem kicsit amolyan pórias, hétköznapi, nem (szép)irodalmi megoldás lett volna, ha megtartja a magyarra fordító; már ettől találóbb az, amit a könyvet a műút e-oldalain magyar nyelven bemutató Kaposy Napsugár említ – a fájdalom kövei (ami a szó szerinti fordítástechnikai megoldás) – de a legfrappánsabb – véleményem szerint – maga a fordító: Balkó Ágnes megoldása. Övé a legjobb, nagyon jól megtalálta a kifejező és az igazitól nem is messze álló változatot – Szerelemkő.
Kicsit félve, de annál nagyobb szeretettel kezdtem a könyv olvasásához, hisz olvastam ám én már szárd írótól a Canne al vento-t,(…) szóval reméltem, hogy megkapom azt a hangulatot, amit velük már átéltem – és azt hiszem, igen, megkaptam – bár mindehhez társult még egy jó adag humor is… – ami, valljuk be, nem jön a szárdoktól csak úgy…
Úgy érzem sokunkhoz fog közel állni ez a könyv, hiszen nagyon tömör rezüméje ez a mindennapokban valamennyiünk által átélt érzelmeknek: félelem, megcsalatás, önáltatás, aggodalom, féltés, talán féltékenység, rajongás, szerelembe esés, szeretve lenni óhajtása – emiatt biztatlak is benneteket, hogy olvassátok el – az érzelmek repertoárjából látszik, hogy életkortól független a regény, megvannak benne a kamaszkort, felnőttkort vagy az öregkort foglalkoztató gondolatok egyaránt.

Milena nagyon szimpatikus írónő…
Szerelemkő bemutatója:
http://www.youtube.com/watch…
Hitvallása az írásról:
http://www.youtube.com/watch…

Vékonyka, megható könyv egy furcsa nő, és ugyanolyan furcsa családjáról, az unokája szemén keresztül.

Tökéletes! Miniatűr szépség.!
Családregény száz oldalon, és minden benne van! Szerelem és csalódás, vágyakozás és elfogadás, megbélyegzés és magaláztatás, közben pedig háború, ellenállás, kivándorlás, gazdasági válság, földreform. Dióhéjban, sűrítetten, balladásan líraian. A végére pedig még belefér egy nagy csavar is.

Csak a magyar címe nem sikerült igazán, meg a fülszöveg. Kifejezőbb lenne az eredeti: a fájdalom kövei. A megkövesült fájdalom, a szívbe kövesült szerelem, ami „biztos és konok, mint kőben a megkövesült csigaház.” És ha van a regényben mágia, akkor ez a spoiler szerelem az. Nem fedeztem fel benne Marquezt, ellenben Lorcát igen. Fülledt, elfojtott erotikája inkább a Bernarda Alba házát idézte, mint Macondot. A szárd falu világa mindenképpen.

Az elbeszélő magával ragad, azt sem vettem észre, hogy elmarad helyenként a központozás. Árad, hömpölyög ez a rövidke történet. Sorsokat sodor magával ellenállhatatlanul. Vártam a kiteljesedést, a tragédiát vagy a beteljesülést. Kaptam helyette hatalmas csavart, és mélyebb értelmet, mint amit eleinte gondoltam. Érdemes rászánni egy pár órát.

Érdekes olvasmányélmény volt, kétségtelen. Hogy utolérte-e a fülszövegben mondott Száz év magányt? Nem. Nyilván, fölösleges és értelmetlen versenyeztetni két könyvet, és minimum megfontolandó nagy ikonokhoz mérni valamit, de hát ha már megtörtént, akkor megtörtént.
Ezelőtt nemigen foglalkoztam a szárdokkal, és nem is nagyon konyítok a történelmükhöz. Ez a könyv elég jó technikával hívta fel erre a hiányosságomra a figyelmem. Hiába a mágikus realista elemek, ez a könyv nagyon is a történelembe ágyazott – számomra mindenképpen. Egyetlen hátulütője, hogy nem ment mélyre – nagy élvezettel olvastam, rögtön adtam is öt csillagot rá, mert könnyed (bár nem túlságosan az), informatív, érdeklődést fenntartó, de még egy hónap sem telt el, és már csak nagyjából emlékszem rá.

A száz oldal minden sora egy apró kincs. Az ilyen könyvek miatt jó igazán szeretni olvasni.
off

S-ót hint az élet szívem sebére, mert nincs és tán nem is lesz, ki begyógyítsa…
Z-aj. Rohanás. Én állok csak és várok. Valamit vagy valakit. És mégis forog a…
E-gyedül harcolok színeivel a világnak. De magammal is. Halni volna jó…
R-eszketeg álmok, vágyak. Mint kövek, oly szigorúan állnak, mert nincs szó…
E-lfelejtett jövő. Képek, melyek sosem kerülnek arra a falra, melyre szánták őket…
L-assan ringó fájdalom a vízen, mint egy régi paraván. Átöltözni kellene, de mibe…
E-gyetlen boldog mosoly és őszintébben tudjuk hazudni, hogy igenis megérte…
M-ost a szerelem mesél. Későn jött, korán megy. Neki az idő végtelen, neki mindegy…
K-ezemben rommá épül minden titok. A papír elbírja, a szív pedig megtanulja a csendet…
Ő-rzöm a kérdést: – Megcsókoljuk a mosolyunkat? Mert sosem a válaszban van a lényeg.

Szivetmelengető.

Olyan odaadó, ahogy csak a felnőtt leány tudja odaadni magát a nagymamája történetének. Főleg, ha van benne egy kis ragaszkodás a hagyományokhoz, a származásához, a helyhez, ahol felnőtt, … ismerek ilyen leányt, aki ennyire tiszteli, hogy valaki(k)től kapta azt, amivé lett. Kicsit ki is hallottam belőle. És Amélie-t is.

Nem tudom, mi a valóságos ebben a történetben, és mit tett hozzá a gyermeki (unokai) képzelet és mennyit az írói fantázia, tulajdonképpen abszolút mindegy. Olvassuk ki belőle a szerelmet, a családot, a gyerekkort, a hitet, meg a többit, ami tényleg számít.

Khmmm…na…meg se tudok szólalni. Meg úgyse nagyon látom a billentyűzetet, úgyhogy mindegy…
Ez a könyv én vagyok. A bolond, aki mindent csak odaképzel, aki mindig hazudik, aki sehová sem illik, aki kellemetlen pillanatokat okoz.
Hogyan lehet egy vékonyka 100 oldalas kötetbe belesűríteni sorsokat? Asszonysorsokat? Elringat, majd magába szippant. És a végén…Leírhatatlan. Alig hiszem, hogy felülmúlható.
Talán ennyi. Mindannyian termelünk magunknak egy-egy „szerelemkövet”. Hogy tovább élhessünk. Hogy élhessünk. Vagy hogy a köveket aztán falakba temessük..de még így is lehet, hogy valaki rátalál…
Vagy ahogyan az én nagyanyám mondta, olyan álmot álmodj magadnak az életedről, amilyet olvasni gyönyörűség, énekelni boldogság lenne.
A nagyanyám, aki már elmúlt 52, mikor én megszülettem. Emlékszem, gyerekkoromban gyönyörűnek láttam, és mindig elbűvölt, amikor fésülködött, és tincseit, melyek alig őszültek, és alig ritkultak meg, a középen húzódó választékból hurkákba fésülte, vagy fésültette a házhoz járó fodrászával és régimódi -vagy mondjuk úgy, klasszikus módra- a nyaka tövébe halmozta. Milyen büszke voltam mindig, amikor arcán ifjú mosolyával, a többi anyukák meg apukák között értem jött az iskolába, mert a szüleim dolgozó emberek voltak, és mindig a „világot járták”.
Az én nagyanyám csak értem élt, ahogyan az apám anyámért, és anyám…hát igen…anyám valami örökké megfoghatatlan másért…
Hát, tulajdonképpen erről szól a történet. Szerelemkövekről. Őszintén bevallom, nem emlékszem, hogy ebben az évben olvastam-e jobbat. Tessék elolvasni!!!

A kiadók boldog-boldogtalanja hivatkozott már tenger író kapcsán Márquez-re, olyannyira, hogy én már nem hiszek nekik. GGM kitalálta, megalkotta, használta a mágikus realizmust, s ez annyira övé, hogy bárki más hozzányúl, kudarcra van ítélve: csak klón lehet.

Gondoltam eddig, a tapasztalataim alapján. Milena Agnus kétvállra fektetett. Már az első, nyolcsoros fejezetével. Úgy alkalmazza GGM eszközeit, hogy elhiszem neki, hogy ez az ő stílusa. Egyetelen eszköznél lógott csak ki a lóláb: a kronológia, az események datálásnak eszközénél, amikor valami olyan idő-jelzőt használ, ami a történethez nem szorosan kapcsolódik (pl. akkor történt valami a nagymamával, amikor a 180-as törvény eltörölték). De mondom, levett a lábamról: nem csak megbocsátottam neki, hanem hívévé lettem.

A könyvet szerelmetesfeleségtárssam csak könyvjelzőnek nevezte. Nem fikázta, hanem a terjedelmére utalva. Száz oldal az egész. Mégis három napig olvastam. Nem csupán az időhiány miatt, és nem azért, mintha nehéz lenne a szöveg. Untalan visszalapozgattam, gyönyörködtem a tömörségében, kifejezőkézségében, a plasztikus jellemzéseken, a mindennapinak jelzett, de csoda történéseken.

A leghihetetlenebb az, hogy a sovánka száz oldal több, mint teljes, és semmi hiányérzetet nem hagy maga után. Hacsak azt nem, hogy: naaa, hadd olvassam még!

S az utolsó fejezet üt, mint a kalapács!

Murakami Haruki A határtól délre -je után nagy megkönnyebbülés volt ilyen szerelmes könyvet olvasni.

Milena Agus kötete egy aprócska csoda. Valódi mágikus realista, olyan színes, mint egy tavaszi csokor. A szomorú dolgok is ellenállhatatlan kedvességgel hömpölyögnek ki a tolla alól. A család története nem szokványos, de mindenképpen érdekes. A központban egy- a környezete által meg nem értett- nő áll, a nagymama, akinek az életet megváltoztatja, hogy elutazik egy fürdőhelyre. Nők élete sorakozik egymás mellett, egymás után, nagymamák, anya, nagynénik és a hozzájuk tartozó férfiak élete bontakozik ki a mozgalmas történetből Szardíniában.
Több ismerősömnek is felhívtam rá a figyelmét, és van már pozitív visszajelzés, még nem mindenki olvasta, akinek a figyelmébe ajánlottam.