Szűz ​Mária jegyese 49 csillagozás

Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Egy falu valahol Magyarországon, valamikor a közelmúltban vagy a lassított jelenben. Egy hely, ahol minden megtörténik, ami emberrel megtörténhet. Egy kockás füzet, amibe a különc Bizdó Józsika állandóan jegyzetel; azt is, amit lát maga körül, de még inkább azt, amit hall. A történetekben a mendemondák, a pletykák, a tabuk és a hiedelmek működésükben mutatják meg a trauma, az amnézia és a közösségi emlékezet összekapcsolódásait. Elbeszélői nyelve rétegzett: eleven, lendületes és ironikus. A Szűz Mária jegyese ötletesen gondolja újra a novellaciklus műfaji lehetőségeit és kereteit. Ebben a könyvben az otthonos és az otthontalan, az ismerős és az idegen nem ellentétei, hanem inkább következményei egymásnak. Mert mindenkinek jár egy külön bejáratú Macondo.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2016
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433845
>!
Magvető, Budapest, 2016
272 oldal · ISBN: 9789631434552

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Egyetértve @balagesh értékelésével: a forma és a hangszín rendben van, sőt bizonyos szakaszokban még bravúrosnak is mondhatnók. Külön üdítő, hogy Milbacher nem a nyomorra, a gatyából kilógó pucér valagunkra zoomol rá, sokkal inkább általános atmoszférát teremt, aminek persze bőven része az a valag is, de nem csak az. Ilyen értelemben potyognak az anekdotok, a találó jellemrajzok, meg a magyar falu valóságáról tudósító groteszk skiccek, és gyakran gondoltam magamban, hogy hát igen, ez jól meg van csinálva. Csak épp valami általános értelemben vett koncepciót hiányoltam, ami összetartaná az egészet – valamit, amitől ez a novellakoszorú és regény határvonalán mozgó izé többre jutna a puszta ábrázolásnál. E koncepció vélt vagy valós hiánya miatt éreztem néha fárasztónak az ismétlődéseket – mert nem visznek sehova, csak éppen ismételgetnek valamit. És emiatt éreztem azt is, hogy zötyög ugyan a sárga busz velem, de már a sofőr se tudja, hova. És ha volt is valami megálló-féleség itt a pusztán, én elmulasztottam megnyomni a gombot.

1 hozzászólás
>!
Csabi P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Milbacher novellaciklusa nem vállal túl nagyot, amennyiben minden elemében már többszörösen is megírt a magyar irodalom közelmúltjában.
Az idő a ’80-as évek utókádári világa, ahol sok minden már volt, de még több minden nem. A helyszín egy szegény falu, ahol úgy tűnik, több a falu bolondja, mint normálisa. Elbeszélőnk egy tipikus helyi, talán enyhén retardált egyén, aki elmesél mindent, amit lát, és amit gondol a maga keresetlen stílusában. A történetek tipikus falusi sztorik, ki kit csinált föl, ki mit lopott, ki kit vert meg, etc. Ha végiggondolom, egyetlen egészséges lelkű (vagy testű) figura sem tűnik fel a történetekben, mindenki alkoholista, bolond, vagy egyéb diagnosztizálatlan lelki defektussal küzd. Ez lehetne vicces is, és Milbacher erre hegyezi ki a szöveget, hogy ha kínunkban is, de röhögjünk ezeken a balfácánokon, másrészt viszont nem lehet rajtuk röhögni, annyira szánalmasak. Mindeközben, a laza fecserészés közben, ahogy hallgatjuk a névtelen narrátort, bekúszik a történetbe néhány 20. századi trauma, a holokauszt (roma és zsidó), az orosz megszállás, a komonisták uralma.
Hogy ki volna a narrátor, az végig titokban marad, legjobban a Bizdó Józsikára illene rá a szerep, aki a kockás füzetével mindent feljegyez, amit csak hall, amolyan falu bolondja és krónikása egyszerre, de őróla is harmadik személyben hallunk, így túlságosan is posztmodern csavar lenne, ha ő lenne az elbeszélő. Igaz, a füzet végül „elveszik”, így értelmezhetjük akár talált kéziratként a szöveget.

Annak ellenére, hogy sok originálisat a könyv nem tartalmaz mégis élvezetes olvasmány. Ennek legfőbb oka talán az ember természete, hogy szeret a másikról rosszat hallani, mert amíg a másikról hallunk rosszat, addig mi rendben vagyunk, legalább is jó ezt hinni magunkról. Ez a kettősség okozza ennek a könyvnek a feszültségét, miközben poénos történeteket olvasunk, szinte mindegyikben meghal valaki, néha azt sem tudni, miért. A humor feloldja ezt a sötét tónust, legalább is olvasás közben, de hogy végül mi marad meg belőle, az majd pár hét után eldől.

8 hozzászólás
>!
giggs85 P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Az utóbbi években egy nagyon erős trend ütötte fel a fejét a magyar irodalom berkein belül: szép sorban, viszonylag rövid időn belül, egymást követve jelentek meg a szocializmus időszakában, a lepusztult Magyar Vidéken játszódó kötetek (hogy csak kettőt említsek: Borbély Szilárdtól a Nincstelenek és Háy Jánostól a Napra jutni), amelyek az elmaradottságról, a provincializmusról, az elkorcsosult néplélekről, az előítéletekről, a feldolgozatlan múltról és a mélyszegénységről tudósítottak. Elsősorban Borbély búcsúkötete volt az, ami berobbant a köztudatba, és szinte azonnal az irodalmi kánon részévé vált – nekem is tetszett, sőt, nagyon szerettem (már amennyire lehet szeretni egy ilyen témájú kötetet). Azonban a szörnyűbbnél szörnyűbb leírásokat olvasva, mindig azt vártam, ahogy mondani szokás, hogy majd még egy csecsemő is felsír a távolban, és megint csak újabb válogatott rémségek következnek az eddigiek után.

Bár Milbacher Róbert kötete, a Szűz Mária jegyese is ugyanebben a korszakban és ugyanezen a vidéken játszódik, itt közel sem a szegénységen, a nyomoron és a borzalmakon a hangsúly (persze van ez is szép számmal), hanem itt megjelenik egyfajta falusi humor; áradó, anekdotázó kedv és régies történetmesélés, ami mindenképpen újszerű ebben a témakörben. Így nálam rögtön egy kisebb piros ponttal nyitott az 1971-ben született szerző első prózakötete.

A Pécsi Egyetem tanára egy jól ismert és sokak által használt elbeszélésmódot használ ebben a debütáló kötetben: többé-kevésbé összefüggő novellák alkotják ezt a novellaciklust vagy regényt (mindkettőnek nevezhetjük ezt az alkotást), amelyek során közös a helyszín (a névtelen magyar falu, amelyik szinte bármelyik lehetne az országban), közösek az alakok (tipikus, bár néha sablonos vidéki figurák), és az egyik történet mellékalakja lesz majd a másik főszereplője. Ez az elbeszélésmód is nagyon jól működik, nem kell sok hozzá, hogy ismerősünk legyen a falu apraja-nagyja, és maga a település is.

Milbacher szép, idézhető és szerethető nyelven mesél. Ebben a kijelentésben elsősorban a mesél ige a hangsúlyos, mert a nyelvezettel ugyan azért adódnak problémák (szerintem sem a korabeli beszédmódot, sem a mait nem tudja tökéletesen imitálni, valahol a kettő közötti senkiföldjén ragad, ami egyesek számára – szépség ide, szépség oda – zavaró is lehet), de a lényeg, hogy a mese árad, és néhol a magyar irodalom legnagyobbjait juttatja eszünkbe. Végig tökéletesen érezhető, hogy a szerző a régi, jól bevált módon inkább történeteket mond el, nem ideologizál, és nem akarja egy az egyben nagy témákra felhívni a figyelmet, nem akar világmegváltó gondolatokat kifejteni – ezért jár egy újabb piros pont. És az értékelésem bőven az ajánlandó kategóriába billen.

Összességében Milbacher szépirodalmi pályakezdése ígéretesnek mondható, egy szerethető, működő, jól olvasható könyvet tett le az asztalra, amely ugyan messze nem tökéletes, de megvan benne minden, ami idővel a kortárs irodalom élvonala közelébe repítheti. Drukkolok neki!

7 hozzászólás
>!
balagesh IP
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Egy kísérlet esetében legfontosabb a kísérlet kivitelezhetősége. Művek esetében: hogy a választott módon is lehet-e beszélni.
Lehet, sikerült – az író ennek mindenképpen örülhet.
Az egyszerű ember történetmesélési metódusa kifejezetten alkalmas a kortárs törekvésekhez: csapongó, kevéssé fókuszált, a kifejtés részletessége nem függ össze a fontossággal, a mondatok is sikerülhetnek szerkesztetlenre – ugyanakkor a koherenciát a közösség (mindenkit) kimerítő ismerete biztosítja. Itt ehhez hozzájönnek még a leegyszerűsített vélekedések a nő és férfi helyétől kezdve a rasszkérdéseken keresztül egészen pl. a szervátültetésig. Ezek a téma aktuális társadalmi megítélésétől függően hol bosszantóak, hol megmosolyogtatóak.
Talán két dolog is adódik magyarázatként, hogy a kortársak mégis miért fordulnak ritkán az (ennyire) egyszerű elbeszélőhöz.
Egyrészt: ugyan a történetvezetési mód és a világkép könnyedén megidézhető, ám a szókincs csak vitatható eredményt szül. Ma már a kor egységesítő hatása révén a tájszólás nyugodtan figyelmen kívül hagyható (apróságok szintjén van csak meg: cigeretta), a történet viszont még kommunizmus korabeli, tehát már ez is ellentmondásos… A mocskos beszéd is hasonló írói állásfoglalást tükröz: gyakran használni, ám nem archaizálni, kerülni a mesterkéltséget, a folklór megszaladását, egyfajta középegyent tartani az eredetieskedést elkerülendő. Vagyis nem cél a hitelesség, sokkal inkább a hiteltelenség elkerülése. A végeredmény azonban mindig vitatható, és kérdésessé teszi az egész erőfeszítés értelmét.
Másrészt: a megmosolygás – azaz ettől az elbeszélési módtól minden elveszíti a súlyát. Lehet kreálni nagyszerű figurákat, különleges helyzeteket, az átlagos olvasó értelmi/érzelmi gravitációs mezején kívül marad minden. Kevesen fogják tudni azt érezni, hogy mindez megdöbbentő, felháborító, vagy éppenhogy annyira durva, hogy azon már sírva kell röhögni. Nem lesz mélymagyar nyomor, sem hasfogós abszurd. És elgondolkodtatóan groteszk sem. Egyszerűen elhal az ereje…
A mindenképpen becsülendő kísérlet végeredménye (és ez nagy tanulság!) némileg viszolyogtató, egy kissé érthetetlen, de az olvasók világától biztosan nagyon távoli.

6 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

„És aki most hallgat, az cinkos lesz a romlásban, aki nem beszél, az meg vétkes a pusztulásban.”
Mostanában, amikor irodalomtörténészek széppróza írására adják a fejüket érdekes köteteket vehetünk kézbe. Milbacher is kitalált egy különös novellaciklust és nagyon sűrű, elég brutális előadásmódot. Ezek a figurák tömörítettek, magukban hordják egy népcsoport, falusi közösség gondolatait a számukra fontos dolgokról. Nagyon láttató erejűek a figurái, érezni, látni, tapintani lehet őket. Jól hordoznak egy hangulatot, a kocsmai beszélgetéseket, a történeteket, amelyek lassan terjednek az emberek között, hiszik, vagy nem hiszik őket, de feldolgozzák tapasztalatként maguknak. @Csabi olyan részletesen értékelte a kötetet, hogy abban minden benne van, amit én is fontosnak tartottam volna leírni.

>!
Gregöria_Hill P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

A Kossuth utcai betlehem igaz története volt az a novella, amit felolvasott a szerző egy Magvető-esten, ahol jelen voltam. Előtte nem hallottam róla (a szerzőről), de azonnal tudtam, hogy „környéki”, mert ráismertem mind a pörkölttortás asszonyra, mind pedig a tánctanárra, az Elemérre, fel is hívtam szünetben az anyukámat emiatt, és ő is rögtön tudta. Ez nem jelenti azt, hogy a referenciális olvasatot erőltettem volna innentől kezdve, de volt egy pont, ami messziről és hunyorítva nézve akár támpont is lehet térben és időben is, főként mivel ebben a történetben különösen elszalad a ló, egyszeri olvasó már írná is a könyvjelző hátuljára, hogy annyira sok, hogy már nagyon hiteltelen, aztán erre tessék. Ez nagyjából igazolta számomra a többit is, beleértve a stílust és a szókészletet is. Mert amúgy nekem is nagyon nehéz volt be- és elfogadni a rettenetes trágárságát, később tudomásul vettem, úgyhogy másra is figyeltem, a történeteket lazán összefűző ilyen-olyan elemekre, meg van egy sodrása is, egészen megbékéltem vele. Például Az öreg Lolos meg akar halni című is igen trágár, de nyilvánvalóan, különösebb elgondolkodás nélkül is jóval több van benne, mint az öreg Lolos faxa.
Engem a végére eléggé megvett ez a kötet.

>!
pepege MP
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Kár volt ezt ennyire hosszúra nyújtani, nagyon hamar ráuntam, ebből egy pofás novella elég lett volna. Kinek hiányzik egy újabb csóringer falu, elcseszett lakosainak elcseszett sztorijait olvasgatni? Voltak benne ígéretes részek és megmosolyogtató karakterek, s azok történetei, de nem nyújtottak semmi újat. Ráadásul hemzsegett az alpári szövegektől, amit ezúttal nem tartottam indokoltnak. Sok volt, na!

>!
robinson P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

A hangulata, humora jó, átjön. A téma is volt már ilyen, de biztosan lesz is. Eleinte szórakoztat, majd sok lesz, fárasztó és feleslegesen durva. Jó szöveg, a „népiesen szókimondó”, ízes humora kihozza a szokott depis közegből. Illik is ehhez a világhoz, jó képeket fest. Mégis fárasztó lesz egy idő után a történet. Erősen hezitáltam a három-négy csillag között… de ígéretes és a jobbak közé tartozik.

>!
cseri P
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Sok problémám volt ezzel a könyvvel, főleg az elején, aztán egy kicsit megbékültem vele. Az elején azt éreztem, hogy paródiát ovasok, annyira túl tolva benne valami. Ezenkívül azt is éreztem, hogy ez az ember utálja és lenézi azokat, akikről ír, és ilyen alapállasból nem lehet írni. Valahogy a végére ez árnyalódott. Sok gondom volt a trágárságokkal, nekem ezek nem tettek hozzá ilyen mértékben az olvasási élményhez, volt egy olyan érzésem, hogy bár az író azt akarja kifejezni, hogy a figurái élvezettel tapicskolnak ezekben a kifejezésekben, de mintha inkább ő tapicskolna bennük élvezettel, és a mindenféle szexuális interakciók részletezésében. Nem valami szimpatikus. Igazán örültem minden novellának, amiben nem voltak ilyenek. Mintha a vége felé ritkultak volna.
Ennél több csillagot nem vagyok hajlandó adni.

>!
Ciccnyog ISMP
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Az elején megijedtem, na, már megint egy író, aki falusiakról ír, kikivelmitholmikormiért, csak a nyomor, a titkok, a piszkos kis ügyletek, szánalmas kis életek, akiket aztán lehet sajnálni (vagy nem), ez a téma könnyen unalomba fulladhat. Féltem, hogy a sok káromkodás egy idő után öncélúvá, a humor pedig erőltetetté válik. Jóindulattal kb. 50 oldalt tippeltem neki, miután összevont szemöldökkel, nagyon kritikus szemmel leültem olvasni, aztán csak azt vettem észre, hogy nem bírom letenni, és marhára élvezem. Hát igen, ez történik, amikor valaki nagyon jól tud írni lerágott csontokról. Azért lehetett volna bőven húzni a szövegből, és távolról sem tökéletes, de én kíváncsian várom a következő kötetét a szerzőnek.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
balagesh IP

Mert az úgy lehet, hogy az olvasás a vasutasoknak mondjuk, megárt, de a tanároknak meg nem. Nem véletlenül nem lehet akárkiből tanár. Ahhoz azért kell valami, hogy ne lágyuljon meg az agya a sok tanulástól.

180. oldal, 11 [A Bakter Sanyika majdnem elárasztja a falut]

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
balagesh IP

Mert ami le van írva, az nem csal, az már úgy marad mindörökre, nem árthat annak se a tűz, de még a víz se, pláne nem a mocskolódók és irigyek szája.

8. oldal

>!
robinson P

Akkoriban a cigányok szerettek Olaszba menni, mert úgy mondták, hogy ott nem látszik az emberen, hogy cigány vagy nem cigány. Mert az olaszoknak is pont olyan barna a bőrük, mint a cigányoknak.

73. oldal

>!
robinson P

A Havanyik Gyurkának volt egy ilyen bukszája is, hogy egyszer kacsintott rajta a Szűzanya, aztán ha elfordította picit az ember, akkor meg vérzett neki a szíve. Büszke is volt rá a Gyurka, a tavalyi búcsún lőtte a céllövöldében.

100. oldal

>!
Cipőfűző P

(…) Azt beszélik, hogy egyszer meghívták valami nagy vadászat után zenélni az urak. Hogy voltak ott a megyei pártbizottságból is, sőt sokan azt mondják, hogy még miniszterek is lejöttek föntről. Mert látták a helikoptert, ahogy elszállt a falu fölött. Mert arról is szoktak vadászni, hogy ne legyen sáros a cipőjük. (…)

146. oldal

>!
balagesh IP

Csak úgy csillogott az Ady szeme a Ferkó füstös konyhájában.

146. oldal, 9 [A Lulumbának kell egy csapat]

1 hozzászólás
>!
robinson P

Azt mondta, hogy ez nem nektek való, oda is van írva, hogy tizennyolc éven felülieknek. Azt beszélték, hogy a Tanárúr kivágatta a szexes jeleneteket a filmekből a gépész Gyulával, mert azt mondta a Gyulának, hogy nem akarja, hogy megromoljon az ifjúságnak az erkölcse.

187. oldal

>!
robinson P

Szégyentelenek ezek már mind, nem tudják, mi az illem. Ő aztán csak tudja, mert már lány korában is kikapós volt az Ilike. Megmondta ő az Ilike anyjának is, hogy vigyázzon a lánnyal, mert nem lesz ennek jó vége.

31. oldal

>!
robinson P

Pedig a Rofsics Józska akkor is egy talpig úriember volt. Akárki akármit is mond róla.

79. oldal

>!
robinson P

Pedig a Je Pista meg a Bandi szerintem inkább azért jártak a zsidótemetőbe, hogy aranyakat keressenek a sírokban. Mert ezeket a zsidókat biztos az aranyaikkal együtt temették el, annyira egy kapzsi népek voltak azok. Csak az arany volt nekik a mindenük. Még a halálban is.

23. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Novák Éva: Játékok
Vámos Miklós: Apák könyve
Limpár Ildikó: Emlékek tava
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
Jacek Dehnel: Lala
Mirko Kovač: Város a tükörben
Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze