Nevetséges ​szerelmek 241 csillagozás

Milan Kundera: Nevetséges szerelmek Milan Kundera: Nevetséges szerelmek Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

A ​kötet az író 75. születésnapja alkalmából jelenik meg újra."Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott és az „Én, a búbánatos Isten” címet viselte. Akkoriban a Kulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen; kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését – könnyedén, élvezettel. Csak később, kellő távlatból visszatekintve eszméltem rá, hogy ez a könnyedség és élvezet nem annak volt a jele, hogy ez a minden verejtékes erőlködés nélkül papírra vetett elbeszélés afféle mellékes, jelentéktelen ujjgyakorlat lett volna, éppen ellenkezőleg, ahogy mondani szokás, ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott.”A Nevetséges… (tovább)

Eredeti cím: Směšné lásky

Eredeti megjelenés éve: 1969

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2015
266 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799256 · Fordította: Zádor Margit
>!
Európa, Budapest, 2009
210 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630786829 · Fordította: Zádor Margit
>!
Európa, Budapest, 2006
210 oldal · ISBN: 963077996X · Fordította: Zádor Margit

6 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 28

Most olvassa 15

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 73


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Kundera – Nevetséges szerelmek című kötetét olvastam egy kedves ismerősöm, Futóhomok jóvoltából, akitől ajándékba kaptam a kötetet. Az Európa kiadó 2006-ben megjelent, igényesnek látszó kiadványa, jó kézbe venni. Szép fehér papíron, ízléses sorozat-papírborítóval ellátott keménykötésű kötet – így képzelek formailag egy könyvet, amely tartós használatra készül.
Kunderát nagyon kedvelik az olvasók. E kötetben tükröt tart elénk, kicsit görbét, azonban mégsem olyanok a történetek, amelyeken teli szájjal nevetni lehetne. Inkább kedves, megmosolyogtató, kissé szomorkás, sikamlós történetek vannak – bár olvastatja magát a kötet. Ahogy vágyaink érdekében kompromisszumot, kompromisszumra tudunk halmozni elfeledkezve szinte mindenről – mert ugye a szerelem vak. Tetszett – én is voltam már szerelmes – nem is egyszer, s magam is voltam már „vak”, szorongtam is emiatt később, hasonlóan a történetekhez – ilyen az élet. Sajna én ahhoz későn olvastam, hogy tanuljak belőle. Viszont jól szórakoztam. Ajánlom!

Frank_Spielmann I>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Nemsokára megjelenik Kundera (valószínűleg) utolsó könyve is magyarul, úgyhogy gondoltam elolvasom a legelső írásait. Meg amúgy is csodajók ezek az új Európás borítók a vízfestékkel odamázolt címmel meg egy-két pacával.

Ezek itten novellák, Kundera pedig tudja, hogy a novella más műfaj, mint a regény. Itt 99% a cselekmény, és 1% a filozófia. Kundera a legjobb formájában van ebben a kötetben, tényleg Rabelais és Cervantes követője: szerelmekről mesél, a stílusát pedig a humor felszabadítja minden világnézetiségtől és komolyságtól. Az elbeszélői hang nem személytelen, Kundera mesél. Szeretem, amikor egy szerző elengedi magát, és csak mesél, mint egy öreg és kortalan törzsvendég a kocsmában. Legutóbb az egyetemi étteremben találkoztam ilyenekkel, ők jutottak eszembe a könyv olvasása közben: 70 fölötti férfiak voltak (talán nagynevű tudósok is voltak köztük, én szívebben képzelem így, hatásosabb), és az egyikük, egy szerintem 80 körüli pasas mesélt egy régesrégi történetet, ahol egy srác megpróbál lefektetni egy csajt. A többiek izgatottan hallgatták, és nevettek a humoros részeken. Úgy mesélt az öreg, mintha a kisujjából rázta volna ki az egészet, valószínűleg már ezerszer elmesélte, de ez egy olyan történet volt, amit ezredszer sem unalmas elmesélni vagy meghallgatni. Egy „csúnya szó” sem hangzott el, így sokkal pikánsabb és huncutabb volt az egész. Vannak ilyen öregemberek (férfiak és nők vegyesen), akik mindegy, mit mesélnek, isszuk a szavaikat. Nem kedélyeskedő volt, hanem kedélyes.

Kundera ebben a kötetben, és általában, amikor jó formában van, ilyen. Legalábbis nekem ilyen. Pedig itt még nem volt öregember, a harmincas éveiben járva írta ezeket a novellákat. A tarot-kártyák közül ő a Bolond, akinek nincs száma, akinek minden kaland, és nem hajlandó komolyan venni semmit. Nálunk ilyen felszabadultak az Esti Kornél-novellák (és az Esti Kornél-film Máté Gáborral), a melankolikus Bolond pedig Szindbád. A Bolondot nem lehet kiismerni, sose tudod, mi lesz a következő lépése, ugyanarra a helyzetre kétszer nem reagál ugyanúgy.

Ez a kiszámíthatatlanság a humor mellett a vonzereje ezeknek a novelláknak. Izgatottan várjuk, mi lesz a következő lépés. A cím nem hazudik, tényleg nevetséges szerelmes novellák vannak benne. Emellett Kundera nem bízza a véletlenre a novellák sorrendjét: 7 novella van, és ahogy észrevettem, egyfajta koncentrikus körös elrendezésben vannak. Elmagyarázom: az 1. és a 7. novella egy-egy szerető elvesztéséről szól (a kettő nagyon jól ellenpontozza egymást, lásd a könyvben), és mindkettőnek a főhőse egy nagyszerű kópé, egy fiatal cseh hazudozó (szívesen képzelem ilyennek a fiatal Kunderát, aki a nőcsábászatból való kiöregedés után elkezdett írni), és mindkét novellában megjelenik a komolyság, azok az emberek, akik komolyan veszik, amit humorból mond vagy tesz az ember: a kommunista Csehországban vagyunk, még a prágai tavasz előtt. A 2. és 6. novella egy-egy Don Juanról szól, akik a nőcsábászatot művészi szintre emelték. Don Juan filozófia nélkül mit sem ér, de ez vidám filozófia: a nőcsábászathoz kell valamiféle világnézet, valamiféle „tudományos” felosztása a nőknek, pl. hogy mit mond el a járásuk. A 3. és az 5. novella egy-egy csalódásról szól, vagy inkább arról, hogy a főhős rájön, hogy a másik emberről mindig csak prekoncepcióink vannak, sose fogjuk tudni biztosan, mit csinál vagy mond a másik erre vagy arra. A 4. novellának nincs párja, ez a Szimpózium, Platón Lakomájának átirata 2500 évvel későbbre, egy vidéki kórház ügyeletes orvosai és nővérei közé. Ez a középpont, valahogy a másik 6 novella is ebbe torkollik. Akár még regény is lehetne.

(Ez a nevetséges szerelmezés különben ott van Kundera talán minden könyvében, a Búcsúkeringőnek is ilyen bohócos hangulata van, mintha Dosztojevszkij és Shakespeare együtt írt volna egy vígjátékot, A nevetés és felejtés könyvében a Szimpóziumot még jobb formában megismétli Milan bácsi, a Lassúság pedig egy 150 oldalas diákcsíny. Oké, egyetemi diák, de csíny.) Hölgyeim és Uraim, ajánlom figyelmükbe ezt a kötetet.

8 hozzászólás
Lunemorte P>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Ez a kötet valami elképesztően csodálatos volt! Mély érzelmeket, megrökönyödést és mosolyt csalt az arcomra az író…Kissé féltem, mert a Milan Kundera: Lassúság nagyon, míg a Milan Kundera: Azonosság egyáltalán nem tetszett. Nos, ezúttal teljesen meggyőzött és megvett magának Milan Kundera…Teljes szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, de lehetőleg 16 éves kor felett.

DaTa>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Kunderától ez még csak a negyedik könyvem, de azt kell mondjam, talán ez tetszett eddig a legjobban. Szinte letehetetlen!

clarisssa P>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Az ember naivan azt hinné, Kundera rövid elbeszélései csak amolyan szösszenetek lesznek, pedig ez nagy tévedés: egytől-egyig fajsúlyos alkotások. Persze, persze, tudjuk jól, a szerelmek kívülről nézve gyakran nevetségesek, sőt, a rózsaszín köd felszállta után megesik, hogy még a résztvevői is annak látják. Mégis tud újat mutatni Kundera, szokásos „kunderás” szemüveggel nézve, elemezve, sőt, mesteri pontossággal, szókimondó őszinteséggel és hidegvérrel ráérősen boncolgatva szereplőit. Olyan dolgokat mond ki, csak úgy mellékesen odavetve, amiket sokszor az ember nemhogy a párjának, de még saját magának sem vallana be. Zseniális és kegyetlen – de mégis úgy kegyetlen, hogy az egyik este még az egy ülésre elfogyasztott elbeszélés végére érve leteszem a könyvet és eldöntöm, kell egy kis szünet, jobb lesz félretenni egy időre, másnap mégis újra érte nyúlok, mint egy drogos, aki már remegve várja a következő adagot…

>!
Európa, Budapest, 2006
210 oldal · ISBN: 963077996X · Fordította: Zádor Margit
encsy_eszter>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Már tegnap késő este befejeztem, de erre aludni kellett egyet.
Először is: szenzációsan jó volt! Azokkal a könyvekkel, amikre sokáig kell várnom, rendszerint nagy elvárásokat támasztok, így aztán sokszor csalódom bennük. Most nem így történt, még jobbat kaptam mint amit vártam.
A lét elviselhetetlen könnyűsége után azt hittem, hogy ennél jobbat nem olvashatok tőle, de ez nekem még annál is jobban tetszett. Valamivel könnyedebb, és mivel lazán egymáshoz kapcsolódó elbeszéléseket tartalmaz, tagoltabb. Nincs belefulladás a szövegbe, hogy te jó ég, mikor lesz már vége ennek a fejezetnek?!
Minden elbeszélése tetszett, de kiemelném: Hamis autóstopp, Az öreg halottak adják át a helyüket a fiatal halottaknak, Eduard és az Isten.
Találó a cím is: Nevetséges szerelmek. Tényleg nevetségesek és kicsinyesek tudunk lenni a szerelemben, belemegyünk mindenféle játszmákba, amelyekben vagy mi sérülünk, vagy mi sértünk vérig másokat. E közül a kettő közül valamelyiknek meg kell történnie, hogy ki tudjunk lépni belőlük. DE mégsem lehet kizárólag önfeledten kacagni a történeteken. Van valami szánnivaló, valami szomorúan emberi az egészben, ez leginkább a Szimpozium című elbeszélésben érzékelhető. Amiből mások tréfát űznek, amiatt valakinek fáj a szíve, és ki tudja, hová vezethet ez.

Ma nem működik valami jól a fogalmazókám, úgyhogy csak annyit írhatok még: ajánlom olvasásra, akár részletekben, akár egészében, mert igényes, érdekes, elgondolkodtató és szórakoztató egyben.

@szellőcske figyelmébe (várólistájára) is nyugodt szívvel ajánlom :)

1 hozzászólás
morin5>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

6-7 évente teszek egy próbát Kunderával, majd rendszerint megállapítom, hogy nem passzolunk. Pedig megy a témázgatás úton-útfélen, jobb híján, súlytalanul és szakavatott módon tárja fel az érdektelen, hétköznapi párkapcsolati játszmák fordulatait (amiben túlteng az érdektelen és a hétköznapi). Vagyis lehet vele foglalkozni, csak minek.

atalant I>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Az a fajta hullámvasút, amire az embernek nem akaródzik felszállnia, aztán sikongat, csapkod és nevet az adrenalintöltet miatt. Néha talán sok is, de utána úgyis megkapja a puharózsaszín vattacukrot. Jól van ez így.

Briza>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

A cím kissé megtévesztett, azt gondoltam sokat nevetek majd ezen a köteten, amire szerintem sokkal jobban illett volna a Szánalmas szerelmek elnevezés. A történetek reménytelenül könyörtelenek mind a szereplőkkel és az olvasóval is. Mégis jó belefeledkezni ezekbe az elbeszélésekbe, élvezet belelátni a különböző karakterek lelkivilágába, melynek változásai oly remekül alakítják a cselekményt. A kedvencem a Hamis autóstop.

endorfinlány>!
Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Vizsgaidőszakban szépirodalmat olvasni luxus. Miután eldöntöttem, hogy megengedem magamnak ezt a luxust, gondolkodván, hogy mit is hozzak a könyvtárból, egyszer csak Kundera-hangulatom lett. Kunderával mindig így van. Egyszer csak érzem, hogy szükségem van rá és hiába szorongok, hogy mi lesz ebből az egészből, mi lesz, ha átver és lehull a lepel, azért pár szóval meg tud győzni.

Az első mondatoknál éreztem, hogy telibe talált. Elmerültem a fotelban és hagytam, hogy elöntsön az a kellemes érzés.

„Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.”

Aztán jött, amit nem bírok Kunderában. Azt a nyomorúságos politikát, abból is az 1968-as prágai eseményeket miért kell MINDIG valahogy belecsempésznie a műveibe? Nem kell. A Nevetséges szerelmek az igazi, ott még nem igazán jutott ilyesmi eszébe.

És a végén mégis… Nem tudom, hogyan csinálja ezt. Tulajdonképpen csak az első meg az utolsó tíz oldalon szerettem. Mégis megérte.

Nem, nem az volt, amire számítottam. Arra vártam, hogy majd jobban kibontja a két „lovag” eszmefuttatását. Kíváncsibb lettem volna arra a kétszáz évvel ezelőtti történetre.

„A szereplők minden erejükkel élvezetek szerzésére törnek. Az olvasó lassanként rájön, hogy nem is az élvezet vonzza őket, hanem a szerzés maga. Hogy nem az élvezet, hanem a győzelem vágya mozgatja a táncot. S hogy ami eleinte vidáman obszcén játéknak tűnik, az szép lassan, elkerülhetetlenül élethalálharccá változik. Csakhogy mi köze a harcnak a hedonizmushoz? Epikurosz azt írja: „A bölcs tartózkodik minden olyan tevékenységtől, amely harccal jár. „”

„Ami pedig őt illeti: amikor hajnalban a márki kigúnyolta, szellemesen riposztozott neki, ura maradt a helyzetnek. De hogyan érzett valójában? És hogyan fogja érezni magát, amikor elhagyja a kastélyt: Mire fog gondolni? Az átélt örömre, vagy arra, hogy ezentúl nevetséges ifjonc hírében áll? Győztesnek vagy legyőzöttnek érzi majd magát? Boldognak vagy boldogtalannak?”

„Másképp szólva: lehet örömben, az örömért élni és boldognak lenni? Megvalósítható-e a hedonista ideál? Létezik-e ez a remény? Van-e egyáltalán valami halvány reménysugár?”

Vincent történetének hatására többször vissza kellett fognom magam, hogy ne nevessek fel hangosan.

2014. december 16.


Népszerű idézetek

encsy_eszter>!

– Ha az ember csak azért volna felelős, amiről tud, akkor az ostobák eleve mentesülnének minden bűn alól. Csakhogy, kedves Flajsmanom, az embernek kötelessége tudni. Az ember felelős a tudatlanságáért. A tudatlanság bűn.

87

Epilógus>!

A természetben való vizelés vallásos szertartás, amellyel fogadalmat teszünk a földnek, hogy egyszer teljes valónkkal visszatérünk bele.

90. oldal (Európa Könyvkiadó, 2006)

5 hozzászólás
tejcsi>!

A partner, akit meghódítottunk, akinek fontosak vagyunk, aki szeret bennünket, az nem más, mint tükör, vagyis mércéje annak, hogy kik és mik vagyunk, mennyit érünk.

Szimpozium

encsy_eszter>!

De ez csak így szokott lenni az életben: az ember azt hiszi, hogy egy bizonyos színdarabban egy bizonyos szerepet játszik, és nem is sejti, hogy a színpadon közben kicserélték a díszleteket (…).

197

neko>!

Mert a szeretett férfi jelenlétéből fakadó örömet is magányban lehet a legjobban átérezni. Ha jelenléte megszakítatlan lenne, akkor voltaképpen csak folytonos múlásában lenne jelen.

Hamis autóstop

encsy_eszter>!

Milyen könnyelműen és milyen hitvány anyagból építi az ember a kibúvóit!

11

Mustamakkara>!

Az ember bekötött szemmel halad át a jelenen. Csak sejtenie és találgatnia szabad, mit is él át. A kendőt csak később veszik le a szeméről, és ő, visszapillantva a múltra megállapítja, mit élt át, és mi volt éményei értelme.

9. oldal - Senki sem fog nevetni, 2

tejcsi>!

(…) a szerelemnek egyetlen mércéje van: a halál. Az igazi szerelem végén a halál áll, és csak is azt a szerelmet mondhatjuk szerelemnek, amelynek a végén a halál várakozik.

Szimpozium

Nyiri_Anita>!

(…) a diétáról megvan a magam külön véleménye: szigorúan kerülöm azokat az ételeket, amelyek nem ízlenek.

148. oldal (Európa, 1995)

Véda P>!

– Látod, Klára – mondtam –, te azt hiszed, hogy egyik hazugság olyan, mint a másik, és látszólag igazad van. De nincs. Kitalálhatok bármit, bolondot űzhetek az emberekből, az orruknál fogva vezethetem őket, csirkefogó módjára viselkedhetek anélkül, hogy hazugnak érezném magam vagy furdalna a lelkiismeretem; ezek a hazugságok, ha így akarod őket nevezni, én magam vagyok, olyan, amilyennek születtem, az ilyen hazugságokkal nem színlelek semmit, az ilyen hazugságokkal voltaképpen igazat mondok.
De vannak dolgok, amelyekről nem tudok hazudni. Vannak dolgok, amelyeknek a velejéig hatoltam, amelyeknek felfogtam az értelmét, amelyeket szeretek és komolyan veszek. És itt nem ismerek tréfát. Ha itt hazudnék, önmagamat gyaláznám meg, azt pedig nem lehet, azt ne kívánd tőlem, azt nem teszem meg.

34-35. oldal (Európa,1998)


Hasonló könyvek címkék alapján

Esterházy Péter: Egy nő
Mirko Kovač: Égbéli jegyespár
Mirko Kovač: Nives Koen rózsái
Mario Vargas Llosa: Kölykök
Murakami Haruki: Norvég erdő
Eugène Ionesco: Mesék 1-2-3-4
Mario Vargas Llosa: Szeretem a mostohámat
Josef Škvorecký: Egy tenorszaxofonos történetei