Elárult ​testamentumok 28 csillagozás

Milan Kundera: Elárult testamentumok Milan Kundera: Elárult testamentumok

A ​világhírű, hajdanán cseh, ma már francia író műve valóságos stílusbravúr. Kundera irodalmi esszét ír – regényformában. Az egyes tanulmányokat, a virtuális regény kilenc fejezetét a bennük újra és újra felbukkanó, egymás útját keresztező hősök kötik össze. Sztravinszkij és Kafka, különös barátaik társaságában, Ansermet és Brod, Hemingway és életrajzírója, Janáček és cseh honfitársai, Rabelais és szellemi örökösei. A letűnt századok és a modern kor nagy regényírói és muzsikusai.

Ám a kötet legfőbb, valódi hőse maga a regény művészete: a gargantuai szellem, a humor, amelyből született, rejtélyes rokonsága a zenével, három idősíkon zajló története, a harmadik s eddig utolsó kor (a modern regény) esztétikája, egzisztencialista bölcsessége.

E „bölcsesség” fényében veszi szemügyre, elemzi Kundera korunk és kultúránk nagy helyzeteit és konfliktusait a század művészete, Céline és Majakovszkij művészete ellen indított morális pereket, a múló, eltűnő-eltűnt időt, amely… (tovább)

Eredeti cím: Les Testaments trahis

Eredeti megjelenés éve: 1993

>!
Európa, Budapest, 2017
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634058120 · Fordította: Réz Pál
>!
Európa, Budapest, 2006
274 oldal · ISBN: 9630781336 · Fordította: Réz Pál
>!
Európa, Budapest, 2001
278 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630768976 · Fordította: Réz Pál

1 további kiadás


Enciklopédia 5


Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Milan Kundera: Elárult testamentumok

Asszem Kertész írta valahol, hogy nem érti, ha Kundera ennyi mindent tud a regényírásról, miért nem írt még egy jó regényt se, ami azért jogos (is lehet). Én két regényét olvastam, azok tetszettek, de az csak egy dolog. Mert Kundera nem közhelyes, nem lilán elvont, csak egyszerűen humoros: ezt a humort veszik komolyan az olvasók közül sokan (pl. A lét elviselhetetlen könnyűségében a szarról való elmélkedés egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik). Az a baj, hogy a humorérzékünk valahogy összemenőben van. Nem biztos, hogy nevetünk Rabelais-n, mert nem biztos, hogy értjük – pedig olyan egyértelmű. Van, aki már egy egyszerű Hacsek és Sajón sem nevet, vagy Markos-Nádason, Hofin, ellenben a teljesen alpári és humortalan Showder klubosokon meg igen. És nevetünk-e még Homéroszon? Ahogy újraolvasom az Odüsszeiát, néha-néha jóízűen fölnevetek: nem mai nevetés ez, érzem rajta, hogy így nevethettek az ókori görögök. Talán a legnagyobb félreértés az, amikor az ember Kafkát olvassa teljesen komolyan. Hát persze, hogy nem fogja élvezni, csak szörnyűlködni fog. Én fel-felnevettem a Kastélyon és a Peren, és rengeteget tanultam belőle.

Kunderának ez a könyve pont erről szól (többek között): a regényművészetről, és hogy a modern regény, kezdve Rabelais-val és Cervantesszel a humor isteni villámfényére alapszik. Nem olyan humor ez, mint a Hacsek és Sajó mesteri félreértés-kavalkádja, vagy a Szókratész sokszor önironikus humora, nem is olyan, mint Shakespeare komédiáié, vagy mondjuk egy viccgyűjteményé. Hogy milyen? Olvassátok Rabelais-t (mióta mondom már, de csak nem olvassátok…), Kafkát, Thomas Mannt (a József és testvérei és a Varázshegy ilyen szempontból a regény-humor legszebb alkotásai, énszerintem), vagy például Esterházyt, mert az ő humora is sajátosan regény-humor.

Aztán van még itt szó zenéről, Janačekről, a cseh zeneszerzőről, Sztravinszkijról, arról, hogyan fedezte föl a regény(író), hogy zenei formában is lehet írni, kis nemzetekről, emigrációról, Musilról, Kafkáról, Nietzschéről, meg még ezer más emberről. Különben pedig olyan esszéregény ez, amilyet még nem olvastatok. Magam sem tudom eldönteni, melyik, esszé-e vagy regény, mert Kundera váltakozó és újra-újra feltűnői témái a regényeivel rokonítják ezt a könyvét… A lényeg, hogy jó volt, és most már jóval többet értettem belőle, mint 2 éve.

6 hozzászólás
>!
Elsie
Milan Kundera: Elárult testamentumok

Karinthy írta az Tolsztoj Anna Kareninájáról, hogy van benne egy rész, amikor Levin* egy gesztusa az eszébe idézett egy másik jelenetet. És pár sorral lejjebb tényleg előkerült az a korábbi jelenet; Karinthyt lenyűgözte ez az írói összehangoltság. Én nem vagyok Karinthy, messze vagyok attól, Kundera sem Tolsztoj, hanem Kundera, mégis, ő tudott ilyen kis pillanatokat teremteni az Elárult testamentumok -kal. És közben tüntet és festi a piros betűs nagy transzparenseket, amikkel követeli vissza a művészetnek, az alkotásnak és az írónak a misztériumot. Ne árvuljanak el.

*Vagy Anna? Utánanézek.
update, helyreigazítás: Anna új, hunyorítgatós szokásáról jut egy helyen eszébe Levin egy korábbi beszélgetése


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

Ha Nietzsche harsányan szidja a német jellemet, ha Stendhal kijelenti, hogy Itáliát többre tartja hazánál, egyetlen német, egyetlen francia sem sértődik meg; ha egy görög vagy egy cseh ugyanezt merészelni mondani, családja [népe] gyűlöletes árulóként átkozná ki.

179. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche · Stendhal
2 hozzászólás
>!
csartak MP

Az életrajzírók tulajdon feleségük nemi életét sem ismerik, de azt hiszik, hogy ismerik a Stendhalét vagy a Faulknerét.

első rész, 46. o

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Emlékszem, húsz évvel ezelőtt egy beszélgetésünk során Gabriel García Márquez azt mondta: „Kafka értette meg velem, hogy másképpen is lehet írni.” A másképpen azt jelentette: átlépve a valószerűség határain. Nem avégett, hogy megszökjünk a valóságos világból (mint a romantikusok), hanem hogy jobban megragadjuk.

50-51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Franz Kafka · Gabriel García Márquez
>!
Elsie

(…) a humor az emberi dolgok viszonylagosságának mámora; különös gyönyörűség, mely abból a bizonyosságból fakad, hogy nincs bizonyosság.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: humor
>!
Epilógus

(a regény) arra tanítja az olvasót, hogy legyen kíváncsi a másikra és igyekezzék megérteni a saját igazságaitól eltérő igazságokat.

12. oldal (Európa Könyvkiadó, 2006)

>!
Frank_Spielmann I

Az idegenség a maga meghökkentő, sokkoló alakjában nem mutatkozik meg abban az ismeretlen nőben, akit meg akarunk hódítani, de abban, aki egykor a mienk volt, már igen.

88. oldal

>!
Elsie

Így gyilkolja meg a giccsesítő értelmezés a műalkotásokat.

141. oldal

5 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Abban a hat könyvben, amely érett korszakát képviseli (Hajnalpír, Emberi – túlontúl emberi, A vidám tudomány, Túl jón és rosszon, Az erkölcs genealógiája, Bálványok alkonya) Nietzsche ugyanazt a kompozíciós őstípust keresi, bontja ki, dolgozza ki, nyilatkoztatja ki, tökéletesíti. Az alapelvek: a könyv elemi egysége a fejezet; hossza egyetlen mondattól több oldalig terjedhet; egy-egy fejezet kivétel nélkül, egyetlen bekezdésből áll; mindig meg vannak számozva; az Emberi – túlontúl emberi-ben és A vidám tudomány-ban meg vannak számozva és ezenfelül címük is van. Néhány fejezet egy részt alkot, néhány rész egy könyvet. A könyv egy fő témára épül, ezt határozza meg a cím (túl jón és rosszon, vidám tudomány, az erkölcs genealógiája stb.); egy-egy rész a fő témából elágazó témákat tárgyalja (ezeknek is van címük, mint az Emberi – túlontúl emberi-ben vagy a Túl jón és rosszon-ban, a Bálványok alkonyá-ban, vagy csak számozottak). Az elágazódó témák egy része függőlegesen felosztva (vagyis minden rész a többnyire a rész címe által meghatározott témát tárgyalja), míg más témák végigvonulnak az egész könyvön. Olyan kompozíció született ily módon, amely egyszerre rendkívül tagolt (sok, viszonylag önálló egységre oszlik) és rendkívül egységes (újra és újra ugyanazon témák térnek vissza). Ez a kompozíció tehát egyszersmind lehetővé teszi, hogy a rövid és hosszú fejezetek váltakozására épülő ritmus rendkívüli jelentéssel teljen meg: a Túl jón és rosszon negyedik fejezete kizárólag nagyon rövid aforizmákból áll (mint egyfajta divertimento, scherzo). De mindenekelőtt olyan kompozíció ez, amelyben semmi szükség gyenge kitöltésekre, átvezetésekre, átmenetekre, ahol a feszültség sohasem csökken, mert nem látunk mást, mint a gondolatokat, amint azok „kívülről, fentről vagy lentről jönnek, akár az események, akár a villámcsapás”.

157-8

12 hozzászólás
>!
csartak MP

Egykor a „bűnösnek lenni” és a „bűnösnek érezni magát” között egyszerű kapcsolatot láttak: az érzi bűnösnek magát, aki bűnös.

nyolcadik rész, 202. o. (bűnösítés)

>!
Frank_Spielmann I

Századunkban Kafka törvényesítette a valószerűtlenséget a regényművészetben.

31. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Szerb Antal: VII. Olivér
Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem
Bohumil Hrabal: Házimurik
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Bohumil Hrabal: Egy osztályismétlő emlékezései
Bohumil Hrabal: Bambini di Praga 1947
Fred Vargas: Talpra, halottak!
Anatole France: Angyalok lázadása