A ​lét elviselhetetlen könnyűsége 86% 1699 csillagozás

Hat éve 3,5 csillagra értékeltem a könnyűséget. Következő évben jött a Halhatatlanság, ami már négyet kapott, és múlt héten a Lassúság a maga 4,5 csillagával meghozta a kedvem, hogy újra nekifussak a nagy klasszikusnak. Mert Kundera nevét meghallva mi más jut az ember eszébe, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége?
6 év elteltével elég sokat változhatott a személyiségem, és ezzel egyetemben az irodalmi ízlésem is. Sok részletet teljesen elfeledtem itt, olyan volt most, mintha most olvasnám először, más szakaszok viszont elevenen lüktettek a mondatok (újra)olvasásakor. Sztálin fiát és a szar kérdéskörét hat éve megbotránkozva olvastam, ma kifejezetten tetszett. Karenin mosolya meg keservesen összetörte a lelkem, 6 éve nem volt nekem Zsuzsim, ma az ő arca lebegett végig előttem az utolsó fejezetekben. Nagyon elszomorít ismét, hogy milyen véges az emberi élet, mennyi kincs vár a könyvekben, amiket először vagy épp újra felfedezhetünk, és mennyi mindenre sosem lesz idő végül. Elolvasni. Újraolvasni. Mert bizony évek elteltével már másképp, már máshogy szól minden. Az is, amit egyszer már olvastál.
Márai lakásában úgy ötezer kötet volt a polcokon naplója szerint, közülük jó ezerhez mély érzések, legmélyebb kötődés, igaz kapcsolat fűzte. Túl rövid az élet az emberi szellem csodáinak megismeréséhez, ez egyszerre csodálatos és végtelenül rémisztő is. Kunderát most, ma, a mai fejemmel e csodák közé ezennel besorolom. Köszönöm.

Összetett, mély gondolatok, nehéz gondolatok több mint 400 oldalon.
Ezt a könyvet néhány évvel ezelőtt talán nem is értettem volna meg. Talán fel sem tudtam volna fogni amit olvasok. Meg kellett ehhez járni az élet néhány évét, nehézségeket, tragédiákat, hogy a sorokat felfogni lehessen.

A szereplők legmélyebb érzéseit, gondolatait olvashatjuk kendőzetlenül, melyek egymáshoz, a szerelemhez, az érzékiséghez, szexualitáshoz, hazához, hazaszeretethez, önmagukhoz és másokhoz való viszonyukat tárják elénk. Sokszor nyersen és nagyon őszintén.
Szerettem olvasni mindannyiukat (nem is annyira jó a szó, nem is szerettem, hanem inkább keserédesen de érdeklődéssel fogadtam a sorokat, mert nekem szólt, megérintett). Itt nincs habos-babos könnyedség, itt elviselhetetlen könnyűség van, meg valóság és őszinteség. Ok-okozat. Gyerekkori mélységek, meghatározó családi minták, gyerekkori és fiatalkori traumák, amik később levetkőzhetetlenül végig kísérnek, behatárolnak, megkötnek és fel nem oldozhatóak, vagy csak óriás erőfeszítés árán, minimálisan változtathatóak. Van aki előle, van aki elé vagy bele menekül a megoldhatatlanba.
Meg a körülmények is rátesznek egy jó nagy lapáttal; a politikai helyzet nehézsége, ami kiherél vagy kitaszít mindent és mindenkit megalkuvásra késztet vagy pont, hogy kiegyenesíti a gerincet (kinek-kinek a belső érzékenységi fokától függően).
A szerelmi és szexuális vonalak is roppant összetettek, ennyire lecsupaszított és mégis messzemenőkig irodalmi stílusban megírt emberi kapcsolatokat nem is igen olvastam még, ettől zseniális erőteljesen. Olvasás közben értettem meg valamelyest, vagy legalábbis kaptam egy lehetséges magyarázatot a megcsalás belső késztetésének okaira, több emberrel párhuzamosan való együttlét miértjeire. Ez roppan érdekfeszítő, mert Kundera tűélesen írja le a főhősei érzéseit és tetteik miértjeit, valamint azok sokrétűségét, amik számomra sok újat és elképzelhetetlen mutattak. Ha megvan a nyitottság arra, hogy elfogadja az olvasó a lehetetlent lehetségesnek, az eltérőt is egyfajta útnak, hogy másokban lejátszódó események mennyire különbözhetnek a bennük lejátszódóktól, akkor ez a könyv izgalmas olvasmány lesz.

Ez a könyv nem egy könnyed olvasmány, nagyon nem, lehetetlen néhány szóban összefoglalni, értékelni. Hosszasan is nehéz, mert a gondolatok kavarognak olvasás után, olyan sok mindent mond és érzetet, hogy azt egy könyvben lehetne kb. elmondani.
A lét elviselhetetlen könnyűsége mindannyiunk életében ott van, mindenki a maga szintjén éli, érzi ezt. A politikai vetület is aktuális ma is, ha nem is kívülről jövő kényszer okán és nem ilyen direktben mint a könyvben, de nagyon sok aktuális kérdés és áthallás van benne, ami itt van körülöttünk ma is.

„Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk."

Milan Kundera könyveire valamiért sosem figyeltem fel, végül egy kihívás keretén belül ajánlották nekem ezt a regényét, és úgy gondoltam egy próbát megér. Picit tartottam tőle, mert nem szoktam ilyen típusú könyveket olvasni, de szerencsére pozitívan csalódtam. Kundera stílusa hamar megtetszett, így elég gördülékenyen haladtam az olvasással, annak ellenére, hogy nem éppen egy könnyed történet. Ami legjobban megfogott benne, hogy tele van mély és elgondolkodtató gondolatokkal. Szeretem, amikor egy könyv arra ösztönöz, hogy elmerengjek dolgokon. Néhol kissé naturalista volt a szerző, de ez egyáltalán nem zavart. Az utolsó rész kifejezetten szomorkásra sikeredett, legalábbis engem mélyen megérintett.
A szereplők közül Tereza és Tomáš párosa állt hozzám közelebb, ám leginkább Tereza részeit szerettem olvasni. Sabina és Franz fejezetei kevésbé kötöttek le, ami valószínűleg abból adódott, hogy velük nem igazán szimpatizáltam.
Örülök, hogy a kezem közé került ez a kötet, mert úgy érzem egy igazán értékes olvasmánnyal lettem gazdagabb.

Imádtam. Az első mondattól az utolsóig. Középiskolás koromban kimaradt az életemből (szerintem nekünk nem is volt köztelező, amit nem bánok), aztán valamiért mindig csak tologattam. Most úgy érzem, nagyon jól tettem. Mert ehhez a könyvhöz (elnézést minden tizen-huszonévestől), kell egyfajta érettség, élettapasztalat. A sajátos közép-európai miliő és gondolkodás, a filozófiai eszmefuttatások kifejezetten izgalmasak és érdekesek voltak. Lényeges, mély kérdéseket boncolgat emberi kapcsolatokról, életről és annak értékéről, múlékonyságáról, könnyűségéről és nehézségéről. Csodálatos volt.

Sokáig vacilláltam mennyi csillagot is adjak rá. Végül a négy mellett döntöttem. A könyv nem könnyű olvasmány. Elgondolkodtat. Lassan olvastam, egyszerűen nem tudtam darálni, bár voltak részek, amiket igen és élveztem, de nem mindig. Volt hogy le kellett tenni és végiggondolni, mi is volt ez. Mit is akar ezzel? Nem zsánerem a klasszikus, mégis azt tudom mondani, hogy ha felszínesen olvassuk ez a könyv egy nagy nulla, de ha figyelmesen és átgondolva akkor csillagos ötös. Sokféle értelmezése lehet, talán ez is közre játszik benne, mármint a hosszú olvasásra és gondolkodásra értve, tényleg nem könnyű. Nézhetem úgy mint egy pár története, na akkor sablon, bejön kicsi történelem mint a 1968-as orosz megszállás, akkor már egy lépcsőt még megyünk, erre rájön a nő hogyan kezd belebolondulni a kapcsolatba, még egy lépcső, majd hogy állunk ki magunkért, még ha nem is olyan egyszerű, még egy lépcső, szóval sok-sok apróságnál meg-megálltam, talán ezért is tudták kiadatni még 84-ben, hogy egy szerelmi történetnek eladva, miközben a szövegben bújtatva ott a harc, ott a fel nem adás, az örök küzdelem a rendszer ellen, az igazságtalanságok ellen…..
Nem lett kedvenc, de egyszer érdemes elolvasni.

A karantén időszak első 1-2 hetében egyfajta olvasási válság lett rajtam úrrá, egyszerűen semmi sem tudott lekötni. Aztán @szabadosagi podcastjében hallottam, hogy Bárdos Andrásnak ez az egyik kedvenc könyve.

Töredelmesen bevallom, hogy nekem eddig teljesen kimaradt Kundera, de most annyira megfogott az ajánlás és az igényes, letisztult borítójú új kiadás, hogy gondoltam teszek egy próbát. És egyszerűen nem tudtam letenni, teljesen magával ragadott a könyv világa.

Egy filozófiai felütéssel indít, ami már rögtön hosszas gondolatfolyamatot indított el bennem. A jelenlegi szituációban pedig különös aktuális a lét, a közösségi és a saját életút irányának kérdése, definiálása és esetleges újraértelmezése. E köré a filozófiai mag köré húzza fel Kundera a ’68-as tavaszi forradalom eseményeit, melynek kapcsán nem fél kinyilvánítani a politikai elittel szembeni kritikáját. A regény tényleges főszereplője azonban a szerelem és a szenvedély. A két főszereplőnk Tomás és Teresa több évtizeden át tartó nem éppen hétköznapi kapcsolatán, valamint Tomás volt szeretője Sabina és annak jelenlegi párja kapcsolatán keresztül szembesülünk olyan alapvető morális kérdésekkel, mint a hűség és hűtlenség, őszinteség, és hazugság, melyek nem lehetnek egyértelműen feketék, vagy fehérek. Bár egyik főszereplő sem túlzottan szimpatikus – sem az örök hűtlen Tomás, sem a mártír Teresa, sem a szabados Sabina –, sőt gyakran inkább kifejezetten ellenszenvesek voltak, mégis muszáj volt tovább olvasnom és azt kívántam bárcsak ne lenne még vége a könyvnek. Lassan csordogáló, el-elkalandozó történetmesélés jellemzi ezt a művet. Időben és térben is ide- oda ugrálva folyamatosan újabb és újabb filozófiai, morális kérdések törnek felszínre.

Ez a könyv felkavaró utazás lelkünk és elménk legmélyebb bugyraiba, olyan mint maga az élet: egyszerre könnyű és nehéz.

Nekem nagyon tetszett. Végig fenntartotta az érdeklődésemet, kíváncsi voltam a kérdésekre, amelyeket boncolgat. Nagy hatást gyakorolt rám, főleg a Tomás és Teresa köré épített részek. Igazából nem tudnám azt mondani, hogy volt cselekménye vagy története, mégis megfogott. Nem vagyok filozofikus típus, és mégis szerettem. Biztosan fogok még Kundera műveket olvasni, ugyanis ez nagyon megnyert magának.

Tulajdonképpen sem a történet, sem a téma nem lenne rossz, sőt, mind a szerelmi részek, mind a kommunista Csehszlovákiában élő értelmiségiek frusztrációiról, besúgóktól való félelmeiről szóló adalékok is érdekesek lehetnének, de ez a Kundera annyira imád magyarázni, olyan hihetetlenül görcsösen próbál minden harmadik bekezdésben valami hatalmas és örök érvényű igazságot megfogalmazni (sokszor valóban rettenetesen olcsó és hatásvadász módon), hogy a cselekmény így néhol borzasztóan háttérbe szorul, alig halad valamit előre.
Többször volt az az érzésem, hogy a csávó azt, hogy „Feri reggel lement a boltba tejért” sem tudná anélkül leírni, hogy előtte ne indítana valami irtózatos konyhafilozofálást Ádámtól és Évától minimum 24 oldalon keresztül. Mondjuk igyekezett rövid, másfél oldalas fejezetekre bontani a könyvet, hogy ne legyen túl fárasztó olvasni, na de egy 24 oldalas kitérő, akkor is 24 oldalas kitérő, ha én inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi a fene történik a szereplőkkel, nem?
A másik meg, hogy hiába írja le többször a szereplők álmait, vágyait, félelmeit, motivációit, stb., ha végül kiderül, hogy őket is csak az öncélúan okoskodó bekezdései igazolásához használja, akkor teljesen távoliak maradnak az olvasónak, nem kelnek életre. Engem konkrétan abszolút hidegen hagyott az is, hogy a végén meghalnak-e vagy sem.
Kundera bácsi, ezt lehetett volna sokkal jobban is :(

Nem könnyű feladat erről a könyvről írni.
Voltak olyan részei, amiket imádtam, olyan volt, mintha a szerző a legbelsőbb gondolataimat formálta volna szöveggé. Mikor úgy éreztem Kundera és én egy rugóra járunk.
És voltak részek, ahol kínos idegenség érzés tört rám, amit egyszerűen nem értettem, hogy is jön ez most ide.
A könnyű és nehéz témakörének körüljárása nagyon tetszett. A nagy, a fontos, a jelentős dolgok nehezek, súlyuk van. Mint a kimondott ígéreteknek, fogadalmaknak, életre szóló elhatározásoknak. Ami könnyű, sokszor azért érződik annak, mert nincs benne tartalom. „Megmérettél és könnyűnek találtattál.”
Azt hiszem egy Doctor Who részben találkoztam először a mélység vonzása, mint a zuhanás iránti vágy megfogalmazásával. Jó volt ezzel a gondolattal szépirodalmi köntösben is összefutni.
A csalással és hűséggel kapcsolatos részek elsősorban azon gondolkodtattak el, hogy kihez is kell hűségesnek lennünk. Egy eszméhez, ideához, Istenhez, egy másik személyhez, önmagunkhoz? Itt Dragomány György sorai jutottak eszembe: „Azért, mert a hűség a látszat ellenére nem páros mérkőzés. Az magányos sport, olyan mint a hosszútávfutás, nem adok-kapok. Nem hozzá vagy hűséges, hanem magadhoz, nem neki fogadtad meg, hanem magadnak. Te tudod egyedül, mit bírsz és mennyit bírsz, és ehhez tényleg nincs köze senki másnak. Nem, még neki se. Itt nincsenek se rekordok, se helyezések, egyedül te tudod az eredményt is. Ez nem skalpvadászat, és nem is negatív skalpvadászat. Ha elmondod neki, akkor igazából zsarolni próbálod a hűségeddel, márpedig ha a dolog működik, akkor erre semmi szükség. Ha meg nem működik, akkor meg már úgy is mindegy, ha mártírkodsz, azzal úgysem érsz már semmit.”
Összességében nagyon különös könyvnek könyveltem el magamban, elgondolkodtató volt és felkavaró. Néha nem árt megkavarni a gondolatok állóvizét.

Úgy szerettem volna valami nagyon mély, rettentő okos és jólesően szellemes értékelést írni arról a könyvről, amely az idén a legtöbbet kísért mindenhová, de nem tudok, mert visszagondolva ez idő alatt annyi minden történt, hogy azt leírni is sok, nem hogy elvonatkoztatni tőlük:
Végül nagyon tetszett ez a kötet, amelyet a húgomtól kaptam a születésnapomra, majd elveszett a buszon, mikor éppen kezdett volna érdekes lenni. Amelyet hát újra megvettem, és áldottam a szokásomat, hogy mindig védőborító nélkül olvasom a könyveimet, így hibrid módon az ajándék egy része mégis megmaradt. Amely alatt sikerült egy szerelmet végre elengedni, hogy a helyét átvehesse egy másik. Amely évek után beült velem újra az iskolapadba -immár PhD hallgatóként. Amely várótermekben izgult végig velem egy majdnem-melanómát, majd újabbakban egy később kiújuló és kórházban végződő torokgyulladást. De ott az már egy másik könyv…
A lét elviselhetetlen könnyűségéről így sajnos nem sok szó esett. Bennem a fentiek ragadtak vele egy masszába, de higgyék el nekem, hogy talán nem is olyan elviselhetetlen.