Szent ​Péter esernyője 83% 1867 csillagozás

Újraolvasás.
Mikszáthot olvasni könnyű és szórakoztató.Imádom a népies szófordulatait, a humoros cselekményszövését.
A Szent Péter esernyőjében egy legenda születésének tanúja lettem. Szerettem minden sorát most is és szerintem ez már így is marad!
spoiler

Emlékszem, általánosban kivételesen elolvastam ezt a könyvet. Emlékeztem belőle erre-arra, de érdekes volt azzal szembesülni, hogy gyerekként mennyire másképp fogtam fel ezt a történetet. Gyerekként mindenre figyeltem, csak a lényegre nem.
Könnyed kis könyv ez, ami a falusi életet mutatja be. Sokat lehet mosolyogni a régmúltban élő falusiakon, olyan kis hiszékenyek, butuskák, na meg persze a pletyka mindenekfelett. :D Gondolom, ez elég hiteles korrajz lehet.

Fél csillagot levontam, méghozzá azért, amit Veronkával művelt az író. Ennyire szörnyen buta karaktert a földkerekségen ritkán találni. Sokat nem rontott az élményemen, attól még szórakoztatott, de mégis elgondolkodtató ez az ábrázolás.

Másodszor volt szerencsém olvasni a könyvet.
Mint mindenki, először kötelező olvasmányként vettem a kezembe. Természetesen mivel kötelező volt,úgy is álltam hozzá.
Most viszont… Teljesen más megvilágításba helyezte az eseményeket az eltelt időszak. Örülök neki, hogy most is kézbe vettem.

Örömmel töltött el az, hogy ennek a kötelező olvasmánynak viszonylag magas a százalékos értékelése. Nem véletlenül. Kaland, nyomozás, szerelem és az író jellegzetes humora is izgalmas olvasmánnyá teszi e művet. Az esernyő utáni kutatás szála fantasztikusan kapcsolódik a két fiatal szerelmi szálához. Eközben bejárjuk a Felvidéket, melynek során fura figurákkal ismerkedünk meg. ("Gombold be a kabátodat, Wladin!")
Csak remélni tudom, hogy még sokáig olvassák a diákok az iskolákban, és sokszor olvassák újra a felnőttek…

Először is biztos vagyok benne, hogy jó, hogy nem akkor olvastam el, amikor kötelező olvasmány volt – még annak idején általános iskolában. Akkor valószínűleg még ennyire sem tetszett volna, nem biztos, hogy ténylegesen felfogtam volna a lényegét.
Alapvetően nagyon érdekes történet volt, számomra Mikszáth stílusa nagyon egyedi, fel lehet ismerni, hogy ez is az ő alkotása.
A történet maga nagyon kalandos, izgalmas, és az olvasó szinte tűkön ülve várja, hogy mi lesz a végkifejlet. Én is ezt éreztem.
A nyelvezettel nem volt probléma, illett a környezethez, ezáltal vált teljesen érhetővé és élvezhetővé.

Nagyon tetszett a történet.

Aranyos, kedves, szívet melengető, régiesen romantikus, ízes, szép folyású, remekbe szabott, vicces és korszakrajzot is ad valamelyest.
Nagyon jó szereplőket vonultat fel Mikszáth, nagyon jó a történet, csűri-csavarja, jól megforgatja és ennek köszönhetően letehetetlen. Nagyon szeretem ahogy ír, ez a könyve kedvesebb, aranyosabb mint a korábbi olvasásaim tőle (vagy lehet, hogy csak sok idő telt el és megcsal az emlékezetem).

Bírtam Bábaszék agyamentségeit is, annyira magyar, annyira de annyira érvényes ez ma is, hogy mi mindenre képesek emberek, szervezetek, hogy többnek, nagyobbnak, jobbnak mutassák értékeiket, portájukat, magukat… Mindezt nagyon viccesen tárja elénk Mikszáth de ezt kár is tovább ragozni, ez csak egy kis mellékzönge.

Szóval, nagyon tetszett, jó volt olvasni, jó volt a befejezés még úgy is, hogy nem erre számítottam.

Nekem ez a könyv nagyon tetszett!
Még középiskolás koromban olvastam a Beszterce ostromát, azt is imádtam, kb egyedül az osztályból, egyrészt fura, h nem olvastam Mikszáthtól többet.
Másrészt viszont láttam gyerekként a filmet, és utáltam, fura, h mégis rávettem magam, h elolvassam.
Imádtam!
Leginkább a humorát. Meg a kalandosságát. A végére pedig krimi-i magasságokig fokozta az izgalmakat, jjjaaajjj, nagyon aggódtam én is!
Egy piros esernyô kalandjaiból ennyire vicces, szórakoztató történetet tudott kerekíteni.
Mikszáth egy zseni!
Nnu, újra néztem a filmet! Hát imádtam azt is! Nem értem, miért nem tetszett ez nekem gyerekként, valszeg a fél happy end miatt.

„A vén molyra csakugyan nem volt többé szükség, jól tette, hogy elment, nem igen vette azt most észre senki. Szépen, szerényen vonult el a másvilágra, ahogy illik, míg élt, se zavart sok vizet. Itt volt, elment, punktum."

Ez a könyv sosem volt a kötelező olvasmányaim része és egy ideje amúgy is tervben volt a kötet forgatása, így egy kihívásnak hála most bepótoltam lemaradásomat. Mikszáth Kálmán egyik kedvenc magyar íróm és ezzel az írásával sem okozott csalódást. Volt itt kellő misztikum, babona, legenda, humoros és meglepő fordulatok, a mondatok olyan gördülékenyen csúsztak a fejembe, hogy viszonylag hamar be is tudtam fejezni a könyvet. Valami mégis hiányzott, talán lehetett volna hosszabb és a vége nekem túl kiszámítható volt, lehetett volna még valamilyen csavar. Ezt leszámítva szerintem abszolút élvezetes, könnyed és humoros olvasmány, mely megtaníthat bennünket arra, hogy ne ragaszkodjunk annyira tárgyakhoz, mint pl. szegény Gollam a J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Uraból… Akármilyen csodás tulajdonsága lehet egy tárgynak, ha egyszer megfeledkezünk arról, hogy halálunkkor csak magunkat vihetjük át a kapukon, a többi itt marad…

Úgy érkezett alá ez az olvasmányom tegnap, mint Szent Péter esernyője abban az eget-földet megmozgató nagy viharban. Furfangosan.
Ó, de hogy imádtam ezt az egész gombolyagot. Kálmán Bátyánk csak adogatta át egyik kezéből a másikba, kicsit lecsavarintott belőle, kicsomózta, leejtette a döngölt padlóra, elgurult az ágy alá, előkerítette jó poros-pókhálósan, ráfújt egy nagyot, a szemem tele is lett porral és pókhálóval, hol igen jókat kacagtam, hol elszomorodtam. Annyi bizonyos, hogy többet jelentett már felnőtt fejjel olvasni, mint kisiskolásként szorongva és értetlenkedve felette.

Egy halálesettel kezdődik: meghal a halápi tanítóné és a kis Veronka a rokonokhoz kerül egy rejtélyes esernyővel együtt. Ennek az esernyőnek legendája van, ami Glogováról a messzi Besztercebányára is eljut. Itt egy ügyvéd figyel fel rá, aki mindenre képes, hogy megszerezze. Akár a házasságra is…
Mikszáth e híres kisregényét eddig hanyagoltam, pedig nem kellett volna. A tőle megszokott aranyos történetecskét hozza, amelyben két ismeretlen egy legendának köszönhetően végül egymásra talál, de közben az író több mindent is belesző a nem túl hosszú regénybe. Külön öröm volt, hogy kitért a Tisza és a Maros közötti Sárga szigetre, ahol a legjobb harcsapaprikást főzik a szögedi öreg halászok. Emellett azt is megtudhatjuk, hogy minden nagyobb városba kell egy kereskedő zsidó, ha nincs, hát importálnak egyet. Így tett Bábaszék is, amikor a zsidó hölgyet úgymond megszerzete és Wibra Gyuri tőle kap útbaigazítást az esernyőhöz, ami végül Veronka karjaiba viszi. A kedves kis történet nem nélkülözi a humort sem, ajánlható bárkinek, aki szereti Mikszáth műveit, és annak is, aki eddig nem vette a kezébe. Nem fogja megbánni.