Szent ​Péter esernyője 82% 1470 csillagozás

Először is biztos vagyok benne, hogy jó, hogy nem akkor olvastam el, amikor kötelező olvasmány volt – még annak idején általános iskolában. Akkor valószínűleg még ennyire sem tetszett volna, nem biztos, hogy ténylegesen felfogtam volna a lényegét.
Alapvetően nagyon érdekes történet volt, számomra Mikszáth stílusa nagyon egyedi, fel lehet ismerni, hogy ez is az ő alkotása.
A történet maga nagyon kalandos, izgalmas, és az olvasó szinte tűkön ülve várja, hogy mi lesz a végkifejlet. Én is ezt éreztem.
A nyelvezettel nem volt probléma, illett a környezethez, ezáltal vált teljesen érhetővé és élvezhetővé.

Nagyon tetszett a történet.

Aranyos, kedves, szívet melengető, régiesen romantikus, ízes, szép folyású, remekbe szabott, vicces és korszakrajzot is ad valamelyest.
Nagyon jó szereplőket vonultat fel Mikszáth, nagyon jó a történet, csűri-csavarja, jól megforgatja és ennek köszönhetően letehetetlen. Nagyon szeretem ahogy ír, ez a könyve kedvesebb, aranyosabb mint a korábbi olvasásaim tőle (vagy lehet, hogy csak sok idő telt el és megcsal az emlékezetem).

Bírtam Bábaszék agyamentségeit is, annyira magyar, annyira de annyira érvényes ez ma is, hogy mi mindenre képesek emberek, szervezetek, hogy többnek, nagyobbnak, jobbnak mutassák értékeiket, portájukat, magukat… Mindezt nagyon viccesen tárja elénk Mikszáth de ezt kár is tovább ragozni, ez csak egy kis mellékzönge.

Szóval, nagyon tetszett, jó volt olvasni, jó volt a befejezés még úgy is, hogy nem erre számítottam.

Nekem ez a könyv nagyon tetszett!
Még középiskolás koromban olvastam a Beszterce ostromát, azt is imádtam, kb egyedül az osztályból, egyrészt fura, h nem olvastam Mikszáthtól többet.
Másrészt viszont láttam gyerekként a filmet, és utáltam, fura, h mégis rávettem magam, h elolvassam.
Imádtam!
Leginkább a humorát. Meg a kalandosságát. A végére pedig krimi-i magasságokig fokozta az izgalmakat, jjjaaajjj, nagyon aggódtam én is!
Egy piros esernyô kalandjaiból ennyire vicces, szórakoztató történetet tudott kerekíteni.
Mikszáth egy zseni!
Nnu, újra néztem a filmet! Hát imádtam azt is! Nem értem, miért nem tetszett ez nekem gyerekként, valszeg a fél happy end miatt.

Mikszáthban nem tudok csalódni. Több évtizede gyerekként olvastam először. A mostani újraolvasás után is kedvenc a Különös házassághoz hasonlóan. Mindkettő kicsit jókaisan romantikus, szeretni való.

Hát persze, hogy a könyökömön jön ki ez a kis történet, gyerekkoromban évente átlagban kétszer leadta a tévé, általában vasárnap délután. Törőcsik Mari gyönyörű. No ettől még nagyon jól esett most újra elővenni. Ilyen jó kedélyűen, ráérősen senki más nem tud történetet mesélni, esetleg még egy-két öregapó valamely faluban (inkább Erdélyben) a ház előtt, a kispadon. El is hiszem, hogy némely középiskolások az ilyen pepecselést nem bírják, más ma a tempó. Pedig lehetne tanulni is belőle, például úri furfangot, meg diplomácziát. És míves beszédet persze.

Én különben most éppen arra a laza eleganciára kattantam rá, ahogy kifiguráz, megfricskáz bizonyos hölgyeket és urakat. Karikatúra csupa szeretetből. A bábaszéki jelenetek például. Mindegyik egy külön vicc. Mert Bábaszék város akar lenni, de nagyon. Egyszer pedig találtak egy akasztott embert, össze is kellett hívni a szenátust, roppant kellemetlen eset, főtt is a feje a nobilitásoknak.

Lehet, hogy nem ez a kis kötet a Mikszáth-életmű csúcspontja, de hogy egy nagyon szívmelengető mese, az biztos.

Naiv bonyodalmak egy piros ernyő körül, benne knikkerekkel, krakélerekkel, poltronokkal és selymákkal, akik többek közt riposztíroznak, distrahálnak, exelválnak, és isznak, mint a szivárvány. Megannyi dibdábság sorakozik elénk ebben a könnyed történetben, amiből kiderül, hogy a kocsi nem kar, az éj szuverén, a fa szép dolog a flörtre, és hogy otkolonos üveg híján nem komfortos elájulni. A titokzatos esernyő valóságos klenódium, ezt több argumentum is alátámasztja, amiket nehéz lenne falsifikálni. A ledehonesztált lovak mindenesetre elkedvetlenednek a cirkumstanciáktól, de minden jó, ha a vége jó: a fű le lesz borotválva, és a csúnya nagy lepke is megfog.
Szerethető kötelező olvasmány, a hatására mindig piros ernyőkre vágytam. :D
A patvarba is, most ennék egy kis marcifánkot!

Hála az Esernyőnek, hogy olyan gyorsan bevégeztetett! Nem hiszem, hogy el tudtam volna viselni még száz oldal Veronkát.
Az alapsztori egész aranyos, a nyomozós szál még tetszett is volna, ha a végét tekintve nem lett volna teljesen felesleges azt olvasni, hogy mindenki keresi a pénzt,de a szereplők… Jézusom, hát miért nem tudtak nagyságos, tankönyvlakó íróink normális nőket kitalálni? Nem azt mondom, hogy legyenek mind atomtudósok vagy szüfrazsettek, csak ne legyenek olyanok, mint egy szerencsétlen értelmi fogyatékos óvodás. Mert sajnos a drága Veronkában az értelem leghalványabb szikráját sem fedeztem fel. És ha már itt tartunk, a tartásét sem. spoiler Komolyan mondom, ez a tyúkeszű, édibédi nőszemély volt a könyv leggyengébb láncszeme. A legkedvencebb jelenetem, amikor olyan kis szende nebáncsvirág, hogy nem mer átöltözni a kiscica előtt, mert figyel(!!!), ezért lekapcsolja a villanyt, aztán elbarikádozza magát, végül beköti a nyomorult macska szemét. Istenem, és én lassan egy éve egy nyúl örökké figyelő tekintete előtt öltözködöm, mennyi folt esett a becsületemen! Lehet, hogy ha látok egy hangyát fürdés közben, gyorsan arra is rá kéne dobni valamit, nehogy meglásson ilyen kompromittáló helyzetben. Ha esetleg meghal, az se baj, mert legalább senki más nem tudja meg, micsoda szégyenbe kerültem…
Gyuri meg igazából egy számító dög volt, csak hát ugye meglágyult a kis szíve és az agya a szerelemtől. Amúgy ha ő elvileg ügyvéd, Veronka meg… khm, tudjuk, milyen értelmes, akkor mi a fenéről fognak beszélgetni öt év múlva, amikor elhalványodik a rózsaszín köd? Pff, szerintem jobban járt volna, ha hagyja a fenébe a csajt, és inkább az esernyőre koncentrál, elvégre nem az a címe, hogy „Veronka és Gyuri szerelme az esernyő árnyékában”:
És ha már számítás, a pap is szégyellje magát, hogy abból gazdagodott meg, hogy az esernyőt cipelte mindenféle népekhez, mint a véres kardot mint valami ereklyét. Oké, hogy szent cucc, meg minden, de azért valljuk be, nagyon értett az üzlethez. Inkább küldte volna el a húgát egy kolostorba, ahol senki nem látja/hallja, és sokkal jobban jártam volna.
A nyelvezete olyan mikszáthos, én nem szerettem, de van benne néhány szép leírás és egész szórakoztató pillanat. Meg Veronka szellemi kibontakozása után nekem igazából minden perc ajándék volt, amikor nem szerepelt, szóval igazán hálás voltam ezekért az értékes jelenetekért.
Amúgy meg a piros esernyők tök cukik. (De az enyém fekete.)

Ez olyan kedves történet, hogy megérte néha küzdeni a nyelvezettel, ami azért figyelmet követelt. Kíváncsi voltam, hogy mi is lesz az esernyő és a fiatalok sorsa, ki nyeri el jutalmát, ki nem.
És azt kell mondjam, hogy Mikszáth jól fejezte be a művet, mint egy igazi népmese. spoiler

Egyszercsak kipattant a fejemből, hogy valami kötelező olvasmányra vágyom. Olyanra, amit még nem olvastam. Egy más írótól, más történetet. Legyen a Szent Péter esernyője. Volt ez egy hirtelen gondolat. Ami később a valósággá vált.
Bele is kezdtem úgy bizony! Éreztem újra azt a régi, melengető, fantasztikus érzést, azt a hangulatot amit akkor veszel észre, ha kötelezőt olvasol. Veled is volt már ilyen ugye? Nos, én is ezt éreztem. Már készültem, hogy ebben is lesznek kicsit unalmas, kicsit nem annyira szeretni való részek. Mert hát szinte mindegyikben van. Ám itt, nagyon kevés ilyen volt. Maximum a leíró mondatok, de azoknak is hamar végük lett. Már az eleje csattanósan, izgalmasan kezdődött. Ami az egész regényen át úgy maradt. Volt olyan, amikor nem akartam abbahagyni. Folytatni és folytatni míg a végére nem járok mi is történt valójában. Na, és ha már itt vagyunk, egy kicsit belevezetlek titeket a storyba, miért is volt ez annyira izgalmas.
Egyik nap az új Glogovai paphoz hoztak egy gyermeket, a húgát, akiről azt se tudta, hogy él. De azt is kicsikarta a futárból, hogy édesanyja elhunyt. Míg a pap imádkozott a gyerekért a templomban, eleredt az eső. Jaj, a kicsi meg kint maradt! Meg fog fázni. De nem. Amikor a pap szélsebesen futott kicsinyke testvéjéért, látta, hogy a kosárka fölött, amiben a gyermek alszik, egy piros esernyő van betámasztva. Az egyik ember azt mondta:
-Egy fekete alakot látott erre, biztos az hozta.
-Nem, dehogyis, ezt a Szűz Mária ajándékozta!
-Ó, beszélsz itt butaságokat, meg vagyok győződve róla, hogy az a Szent Péter volt!
Mindenki a Szent Péterre szavazott. Ám ez varázsesernyő volt. Ahova a pap ment temetésre, a halottak feltámadtak. A betegek megygyógyultak, a szerelmesek örökké szerették egymást. Így vált legendává az egész. De az esernyő története ezzel nem ért véget.
Szóval ez volt nekem az eddigi legjobb kötelező! Tudom, mindegyiknek megvan a maga varázsa, de nekem ez tetszett mindközül. Kalandos, néhol ijesztő, relytéjes, hol meg romantikus, de még a vicces jelzőt sem hagyhatjuk le. Az biztos, hogy a vége, az utolsó mondat, mindenkit megkacagtat, de csak akkor, ha nyomon követted a cselekmény szálát. Jó érzésekkel tettem le a könyvet. Valami gyönyörű volt! Egyet megtanultam, ezzel az olvasmánnyal Mikszáth Kálmán, belopta magát a szívembe.
További: https://csakegyluca.blogspot.com/2020/03/a-legjobb-kote…

Az a könyv, ami után az ember lánya (én legalábbis) a fejére csap, felkiáltván, ezt miért nem olvasta eddig? Ez egy szuperjó történet, megvan benne minden, amit szeretek. Akkor is, ha tudom, hogy Mikszáth elkapja majd a gonoszok grabancát és megjutalmazza a jókat, végigizgultam a sztorit. A Gregorovics-rokonok pénz utáni hajszája hatalmas, a szereplõk szerethetõ, egyszerû figurák (Veronka kis buta liba, de õ nem sokat szerepel azért) iyen könyvek olvasása után mindig azon gondolkodok, miért nem tudnak manapság ilyeneket írni? Nincs benne vámpír, nem jön aszteroida, nem pusztult el a világ, nem gyilkolnak meg senkit, nincs benne igazaból szerelmi vonal se (ami van, azért az nem igazán nevezhetô szerelemnek, de hát volt ez igy régen) mégis izgalmas és egybôl polcon maradós, újraolvasós történet. Nemhiába egyik kedvenc íróm Mikszáth. Aki még nem olvasta, sürgôsen pótolja!