A ​lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös 3 csillagozás

Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889
Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Akadémiai, Budapest, 1958
374 oldal · keménytáblás
>!
Akadémiai, Budapest, 1957
376 oldal · keménytáblás

Enciklopédia 7


Kiemelt értékelések

vighagika>!
Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Végre végeztem a kötettel! Majdnem el is felejtettem jelölni az olvasásom, mivel nyaralás alatt kezdtem el. Ez sem volt könnyednek és olvasmányosnak nevezhető, ahogy Mikszáthtól már megszokhattuk, de kivégeztem. A regények közül A beszélő köntöst már ismertem, a másik kettőt viszont nem.
Sajnálom, hogy nincs fülszöveg a molyos adatlapon, de nekem sem volt írva semmi bevezető szöveg a könyvre/könyvbe, úgyhogy ezen nem tudtam segíteni.


Népszerű idézetek

Cheril>!

– Vakard meg, fiam, egy kicsit a talpamat!
A jegyző még azt is megcselekedte. (Ha az egy éven alóli gyerek olyan nagy úr, mint egy király, akkor a száz éven felüli aggastyán csak olyan szent lehet, mint egy pápa.)
Az apó arcán sajátságos kéjérzet tükröződött a vakargatás alatt: az ajkszélei olyanformán mozogtak, mintha mosolyogna, megszűnt pislogni, és az egyik kezét olyan édesdeden rázogatta, mint a bárány a lábát, mikor sót nyal.

A lohinai fű - A mindentudó Hrobák

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

Még élemedettebb nőszemélyeket is majd kilelt a hideg; szerettek volna mérkőzni – biz isten olyanok, akiket Szegeden megégetnének.

A beszélő köntös - Negyedik fejezet

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

Ámbár iszen meg van írva, hogy akinek az isten hivatalt ád, ad az annak észt is. Hát még akinek pénze van! Az meg már éppen tudományt is vehet magának.

A lohinai fű - Bevezetés

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

Tereskey Márton a legkitűnőbb vizsgáló talentum hírében állott, sokat tapasztalt, nagy megfigyelő tehetsége volt és ötletei. Ő sütötte ki a híres Maszlaghy-hamisítást is. Pompásan tudott beszélni az emberekkel az ő nyelvükön, kedves, behízelgő hangon, amivel aztán megejtette a legmakacsabbat is. Valószínűleg sokra vitte volna (híre járt egyszer, hogy Pestre viszik a rendőri ügyek élére), ha némely róla szállongó anekdota tönkre nem teszi a jó hírnevét. Azt mesélték ugyanis, hogy a keresztkérdésekben a legkiválóbb (ami megyei értelemben annyit tesz: piff jobbról, puff balról keresztbe), és hogy szívesen engedi magát informáltatni. Mikor a rápolti kovács egy borjút hozott neki ajándékba, ráripakodott nagy dühösen: »Minek néz kend engem? Hát én szoptassam ezt a borjút? Nem tudta kend az anyját is behozni?«

A lohinai fű - Bevezetés

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

Elindultak egy reggel, maguk mellé véve Hamar Gyurit, a rövidlátó írnokot, aki arról volt nevezetes, hogy amit a kezével írt, azt az orrával eltörölte.

A lohinai fű - Bevezetés

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

– Csak vagy az ördög lehet ilyen ügyes, vagy…
– Vagy egy asszony.
– No, azzal meg nem hogy a vármegye, de még az ördög sem bír.

A lohinai fű - Árulkodó fonalak

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

Aztán azért is jó volt, mert Dobos néninek nagy örömet okozott a hizlalás. Minden szenvedélye az volt, hogy ami a keze alá jut, legyen akár malac, akár diák, az ott színt és húst kapjon.

A két koldusdiák - I. fejezet Dobos néni és diákjai

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889

Cheril>!

Hanem ha a nap fele részében azzal foglalkozott a nemzetes asszony, hogy mindenkinek keserűséget okozzon, a nap másik részét meg éppen abban töltötte, hogy mindenkit kiengeszteljen. Így volt neki egész napra való dolga, hogy soha el ne unhassa magát.

A két koldusdiák - I. fejezet Dobos néni és diákjai

Mikszáth Kálmán: A lohinai fű / A két koldusdiák / A beszélő köntös Regények és nagyobb elbeszélések III. 1885–1889


Hasonló könyvek címkék alapján

Lipták Gábor: Ezüsthíd
Gárdonyi Géza: Szegény ember jó órája I-II.
Gárdonyi Géza: Két menyasszony
Tömörkény István: A ravasz Kabók
Gárdonyi Géza: A báró lelke / Tizenkét novella
Tömörkény István: Válogatott novellák
Tömörkény István: Értetlenek az emberek
Gozsdu Elek: Köd
Jókai Mór: Magnéta
Ambrus Zoltán: A gyanú