Történetek ​a Pirosoviból 6 csillagozás

Miklya Zsolt: Történetek a Pirosoviból

Amikor Csorváson éltünk, szülőfalumban (ami ugyan város lett azóta, nekem mégis falu marad), én vittem Eszter lányomat és Attila fiamat óvodába, méghozzá abba, ahová magam is jártam annak idején. Attila nem is beszélt másról, mint a Pirosoviról. Pedig amelyik ott állt a park (a „Kiserdő”) mellett, piszkossárga volt inkább. Fiam képzeletében átszíneződött mégis, és benépesült olyan lényekkel, akikkel csak a mesékben és egy kisgyerek fantáziavilágában szoktunk találkozni.

>!
Harmat, Budapest, 2004
54 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639564249 · Illusztrálta: Kállai Nagy Krisztina

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

worsi P>!
Miklya Zsolt: Történetek a Pirosoviból

Ha a lányomat kérdezném, két kedvenc könyvet sorolna föl. A pöttyöset meg ezt. A Pirosovit elmeséltük neki egyszer ősszel. Azóta még kétszer. Most, hogy elfogytak az ovis ünnepek, és nem jutunk el a könyvtárig, újra a Pirosovit kérte.
A férjem nem szereti, nekem nincs vele különösebb bajom. Mártinak meg gondolom azért jön be annyira, mert olyan kisgyerekekről szól, mint amilyen ő is. Meg pont ugyanannyira szerves része ezeknek a meséknek a gyermeki fantázia, ahogy a hétköznapjainknak is.

2 hozzászólás
latinta P>!
Miklya Zsolt: Történetek a Pirosoviból

    Márti unokám délutáni kérésére a harmadik történettől kezdtem felolvasni. @worsi szerint már háromszor túl vannak rajta, és a leány szereti. Vettem észre, mert kérte a továbbiakat. Meg még azt a kettőt is, amit az elején kihagytam. Szóval jogos az olvasásom. :-)
     Megismerhetjük a gyerekek szemén keresztül a felnőttek világát is egy picikét, de azért nagyon jó, hogy ebben a PIROSOVIban van egy kisoroszlán, akivel szeretnek az ovisok beszélni-játszani, felbukkan a lila tehén helyett Zöld Boci, akit ugyan nem mindenki láthat, csak a testvérpár, meg a mindenütt jelenlévő, csodát tenni képes Nincsenneveneki kisfiú…

MToncsi2009>!
Miklya Zsolt: Történetek a Pirosoviból

Nagyon helyes mesék vannak benne. Csak már nem is találtam hogy hol van.

meseanyu P>!
Miklya Zsolt: Történetek a Pirosoviból

Kár, hogy kevesen ismerik, pedig Év Gyermekkönyve Díjat is nyert.

Niki_>!
Miklya Zsolt: Történetek a Pirosoviból

Aranyos kis mesekönyv arról, hogy mire képes a gyermekek fantáziája. Amiért a fél csillagot levontam az az, hogy volt olyan történet amit sajnos nem értettem. Nem tudtam eldönteni, hogy mi a valóság és mi a fantázia belőle. Bár lehet csak azért, mert már sajnos képtelen vagyok meglátni a Zöld Bocit. :o)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában
Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi és a Kökény ovi
Vadadi Adrienn: A Palacsinta tábor
Jékely Zoltán: A három törpe
Berg Judit: Maszat játszik
Farkas Nóra: Összeköt a szeretet
Varga Katalin: Kisbence
Bartos Erika: Bogyó és Babóca az óvodában
Benedek Elek: A tizenkét varjú
Benedek Elek: A kis gömböc