Kifejezetten rossznak tartom a címet.
Mert oké, hogy a kutyák viselkedésének vizsgálatáról (illetve kutya és ember, kutya és kutya, kutya és farkas viselkedésének hasonló és eltérő vonásairól) szól, és hogy a kutyák kognitív képességeire, tanulási hajlandóságukra, szociális képességeikre, emberhez való kötődésükre, a gazdával való szoros kapcsolatra, iránymutató és információadó közlésüket igénylő kooperatív viselkedésükre fókuszál (állít fel hipotéziseket, rögzít megfigyeléseket és következtet, gyárt magyarázatokat), mégis a leginkább ismeretlen terület mindebben: a kutyák gondolatai. Olyan ez a cím, mintha azt állítaná, hogy amit meg óhajt ismerni, vagyis ami a leghomályosabb ebben az egészben, annak a nyomán indítja el a nyomozását… Holott bármely tudomány, így a kognitív etológia is az ellenkező útvonalat járja be, ha igényt tart arra, hogy ne anekdotázásnak, ill. hipotetikus fantazmagórának tartsák: a biztostól halad a bizonytalan, az ismerttől a még nem ismert, vagy nem pontosan feltérképezett felé. Egyébként a könyv anyaga igyekszik is ezt az útvonalat bejárni – csak épp nem jó címmel címkézték ezt felül.
Eddig azt hittem, szeretem az etológiát, az állatok viselkedését leíró és kutató tudományt. Nos, ez a könyv elbizonytalanított ebben, amire kétféle magyarázat lehetséges: tévedtem korábban, az etológiának csak bizonyos szeletét szeretem; vagy nem tévedtem, csak az etológiának épp ezt a szeletét, s főleg azt a kiindulási pontját és a saját hipotézisére felépített koncepcióját nem szeretem, amit ez a könyv képvisel. Az evolúcionista szemléletét. A csak azt elfogadót. Számomra nem ad mindenre magyarázatot az evolúció. Sem az állatok viselkedésében, sem az emberében. A pillanatnyi érzelmi állapot befolyására, az egyéni tanulás, egyéni tapasztalatszerzés viselkedést módosító (netán döntő) szerepére még csak-csak utal néha a könyv, de az emberspecifikus szabad akaratról, Szentlélek-vezérelte Istenre való odahallgatásról, lelkiismereti döntések által irányított etikus magatartásról nem is hallott. Pedig ezek éppúgy az emberi faj kiváltságai, mint a magasabb rendű kognitív képességek (szellem), a nyelvi képesség (beszéd) az érzelmi élet bonyolultsága, az ösztönvezéreltségen túlmutató akarat. Hogy miért hozom mindezt ide? A kutyák megfigyeléséhez???? Merthogy a kutyák viselkedésének megfigyelésével épp az ember evolúciójára próbálnak magyarázatot adni – hogy milyen lehetett a Homo sapiens nyelvhasználat előtti, de már szociális kooperációra épülő csoportos létformája. Nem, nem hiszem, hogy itt, így lehetséges erre magyarázatot találni. Itt igenis egy akkora ugrás van, létbeli másság, amire az evolúció önmagában soha sem fog tudni magyarázatot adni, bármilyen apró mozzanatokra, lépésekre sikerül is azt felbontani.
Amellett tehát, hogy elég nehézkes a könyv nyelvezete – szigorúan őrzi végig a magasabb szintű tudományos nyelvi reprezentációt az egyszerűséggel, közérthetőséggel szemben –, nekem leginkább ezen kiinduló alapvetések miatt nem tetszett a könyv. Sajnálom. Amiből még így is tanultam, és újdonság volt számomra, az a fogságban nevelt, emberkézhez szoktatott farkasok és domesztikált utódaik, a kutyák azonos körülmények között produkált eltérő viselkedése.
