Bűnös ​szövegek 14 csillagozás

Bevezetés a detektívtörténetekbe
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Kata irodalomtörténész élvezetes esszényelven megírt sorozata a krimiről eredetileg a marosvásárhelyi A Hét hasábjain jelent meg. A hetilapban való megjelenést követően a szerző kötetté dolgozta át és egészítette ki a szövegeket. Magyar nyelvterületen újdonságnak számít az, ahogyan a szerző teljességre törekedve, és ugyanakkor napjaink krimiirodalmáig eljutva elemzi a műfaj történetét. Segít eligazodni a műfaji sokféleségek között, jól körülhatárolt típusok mentén beszél szerzőkről, elbeszélői fogásokról. Bevezetőjében célként az újraolvasást, reményként pedig a részleges rehabilitációt jelöli meg. A könyv végigolvasása során a detektív típusai, a „női krimi” kérdésköre, a „könyvek között zajló” nyomozás kérdésköreibe egyformán betekintést nyerhetünk, a krimi klasszikusait és új hullámainak szerzőit figyelve.

>!
Komp-Press, Kolozsvár, 2009
270 oldal · ISBN: 9789731960050

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
cseri P
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Nagyon élveztem, jó kis összefoglaló a krimikről (nekem sok újdonság volt benne, mert nem vagyok annyira otthon a műfajban), a stílusa pedig sziporkázóan szellemes.

>!
blackett
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Végül inkább megvágtam a blogbejegyzést a könyvről, és feltettem ide – ez a könyves blogolás talán mégsem nekem való.

Szóval a sztori úgy kezdődött, hogy úgy döntöttem, tenni kell valamit súlyos hiányosságaim bepótlása érdekében a krimi műfajában.
Kicsit beteg dolognak tűnhet, ha valaki úgy kezdi bepótolni a krimi-irodalmi hiányosságait, hogy elolvas a témáról egy akadémiai(nak tűnő) értekezés-sorozatot, de hát hat év mélyen bevésődött kondicionálásától marhára néz ám eltérni. Hála az égnek ez most szerencsés döntésnek bizonyult, mert ennek a kötetnek a segítségével most már van egy meglehetősen világos képem arról, hogy mely műveket kell feltétlenül elolvasnom, és a szerző még csak a poénokat sem lőtte le. Ez már önmagában megérte volna az olvasást.

Szintén megérte az olvasást az előadói stílus – miért, miért nem lehetett ilyen például gólyaévem Bevezetés az irodalomelméletbe kurzusa? Biztos nem utálnám most ennyire Barthest. Tény, hogy ez a szerzői kiszólásokkal tarkított, kissé tiszteletlen, jellegzetes stiláris behatásokat mutató modor nem mindenkinek jön be. Nekem mondjuk igen. Többnyire. Az is tény, hogy az esszék hangneme a kötet előrehaladtával egyre inkább elmozdul az irodalomelmélet light irányából a stiláris olvasópukkasztás felé. Ez mondjuk érthető az utolsó fejezetnél, mivel a Csini Raduhoz meg a Wold Newtonhoz hasonló agymenésekről írva tökéletesen lehetetlen a komolyságnak akár csak a látszatát is megőrizni.

Konkrétan hiányoltam viszont a magyar szocialista krimit. Tökéletesen meg tudom érteni, ha a szerzőnek valami személyes kifogása van a műfaj ellen, de tény, hogy én kíváncsi lettem volna, hol helyezi ő el a felosztásában Mattyasovszkyt, Mágot vagy Szamos Rudolfot. Na de ha nem, hát nem.

Ja, nem állhatom meg, hogy ne üzenjek ennyit a szerzőnek: én tudnék neki „kanadai hegyirendőrős” alkotást mutatni, és mivel olyan típusnak tűnik, aki jól tűri az agyahagyott dolgokat, azt hiszem, még élvezné is…

>!
Lobo P
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Nagyon lelkesen álltam neki és nagyon szerettem volna, ha tetszik, de sajnos én elég csipkelődő vagyok, s bizony belekötöttem olyasmibe, ami másnak fel se tűnt, gondolom. Sokkal többet vártam, bár az biztos, hogy szórakoztató volt, szakirodalom létére:)
http://olvasonaplo.freeblog.hu/archives/2011/08/21/Mikl…

>!
alaurent P
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Azt mondja az alcímében, hogy „Bevezetés a detektívtörténetekbe”, persze milyen anya szülte, aki egy bármilyen érdekfeszítően megírt esszé elolvasása után fog bele élete nagy kalandjába a tettesekkel és leleplezőikkel? Normális esetben ezen úgy tizenkevés életévtől kezdődően az ember túlesik, abban a korszakban, amikor mindent elolvas, ami betű, akármit tartson az illető műről az irodalmi kánon. És aztán vagy ott ragad, legalább féllábbal, vagy hagyja magával elhitetni, mi számít irodalomnak, mi nem. Én ott ragadtam, pár éve újra gyűlnek a korábban elkerülhetetlenül leürült polcomon a sárga és fekete könyvek.

Szerencsére az első oldal eloszlatja a félreértést, a kedvem rögtön felderült, és belevetettem magam a könyvbe: lássuk, miket is fogok újraolvasni? És élveztem az ismerős és ismeretlen kalandok, történetek, szereplők elősorolását. Tényleg Mika Waltari írta a Palmu felügyelőt? -kaptam fel a fejem, akkor nem véletlen van itt a polcomon, megnéztem, és tényleg. Hiába, aki Szinuhét, Mikaelt tudott írni, megbírkózik a krimivel is. (És ha tágan értelmezzük az újraolvasás fogalmát, akkor Waltari újraolvasását köszönhetem a szerzőnek, mert a rácsodálkozás kapcsán találtam a finn egy számomra ismeretlen történelmi regényét, a Turms, a halhatatlan földi élete címűt.)

A felvezetés rögtön a közepébe csap, három ismert közegben eljátszatja a nagy nyomozóval, hogy meg kell találni egy nagy bűntény elkövetőjét: azt, aki a krimivel azt művelte, amit: elárulta, lebecsülte, kirabolta, és mi folytathatjuk a sort: letagadta, eladta, titokban látogatta – no lám, az irodalmi kánon. Ezen gyorsan átlendülünk, egy fecske nem csinál nyarat, de azt tisztáztuk, hogy ki kivel van, és mi az alapállásunk: irodalomról beszélünk itt, akárki meglássa.

Sorra vesszük, miért olvasunk krimit, mit keresünk benne, mi okoz bennük örömet, kielégülést. Végigmegyünk a történelmén, Conan Doyle-tól és Poe-tól kezdve, alaposan elemezzük a Nagyasszonyt, Agatha Christie-t, még a róla készült paródiák is szóba kerülnek, és eljutunk a huszadik század második felének íróiig – itt szóba kerülnek Ed McBain, Gardner esetei, Hammet, Chandler, a már említett Waltari két regénye, Joe Alex, Rejtő, Leslie L. Lawrance, Fable. Az általam oly szeretett skandinávokról szó sem esik, de nyilván valamikor abbamaradt az anyaggyűjtés, és azok túl újak itthon.

A szerzők mellett esik szó a főszereplőkről, a neves detektívről-nyomozóról-ügyvédről, a jellemző tulajdonságaikról, a kötelező (és néha kötelezően meghágandó) klisékről, nőgyűlöletről, különcségről, testvérekről, segítőkről. Sőt, Doktor House (észrevette valaki a szerzőn kívül, hogy House a 221/B ajtó mögött lakik, mint Sherlock Holmes a Baker-streeten?) és Monk is előkeverednek egy-egy röpke párhuzam erejéig. Egy külön fejezet foglalkozik a sorozatokkal is, Montalbano felügyelővel elsősorban, majd egy rész a Női (?) krimi (?) címmel, utána – kompenzációként (?) – a vegyes párosokról, végül, igencsak érdekes, és számomra szinte csak újdonságot tartalmazó módon Sherlock Holmes családfájáról, élettörténetéről.

Sok apró részlet, párhuzamok, érdekességek kerülnek említésre, élvezetes, könnyed (valószínű az eredetileg a folyóirati megjelenés miatt az általános esszéknél sokkal oldottabb, néhol szabadszájúbb) stílusban – de az olvasó ezzel csak jól jár.

Én ugyan csak kb. tíz Gardner-regényt olvastam a kb. százhúszból, talán egy kivételével mindet Perry Mason főszereplésével, én nem tenném annyira mélyre a szerzőt, mint az itt történik, de hát ízlések és pofonok: nálam gyűlnek ezek is, jól olvashatók, és könnyű álmot veszek általuk… De ezt nagyon OFF mondtam csak.

Mert egyébként – a krimiolvasást tekintve – hasonló utat futottunk be: ami neki A Bertram-szálló, az nekem a Sátán kutyája (tizenkétévesen), Agatha Christietől az első a Tíz kicsi indián – nemrégen újraolvasva, közben a filmet is látva egészen sajátos, sőt, megdöbbentő. És az út mentén végig a jó és rossz krimik, maiak és régiek, ha kikapcsolódni vágyom, vagy elaludni, vagy szórakozni, jöhet Carella, Marple vagy Alex, nagyon rosszul nem járok vele.

És kaptam pár ötletet a könyvből, olvasásra és újraolvasásra egyaránt. Az ötletek, és az olvasása nyújtotta élvezet okán helyet kapott a polcomon a jobb krimik sorában.
(korábban megjelent: http://laur56.freeblog.hu/archives/2010/09/15/Bunos/)

>!
Demonshadow
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Nem hittem volna, hogy ez a könyv ennyire szórakoztató olvasmány lesz, és úgy beszél a krimiről, hogy azt bárki megértheti. Még úgy is, ha nem olvasta az éppen szóban forgó műveket. Emellett viszont hatalmas hátránya, hogy mivel esszészerű írás, ezért az egész mű egy szubjektív masszává olvadt. Szinte alig van benne tény, az egész mondhatni egy találékony, helyenként ízlésesen, vagy kevésbé ízlésesen vicces elme kitalációja.
Szakirodalomnak nem tekinthető, sok újat nem is adott nekem, viszont mégse mondanám rá, hogy nesze semmi, fogd meg jól. Valamiért az első sortól kezdve megragadott, beszippantott, és egyszerűen kényszerített rá, hogy végigolvassam. Ez utóbbit csak a fogalmazásmódra tudom fogni, ha már ki akar vonni magam a gyanúsítottak köréből…

>!
pulse
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Kitűnő s remek: egyrészt, mert letehetetlen volt, mint egy krimi, másrészt, mert nagyjából egyet tudtam érteni a szerzővel.

>!
Gitta_Bry
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Nagyon tetszett. Sosem gondoltam még át, hogyan lehetne (és miért kellene egyáltalán) kategorizálni a krimiket, hogyan alakult, fejlődött a műfaj. Miklós Ágnes Kata megtette helyettünk, krimikedvelők helyett. Élvezetes stílusban, sok-sok példával, ismertetővel. Néhány könyvet újra kell olvasnom…

>!
Darkshade
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Egyet kell értenem legjobb kemény-amerikai stilusú detektiv Chandlere hőse /Most látom be sen jegyeztem amiket olvastam…/ Hammettől csak a Máltai sólymot olvastam, annyira nem kötött le. Sok kimaradt a kötetből filmeknél pl. Kojak, Derrick ( Hogy a Cobra 11 mellett egy másik német sorozat is emlitve legyen) vagy éppen Miss Marple-re emlékeztető Jessica Fletcher, keményöklű magánhekus Thomas Magnum és az FBI ügynők Dale Cooper. Írók közül James Hadley Chase, Lee Child, John Dickson Carr, Lawrence Block, Elmore Leonard, Ruth Rendell , John Connolly, s Steven Saylor, csak hogy nálunk is olvasott szerzőket írjak, bár nekik talán nincs (nem volt) olyan markáns felejthetelen detektivjük mint, mondjuk Philip Marlowe vagy Hercule Poirot. De még ez sem igaz, végletesen. Szóval mint minden ilyen könyv elég szubjektív.


Népszerű idézetek

>!
cseri P

Mr. Holmes címére még mindig érkeznek levelek a Baker Streetre. Sőt, hogy még furább legyen a helyzet, a New Scotland Yard el is olvassa ezeket a leveleket. Állítólag már sikerült is felhasználniuk egyet-kettőt valami furmányosabb bűncselekmény megoldásánál. Szóval csak halkan röhögjünk azokon, akik Esmeralda szemműtétjére vagy Isaura felszabadítására gyűjtenek.

144-145. oldal

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

1 hozzászólás
>!
cseri P

(Megfojt. Köv.)

149. oldal fejezet végén :)

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

>!
Gitta_Bry

A krimik végigolvasása furamód éppen annak köszönhető, hogy konkrét elvárásaink vannak velük kapcsolatban. Legyen benne Bűn meg Bűnhődés, és a kettő közötti út legyen tele Gondolkodással. (Vagy bármivel, ami arra hasonlít.) Ja, és ha szórakoztató, esetleg éppen „bajfeledtető”, az sem árt.

36. oldal

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

>!
Gitta_Bry

Nagyjából a krimiolvasó sem más, mint egyfajta turista: arra vágyik, ami kiszámítható. (Nem a bűntényben, isten ments: a körülményeiben.) Az ötórai teához uborkás szendvicset kér, ebédre vesepudingot, a kandallóhoz fahasábokat, a londoni buszokhoz emeletet. A krimikkel kapcsolatban is elsősorban a konvencionális megoldások érdeklik: az amerikai krimiben gengsztereket, lőporfüstöt és pofozkodó detektíveket akar látni, a klasszikus mystery story-ban pedig inasokat, könyvtárszobát és Lady Ezmegazokat. Ezt talán Rejtő Jenő írta le a legérdekesebben és egyben legtalálóbban: a krimiírás mechanizmusáról (is) szóló A detektív, a cowboy és a légió című novellájában fejtegeti a fordulatokat és ötleteket szállító Egyszerű avagy Vörös Plack, hogy a konvenciókhoz kötelező ragaszkodni, „mert az olvasó gyűlöli a reformokat! (…)”

67. oldal

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

>!
Gitta_Bry

A krimik olvasása során elvárjuk, hogy mindentudó elbeszélő legyen az, aki elénk tárja a történetet. A detektív csak azt tudhatja, amit a szerző is tud – márpedig a detektívnek mindent kell tudnia. Nos, Dame Agatha megcáfolja még ezt az elvárásunkat is. A Tíz kicsi négerben csak leír, nem pedig tud.

51. oldal

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

Kapcsolódó szócikkek: Agatha Christie
>!
dr_Eminens

Amennyiben megpróbálnám italokhoz hasonlítani a három szerző regényeit (annyira nem eszement ötlet, mindhármuknál isznak eleget), akkor Hammett méregerős csempészwhisky, Spillane ennek a faszeszből hamisított változata, Chandler meg – hát, leginkább talán gitron. Az az ital, amit Marlowe a Victor's bárban iszogat egy barátja halála után. Gin rózsacitromlével: kesernyés, első pillantásra ártalmatlan pia. És akkorát üt, mint egy visszarúgó negyvenötös.

94.-95. oldal

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe

>!
blackett

Elvileg a krimi az irodalomtörténet számára hófödte, taknyos pusztaság, ahová, egy bírálómat idézve (csak a macskakörmök közti szöveg, persze, a többire igenis igényt tartok) csak „túlkoros pubertások” képzelnek bármit a zegernyén és a rühös farkasokon kívül.

143. oldal

Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek Bevezetés a detektívtörténetekbe


Hasonló könyvek címkék alapján

Varga Bálint: Magándetektívek
John Curran: Agatha Christie titkos jegyzetfüzetei
Benyovszky Krisztián: A jelek szerint
Keszthelyi Tibor (szerk.): A krimi
Kálai Sándor: Fejezetek a francia bűnügyi irodalom történetéből
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Anne L. Green: Elvesztett jövő
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában és más történetek
Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban