A krimi és más populáris műfajok recepciójában gyökeres változások történtek az utóbbi évtizedben. Egyre többen és egyre komolyabban foglalkoznak a detektívtörténetekkel, ráadásul nem csak a fogyasztói, de a kritikusi oldalon is. Nem csak a krimikről szóló írások terén következett be változás, maga a műfaj is képes volt arra, hogy újat, mást, váratlant hozzon: világszerte népszerűvé vált például a skandináv detektívirodalom és lendületet kapott az igényes magyar krimi.
Az irodalomtörténész szerző, Miklós Ágnes Kata 2005 óta publikál a témában, Bűnös szövegek című esszékötete 2009-ben jelent meg. Most megjelenő könyvében újra rendkívül élvezetes nyomozásra invitál: szabad stílusú esszéiben a krimi kulisszái mögé vezeti be az olvasókat. Az csak álca, hogy a hölgy fecseg…, mert jó néhány titokra fény derül: hogyan ne olvassunk krimit, mitől detektív a detektív, miért és hogyan sikerült a skandináv krimiszerzőknek világhírre szert tenni, avagy hogyan alakították át a… (tovább)
A krimi és más populáris műfajok recepciójában gyökeres változások történtek az utóbbi évtizedben. Egyre többen és egyre komolyabban foglalkoznak a detektívtörténetekkel, ráadásul nem csak a fogyasztói, de a kritikusi oldalon is. Nem csak a krimikről szóló írások terén következett be változás, maga a műfaj is képes volt arra, hogy újat, mást, váratlant hozzon: világszerte népszerűvé vált például a skandináv detektívirodalom és lendületet kapott az igényes magyar krimi.
Az irodalomtörténész szerző, Miklós Ágnes Kata 2005 óta publikál a témában, Bűnös szövegek című esszékötete 2009-ben jelent meg. Most megjelenő könyvében újra rendkívül élvezetes nyomozásra invitál: szabad stílusú esszéiben a krimi kulisszái mögé vezeti be az olvasókat. Az csak álca, hogy a hölgy fecseg…, mert jó néhány titokra fény derül: hogyan ne olvassunk krimit, mitől detektív a detektív, miért és hogyan sikerült a skandináv krimiszerzőknek világhírre szert tenni, avagy hogyan alakították át a krimifogyasztási szokásokat a televíziós sorozatok. A klasszikus angol rejtvényregény aranykorától az amerikai kemény krimiken és „ki-a-tettes”-történeteken át a skandináv nordic noirig számos műfajjal ismerkedünk, írástechnikai, kiadói műhelytitkok derülnek ki, együttérzünk a krimikutatóval hányattatásai során, a szerzőkkel a siker hajszolásának fáradalmaiban, de sohasem tudjuk meg – a számos idézet ellenére sem –, hogy ki a gyilkos. Mert a szerző jól tudja, hogy „mi, olvasók, rejtélyt akarunk és szórakozást. Az író azt, hogy szórakozzunk a művén, próbáljuk megfejteni a rejtélyét, legyünk része annak a fikciós univerzumnak, amit direkt a mi kedvünkért teremtett meg.
Nos, valahogy így. És akkor most hívjunk össze a könyvtárszobába mindenkit, Georges, maga meg szóljon Lady Ezmegaznak, hogy csengessen teáért.”
