Sanyi ​manó könyve 15 csillagozás

Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sanyi manó egy erdőszéli kis házban lakik. Szomszédaival jó barátságban él, bár megtörténik, hogy elveszi az üstfoltozó hat szem szilváját és a sárga sündisznó almáját, megzavarja darázs néni álmát, kérdezés nélkül elviszi Huhu varázsló létráját, fellöki a vargainast , aki egy hosszú deszkán a megjavított cipőket viszi, egyszóval számtalan csintalanságot követ el az erdő lakóinak kárára. De ne gondoljátok ám, hogy Sanyi manó rosszindulatú! Csak vidám tréfacsináló ő, aki nem számol tette következményeivel, így hát a saját kárán tanulja meg, mi a jó és mi a rossz. Sanyi manót mindenki kedveli, már a nagymamáitok is az ő csínytevéseivel szórakoztatták azokat a gyerekeket, akik a ti szüleitek voltak hajdanában. Színes illusztrációkat tartalmaz.

Eredeti megjelenés éve: 1914

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Holnap, Budapest, 2007
90 oldal · ISBN: 9789633467701
>!
Filemon, 2007
ISBN: 9630631044 · Felolvasta: Seress Zoltán
>!
Móra, Budapest, 1986
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631142892 · Illusztrálta: Heinzelmann Emma

4 további kiadás


Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Kek P
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Nem tetszett igazán. Nagyon-nagyon piciknek szól. Hátul a könyvbe azt nyomtatták bele, hogy 6 éven felülieknek…, de ez ’86-os kiadás, ma ez legfeljebb óvodásoknak való. Tippelem én. Ilyen korú gyerek nélkül. De ez a manófigura nem jött közel hozzám. Akkor már inkább Csipike. Szóval, ez a Sanyi manó olyan alattomos, fura szerzet, aki mindig pórul jár, de – és mégsem javul. Lop, csal, hazudik. Barátja, ellensége nincs, csak olyanok, akik hol segítenek rajta, hol meg átverik, és ő velük ugyanezt. A meséknek nincs igazán tanulságuk, a tetteknek következményük, vagy legalábbis eléggé esetlegesek. De azért ez a mesevilág azt sugallja, mintha a tetteink következményeitől állandóan félnünk kellene. Meg hogy a félelem indokolatlan, mégis mindig mindenki fél. Furcsa. Tőlem távoli. Az első mesében Sanyi manó csúnyán pórul jár és megbűnhődik kíváncsisága miatt, a másodikban mohósága és lopása miatt, a 3. mese egyfajta tanmese a talált tárgy vissza nem szolgáltatásának esetére az ebül szerzett jószág ebül vész el mondandóval. Aztán jön egy állandóan növekvő sültalmás a váratlanul ölünkbe hullott nyeremény hirtelen teherré változásáról, melytől csak kemény munkával szabadulhatunk meg; majd egy újabb almanövekedős mese, ami a történések idejét illetően eléggé posztmodern katyvaszt: leesik a ház kéményéről a kupaktető, mire Sanyi manó kölcsönveszi a szomszéd varázsló létráját – és mellesleg ellop egy szemnek kívánatos almát is… –, és mielőtt az újabb szomszédi segítséggel nekilátna a kéménytetőt visszajuttatni a megfelelő helyre, beteszi az almát a ház tűzhelyére sülni… Igen ám, de mint azt már megszoktuk: az alma a süléstől dagadni és nőni kezd, ezúttal gyökere és törzse lesz hirtelen és kinő a kéményen, hogy leverje annak tetejét. Szóval leverje azt, ami még az ő (alma) megszerzése előtt leverődött. Ha nem verődött volna le, Sanyi manó nem ment volna létrát keresni, ha nem keresett volna létrát, nem látta volna meg azt az almát, ha nem látta volna meg, nem lopja el, ha nem lopta volna el és nem tette volna be a konyhájába, hogy majd sültalmaként befalja, az alma nem nőtt volna hirtelen almafává, ha nem lett volna belőle hirtelen növő almafa, nem nőtt volna ki a kéményből leverve a kéménytetőt – s ha már itt tartunk, a kéménytetőnél, akár be is rekeszthetnénk a szokásos csalimesés fordulattal: az én mesém is tovább tartott volna, ha… De nem tudom, hogy ez az ok-okozati zűr rajtam kívül feltűnik-e, illetve zavar-e mást, vagy csak engem. Engem igen. Öreg vagyok, csak a normális meséket szeretem. Na mindegy. Levezetésként jön még 3 Sanyi manótlan mese, amolyan eredetmagyarázó humbug a zsiráf nyakhosszúságának okáról, a süni tüskéiről és a mumus fekete színéről – mert hogy miért nincsenek már mesebeli egyszarvúak, arra például nem. Az ismétlődő formulákat szerettem akár mondatrészileg (pl.: ki hol, melyik fa mellett lakik) akár eposzi jelzőkként (suhanó antilop, nagy elefánt, sárga sündisznó, sárga zsiráf, ólálkodó farkas, stb.) fordultak elő.
     Számomra hihetetlen, hogy ez 1914-ben íródott. Olyan… mai.

>!
Katherine_Grey
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Régen, amikor még élt a nagyapám, délutáni alvás előtt szívesen felolvasott egy fejezetet a Sanyi manó könyvéből. Ma is az ő hangján hallom. A kedvencem A darázs néni és Az üstfoltozó hat szem szilvája volt. Csak felnőttként jöttem rá, hogy – bár a kiadás, amiből mesélt új volt – ez egy régi regény, s neki is kedvenc olvasmánya lehetett gyerekként.

>!
dianna76 P
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Az első két mese nem igazán tetszett, s gondolkodtam is a félbehagyásán a könyvnek. Aztán az illusztrátoros kihívás miatt gyűrtem tovább. A soron következő mesék már élvezhetőek voltak. Sanyi manó nem egy jó figura, hol eltulajdonít valamit, hol elgáncsol valakit, és hazudik. Persze bünteti a sors, és mindig pórul jár. Mire megkedveltem ezeket a rosszcsont manós meséket, jött egy váltás. Sanyi manó eltűnt a képből és az állatok kerültek középpontba. Ezek a történetek egyáltalán nem tetszettek. Idegesített a számtalan szóismétlés – már ami az állatok melléknévvel ékesített megnevezését illeti. Érdemes lett volna összeszámolni, hogy hányszor szerepelt a sárga zsiráf és nagy elefánt egy-egy nem pusztán a mesében! oldalon, sőt mondatban is! Borzasztó! A zsiráfos mesénél azt reméltem, hogy lesz egy tanulság: sokkal többre mehetünk kedvességgel, mint haraggal! De nem! Megtudhatjuk miért lett hosszú a zsiráf nyaka (szerintem idétlen ok), de arra már nem derül fény, hogy a sárga zsiráf, hogy lett foltos végül. A másik állatmesénél kiderül, hogy szinte minden állat kinézetéért a nagy elefánt tehető felelőssé.
A kötetet záró mumusos mese sem tetszett. Egyébként milyen a mai mumus? Mert a történet szerint régen nem úgy nézett ki, mint manapság, hanem fehéren virított.
Meglepetésemre az illusztrációk tetszettek. Nagyon jó ez a barna-fekete/szürke színösszeállítás. Pedig emlékeim szerint Tarbay Meleghozók mesekönyvétől a hasonló illusztrációk miatt óvakodtam gyerekként.

>!
Móra, Budapest, 1986
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631142892 · Illusztrálta: Heinzelmann Emma
>!
Fainthoar
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Teljesen zsákbamacska könyv volt, de a fülszöveg megfogott Sanyi manó erdő széli kis házáról és a csupa érdekesnek ígérkező szomszédról. Mindemellé volt az illusztrációknak egy jó kis varjúdombi mesék hangulata, szóval azonnal tudtam is, kinek megy ajándékba. :)

Voltak mesék, amik bejöttek (pl. a sündisznó almájáról, főleg a téli hangulat miatt), voltak, amik kevésbé – igazából főképp a végén lévő két vagy három történetről nem értettem, hogyan illenek a sorba (na meg hogy mi a baja a szerzőnek szerencsétlen elefántokkal).

2 hozzászólás
>!
Gáborr_Nagy
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Ez a Sanyi manó nem igazán szimpi nekem. Felelőtlen, rosszindulatú, gyáva, túlreagál dolgokat, lop, pedig ő a központi alak, és a szerző elég nagy empátiával kezeli. Emellett általában passzív, elindít dolgokat és csak szemléli a következményeket. Az utolsó pár történetben meg sem jelent. Nagyon untam a szerző állandó jelzőit. És a sztorik is elég fantáziátlanok. Nagyon idejétmúlt kötet.

>!
Vörös_Brigitta
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

„Szent Isten!” , ahogy Sanyi manó mondaná, nem is értem, hogy ezt eddig én miért nem olvastam (se magamnak, se a gyerkőcnek). Szépek voltak az illusztrációk, és a történetek is szeretnivalóak. Jó volt olvasni, és még az sem zavart, hogy ismételt dolgokat, mondatokat (a gyerekben is jobban rögzült). Olyan kis aranyos ez a Sanyi manó, olyan, mint egy átlagos kisgyerek. Néha meggondolatlan és csintalan, de közben meg jólelkű. Amikor vége lett, a 4 éves fiam azt mondta, hogy kezdjük újra. Részemről is rendben :)

>!
Panni91
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve

Olyan furcsa hangulata volt, Anya minden este ebből olvasott nekem. Azóta is szeretem a sült almát! :)


Népszerű idézetek

>!
Kek P

És ott élt a mezőségek nedves füvében a mumus is; és a mumus egészen fehér volt. Fehér volt a haja, fehér volt az arca, fehér volt a keze, fehér volt az egész mumus tetőtől talpig. De egyébként, ha a fehérségét nem tekintjük, szakasztott olyan volt, mint a mai mumusok.

112. oldal, Hogyan lett fekete a mumus?

>!
Kek P

Télire járt már az idő, és a nőstény tigris elment a kölykeivel az örökzöld fák közé. A sárkányfejű emberevő sietett megtömni az éléskamráját.

46. oldal, A sárga sündisznó almája

1 hozzászólás
>!
Kek P

Sanyi manó rétjén nem lakott más manó vagy tündér. Ezek mind egy másik réten laktak, ahol nem fenyegette őket veszedelem.
     De Sanyi manó szívesebben élt a saját rétje veszedelmes szörnyetegei között.

46. oldal, A sárga sündisznó almája

>!
Kek P

A libapásztor-leányka egy kövön ült a réten, és legeltette libanyáját.

76. oldal, Sanyi Manó csintalankodása

>!
Kasztór_Polüdeukész 

Egy szép napon Sanyi manó, mikor kezében söprüjével vigan repült keresztül a réten, látta, hogy a vasorru bába házának ajtaja tárva-nyitva van. Megállt hát és bekukucskált az ajtón. Látta, hogy a vasorru bába tüzet rakott konyhája sarkában, a kemencében. A tüz zugott-bugott és amint zugott-bugott, szikrát és hamut okádott, és a szikra és hamu mind a konyha padlójára hullt. És ez a szikra és hamu gyönyörüséges szinü volt; és amikor lehullt a vasorru bába konyhájának a kőpadlójára, – egyik rakás a másik után, – nem aludt ki és nem hunyt el, mint a rendes szikra és hamu, hanem csillogott-ragyogott, mintha drágakő lett volna.

A vasorru bába drágakövei

>!
Kasztór_Polüdeukész 

A bátor egérurfi.

Két kis egérke ült összebujva egy gyufaskatulyán. Az egyik egérkisasszony volt, a másik egérurfi.

– Cinikém, aranyosom, – sóhajtott az egérurfi – szeretlek, szeretlek! Légy a feleségem!

Az egérkisasszony szemérmesen lesütötte a szemét, de azért közelebb huzódott az egérurfihoz.

– Megvédlek erős karommal! Megoltalmazlak minden veszedelemben! Hiszen tudod, hogy én vagyok az egerek között a legbátrabb, a legvitézebb…

Hallotta ezt a Cirmos cica, aki megneszelte a háttérben a két kis egeret. Mosolygott magában az egérurfi szájaskodásán, és elhatározta, hogy megtréfálja a vitéz udvarlót.

Az egérkisasszony már-már olvadozni kezdett a nagy hős szavainak hallatára, mikor egyszerre csak… a Cirmos cica odadugta közéjük a bajuszos orrát.

Az egérurfinak inába szállt a bátorsága, és se szó, se beszéd, ugy ott hagyta az egérkisasszonyt a faképnél, mint Szent Pál az oláhokat.

Az egérkisasszony kétségbeesetten lefordult a gyufaskatulyáról.

A Cirmos cica pedig nagyot nevetve visszahuzta megint a kuckóba a bajuszos orrát, mert nem akarta megenni az egérkisasszonyt, akit ilyen csufosan cserben hagyott a hős egérurfi.

A bátor egérurf

>!
Kasztór_Polüdeukész 

A királyné tortája.

Egyszer volt, hol nem volt – jaj, de vig történet!
Soha ilyet! Hogy is kezdjem furcsa kis mesémet?
Élt egy király, messze-messze, Bergengóciába,
Aki oda gyalog indul, elkopik a lába.
Száz üveghegy zárja körül s milliom gödör,
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör.

Bergengóc királynak vidám volt a népe,
De a legislegvidámabb ifju felesége.
Megforditva ült a fején gyöngyös koronája,
Kacagott a szeme, arca, kacagott a szája.
Csengett bele száz üveghegy s milliom gödör,
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör.

Egyszer a királyné mit gondolt magába?
Nagy kék kötényt akasztott a hófehér nyakába.
„Megmutatom”, szólt és legott a konyhába lebben,
„Hogy kell olcsón sütni-főzni s mégis izesebben!”
A király is fut nyomába: "Milliom gödör!
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör!"

A konyhában a királyné, vigan, ahogy szokta,
A királyi hercegnőket nagy munkára fogta:
"Tortát sütünk, kisasszonyok, nem lesz annak mása,
Étel lesz az, nem pediglen szakácsfőzte kása!"
A király csak ámul-bámul: "Milliom gödör!
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör!"

"Nem kell neki esni buksi szakácsfejjel,
A királyné csinján bánik tojással és tejjel…"
És csakugyan, a tésztába nem tett tojássárgát,
Paprikát önt a cukorba, dióra vág spárgát.
Szól a király: "Mi lesz ebből? Milliom gödör!
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör!"

Bizony a tortából nem igen lett torta,
Kifelé a vastepsiből egy apród kotorta.
Kemény lett, mint a malomkő, nehéz, mint a mázsa,
Ugy vitte az ebédlőbe két vasmarku strázsa.
Fejcsóválva néz a király: "Milliom gödör!
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör!"

A vendégek búsan az asztalhoz ültek,
Alig ettek egy falatot, jobbra-balra dültek.
Felkacag a királyasszony: "Ez ám a jó torta!
Nem a szakács kotyvasztotta, királyné sodorta!"
De a király zordan mordúl: "Milliom gödör!
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör!"

És a vége? A király másnap korán reggel
Rendet csinált egy szigoru, mérges rendelettel:
"A királyné őfelsége táncoló csöpp lába
Be ne merjen soha többet lépni a konyhába!
Sütni-főzni a szakács fog, milliom gödör!
Dirmegi, dörmögi, dirmegi, dör!"

A királyné tortája

>!
Kasztór_Polüdeukész 

Hajdanában, danában, mikor még nem éltek a földön sem nagy emberek, sem kis gyermekek, minden élő állat a nagy erdőségekben élt vagy a mezőségek nedves füvében. És ott élt a mezőségek nedves füvében a mumus is; és a mumus egészen fehér volt. Fehér volt a haja, fehér volt az arca, fehér volt a keze, fehér volt az egész mumus tetőtől talpig. De egyébként, ha a fehérségét nem tekintjük, szakasztott olyan volt, mint a mai mumusok.

Hogyan lett fekete a mumus?

>!
Kasztór_Polüdeukész 

A viaszbaba és Paprika Jancsi tovább haladt, de a Jézuskát sehol sem látták, és a viaszbaba sirni kezdett, mert nagyon elfáradt és a hó átnedvesitette a lábacskáját. De Paprika Jancsi tovább ment és megkérdezte mindenkitől, akivel találkoztak: nem ő-e a Jézuska? – és mindenki ijedten nézett rá és azt mondta, hogy nem ő a Jézuska.

Végül találkoztak egy fehérszőrü kis kutyával, és Paprika Jancsi mosolygott és a kezét dörzsölte, mert azt hitte, hogy végre ráakadt a Jézuska követjére. Megállt hát és megkérdezte a fehérszőrü kis kutyától: ő-e a Jézuska követje?

A fehérszőrü kis kutya haszontalan, rossz kiskutya volt, rámondta hát, hogy ő a Jézuska követje, mert kiváncsi volt, hogy mi fog történni.

És Paprika Jancsi azt hitte, hogy ő most nagyon okos ember volt, mert megtalálta a Jézuska követjét. Kezet szoritott a fehérszőrü kis kutyával és közölte vele, hogy a többiek nagyon várják már, hogy megláthassák, miféle uj játékokat hozott karácsonyra.

Persze a fehérszőrü kis kutya nem hozott karácsonyra semmiféle játékot és azt sem tudta, mitévő legyen. Igy hát ennyit mondott csak: – Ss! Ss! – De ezt olyan ijesztően mondta, hogy a viaszbaba sirva fakadt. Paprika Jancsi pedig felugrott és körülnézett.

Hol a Jézuska?

>!
icipicur

A legtöbben szót fogadtak Paprika Jancsinak, mert ha nem fogadtak szót neki, a Jancsi hozzájuk vágott mindenféle kemény holmit.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bombicz Judit: Csodák könyve
Irene Gook: Lelkek Mezeje
Kókai Ibolya: Nyafimanó kalandjai
Paulon Viktória: Kisrigók
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Csukás István: Süsü, a sárkány
Berg Judit: Nádtengeri nyár
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Berg Judit: Rumini és a négy jogar
Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla