A The Black Coast egy új epikus fantasy sorozat első része. Ehhez mérten nagy arányban foglalkozik a szerző a világ felépítésével és a karakterek bemutatásával. Ezeket pedig mesterien teszi. Akik szeretik Brandon Sanderson könyveit és stílusát, szerintem nekik ez is fog tetszeni.
A felszínen egy megszokott epikus fantasy történetnek tűnik egymással összeütköző kultúrákkal és népekkel, démoni erőkkel és sárkányokkal. Több megszokott motívummal is találkozunk a könyvben, viszont ezek megoldása, végkifejlete gyakran más a vártnál, mégha néhol kiszámítható is volt, merre megy a történt. Összességében egy nagyon izgalmas olvasmány, ami után rögtön folytattam volna a következő résszel.
A történet több szálon fut, ami néhol már a könyvben összeér, de várhatóan a későbbi könyvekben fog több értelmet nyerni. Az egyik helyszínünk Black Keep, egy partmenti város Naridában, ahova egy fosztogató nép, a Tjakorshi hajói kötnek ki. Daimon, a várúr fogadott fia kénytelen a kialakult konfliktusos helyzetben helytállni. Követünk több Tjakorshit is: Saana, a Black Coastnál kikötő klán vezetője mellett bepillantást nyerünk hazájukba is, megismerve, hogy miért kellett elhagyniuk otthonukat. A harmadik helyszínünk Alaba fővárosa, ahol szintén több karakter szemszögéből látjuk a történetet. Tila, a naridai God-King nővére azon ügyködik, hogy a God-King riválisát megölesse, Jeya ezzel szemben egy egyszerű tolvaj, aki véletlenül keveredik a politikai machinációk közepébe. Míg az előző helyszínen tulajdonképpen egy lezárt cselekményt kapunk a könyv végére, az utóbbinál inkább érezhető, hogy a következő részekhez alapoz inkább meg.
A helyszíneknek megfelelően könyvben három különböző kultúrát ismerünk meg, amelyek mind alaposan átgondoltak, hihetőek és merőben mások. Néhol érezni véltem korábbi szerzők és műveik hatásait, off de alapvetően szerintem nagyon jól megoldotta a kultúrák bemutatását és egymástól való megkülönböztetését, amiben nagyban támaszkodott a nyelv adta lehetőségekre. Brooks nemcsak érdekes konfliktusokat tár elénk a könyvben, hanem jól körül járja, érthetővé teszi annak okait, kulturális gyökereit is.
Tjakorsha leginkább a valós északi, viking szerű kultúrákhoz hasonlítható. Klánokban élnek, ahol nemi egyenjogúság van, viszont az azonos neműek kapcsolatát elfogadhatatlannak tartják. A Tjakorshi nyelvnél a szerző nem változtatott az angolon.
Ezzel szemben a naridiak kultúráját átható hierarchia, férfiak felsőbbrendűsége a nyelvben is megmutatkozik. Ehhez a kultúrához tartozók nem használnak egyes szám első személyt, magukról harmadik számban beszélnek, ezzel kifejezve, hogy hol vannak a hierarchiában, és milyen viszonyban állnak azzal, akivel beszélnek. off Elsőre ez elég zavaró volt, de hamar meg lehetett szokni, és hasznos volt a karakterfejlődés és világépítés szempontjából is. Ebben a kultúrában teljesen elfogadott az azonos neműek kapcsolata, házassága, sőt örökbe is fogadhatnak. Emellett nem elhanyagolható részét képezik a kultúrának a sárkányok, amik lényegében tollas dinoszauruszok itt, és leginkább harci célra használják őket.
Ezt a két kultúrát leginkább egymással szembe állítva ismerjük meg, ahogy Black Keepben együtt élésre és együttműködésre kényszerülnek – ami mindkét nép alapvető érdeke. Míg a Tjakorshi nem érti a naridai kultúrát átjáró patriarchátust és hiearchiát, a naridiak számára érthetetlen a Tjakorshi emberek homofóbiája.
Az alabaiak kultúrája főleg abban különbözik az előbbi kettőtől, hogy 5-6 gendert különböztet meg, amit az író ékezetek használatával jelölt off, amit néha nehéz volt követni, de megjegyezhető. Mások nem megfelelő névmással való megszólítása ebben a kultúrában nagyon illetlennek számít. Ez a város ad otthont a Naridából megszökött Splinter Kingnek és családjának, akik a nariadi trón megszerzéséért vívott polgárháború után menekültek ide, és akiknek a személye (elvileg) mindenki számára ismeretlen.
Minden hibája ellenére szerintem nagyon erős sorozatkezdő kötet a The Black Coast. Megismerjük annyira a világot és a szereplőket, felvillant annyi részletet az átívelő szálról (próféciák és újjá születő istenkirályok), hogy többre legyünk kíváncsiak, de kapunk válaszokat és lezáródó cselekményszálakat is. Néha azt éreztem, hogy talán túl sok a szemszög, illetve túl gyorsan váltják egymást, viszont ezáltal alaposabban megismerhettük a történetet, illetve a rövid fejezetek gyakran jobban késztettek tovább olvasásra.