Szinuhe 578 csillagozás

Mika Waltari: Szinuhe Mika Waltari: Szinuhe Mika Waltari: Szinuhe Mika Waltari: Szinuhe Mika Waltari: Szinuhe Mika Waltari: Szinuhe Mika Waltari: Szinuhe

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Magával ragadott Théba láza, gazdag és híres akartam lenni, és hasznomra felhasználni azt az időt, mikor még mindenki ismeri e nevet: „Szinuhe, Ő, aki magányos.”

Mika Waltari, neves finn író regényében Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét. Szavai nyomán megelevenedik előttünk az akkori nagy városok, Théba, Babilon, Kréta lüktető, tarka világa, feltárulnak a fáraó aranyházának titkai és a kikötőnegyedek sikátorainak élete.

Szinuhe nyitott szemmel jár a fény és a nyomor világában, látja az elnyomottak görnyedező hátát, hallja a hatalomért vívott öldöklő harcokban az emberek halálhörgését. Életére születésétől fogva súlyos rejtély nehezedik, amely magányossá teszi, és keserű tapasztalatai után még magányosabb lesz. A végső kétségbeeséstől azonban megóvja mély humanizmusa, s ez ad neki erőt ahhoz, hogy minden tudásával egy ellenséges, értetlen világban is az igazságot szolgálja.

Eredeti megjelenés éve: 1945

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Mika Waltari művei Európa

>!
Európa, Budapest, 2018
708 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059431 · Fordította: Gombár Endre
>!
Európa, Budapest, 2012
712 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630793728 · Fordította: Gombár Endre
>!
Európa, Budapest, 2005
720 oldal · ISBN: 9630779005 · Fordította: Gombár Endre

10 további kiadás


Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Szinuhe · Kaptah · Horemheb

Helyszínek népszerűség szerint

Théba · Nílus


Kedvencelte 196

Most olvassa 38

Várólistára tette 314

Kívánságlistára tette 153

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Mika Waltari: Szinuhe

Szépirodalmi igénnyel megírt történelmi kalandregény, sikerekkel, tragédiákkal, amely a bibliai közel-keleti ídőkbe ragadja vissza az olvasót, Ehnaton, az új vallást és egyistenhitet bevezetni szándékozó idealista fáraó kudarcának korából, Szinuhe, -„ Ő, aki magányos” – az orvos élete, egy emberi sors minden mélységével és magasságával, s az akkori társadalomrajzzal. Nagy volumenű korhűnek tekinthető remeklés, mérföldkő a XX. század irodalmában. Leteszi a voksát amellett, hogy a titokzatos „habiruk” a héberek voltak. Mindezt látni, mindebbe beleélni magunkat persze sokkal könnyebb, ha már szagoltuk a „fekete föld” illatát, de a történet annyira színesen, realisztikusan ábrázolt, oly filmszerű, hogy letenni is nehéz. Engem nagyon megfogott, igaz láttam már személyesen a piramisokat, álltam homokviharban a Szfinx-nél, s láttam Tutankhamon sírját is a Királyok völgyében – meg sok minden más egyiptomi nevezetességet is a Níluson hajózva – de újra megnyert az ókori egyiptomi történet, amelyben nagy általános emberi igazságok is kimondatnak a fő karakterek által.

https://moly.hu/karcok/1596157

Annamarie P>!
Mika Waltari: Szinuhe

Szinuhe az orvos, akit csecsemőként egy kosárban ringva találtak a folyón. S bár szerető szülőkre lelt, élete egy magányos, bolyongó, a tudományra és tudásra szomjazó férfi archetípusa az ókori Közel-Kelet világában.
Az izgalmas történelmi regény szerzője a finn Mika Waltari, akitől ez volt az első olvasásom. Története az első pillanattól kezdve beszippantja olvasóját, kivételes erővel képes megteremteni egy korhű atmoszférát. Az olvasó fantáziája alaposan meg van mozgatva, hiszen olyan időszakban járunk, ahonnan csak kevés képi elképzelésünk lehet. Szinuhe Théba városában nevelkedik, nagyratörő elképzelése van egy katonai élet dicsőségéről, de hamar kijózanodik álmodozásából és végül apja orvosi mesterségét tanulja ki. Már egész korán megjelenik nála a dolgok mögé látás igénye, tudni, ismerni akarja azok természetét. Csalódottan látja, hogy társaiban nem szólalnak meg ilyen kérdések, s már ekkor megérzi a magány soha nem múló érzését, ami csak egyre vastagodik az évek alatt. Még életének korai szakaszában találkozik a kísértés lelket nyomorító hatalmával. Mélyre kerül, olyan mélyre, hogy annál talán már nincs is lejjebb. De a mélypontból indulhat el valami új, valami más. A szegények orvosa lesz, működését egy rendkívüli humánum jellemzi, ami abban a korszakban még inkább kiviláglik. Hasonlót majd évezredek múlva, Jézus működésében tapasztalhatunk meg. De Szinuhe nem csak orvos volt, hanem valódi jelentősége a papirusztekercsekre írt kortörténetében rejlik. Bekerülve az egyiptomi udvarba Ehnaton fáraó személyi orvosa lesz, de előtte még Odüsszeusz módjára végigutazza a keleti világot, hogy tudást gyűjtsön, megismerje a gyógyítás minden, akkor alkalmazott módját. Élete végét száműzetésben tölti, s ekkor veti papiruszra élményeit, mely az ókori világ népeit és habitusát, szokásait, orvoslását és nem utolsó sorban istenhitét mutatja be. Ez a folyton mozgásban levő lélek egészen újszerűen látja a világot, a társadalmi különbségeket, a rabszolgatartást és a szerelmet is, amiben azonban nincs szerencséje. Megtapasztalja a démoni nőt, az igaz szerelmet és a veszteséget, hogy egy elcsendesedett, megszelídült kapcsolatban élje meg férfi mivoltát.

Tetszett, ahogyan a regény főhősével szabadon bejárhattuk a Királyok völgyének minden szegletét, ahová csak egy apró homokszemcse juthat be a szél hátán. Átélhettük Szinuhével a barátság hullámzását, dicsőséget és bukást, nagyratörő álmokat, árulást, kapzsiságot és a politika ókori változatát, mely természetesen prototípusa a mainak. Ehnaton fáraó egyistenhit reformjának meddő kíséretét és a káoszt. A szépirodalmi igényességgel megírt történet számomra legélvezetesebb részeit az esztétikumra és a női szépségre való törekvések leírásában, valamint a halottkultuszra és az orvoslásra vonatkozó részletek bemutatásában találtam.

A kissé hosszúra nyúlt történet elegyíti magában az ókori egyiptomi hitvilágot, a görög mítoszok részleteit csakúgy, mint a Biblia ószövetségi történeteinek mozzanatait. A finn szerző ötletes megoldással, egy száműzött orvos emlékiratainak segítségével terítette elénk az ókori Egyiptom világát.

eme>!
Mika Waltari: Szinuhe

Az igazi művészben maga a teremtő és építő Ptah jelenik meg. Az igazi művész nem víztükör, hanem sokkal, de sokkal több annál. Igaz, hogy a művészet sokszor hízelkedik, előfordul, hogy hazudik is, de a művész maga mindig több lesz, mint a közönyös víztükör.

Fogság ez a regény – akár a Spiró Györgyé. A magány fogsága, a csillagokban megírt sors fogsága, a tehetetlenség érzéséé. Ugyanúgy fejlődésregény, kalandregény és nagy ívű történelmi regény. Ugyanolyan időgép, mint amaz, elbeszélője azt az érzést kelti, hogy itt és most, illetve a közelmúlt eseményeinek tanúja nemcsak ő maga, hanem az olvasó is. És ugyanúgy nemcsak víztükör ez a regény – nemcsak az ókori világ felelevenítése, hanem több annál. A szerző nagyon jó érzékkel megtalálja azt a pontot a történelem folyamában, melynek saját kora kérdéseit teheti fel.
Régi és új ütközőpontján vagyunk, hagyományőrzés és újítás összecsapásának pillanatában, erkölcs, művészet, gondolkodás, hit változásának vízválasztóján. Amón és Aton harcát kísérhetjük végig az egyszerű ember szemével, aki istenek és hatalmak harcában bábuvá válik, eszközzé, bűnössé, annak ellenére, hogy érzi Aton igazságát, és ő az egyedüli, aki mindvégig, ösztönösen ennek az igazságnak megfelelően próbál élni. Szinuhe kalandjai, mely során hatalmas tudásra tesz szert, királyok, fáraók barátjává, ellenségévé, orvosává és gyilkosává válik, rávilágítanak arra, hogy nincs menekvés annak, aki számára az emberek közt az egyetlen mérték az emberi szív. Mély humánuma, az embert, az egyszerű, szegény, kiszolgáltatott embert szolgálni vágyó önzetlensége, idealizmusa őrültségnek számít a kortársak szemében.
A kaland végére egy istenekből és királyokból kiábrándult Szinuhe szól, aki visszautasítva a dicsőség, hírnév, remény vagy halhatatlanság délibábját, önmagának mesél – összerakja élete mozaikját, válaszokat keres. Hiba-e, ha azt kérdezzük: „miért”? – kérdezi abban a világban, ahol mindenki elfogad mindent úgy, ahogy van, ahol úgy tűnik nem tudnak mit kezdeni az újjal. Ahol Ehnaton álma az egyenlőség utópisztikus világáról vérfürdőbe torkollik, mert a szelídség és szeretet veszélyes, mert az igazság könnyen hordozója ellen fordul, és mert Amón és Horemheb igazsága felülírja Atonét és Ehnatonét: az erős győz, a gyengének nincs joga élni. Szinuhe rájön: a krétai labirintusban istene már régóta halott – a Minotaurosz, a király azonban továbbra is betereli áldozatait, fenntartva a látszatot, kihasználva a hitet. Megtudja azt is, hogy az őt is elvakító új hit és isten a hatalomra törők kitalálmánya volt. A társadalomban végbement változások pedig csak a felszínen történnek meg: a szegény néptömegek helyzete változatlan. Rabszolgából lehet ugyan Egyiptom leggazdagabb embere, az isteni származás nélküli hadvezérből lehet fáraó, a hatalom maszkot válthat, a valóság azonban ugyanaz marad. Ugyanaz marad, annak ellenére, hogy a történelmet minduntalan átírják – a kőtábla örök igazsága mindig azoké, akik épp kivésik az előzőek nevét, és helyettesítik a magukéval, szobraik olyanok, amilyennek látni és láttatni szeretnék magukat. A szó elszáll – az írás megmarad. És az emberek hajlamosak arra, hogy azt higgyék igazságnak, ami kőbe vésetett – ez ellen mindenki szava pusztába kiáltott szó. Szinuhe pedig, aki sok mindennek tanúja volt, túl sokat látott és hallott – száműzetik. Magányos marad, idegen, meggyőződik róla: ama mérték szerint, mely számomra kiméretett, mindig magányosnak kellett lennem.
Waltari 1945-ben jelentette meg művét. A regényben nem nehéz felismerni a keresztény világ történetét sem. Számos bibliára utaló passzus jelzi: az egyiptomi történet felszíne mögött a világháborúig vezető utat vizsgálja a szerző. Aton az egy és igaz isten, mindenek teremtője, aki a szeretet jegyében minden ember egyenlőségét hirdeti, a fáraó megbocsátva az ellene merényletet megkísérlőknek Krisztusként mondja: Eresszétek el őket, hiszen nem tudják, mit cselekszenek. A szegények a hatalmat átvevőkre panaszkodván mondják: Aki nincs velük, az ellenük van stb. Isten halott, ember embernek farkasa, az utópia a valóságban megvalósíthatatlan ábránd, istenek és istennek álcázott emberek hatalmi harca alakítja a történelmet, Atón eltűnik az emberek emlékezetéből, a vízóra pedig csobog, csobog mérvén a mérhetetlen időt.
Szinuhe, Ő, a magányos egyszer szerette volna Faustként megállítani az időt: Mikor szerény házában, dajkája mellett, szegényeket ingyen gyógyítva boldog volt: éppen akkor boldognak éreztem magamat, és így szóltam:Vízóra, állj meg, víz, ne csobogj tovább, mert szép e pillanat! Bárcsak megállna az idő, hogy e szép pillanat soha ne hagyhasson itt! De a vízóra nem hallgatott rá.
Maradt a magány és a remény: Ki tudja, talán eljön még a nap, midőn az ember a másik emberben testvérét fogja látni, s nem öli meg. Ehhez talán az kell, amit Szinuhe vall: embernek lenni és maradni – nem vágyni isteni halhatatlanságra: http://moly.hu/idezetek/157385

14 hozzászólás
Baráth_Zsuzsanna P>!
Mika Waltari: Szinuhe

„Aki ivott a Nílus vízéből, az visszakívánkozik hozzá, mert szomját nem oltja semmiféle más föld vize.” És ez tényleg így van. Voltam olyan szerencsés, hogy láttam a piramisokat, a Szfinxet, hajózhattam a Níluson, láthattam a Halottak városát, Tutankhamon sírját, a kairói múzeumot és Egyiptom megannyi csodáját. Örök élmény maradt egy éjszakai előadás az ókori birodalomról a Szfinx mellett, megannyi híres történelmi emlékhelyen tett séta, a finom ételek és italok, a mai napig azokkal a papíruszból készült könyvjelzőket használom, amelyet ezen utazásom során szereztem be. Történelemrajongóként elvarázsolt Egyiptom, rengeteg szakirodalmat olvastam végig a témában, és már nagyon régen készülödtem elolvasni Mika Waltari híres regényét, amely ebben a korban játszódik. Most végre rászántam magam a 720 oldalas alkotásra, amely teljes mértékben rabul ejtett. Lenyűgöző a stílus, bele lehet feledkezni a történetbe, igazi időutazáson vehetünk részt, megismerhetjük Ehnaton, a híres eretnek fáraó korának Egyiptomát, a szegények és gazdagok világát egyaránt, valamint a végtelenül magányos királyi orvos, Szinuhe élettörténetét. Szépirodalmi igénnyel megírt történelmi regény, telis-teli tragédiákkal, egy idealista fáraó kudarcával, és egy emberi élet minden mélységével és magasságával. Kár lenne kihagyni az életünkből!
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/01/17/konyvkritika_m…

3 hozzászólás
ziara>!
Mika Waltari: Szinuhe

Igazából azt gondoltam, hogy ez lesz az idei év egyik nagy élménye számomra, de sajnos nem így lett. Régóta el akarom olvasni, és ez a home office most lehetőséget teremtett rá. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a szokványos életünk pörgésében félbehagytam volna, de így azért befejeztem.
Nem bánom, hogy elolvastam, de azt hiszem, túl lassú és lassan csordogáló volt nekem. Fura ezt leírni, hiszen több évtized történéseit olvashattuk el a könyv lapjain, de mégis valahogy nem vitt magával. Voltak részek, amelyeket nagy lelkesedéssel olvastam, de ez többször alábbhagyott az olvasás folyamán.
Nem kedvenc korszakom az ókori Kelet, de sokat megtudtam róla Waltari jóvoltából, és ez fontos dolog.

csillagka>!
Mika Waltari: Szinuhe

Piramisok nálam a képzeletbeli bakancslista első helyén szerepelnek, férjecském szerint viszont nincs még felnevelve a gyerek és addig nem kicsiny önzés lenne a világ olyan részére menni ami nem veszélytelen. Eldöntöttem addig nem halok meg míg nem láttam a Szfinxet, lehet kilencven évesen fognak odatolni, két olyan embert keresek aki bátrabb mint a párom. Azért gondolom nagyot néznének ha követném a hagyományt és én is bele szeretném karcolni a mancsába a nevemet mint Szinuhe tette.
Az örök idealista aki a világot nem tudta rossznak látni és benne magát jónak, az örök orvos aki mindent megtanult és semmit nem tagadott meg a szenvedőktől, ha pedig az ország szenvedett az ő bajára is megpróbált gyógyírt találni, akármennyire is ellenkezett egyedi természetével.
Megkedveltem kettősséget, és nagyon sajnáltam egyéni tragédiáiért mert egy nyugodt életben egy becsületben meghajlott derék orvos lehetett volna, családdal, barátokkal ami így nem adatott meg.
Elvitte a sors és az istenek akik szeszélyük folytán éppen ezt a kort választották, hogy kipróbálják az emberek szívét és lelkét és megvizsgálják méltók e egy magasabb erkölcsi szintre lépni.
Sajnos az idealizmus nem mindig kifizetődő, a fáraó szépen bele is bukott a világ jobbá tételébe, mégis becsültem Atonnal együtt, akármennyire nem volt realitása annak amit elképzelt.
Kaptam egy jó, olvasmányos történelmi regényt, kicsit nehezebb szószedettel de azért még élvezhető szinten, az egyik legérdekesebb korszakból, egy nagyon érdekes témát boncolgatva, mármint lehet e egy parancsra jobb az ember? Lehet e cserélni egy istent másikra egy óra alatt?
Ér e bármi egy vallás, ha az istene egyáltalán megdönthető?

3 hozzászólás
Levandra>!
Mika Waltari: Szinuhe

Láttam Théba sötét oldalát. Láttam a romlást és nem tetszett. Amikor bepillantunk az ókori Egyiptom világába, szeretjük látni annak csodáit, Théba nagyságát, de mikor arról kapunk képet, hogy ennek a városnak az utcái koszosak és büdösek, a lakói pedig romlottak, keserű szájízzel de kénytelenek vagyunk elfogadni az érem másik oldalát is. A tündöklő város nem csupa fény, rengeteg titkot őriz és annál is több halált.

Tovább: http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/07/mika-waltari-s…

Quator>!
Mika Waltari: Szinuhe

Mika Waltari finn író volt, valamennyire ezért számítottam arra, hogy az északi stílus, hangulat meg fog jelenni a könyv lapjain. Ez viszont nem történik meg, ami nem is baj jelen esetben, hiszen egy egyiptomi történetet olvashatunk. Némileg valljuk meg nem szokványos az, hogy egy északi író, egy déli napsütéses ókori birodalomról ír regényt. Számomra viszont a mű hiteles lett, úgy éreztem olvasás közben, hogy az ókori Egyiptomban járunk, és a szereplők ott élő emberek.

III. Amenhotep után fia kerül trónra, akit Ehnaton néven lett fáraó. Az ő korszakát vezeti végig a regény, érintve az utána jövő Tutenhamon, Eje, Horemheb fáraókat, I. Ramszesszel bezárólag. Ez a 60-70 év történelmileg érdekes korszak volt, ami egy regény témájaként megírásért kiáltott. Mindezeket egy orvos, Szinuhé sorsán követhetjük nyomon, aki által eljutunk Egyiptom mellett az ókori Szíria, Babilon, Kréta, illetve a Hettiták birodalmába is. Érdekes, hogy a közel kelet már abban az időben is egy puskaporos hordó volt, legalábbis a regény lapjain ez elevenedik meg. Ármányok, lázadások, és háborúk jellemzik a korszakot. A három nagy birodalom, vagyis Egyiptom Babilon és a Hettiták háromszöge között terült el az ókori Szíria (mai Izrael és környezete), már akkoriban sem egy szerencsés helyen volt a háborús feszültségek szempontjából, viszont a terület lakói kitűnő kereskedők voltak, így gazdag kikötő városokat hoztak létre. A terület Egyiptom fennhatósága alatt állt, viszont a másik két birodalom is szívesen uralta volna, miközben Szíria függetlenségre vágyott. Ebben a korban éltek főszereplőink. Waltari nem törekedett pontos történelmi hűségre, feláldozta ezt a regényességért, az izgalmakért, de összességében a történet és a cselekmény, sőt a szereplők nagy része is valós alapokon nyugszik, az író utánanézett a dolgoknak, és viszonylagosan hitelesen leírta. A könyv olvasmányos, viszonylag egyszerű mondatokkal ír a szerző, könnyen követhető, viszont a történet kárpótol mindenért. Waltari biztos kézzel írja le a szerteágazó cselekményt, végig szórakoztató marad, és kellő mértékben izgalmas, drámai a regény.

spoiler

3 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly P>!
Mika Waltari: Szinuhe

Ókori Egyiptom (meg Babilónia, Szíria, Kréta), ősi tudomány, csodálatos kultúra, vallási változások (Ehnaton fáraó kora, aki bevezette az egyistenhitet a politeizmus után), történelmi kaland változatos helyszíneken… hívogató kulcsszavak ezek számomra. Nagyon szépen megírt regény ez, de azt hiszem, nem a legjobbkor olvastam, mert bár értékeltem a gazdag szókincsét, már-már andalítóan díszes nyelvezetét, túl hosszúnak éreztem (már a bekezdések tördelését is), és a szereplők helyébe is kevésbé tudtam belehelyezkedni, így nehézkes olvasmányélményt adott. A főszereplő szerencsétlen alakja (mondhatni, ő nem akart fejlődni, az élethelyzeteit folyton a rosszabbik végén ragadta meg) és a sok ismétlődés sem segített. Szerencsére a történelmi alakok ábrázolása kellően fenntartotta az érdeklődésemet, az ő életük, jellemük részleteiben érdemes volt (és tudtam is) elmerülni.

Tanulság: az ókori emberek is emberek voltak. Gyarlók, ostobák, makacsok, áldozatosak, zseniálisak, történelemformálók. Érdemes előkészülni rá, akár egy egyiptomi mézsört is behűteni mellé, akkor talán jobban csúszik. :)

sztinus>!
Mika Waltari: Szinuhe

Csodálatos könyv. Tökéletes a tèmaválasztás, kifinomultan írta meg, gyönyörű minden mondata.
Olvastam már Waltarit, és fogok is még, neve garantálja azt a szépirodalmat, amit szeretek.
Az orvosi részei nagyon érdekesek voltak, a mindenkori hatalmi acsarkodàsokat jól bemutatta, a fél csillagot a második könyvben található túl sok háborús leírásért vonom le, ez inkább fiús rész, én untam.
De ez alig von le nagyságàból, és hiába félszàz éve íródott mű, nem érzem réginek.


Népszerű idézetek

eme>!

az emberek között az egyetlen mérték az emberi szív.

589. oldal

nagy_csilla>!

– […] Az ember tette olyan, mint a kő, melyet vízbe hajítanak. Hangosan csobban, s gyűrűket vet a vízen, de néhány pillanat múlva elsimul a víz, és a kőnek nyoma sem marad. Ilyen az emberek emlékezete is. Ha elég idő telik el, mindenki elfelejt és mindenki elfelejti tettedet.

146. oldal, Negyedik könyv - Nefernefernefer (Európa, 1978)

eme>!

Mert a közös bűnök, és sötét titkok a szerelemnél is jobban egymáshoz kötik az embereket.

415. oldal

1 hozzászólás
Gedi>!

– Ptahor – szólaltam meg –, én szomjazom a szerelemre, amikor éjszaka felragyognak az égre Théba fényei.
– Szerelem nem létezik – felelte határozottan. – A férfi bánatos, ha nincsen nő, akivel lefekhetne. De amikor akad, és lefekszik vele, utána még bánatosabb lesz. Így volt ez mindig, és így lesz a jövőben is.
– De miért? – kérdeztem.
– Azt még az istenek sem tudják – válaszolta Ptahor. – Ne beszélj nekem a szerelemről, mert meglékelem a koponyádat! Fizetség és ajándék nélkül teszem, mert ezzel sok-sok bánattól kíméllek meg.

78. oldal (Európa, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: Théba
nagy_csilla>!

Azt mondják, hogy a nő hűsége olyan, mint a szél. Mindig egyformán fúj, csupán az irányát változtatja.

1 hozzászólás
eme>!

– Miért kell ennek megtörténnie, és mi okból gyűlölöd oly nagyon az egyiptomiakat, Aziru? – kérdeztem.
Aziru göndör szakállát simogatva, ravaszul mosolygott, és így válaszolt:
– Ki állítja, hogy én gyűlölöm az egyiptomiakat, Szinuhe? Hiszen téged sem gyűlöllek, pedig te is egyiptomi vagy. Gyermekkoromban én is a fáraó aranyházában nevelkedtem, miként atyám, és Szíria minden más fejedelme, így hát jól ismerem az egyiptomi szokásokat, és tudok olvasni és írni is, bár a tanítóim sokszor megráncigálták a hajamat, és az én körmömre többször rácsaptak nádpálcájukkal, mint más tanítványaikéra, mert szíriai voltam. De azért cseppet sem gyűlölöm az egyiptomiakat, mert midőn értelmem növekedett, sok bölcsességet tanultam náluk, amelyet ellenük fordíthatok majd, ha eljön az ideje. Ott tanultam meg, hogy a művelt emberek előtt minden nép egyenlő, és nincsen köztük különbség, mert minden gyermek csupaszon jön a világra, akár szíriai, akár egyiptomi. Ott tanultam meg, hogy egyik nép sem bátrabb vagy gyávább, kegyetlenebb, vagy könyörületesebb, igazságosabb vagy hamisabb a másiknál, hanem mindegyik népben akadnak bátrak és gyávák, jók és rosszak, hasonlóképpen Szíriában és Egyiptomban is. Ezért a vezérek és uralkodók maguk senkit nem gyűlölnek, és nem tesznek különbséget a népek között. Ám az ő kezükben a gyűlölet hatalmas erő, hatalmasabb, mint a fegyver, mert a kar, gyűlölet nélkül, nem képes felemelni fegyvereket. Én uralkodónak születtem, mert ereimben Amurru királyainak vére csörgedezik, és népem a hikszoszok idejében tengertől tengerig minden népet uralma alá hajtott. Ezért minden erőmmel azon vagyok, hogy gyűlöletet szítsak Szíria és Egyiptom között, és addig fújom, élesztgetem a parazsat, mígnem lassan-lassan felizzik, és egyszer majd lángra lobbanván, porrá égeti az egyiptomiak uralmát Szíriában. Meg kell hát tanulnia Szíria minden városának és minden törzsének, hogy az egyiptomi nyomorultabb, gyávább és hálátlanabb, kegyetlenebb, hamisabb és fösvényebb, mint a szíriai. Meg kell tanulniuk, hogy köpjenek, ha egyiptomiak kerülnek szóba, úgy kell nézniük az egyiptomiakra, mint istentelen elnyomóikra, vérszopóikra, kínzóikra, és gyermekeik meggyalázóira, míg gyűlöletük elég hatalmassá növekszik ahhoz, hogy hegyeket mozdítson el.

300-301. oldal

3 hozzászólás
eme>!

[…] én, Szinuhe, ember vagyok, és emberként éltem minden emberben, aki előttem volt, és
emberként élek minden emberben, aki utánam jön. Élek az emberek jajszavában és örömében, élek bánatában és félelmében. Élek az emberek jóságában és gonoszságában; élek az igazságban és hamisságban, a gyengeségben és az erőben. Emberként örökké fogok élni az emberben, ezért nem kívánok áldozatokat síromba, és nem sóvárgom a halhatatlanságot nevemnek. Ezt Szinuhe írta, az egyiptomi, ő, aki magányosan élte életének minden napját.

615. oldal

eme>!

[…] az a nép legnagyobb öröme, ha együtt kiáltozhat, és nem sokat számít, mi végből teszi; a többivel együtt kiáltozván mindenki erősnek érzi magát, és egyedüli igaz ügynek hiszi azt az ügyet, amelynek érdekében kiáltozik.

502. oldal

1 hozzászólás
Baráth_Zsuzsanna P>!

Aki ivott a Nílus vizéből, az visszakívánkozik hozzá, mert szomját nem oltja semmiféle más föld vize.

Kapcsolódó szócikkek: Nílus
3 hozzászólás
mongúz P>!

Mindama dolgok miatt, amit láttam, meg akartam őt győzni arról, hogy az élethez igazán nem érdemes ragaszkodni. Mint orvos meg akartam mondani neki, hogy a halál könnyű, könnyebb, mint az élet fájdalmai, bánata és szenvedése. Az élet olyan, mint a forró láng, amely éget és perzsel, de a halál a feledésnek mélységes vize. Mindezt el akartam mondani neki, mert reggel halál várt reá, és tudtam, hogy úgysem bír aludni, mivel igen nagyon szereti az életet. Ha pedig nem akarja meghallgatni szavaimat, csendben ott ülök mellette, hogy ne legyen magában. Mert az embernek talán könnyű barátok nélkül élni, de egyetlen barát nélkül meghalni nehéz […]

616. oldal, 14. könyv - A szent háború (Európa 2012)


Hasonló könyvek címkék alapján

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Lewis Wallace: Ben Hur
Kertész Imre: Sorstalanság
Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
Umberto Eco: A rózsa neve
Jókai Mór: Rákóczy fia
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Szabó Magda: A Danaida
Dallos Sándor: Aranyecset