MesterDetektív Kiskönyvtár 9. – Palmu a szórakozott esetei
Mika Waltari (1908-1979) finn regényíró. 1928-ban Nagy illúzió című regényével aratja első sikerét, mely sok személyes élmény felhasználásával beszél a 20-as évek túlzó, felszabadulásra vágyó és illúziókat kergető ifjúságról. A következő éveben a filozófia kandidátusa lesz, ezt követően sokat utazgat Európában. A 30-as években könyv- és folyóiratszerkesztőségekben dolgozik. Regényeinek nagy sikerei hamarosan függetlenséget biztosítanak neki. Apától fiúig című, úgynevezett Helsinki-trilógiája egy fővárosi család három generációjának történetét mondja el. Waltari kedvelt műfaja az egzotikus történelmi regény: pl. a Szinuhe 1964, amely talán legismertebb munkája. 1957-ben Waltarit nevezték ki a Finn Akadémia írótagjának.
Cselszövők (Palmu felügyelő 1.) 37 csillagozás
Eredeti cím: Kuka murhasi rouva Skrofin?
Eredeti megjelenés éve: 1939
A következő kiadói sorozatban jelent meg: MesterDetektív Kiskönyvtár Kolonel, Sorger Kolon
Kedvencelte 1
Most olvassa 3
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 7
Kiemelt értékelések
Tulajdonképpen könnyed és szórakoztató kis dolog ez, nagy kár, hogy rossz krimi. Biztos vagyok benne, hogy Waltari mondjuk két Szinuhe-fejezet között dobta össze ezt a szösszenetet egyfajta agytornaként, vagy (ami valószínűbb) mert riasztó dolgokat suttogott neki a banki egyenlege. Már akkor felkaptam a fejem, amikor a finn zsaruk saját zsebből fizetik a taxit, amikor a tetthelyre mennek, mert a hivatal még egy nyomorult BKV (HKV?) bérletet sem képes hozzájuk vágni. De hát ki tudja, végül is Helsinki csak félig Nyugat, hisz már komp jár át Leningrádba.
Amúgy meg ez egy nagy klisé-gyűjtemény. Itt van az elbeszélő, Hastings kapitány huszonéves sutyerák kis klónja, meg a szőke nő, „akinek mosolyától felragyog a szoba”, meg a talpraesett gyerek, aki a talpraesett kis agyával talpraesetten kitalálja, amire szegény árva rendőrség álmában sem gondolt volna. Palmu felügyelő se nyűgözött le. Vannak neki bizonyos speciális védjegyei, mint Poirotnál a tojásfej meg a kis viaszos bajusz: kövér (ezt nem szereti, ha emlegetik), és ha hihetünk az írónak, szívesen használ idegen szavakat, de mindig hibásan. Ez azonban a regényből nem derül ki, mert a legbonyolultabb szó, amit Palmu e könyvben használ, az a „pszichológia”, de sajnos hibátlanul. Két fekete pontot fel kell írnom hősünknek a következőkért: 1.) sajnálja, hogy nincs halálbüntetés. Ráadásul ezt azután közli velem, hogy előbb eldarált egy megható tirádát, miszerint egy rossz ember élete is többet ér egy kutyáénál. 2.) rühelli a modern festészetet. spoiler A nyomozati módszere meg minimum mókás. Egy szállodai italozást úgy rekonstruál, hogy újra összehívja az italozókat, és italoztatja őket – ez persze fenemód szórakoztató lehet, de Doszpot Péternek nyilván lenne egy-két szava hozzá. Meg aztán az a nyomozó, aki szerint „mindig az a gyilkos, akinek a legjobb az alibije”, az miért nem csukatja le az ötödik oldalon a saját feleségét, aki a gyilkosság éjszakáján mellette aludt? Következetesség, Palmu!
Szóval elég gyengécske volt, de Waltari biztos tud ennél jobb krimit is, nem adom fel. Mindenesetre kijár ez a makarenkói ejnye-bejnye.
Néha, a perc tört részére, megcsillant a humor is ebben a könyvben, de csak azért, mert ezekben a rövidke mondatokban reménykedünk, nem érdemes elolvasni a könyvet. Az első száz oldal ráadásul fárasztóan semmitmondó is volt, ez a 220 oldal 120 oldalban sokkal jobb lett volna. Az események jobban peregtek volna, és akkor a szerző képes lett volna fenntartani az olvasó érdeklődősét a történet iránt.
Úgy emlékeztem, hogy Waltari detektívtörténetei jobbak – sok éve olvastam már tőle kettőt –, de ezek szerint megcsalt az idő és a jótékonyan megszépült emlékezet. Lehet, újra kellene olvasnom a másik két regényt, hogy felelevenítsem. Az egyik halványan dereng, és mintha az ennél valóban jobban sikerült volna… Na, majd talán az év végi ünnepi punnyadásban előveszem őket.
De ez a könyv nem jött be, sajnos. Ráadásul az is bajom volt vele, hogy konkrétan nagyon kicsi a könyv: alig lehet fogni illetve nem is igazán lehet kényelmesen fogni; és a betűméret sem ideális – de ez érthető, hiszen különben nehezen lehetne belepréselni ennyi oldalba és ekkora magasságba.
Waltari-rajongók mindenképpen olvassák el, de más kihagyhatja.
Nekem tetszett, sőt, kifejezetten jól esett annyi modern skandináv krimi után. :)
Igen, talán egy kicsit lassú volt, de minden egyes kis beszélgetés és elejtett megjegyzés a későbbiekben fontos nyomnak bizonyult. Régen olvastam olyan krimit, ahol ennyi lehetséges gyanúsított tűnik fel a színen… És mennyi fordulat! Alig bírtam követni, hogy most éppen ki a rosszfiú! :)
A szereplők érdekesek voltak, Palmu felügyelőt pedig kedveltem a furcsa véleménynyilvánításai ellenére is…
Jó kis krimi. Szeretem ezeket a régi típusú, egy történet szálas krimiket, mert nincsenek túl bonyolítva a gyilkos magánéletével és lelki világával, mint a mostani skandináv történetek.
Kicsit Hercule Poirot jutott eszembe Palmu felügyelőről. Csavaros észjárás, jó emberismeret, és olyan részletek meglátása és logika, ami másnak szemet sem szúr.
Rövid, de velős és izgalmas történet.
Vissza a gyökerekhez, gondoltam, de a modern skandináv krimikhez képest óriási volt a stílustörés. Ugye ezekben pörgős, szerteágazó a cselekmény, sorozatnak íródnak, egyre jobban megismerjük a mellékszereplőket, ott vannak a társadalmi problémák meg a nyomozás folyamatának hangsúlyozása stb. Ebben az 1939-es regényben inkább a klasszikus irányok érvényesültek: egyenes vonalú, méltóságteljesen csordogáló történet, nem túl eseménydús körítéssel, sok hamis feltevéssel-megoldással (hadd gondolkodjon kicsit az olvasó is?). És a vége persze a „váratlan” csattanóval. (Becsületszavamra, a regény tizedrészénél megsejtett legfőbb gyanúsítottam lett a tettes…)
A regény humora elsőrangú, de én jobb szeretem az inkább reális szerkezetet, amikor a nyomozás előrehaladtával szép lassan tisztul a kép, szorul a hurok. Manapság kiment a divatból az „egy bűntény – mindig újabb és újabb tettes” stílus.
A sorozat 2. részéhez volt már korábban szerencsém. Az egy kicsit bonyolultabb ügy több szereplővel (és potenciális gyilkossal). Itt kevesebb a részvevők száma, így a gyilkost is kisebb körben kell keresni.
Mai szemmel lassúnak tűnik a nyomozás, pedig 2 nap alatt lezajlik minden. A könyv narrátora és Palmu segítője Hastings kapitány ikertestvére is lehetne. Jól meséli el a történéseket és elolvad egy szőke, ibolyakék szemű lánytól azonnal, de nem jön rá, hogy ki a tettes.
A fordítás hagy némi kívánnivalót maga után, a cím se jó…
Meglepően jól felépített hagyományos krimi. :)
Valójában úgy éreztem, mintha a finn Agatha Christiet olvastam volna.
Palmu a maga kis mackós, kényelmes és persze hiú módján emlékeztet Poirotra,
kicsit viccesebb és néhol lelepleződnek az előítéletei.
A cselekményben a nem túl sok szereplő körül úgy meg van zavarva a víz, hogy az író folyamatosan tudja a gyanút terelni egyik karakterről a másikra.
Így a legvégéig nem derül ki, hogy ki az igazi tettes.
Kicsit lassú a történet egy krimihez, és még csak nem is a környezet vagy a körülmények aprólékos leírása lassítja meg. Palmu felügyelő ilyen lassú (de alapos, remélhetnénk, de nem az). Szerencsére nem annyira hosszú, hogy elunja az életét az olvasó, és vannak benne érdekes karakterek, akik segítenek átvészelni a lassúságot.
Egynapos kalandnak pont megfelelt, könnyed kis szórakozás. Egy kicsit Christie-fíling, amennyiben annak lehet tekinteni, hogy a történetben feltünő szereplők majd' mindegyikét ideig-óráig gyanúsítani lehet – aztán persze a végén előjön egy olyan információ, aminek csak az író (és persze a nyomizó) van birtokában. Na ja, így könnyű.
Népszerű idézetek
– El kell ismernem ezt a kis gyengeségemet – mondta a zavar legkisebb jele nélkül. – Az a véleményem, hogy jó érzés, ha az embernek van valami a fiókjában, amitől édes és tartós álomba merülhet. Sokkal kellemesebb, mint a revolver, nem ijeszti úgy meg a takarítónőt, felfordulást, zajt sem okoz. Gyerekes dolog, persze, de az igazat megvallva, az élet néha olyan pokoli…
148. oldal
A sorozat következő kötete
Palmu felügyelő sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II. 96% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen 94% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Ferde ház 93% ·
Összehasonlítás - Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja 94% ·
Összehasonlítás - Erle Stanley Gardner: A házmester macskájának esete 91% ·
Összehasonlítás - Raymond Chandler: Hosszú búcsú 89% ·
Összehasonlítás - Amy Harmon: Az ismeretlen kedves 90% ·
Összehasonlítás - Henning Mankell: Szent Iván-éji gyilkosság 89% ·
Összehasonlítás - Bakcsi György: Válasszon gyilkost magának! 92% ·
Összehasonlítás - Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes 89% ·
Összehasonlítás