Az ​öt elem könyve 86% 58 csillagozás

Kortalan kiválóság keletről – bár ne csodálkozzunk, ha a könyv elolvasása után japán nyelven álmodunk, ugyanis hemzseg a japán kifejezésektől (172 végjegyzet taglalja ezek jelentésárnyalatait és a műben játszott szerepüket). Emiatt nem könnyű haladni vele, hacsak nem vagyunk már eleve járatosak e téren. Nyitottságot igényel tehát, de megéri megnyílni, mert csodálatos, letisztult és ragyogó szellemi értékekben gazdag világ tárulhat elénk.

Eredeti címében (五輪書 Go Rin no So) a 輪 nem a kínai „öt elem” (五行, ami helyesebben: öt változás; japánul ez: Go Gyo) kifejezésben használt írásjegy, hanem „kerék, forgás, fordulat” jelentéssel bír, angolul például „öt gyűrű” lett (gondolom, a rin – ring összecsengés is szerepet játszott ebben). A 五輪 Go Rin a görög őselemekhez hasonló minőségekre utal, a világot alkotó öt hatalmasság (五大 Go Dai) rendszere szerint építette fel a harc- és kardművészek útmutatójaként szolgáló könyvét a bölcs kardmester, Mijamoto Muszasi:

地 (Föld / Világ) – a biztos alapok és sziklaszilárd elvek fejezete, amikre épül minden más
水 (Víz) – a képlékenyen áramló cselekvés fejezete, a változások lényegét ismerteti, a kötetlen hozzáállás, a korlátoktól megszabadulás kialakítására tanít
火 (Tűz) – a mozgás, a hevesség és harc fejezete, tanácsok átalakításhoz és átalakuláshoz
風 (Szél) – a másokra nyitott és megkülönböztető figyelmesség fejezete, „a többi rjúha” (iskolák, utak, megközelítések, mondhatni "széljárások") megismerésének fontosságáról ír.
空 (Űr) – a mindent átfogó határtalan tér, az érzékelhető égbolt alatti világ és azon túli, megfoghatatlan űr hasonlatával a tudat tisztaságának, a világi dolgokat magába foglaló, de azokra nem korlátozódó szellemi művelés fejezete ez. Rövidke, talán mert erről már nem szavakkal szól a tanítás.

Ajánlom ezt a művet elsősorban az ősi keleti bölcsességekkel, harcművészetekkel, ezekre épülő életvezetéssel, bushidóval foglalkozóknak, de a japán kultúra, a szamurájok szellemisége iránt mélyebben érdeklődőknek szintén élvezetes olvasmány lehet.

Mindig is érdekelt a japán kultúra, hisz ha nem érdekelt volna, akkor nem mentem volna Japánba. És mindig is érdekelt, hogy miket ad ki a Helikon ilyen olcsó könyvekként. Így örültem is, amikor végre egy nekem való könyv került kiadásra, az más kérdés, hogy 5 boltba néztem meg, mire a Lírában rá találtam. Azt hittem ezeket a Helikon zsebkönyveket mindenhol árulják…
Éreztem, hogy nem lesz gyors olvasás. Az érzés nem csak úgy jött, hanem az első szó után lapozhattam a könyv végére a jegyzetekhez. Valamit jelent, ha egy könyv egyharmada jegyzetből áll! Nálam a jegyzetek amolyan mumus dolgok, bevallom, nem minden könyvnél veszem a fáradtságot, hogy ide-oda lapozgassak. Itt viszont egy post-itet raktam a jegyzetekhez és az is együtt mozgott az olvasással, ahogy haladtam előre. Összesen 172 olyan szó volt a kötetben, amit jegyzettel láttak el. Hol rövidebb, hol hosszabb verzióban, de magyarázatot adott a szó jelentésére, vagy arra, hogy mire gondolhatott az író, amikor ezt így leírta, vagy szimplán odaírta, hogy melyik (másik) jegyzetbe keresd a választ – ez amúgy már vicces volt, amikor a jegyzet egy másik jegyzetre mutat! –
Mindezek ellenére én azt mondom, érdemes elolvasni, mert mond jó dolgokat, és mond érdekes dolgokat. Hogy eléggé érett vagyok-e ahhoz, hogy teljes mértékben befogadjam és átlényegüljek a könyv hangulatához? Nos nem, nem vagyok ehhez egyenlőre elég. Úgyhogy a könyvet mindenképpen elrakom, pár év múlva újra elolvasom, és reménykedem abban, hogy akkor több átjön Muszasi szellemiségéből és harcművészeti tanácsaiból, filozófiájából. De mindenképpen érdekes volt, örülök, hogy megvettem, és hogy nem rakosgattam ide-oda, hanem rögtön olvasni is kezdtem.
A Helikonnak szerintem remek húzás ez a zsebkönyves dolog. Jó ránézni a borítókra, és jó kézbe fogni ezeket a könyveket. Szerintem meglehetősen zsebbarát ;) És az ára miatt meg is fizethető. Úgyhogy örülök a kezdeményezésnek, és remélni merem, hogy még rengeteg kötet válik így elérhetővé szélesebb körben is.

Ez a könyv amúgy megjelent már kétszer, egyszer egy másik kötettel együtt. Akit érdekel:
Szugavara Makoto – Mijamoto Muszasi: „A nyughatatlan géniusz” / Az öt elem könyve
illetve hasonló címen: Mijamoto Muszasi: Go Rin No Sho (Az öt gyűrű könyve)

Fantasztikus és részletes könyv, melyben mindenről szó van, aminek köze lehet az ősi japán kultúrához, de elsősorban a szamurájokhoz, az ő világukhoz.
Nem könnyű olvasmány, és azt mondom így, harminc felett, hogy még párszor elő kell vennem, hogy minden sorát megértsem, mert elsőre kissé kuszának tűnik. Épp ez azt erőssége is viszont, hogy a nyelvezete eredeti.
Muszasi nevével akkor ismerkedtem meg, amikor a roninokról olvastam, így nem volt kérdés, hogy beszerzem a könyvét.
A könyv lényege végül is szerintem az, hogy az elmélet a legfontosabb mindenhez. Ha azt tökéletesen elsajátítod, megérted, akkor majdnem mindent tudsz. Ugye, előbb járnod kell megtanulni, hogy repülni is tudj.

a könyv molyos tartalomjegyzéke senkit se tévesszen meg mert a hatodik spoiler az már nem elem de a megértéshez azért szükséges lehet szóval minden elemből tartalmaz egy kicsit egyébként olvasás közben folyamatosan a sógun című film képkockái szökdécseltek a fejemben háj ándzsinszán

Mijamoto Muszasi a XVII. századi Japán híres kardforgatója, roninja volt, fiatalabb éveiben igazi nagyképű badass troll. Ezen művének megírásakor már jóval kimértebb, hagyománytisztelőbb és szerényebb, de a műből imitt-amott még kiérződik a majd én megmondom, mert én jobban tudom attitűd. De neki ezt el is hisszük, mert, ha mondjuk, tegyük fel, tizenkét évesen én is győztes párbajozó lettem volna, tizenhét évesen pedig már a hátam mögött tudhattam volna a szekigaharai csatát (minimális sérüléssel), és egyébként sem találtam volna legyőzőre, szerte széles hosszú Japánban, nos az én arcomnak is ajtót kellett volna bontani, hogy beférjek bárhová is. Plusz, nem kevés energiát és évet ölt bele spoiler saját technikájának tökéletesítésébe. Én biztosan platinakártyás ügyfele lettem volna Muszasi senseinek.

A mű nagyobbik hányada inkább a kardforgatás, a kendzsucu tökéletes és praktikus elsajátításához, a leghatékonyabb stratégiák ösztönszerű használatához tansegédlet és egyben reklámanyag Muszasi rjúhájához*, ill. a többi iskola elleni finom, leheletnyi, de általános diszkreditáció. S csak kisebb részben erkölcsi, és akár általános érvényű tanítások gyűjteménye.
Mielőtt spoiler magamévá teszem Eidzsi regényét, jó kis ízelítő volt ez a rövid kis könyvecske, ahhoz, hogy képet kapjak hősünkről Muszasiról.

* rjúha: harcművészeti iskola

Mijamoto Muszasi a szamurájok világának egyik legnépszerűbb, ugyanakkor legmegosztóbb személye volt. Gondolatai forradalmiak voltak, és erősen szembementek az Edo korabeli trendekkel. Ez nem csak az életvitelben mutatkozott meg, hanem a kardvívás alkalmazásában is. Muszasiról köztudott volt, hogy unortodox módon küzdött: ellenfeleit felbosszantotta, ami azzal is járt, hogy bizony számtalanszor megszegte a szamuráj etikettet.

Az általa alapított iskola (mely ma is ismert nevét csak akkor kapta meg, mikor Muszasi már megöregedett) , a niten icsi-rjú („két menny egyként”) vagy nitó icsi-rjú („két kard egyként”) arról ismeretes, hogy használói két kardot is képesek ügyesen használni. Ezt a stílust idehaza is tanítják, azonban én az eddig látottak alapján azt szűrtem le, hogy már ez az iskola is magán hordozza a korjú („régi iskola”) kendzsucu gyengeségeit. Leginkább azt, hogy szerintem alaposan félreértelmezték, hasonlóan a jeet kune dóhoz. A Bruce Lee által létrehozott stílus ugyanis valójában nem egy harcművészeti forma, hanem egy életfelfogás, ha úgy tetszik, harci filozófia volt. Ugyanezt érzem Muszasi gondolataival és tanácsaival kapcsolatban is. A modern japán vívó- és pusztakezes formák sokat megvalósítottak Muszasi gondolataiból. Ám annak, aki így kíván harcolni, nem feltétlenül kell megtanulnia a niten icsi-rjút. Ezért is gondolom, hogy Muszasi inkább egy harci filozófiaként tekinthetett az általa létrehozott formára, semmint valóban különálló vívóstílusra.

Bár Muszasi óvakodik attól, hogy nevén nevezzen iskolákat, melyek nézeteivel nem ért egyet, azért egy kis történelmi áttekintést szeretnék nyújtani a kendzsucu helyzetéről az Edo korban. A Tokugava-kormány felemelkedésével indult meg Japánban egy hosszan tartó, relatíve békés, nagy konfliktusoktól mentes időszak. Ekkor indult fejlődésnek a művészet, és lett népszerűbb. A szamurájok, avagy a busik kasztja pedig bürokrata lett. Tokugava le szerette volna kötni a harcos osztály energiáit, ezért is pártolta, ha szamurájai a művészetekben teljesednek ki inkább, ha pedig harcolni akart valaki, biztosítva voltak a párbajok, és a bűnözőkön ki lehetett próbálni a frissen kovácsolt, még érintetlen kardokat. Éppen ezért a kor vívóiskolái közül azok emelkedtek fel, akik a régebbi stílusokkal ellentétben az Edo kor elvárásai szerint épültek fel. Ilyen volt például a jagjú sinkage-rjú, melyben az egymással szemben álló felek már nem fakardot (bokken/bokutó), hanem körbetekert bambuszkardot (fukuro sinai) használtak vívásgyakorlásra. Ehhez hasonló karddal vívnak a modern kendóban, és valóban nem lehet vele olyan súlyos sebeket okozni társainknak, mintha egy bokkennel csapnánk őket fejbe. Muszasi, mint akinek volt lehetősége még az Edo-kor beköszönte előtt csatában részt venni, nem szimpatizált ezekkel a módszerekkel, és ezt csak megerősítette a tény, hogy ugyanebben a korban nagyon sok olyan vívóiskola is fel tudott emelkedni, ami inkább ment a látványos formagyakorlatokra, mint a hatékony vívásra. Ám ezek az iskolák szinte mind eltűntek a Meidzsi-restauráció után, és csak azok maradtak fenn, melyek igazi tudást örökítettek át generációról generációra. Muszasi filozófiája is elfoglalta a helyét a kendzsucu világában, és a modern stílusok már tartalmazzák a tanításait, melyik így, melyik úgy.

A könyv olvasását nehezíti, hogy tele van japán szavakkal, melyek csak a könyv végében vannak kiszótárazva, és aki nem rendelkezik előzetes ismeretekkel a japán kardvívást illetően, az nehezen fog boldogulni velük. Ennek ellenére célszerű tenni vele egy próbát, mivel Az öt elem könyve valódi különlegesség egy rendszerkritikus kóbor szamuráj (rónin) tollából, aki forradalmasította a kendzsucut, és kulturális ikonná vált. Érdeklődőknek, gyakorlóknak egyaránt a kezébe adható.

A lényeg, hogy az elméletet alaposan gondold át és a technikákat nagyon sokat gyakorold; hogy egyszerre figyelj a kicsire és a nagyra, a távolságra és a ritmusra; hogy ragadd meg a lehetőséget és ne kösd meg magad előre; hogy mindig állj készenlétben és ne várj arra, hogy mások elkészüljenek; hogy felismerd a pillanatot, és amikor eljön, akkor cselekedj határozottan és célratörően. spoiler Az elméletek és technikák alkalmazhatósága más léptékben (azaz hogy végső soron a párbaj és a csata ugyanúgy nyerhető meg, vö. spoiler) Muszasi egyik fontos megállapítása, ami kortalanná és univerzálissá teszi a szövegét.
A kivitelezés a szokásos Helikon Zsebkönyv minőség. Egy nyűgöm volt: a folyamatos előre-hátra lapozási kényszer a jegyzetekhez; más kérdés, hogy ilyen mennyiségben a lábjegyzet sem biztos, hogy jó megoldás lett volna. Öt elem az ötből.

Ha valamit el akarsz sajátítani értsd meg az elméletet és gyakorolj minden nap! Olyan mint egy tankönyv. Nagyon tetszett. Remekül leírja a technikákat. Egyetlen dolog nem tetszett, a jegyzetek. Rengeteg volt belőle, ami kell is, de nag,on sokat kellett lapozgatni, ami rontotta az élményt. Ez volt a szükséges rossz.

Nem teljesen az volt, amire eredetileg számítottam, de kellemesen csalódtam, ha egyáltalán csalódásnak lehet mondani. Elmélet, gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Nagyjából így tudnám összefoglalni, de persze ennél jóval több a könyv is, és természetesen Muszasi tudománya/tudása is. Valószínűleg ez is olyan könyv, ami csak elolvasva teljesen mást mond, mint mondjuk aki gyakorolja a harcművészeteket vagy japán kultúrában mélyebben benne van. A jegyzetek nélkül valószínűleg elvesztem volna, bár én jobban szeretem, ha az adott oldalon lábjegyzetben vannak a tudnivalók, de egy ilyen „kis” könyvnél könnyen kivitelezhető az előre-hátra lapozás.

Érdeklődési körömön teljesen kívül esik ez a könyv, mégis úgy döntöttem (kihívásoknak köszönhetően), hogy miért ne olvassam el a könyvespolcom egyetlen Japánhoz kötődő kötetét?
Semmit nem tudok Japán 17. századi történelméről, kultúrájáról, a szamurájok életéről, így kicsit félve kezdtem bele a mindössze 106 oldalas útmutatóba. Hiába rövid, nem volt könnyű olvasmány, mivel szinte az összes kifejezést eredeti nyelven meghagyták a fordítók, amelyeket részletes jegyzetekkel láttak el (összesen 172 darab!), de így is nehéz volt egy addig ismeretlen világ fogalomrendszerével megismerkedni. Mindemellett remek munkát végeztek a fordítók, könnyen értelmezhető a szöveg.
Összességében pozitívan csalódtam ebben a könyvben. Meg merem kockáztatni, hogy a szamurájok rejtélyes világát nagyon kevesen ismerik a legkisebb részletekig menően, én pedig szó szerint semennyire, pontosan emiatt volt hihetetlenül izgalmas, megismerkedni Mijamoto Muszasi tanításaival, ami kiterjed a megfelelő mentális és fizikális felkészültségre is. Nem tagadom, egy idő után elvesztem a különböző kardforgatási technikák között, de rengeteg olyan megállapítással is találkoztam, ami a mai ember számára is elgondolkodtató lehet. Azzal pedig végképp nem lehet vitatkozni, hogy az elmélet pontos elsajátítása mellet minél több gyakorlással válhat valaki jó szamurájjá, vagy azzá, amivé válni szeretne.
Ha a 17. századi Japánban minden álmom az lett volna, hogy tökéletes szamurájjá képezzem magam, igazi Biblia lehetett volna számorma ez a könyv. Közel 400 évvel később pedig egy izgalmas utazás egy rejtélyes világba.