Levélregény 17 csillagozás

Mihail Siskin: Levélregény

Mihail ​Siskin regényében első pillantásra minden egyszerű: egy fiú és egy lány – és levelek. Nyaraló. Az első szerelem. Ám a sors nem szereti az egyszerű történeteket. Egy behívó felforgatja a világ rendjét, megszakad az idők kapcsolata. A múlt válik jelenné: Shakespeare és Marco Polo, egy sarki repülő kalandjai és orosz katonák részvétele Peking bevételében. A szerelmesek a levelekben keresik egymást, hogy összekössék a kizökkent időt. Regény a titokról. Arról, hogy a halál ugyanolyan adomány, mint a szerelem.
„Csak a meg nem írt levelek nem jutnak el címzettjükhöz. Van egy különleges posta, amely számára a távolságok, az évek, a halál nem létezik. Csupa rím minden. A világon minden mindennel összecseng, rímel. Ezek a rímek, mint a tövig bevert szögek tartják össze a világot, hogy szét ne hulljon.” – Mihail Siskin

Mihail Pavlovics Siskin orosz író 1961. január 18-án született Moszkvában. Apai nagyapja a kuláktalanítás során egy szibériai építkezésen pusztult el,… (tovább)

Eredeti cím: Письмовник

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
384 oldal · ISBN: 9789632662473 · Fordította: Földeák Iván

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Démokritosz


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Mihail Siskin: Levélregény

Lenyűgözően szép, és egyben lenyűgözően következetes könyv – ez utóbbiból fakad, hogy időnként kifejezetten fárasztó olvasni. Siskin eposza egyfelől azt a levélregény-műfajt igyekszik feléleszteni és átértelmezni, ami (a dodómadárhoz hasonlóan) immáron nem része a Föld bolygó faunájának, másfelől pedig a csontig rágott Szerelem és Halál témakörhöz, e két grandiózus irodalmi közhely párbeszédéhez kívánja hozzátenni a magáét. Szemre egymásra felelgető leveleket látunk, egy nő (Szásenyka) és egy férfi (Vologya) tollából, de aztán kezdünk elbizonytalanodni, hogy vajon jól látjuk-e azt, amit látni vélünk. Az idősíkok ugyanis elcsusszannak – Vologyát egyértelműen el tudjuk helyezni az időben és térben (a boxerlázadás Kínájában), de Szásenykával már gondok vannak… meg aztán arra is rá kell döbbennünk, hogy ezek a levelek a fittyfenét felelgetnek egymásra – sokkal inkább csak elsuhannak egymás mellett, mint a színpompás kolibrik. Ahogy én értelmezem az üzenetet, itt nem pusztán arról van szó, hogy Siskin a két téma időtlenségét akarja illusztrálni – hanem azt is, sőt, sokkal inkább azt, ahogy a szerelem valójában (szerinte) működik: az egymás-mellett-elbeszélés által. Hogy folyton magunkról beszélünk, mert megpróbálunk kitárulkozni, odaadni ajándékba azt a sok emléket és érzelmet, giccset és banalitást, amit a lényünk részének vélünk, és azt akarjuk, hogy a másiknál legyen. És folyton magunkról beszélünk azért is, mert egyedül vagyunk, és csak a szeretett lénynek fogalmazott üzenetek által tudjuk kitapintani saját létezésünket. És hogy ez a szeretett lény valóban létezik-e, vagy csak egy párhuzamos valóság része – az ebből a szempontból mindegy is.

31 hozzászólás
>!
kalypso
Mihail Siskin: Levélregény

spoiler Töprengek, hogy ha figyelmesebben olvasom az belső borító fülszövegét, vajon kezembe kerül-e valaha ez a regény. Töprengek, hogy miért tudtam letenni a regényt az olvasás végével, miért nem rágja, tépi az agyam belülről, hogy találjak neki egy más, egy nekem tetsző, hihetőbb befejezést, hogy ne tudjam elengedni a főhősöket ("hősöket", írom, hiszem megszoktuk, hogy így hívjuk őket, de itt még hősök sincsenek, csak a valósággá posványosodott események láncolata hús-vér figurákkal)… S végül: töprengek, hogy miért nem érintett meg engem ez a kötet úgy, ahogyan ez a számomra nagy írók köteteivel történni szokott, hogy nyöszörögve, verejtékezve ébredek, mert még álmomban sem hagynak nekem nyugtot. Lehetséges, hogy ez nem egy jó regény? (De hát akkor meg miért kapott annyi díjat?) Vagy annyiszor jártam már meg a papírra vetett poklok bugyrait, hogy én váltam immúnissá egy megható regénnyel szemben? S mégis: helyenként annyira eltalált részekkel lepett meg, olyan valóságossággal adott vissza érzelmeket, emlékeket, hogy időnként rá kellett tekintem a borítóra, s megbizonyosodni arról, hogy még mindig ugyanazt a regényt olvasom, nem pedig a saját levelezésem. De ez sajnos egy jó regényhez nem elég. spoiler

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Mihail Siskin: Levélregény

Nem tetszett különösebben, bár voltak nagyon jó részei. A koncepció is tetszett pedig. Legnagyobb bajom a sok semmitmondó résszel volt, meg a látszólag filozofálós, számomra mégis semmitmondó, mesterkélt okosságokkal. Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy ha fele ennyi, sokkal többet adott volna.
Érdekes volt viszont, mennyire „összesimult” ez a könyv a teljesen más közegben íródott párhuzamos olvasmányommal: Beck Tamás: Isten szemtelenül fiatal
Mintha nem is váltogattam volna a könyveket, hanem ugyanazt a történetet olvastam volna tovább. Azt éreztem, hogy a gyerek- és fiatalkori problémák, a nehezen feldolgozható szülők, a szülők betegsége és halála időtől és országtól független, örök témák.

>!
Morpheus
Mihail Siskin: Levélregény

Nem tagadom, hogy szépen van megírva, de nekem nem csúszik. Lehet, hogy naponta csak egy-két levelet kellene elolvasnom, és azt csócsálgatni, vagy valóban kapni és írni ilyen színvonalú leveleket, mondjuk hetente egyet. Szóval megakadt, akármilyen művészi is legyen, úgyhogy viszem vissza a könyvtárba. Ettől függetlenül ajánlom olvasásra mindenkinek.

>!
Anó P
Mihail Siskin: Levélregény

Nem, egyáltalán nem volt könnyű olvasmány! Csak kis adagokban tudtam „fogyasztani”… belefáradtam. Sosem szerettem a háborús könyveket, de mivel ajándékba kaptam egy barátnőmtől, ezért átküzdöttem magam rajta. Olyan volt, mint maga az Élet, sokszínű – hol fényes (a visszaemlékezések, a közös emlékek főleg) – hol rémes (a háború, gyilkolás, pusztulás/pusztítás, járványok és nyomor képei).
Időnként lírai szépséggel ír Siskin, nagyon hangulatosan, máskor a testi-lelki nyomor legmélyebb bugyrait mutatja meg.
Időnként valószínűtlenné válik a két sínen futó történet, máskor kegyetlenül realisztikus, zavarba ejtően részletezi például a lassú elmúlás, a haldoklás folyamatát.

>!
csend_zenésze
Mihail Siskin: Levélregény

Nem győzött meg teljesen arról, hogy igenis szabad levélregényt írni még a XXI. században is. Bár lehet, az én hozzáállásommal volt baj – azt vártam, hátha valami egészen modern szemléletváltást látok majd, de nem. Kételkedtem a szerelmes soroktól, a Szásenyka!-tól és a Vologyenykám!-tól.
De aztán feltűnt, hogy itt nincs kommunikáció. Hogy az idő teljesen elveszett, a két sík térben és időben sem fedi egymást, a fiú és a lány már teljesen máshol jár, és az nem feltétlen a háborús Kína és az orosz utcák. És észrevettem, hogy olvasom folyamatosan, elmerülök benne, még ha nem is kértem ennyi naturalisztikus háborús leírást vagy a semmibe révedő emlékezést, sorstörténetet. Kicsit afféle túl-szép-hogy-igaz-legyen levelek ezek, de nem is akarnak igazak, valósághűek lenni. Az érzelmek és a sorok mögötti tartalom már kész van és élettel teli, az már másik dolog, hogy néha picivel több volt számomra a szentimentális sallang, mint szerettem volna.
De hát kell néha az ember lányának igazán szép szépirodalmat is olvasnia, nem igaz?

Bővebben a CampusOnline-on: http://t7.hu/yrj

>!
Jucilla
Mihail Siskin: Levélregény

Kicsit bizonytalan vagyok benne, hogy mennyire is tetszett. Biztos, hogy nem volt könnyű sem olvasni, sem értelmezni. Nekem (lehet, hogy meglepő módon) az első része tetszett kevésbé. A szerelmes, kicsit romantikázós visszaemlékezések; talán ezeknek még köze is volt egymáshoz és időben, térben nem távolodtak el.
Később, mikor tudatosult, hogy nem egy időben íródnak a levelek (eltávolodnak egymástól) kezdett izgalmasabb lenni, és a maga módján mind a két regény nagyon érdekes volt. Mintha két külön korrajz, történelmi regény bontakozna ki, és még a stílusuk is különbözött. (Egy író tollából ez nem csekélység.)
Vologya levelei időben és térben jobban behatárolhatók, 1900-ban zajlott bokszer lázadás leverése idején, egy sokkal rövidebb időtartam alatt íródtak. Szása levelei ennél sokkal hosszabb időszakot ölelnek föl, és annyira eltávolodik az eredeti keltezéstől (legalábbis Vologya idejétől), hogy konkrétan időtlennek tekinthető, egy-egy utalással ezt az író is megsegíti. Szóval sok szempontból érdekes és elgondolkoztató olvasmány. Mindkét fél írásmódjára a nagyon őszinte intimitás jellemző. A Szásenka leveleiben jelen lévő hétköznapi, kendőzetlen intimitás bennem mélyebb nyomokat hagyott, mint a katonai élet „pöre valósága”. Szóval elgondolkodtató regény volt és biztos, hogy még napok múltán is járnak a gondolataim a regény körül.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

– Nos, fiacskám, amikor olyan idős voltam, mint te –, egyszer csak rájöttem mindenre. Aztán egész életemben azt próbáltam megfejteni, mire jöttem rá akkor.

54. oldal

>!
Kuszma P

Néró nem művész, viszont minden művész Néró.

113. oldal

>!
ppeva P

A rendelőintézet teraszáról ortopéd cipőt viselő nő sántít lefelé, minden lépésnél kifordul a lába. Könyvtáros, nem kedveli az olvasókat, mert könyvet vesznek ki, s összemaszatolt salátát hoznak vissza, hulló lapokkal. Bosszúból ceruzával odaírja a krimik első oldalára, hogy ki a gyilkos.

320. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · könyvtáros
2 hozzászólás
>!
Lana_

Kislányként órákon át bámultam mereven a tükröt. Szemtől szembe. Miért ez az arcom? Miért ez a szemem? Miért ez a testem?
Mi van, ha ez mégsem én vagyok? Ez nem az én szemem, nem az én arcom, nem az én testem.
Mi van, ha én, ezzel a szempárral, arccal s eltűnő testemmel csak egy öregasszony emléke vagyok, azé, akivé valamikor leszek?

25. oldal

>!
Boglárka_Madar P

Arra gondoltam, milyen különös, hogy ha a macskákat sajnáljuk, akkor segítünk megrövidíteni a szenvedésüket, míg ha az embereket sajnáljuk, mindent elkövetünk, hogy meghosszabbítsuk kínjaikat.

303. oldal

Kapcsolódó szócikkek: betegség · rák
>!
Kuszma P

A városban a szövetséges katonák fékezhetetlenül és mohón fosztogatnak. Mindent elvisznek. Egy angol katonát, Baileyt nevezték ki városparancsnoknak. Hogy megállítsa a rablást, nyomban nyilvánosan főbe lövetett egy angol katonát – egy szipojt. A mi parancsnokságunk sem akart szégyenben maradni és megparancsolták, lőjenek főbe két oroszt. Az először kezük ügyébe kerülőket kapták el és lőtték főbe. Fukuszima tábornok, mihelyt tudomást szerzett erről, három japánt végeztetett ki.
Kitöltöttem a két katona papírjait. Vaszilij Alekszandrovics Zimin és Alekszandr Mihajlovics Loktyev. Az egyik húszéves, a másik huszonegy. Három nappal ezelőtt töltötte be.
Láttam, ahogy a kivégzőosztag drága selyemkendővel tisztította a puskáit. Egyáltalán semmit sem értek.

313. oldal

>!
ppeva P

Lépdelt az utcán, s nem tudta, hogy az élet rövidebb a szoknyájánál.

254. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
1 hozzászólás
>!
Lana_

Írni, fiacskám, nem olvashatóan, hanem őszintén kell! Világos?

53. oldal

>!
shannaro_head

Szüleim között botrányok törtek ki, mintha nem tudták volna, hogy a gonosz szavakat nem vonhatod vissza, nem felejtheted el. Nem tudták, hogy általában teljes gőzzel szidjuk egymást, de csak tessék-lássék békülünk, ezért minden alkalommal leszelünk egy darabot a szeretetből, az egyre kevesebb lesz. Vagy tudták, csak képtelenek voltak tenni ellene.

60. oldal

>!
ppeva P

– Anya meghalt.
Borzasztó volt az egész. A koszorú, a szalagok, a koporsó. Mozdulatlan teste, amelyből egykor a világra jöttem. Valaha benne voltam, sehol másutt. Most ő van bennem. S többé ő sincs sehol másutt.

305. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Jean Webster: Nyakigláb Apó
Bogáti Péter: Édes Pólim!
L. M. Montgomery: Anne új vizekre evez
Jean Webster: Kedves Ellenségem!
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Alice Walker: Kedves Jóisten
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
J. Nozipo Maraire: Zenzele