A ​balta 38 csillagozás

Mihail Sadoveanu: A balta Mihail Sadoveanu: A balta Mihail Sadoveanu: A balta Mihail Sadoveanu: A balta

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

…Bizonyára nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Sadoveanu egyik legmardandóbb értékű írása: A balta (1930)
Szerkezete, tömör cselekménye és konfliktusának robbanásszerű ábrázolása miatt műfajilag inkább hosszú elbeszélésnek lehet tekinteni…
A balta hősei, akikben az író felejthetetlen művészettel testesítette meg a moldvai nép (és minden nép) tulajdonságait: a becsület- és igazságérzést, az emberi együttélés alapvető törvényeinek tiszteletét, a jóságot, a vendégszeretetet, de a bátorságot és a kitartást is, ha erre szükség van.
A balta hősnőjének, amikor elindult viszontagságos útjára, hogy megkeresse eltűnt férjét…nincs szüksége prefektusi segédletre, nem is bízik ebben, hanem nélküle, sőt ezt majdnem kijátszva keresi meg a maga igazságát… (Lőrincze László)

Eredeti megjelenés éve: 1930

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1987
186 oldal · Fordította: Lőrinczi László
>!
Európa, Budapest, 1972
394 oldal · Fordította: Lőrinczi László, Szabédi László
>!
Irodalmi, Bukarest, 1967
136 oldal · puhatáblás · Fordította: Lőrinczi László

4 további kiadás


Kedvencelte 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

morin5>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Balladai homályba burkolt szűkszavú moldvai pásztorélet, amelyben a sziklakemény, írástudatlan, de éles eszű asszony a nyájával együtt eltűnt urának nyomába ered.
Hegyek közt baktatás, borongó természeti képek, morzsaként felszedegetett hírek, hit, babona és a tragikus titkok leleplezésének vágya teremt különös atmoszférát.
Kiváló kisregény.

pwz I>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Sadoveanut már régen kiszemeltem magamnak, a Baltagul-t meg még régebben, ugyanis azt hallottam, hogy ez egy jó krimi! :D Bizony, krimi, de nem a ma megszokott formájú történetvezetéssel! Ne várj a mai értelemben vett nyomozást és nyomozót. Ez egy férjét kereső asszony és pelyhedző álló fia különös nyomozása??? Üde színfolt volt a saját krimi olvasási soromban. Jóval lassabban megy a történet, mint manapság, de a körítés, meg minden, szerintem rendben van. 1920-as évek Moldvája, a „hegyiemberek” világa. A 69-es román film egészen jól visszaadja a történetet (lásd: linkek), de erről az erdélyiek többet tudnak, hiszen ott kötelező olvasmány volt, ha jól tudom. Ahogy látom, sokaknak tetszett. Ajánlom olvasásra magyarul is.
* * *
A másik, ami miatt olvastam, az a Moly Irodalmi kalendárium-a. A szülinapomon, október 19-én elég sok író élt-halt, vagyis született, illetve meghalt. Szép lassan sorra szeretném keríteni a javát. Na, Sadoveanu a halt-részlegben van, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Ez tetszett, úgyhogy jöhet még tőle más is! :D
* * *
Ki tudja, valaki még az Irodalmi kalendáriumhoz kapcsolódó élt-halt kihívást is összerakhat! ;)

>!
140 oldal · keménytáblás · Fordította: Aradi Nóra
Holdranéző>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Regényesen vad, hegyek közé zárt hagyományos román élet. Katrinca, túrós puliszka, juhbőr, babona és egyház nyugtalan megférése egymás mellett – a gyereknek meg kell változtatni a nevét, hogy ne fogjon rajta a rontás, temetéskor a sír fölött át kell dobni egy fekete tyúkot, de az ima attól még ugyanúgy eljut Szent Annáig. És egy gyilkosság. Vannak számomra könyvek, amiknek a varázsát még az sem tudja megtörni, ha kötelezővé teszik őket. Idegen tőlem ez a letűnt világ, a modernizációtól való félelem, a nemi szerepek, ahol teljesen természetes, hogy a boldog házasságban is kezet emel a férj a feleségre; de a főszereplő jellemrajza, a régi román életmód tájképszerű lefestése mindenért kárpótol. Vitoria Lipan írástudatlan, sokszor egyszerűnek nézik, pedig elszánt, ravasz, kemény természetű és remek emberismerő, akit az eltűnt férje iránti töretlen szerelme és féltése visz rá arra, hogy nyomozni kezdjen utána. A vad természet és a román falvak között visz az út, amíg eljutunk… azt nem árulom el, hová, bár tényleg nem nehéz kitalálni. De az odavezető út felér nem egy ötszáz oldalas regénnyel.
spoiler Már csak ezért a párbeszédért is érdemes lett volna elolvasni.

gyuszi64>!
Mihail Sadoveanu: A balta

A hat évet felölelő Malom inkább regény (260 oldal). A szerző nagyon szépen ábrázolja a visszamaradott moldvai társadalmat, a bojárok megkérdőjelezhetetlen hatalmát, indokolatlan erkölcsi felsőbbségüket, az egyszerű emberek teljes kiszolgáltatottságát. Az enervált nagyúr csak egyszer élénkül fel (persze egy nő miatt nyúl az ostorához*), de ez egyúttal – az erkölcsi bukása mellett – közvetetten a család vesztét is okozza. Nem is nagyon találunk szimpatikus társadalmi réteget a regényben: a birtok hatalmaskodó intézői, a bojárfüggő kényszerítő szervek, a vékonyka hivatalnoksereg, vagy a gazdagodó kereskedők alakjai negatívan megformáltak. Mint a bojár is (szerepe egyáltalán nem angolos vagy oroszos – Tolsztoj egyik elbeszélésében az éjszakai fagyban szabadban maradt gazda bundájával ráfekszik a szolgájára, így reggelre csak ő fagy meg, a szolga nem), úgy az ellenpontozott becsületes kisgazda is megkapja a magáét, aki az igazsága után csak addig jár, amíg a fukarsága engedi. Az erőtlen nemesi bojár-társadalomnak semmi esélye sincs az izmosodó polgársággal szemben; a regény vége akár tipikus magyar befejezés is lehetne.

* Magyar példa: Illyés Gyula: A kocsis csak állt

A balta réges-régi olvasmányélmény, lenyűgöző történet az egyszerű havasi emberekről, a bűnről és igazságról, egy erős lelkű asszonyról, aki elveszett férje keresésére indul az úttalan, ismeretlen utakon. Amíg vannak „legszebb kisregény” válogatások, addig Tolsztoj és Solohov, vagy a világ másik végéről Hemingway és Jack London mellett Sadoveanu is mindig közöttük lesz.

Azt hittem, A balta (1930) plágiuma Móricztól a Barbárok (1931), de az irodalmárok fogadkoznak, hogy az elterjedéshez egy év kevés, a rendkívüli történethasonlóság társadalmi szükségszerűségből ered. Még valószínűbb, hogy mindkét szerző a szépséges román népballadából (A bárány) merített. Akit érdekel, fent van a neten:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00483/14917.htm

noramaria P>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Erre a könyvre egy kihívás kapcsán találtam rá, és el sem tudom mondani, mennyire örülök ennek. Abszolút alábecsült mű, sokkal nagyobb népszerűséget érdemelne (ahhoz képest, hogy például az ismerőseim közül, akiknek említettem, egyik se hallott még róla, és antikváriumban sem lehet megvenni). Az elejétől megragadott a népmese-hangulat és a történet fonala, így ki is olvastam egy nap alatt. A legérdekesebb számomra az volt, hogy román oldalról mutatja be ugyanazt a világot, amit Ábelen és Úz Bencén keresztül megismerhettünk. A stílusa és a témája eltér ezekétől, mégis ugyanabba a világba röpít el ugyanazzal az élethűséggel és korrajz-ábrázolással. Kedvet kaptam, hogy jobban megismerjem a román irodalmat.

1 hozzászólás
Kooczka>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Nagyon erős hangulatteremtő ereje van. A tömör, szűkszavú párbeszédek, a tájábrázolások az olvasó köré vonják a havasok világát, az ott lakó embereket. Alig kétszáz oldal, és mégis komplett néprajzi és társadalmi áttekintést ad arról a vidékről, miközben az elmondott történet maga is izgalmas. Ha valamire azt mondhatom, hogy „beszippant”, akkor ez olyan volt.

csiripelek>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Kellemes egyvelege a balladának, népmesének és a kriminek. Sajnos nem kedveltem annyira a főszereplőt és az a csűrés-csavarás, ami valószínűleg a „nép furfangját” volt hivatott megtestesíteni engem eléggé zavart. Ennek ellenére érdekesnek találtam a szereplőket, ezt a teljesen másfajta életfelfogást, a vallásosság és a babonák keveredését.

NikiGT>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Egyetlen nap alatt elolvastam, és nem kizárólag az írás rövidsége miatt, hanem mert annyira magával ragadott a történet és a fogalmazás.
Gyönyörű, nem zavaróan túlcizellált természeti képek adják a történet keretét, sőt, ennél többet is, hiszen a főszereplő életét is meghatározza az időjárás, és olvas a környezete „üzeneteiből”, jeleiből. Nem vagyok nagy krimifogyasztó, és ezt a könyvet nem is éreztem kriminek. Tetszett, hogy bár nagyon tradicionális környezetben ábrázolta a főszereplő Vitoriát, az író mégis egy modern, bátor, és eszes nő alakját formálta meg, aki a babonákat és az isteni jeleket is racionális csekedetekké fordítja le. Tetszett az alak kitartása és ereje, illetve erkölcsi tartása párosítva gyakorlatias szemlélettel.
Az élmény olyan, mintha egy balladát olvasna az ember, annak formai világa és keretei nélkül.
Nekem hatalmas olvasmány volt, meglepett, hogy egy ismeretlen író találomra elővett könyve így megtaláljon. Máris folytatom Sadoveanu következő írásával.

Nagy_Detti>!
Mihail Sadoveanu: A balta

Lassú, és nem estem le tőle a székről, de az értékrendje és pont emiatt a másfajta ritmusa miatt érdemes volt elolvasni.
Abból a szempontból izgalmas, hogy a végére tartogatja a rejtély megoldását, és kíváncsivá tesz a szöveg, de mégsem az a bestseller krimi, mivel a végkifejlet – hiába nem tudtuk mi lesz – nem okoz meglepetést.
A beleszőtt mondanivalón azért lehet rágódni utána egy keveset.


Népszerű idézetek

Carmilla >!

Ahol sokan vannak, kevesen figyelnek reád, és inkább kinyithatod a füledet-szemedet; sok ember között egyedül vagy a bajoddal, de ha kevesen vannak, el nem kerülheted a szemüket, nyelvüket.

X. - 103. oldal (Irodalmi, 1962)


Hasonló könyvek címkék alapján

Florin Irimia: A kínai kisautók rejtélye
Mircea Eliade: Dionüszosz kertjében
Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete
Panait Istrati: Pusztai bogáncsok
Alina Nelega: Mintha mi sem történt volna
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted
Domnica Radulescu: A trieszti gyors
Graham Greene: A csendes amerikai / Elbeszélések
Tar Károly: Az ismert katona