A rendkívül szellemes, csípős történet a húszas évek színházi világába nyújt bepillantást. A regény alakjai – rivalizáló rendezők, színészek, maga a főhős, egy kezdő drámaíró – mind megannyi jól egyénített, élettel teli figura.
A rendkívül szórakoztató regény frappáns meseszövésével a színházi élet kulisszatitkaiban járatlan olvasó számára is maradandó élményt nyújt.
Színházi regény 32 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1967
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Életreszóló olvasmányok Kossuth
Enciklopédia 1
Kedvencelte 5
Most olvassa 7
Várólistára tette 37
Kívánságlistára tette 17
Kiemelt értékelések
Vannak olyan szerzők, akiket az ember megszeret, és mindent szeretne tőlük olvasni, Bulgakov meg ennek pont az ellenkezője volt nekem, szóval hogy inkább tőle mást ne is, mert úgyse olyan. Lényegében igazam volt, ez a könyv nyomokban sem tartalmaz Mester és Margaritát. Bár van benne egy macska. Ugyanakkor A Mester és Margarita az a szint, amikor tényleg mindegy, hogy írt-e még valamit és az milyen.
Rövid, de annál ütősebb regényke, tulajdonképpen szintén egy kézirat hányattatásairól. Szergej Leontyevics Makszudov első regényével az irodalmi lapoknál, majd a regényből írt színdarabbal a színháznál próbál érvényesülni. Kívülállóként hol humoros, hol groteszk kalandokba keveredik a számára kiismerhetetlen világban. Nagyon orosz, sok remek figurával, és bizony a rendszer működése (és működésképtelensége) sajnos ismerős számunkra is.
Rádiójátékként hallgattam, nem tudom, mennyire lett zanzásítva, de úgy érzem, elég jó képet ad a mű a korabeli szovjet (és talán mai) színházi és írói világról. Furcsa volt, hogy ebben semmi fantasztikus elem nem volt. (A Kutyaszív és A Mester és Margarita után arra számítottam, hogy lesz.) Makszudovot sajnáltam néha, de amúgy nem voltak szimpatikusak a karakterek, bár azt hiszem, igazából egyik Bulgakov-műben sem azok. Talán egyszer majd rendesen, könyvben is elolvasom ezt a történetet.
Jó felszabadultan elmélyedni a történetben, jókat derülni párbeszédeken, és magunkban mosolyogva elmélkedni azon, hogy mekkora óriásai voltak az orosz irodalomnak akkortájt! :)
Szórakoztató és szomorú egyszerre, a karakterek nagyszerűek, a párbeszédek pedig ritmusosan, virtuóz módon vannak megírva! :)
Ebben kétszer annyi név volt, mint amennyi egészséges lett volna. A végét meg úgy csapta össze, hogy határozottan olyan érzésem volt, hogy ott jutott eszébe egy másik regényötlet, és erre már nem akart több időt szánni. Összességében kicsivel jobb volt, mint a főműve, de számomra nem Bulgakov az orosz irodalom csúcsa.
Én nagyon élveztem ezt a könyvet.
Mielőtt kézbe vettem volna, mindenki rémülten győzködött, hogy „Neee, csak Bulgakovot ne olvass!”, kivéve az, akitől kölcsön kaptam. Ő azt mondta, hogy „Nem valami nagy szám.” Érthető, hogy ezek után engem lepett meg a legjobban, hogy milyen érdekes, tanulságos és szórakoztató történetet volt szerencsém megismerni. Mindig is érdeklődéssel olvastam a művészek életének és alkotásának rejtelmeiről, és ebben a könyvben bizony minden egyes mozzanatát megismerhettük egy mű születésének. Rendkívüli részletességgel követhettük végig mindazt, ami az első betű leírásától az első színpadi próbáig történik. Nagyon élveztem a „szakmai” oldalt, de a „történeti” vonatkozásai is magával ragadott. Mind a cselekmény, mind a szereplők felkeltették és fenntartották az érdeklődésemet, személyes kedvencem Filipp Filippovics volt.
Egyedül a végét nem tudtam mire vélni. Mikor elfogytak a lapok a történet kellős közepén, több magyarázattal is előálltam. Az első, ami eszembe jutott, az az volt, hogy bizonyára a kiadásom hibás, és körülbelül 150 oldal kimaradt belőle. Amikor kiderült, hogy nem erről van szó, megpróbáltam valami írói szempontból elfogadhatóbb választ találni. Talán Bulgakov így próbálta érzékeltetni, hogy milyen váratlanul ér véget egy élet? Vagy… Ha nyomozó lennék, azt feltételezném, hogy a feljegyzés utolsó mondatának leírása után főhősünk valami rendkívül megrázót élt meg, írni sem volt ereje róla, hanem rögtön öngyilkos lett. Vagy gyilkosság áldozata lett, és félbemaradt a feljegyzése.
Csakhogy ez nem egy valós rejtély, hanem tudatos írói döntés. Mi vitte arra Bulgakovot, hogy a 'Második Könyv" harmincadik oldalán, minden erre utaló jel nélkül véget vessen a történetének? Nem látok előzményt, és nem érzem dramaturgiailag indokoltnak. Mi történhetett? Komolyan mondom, az eddig leginkább valószínűnek tartott elméletem az, hogy Bulgakovot sürgette a megrendelő, és nem volt ideje befejezni a művét. Lezárta ott, ahol tartott, aztán gyorsan firkantott egy előszót, miszerint azért ért véget a történet ilyen hirtelen, mert a főhőse az író számára is érthetetlen módon véget vetett az életének.
Ennek ellenére jó szívvel ajánlom mindenkinek a könyvet, akinek az életében fontos szerepet tölt be akár a színház, akár az írói pálya. Nagyon sokat lehet tanulni ebből a történetből, és igazán motiváló tud lenni mindazok számára, akik nem válnak egy csettintésre sikeressé. (Persze kivéve a főhős öngyilkosságát.)
Nem hoz nagy revelációkat, de lényegében nincs is szükség rá. Azt hiszem a kelleténél több olyan történetet olvastam, aminek fókuszában egy elnyomott karakter lélektana áll – talán emiatt van az, hogy ezt most egy kicsit untam, mert ebben a műfajban vannak ennél sokkal se sokkal jobb könyvek is. Végig kívül maradtam a történeten, semmilyen szempontból nem kezdtem el hozzá kötődni, de amikor megmosolyogtatott, az nagyon jó volt. Az utolsó, tizenhatodik fejezet volt a kedvencem, a befejezés egyszerűsége pedig levegőhöz juttatott. Meg azért mégiscsak Bulgakovról beszélünk, az Ő bájos fordulatait és a vizes pohár árnyékához hasonlatos érzékeny képeit mindenkor szeretni fogom.
Persze, ez nem a Mester és Margarita. Nem is kell annak lennie. Habár nyilván mindannyian (be nem vallva is) összehasonlítjuk Bulgakov fő művével. De ez egy másik regényvilág, a valóságnak egy másik, kisebb, de fontos szelete: hogyan születik egy dráma, milyen emberi és tárgyi folyamatok zajlanak, amíg a papírra vetett mű színpadra kerül, és a színházi közönség láthatja. Kulisszatitkok ezek, de mégsem egészen. Nemcsak színházi bennfentesekhez szólnak. Emberi jellemek, gyengeségek, vágy a siker, az elismertség után – ezek a színház világán kívül is, mindenhol jelen vannak. Hogy szórakoztató-e? Ez nem az a könyv, amit egy ültő helyében elolvas az ember. Bár halad a cselekmény, de a gondolati út meg-megállít. Rögtön az elején a cenzúra kérdése. Milyen cenzúra alatt alkotni? Milyen kicsinyes, sőt hülye érdekeknek alárendelve írni, színházat csinálni? És ebből kell aztán valami magasztosnak kikerekednie…
Részletesen: https://taltosparipa.cafeblog.hu/2020/04/14/bulgakovtol…
Könyvajánló videóm a Youtube csatornámon: https://www.youtube.com/watch…
Népszerű idézetek
– Leontyij Szergejevics egy színdarabot hozott.
– Kinek a darabját? – tudakolta a néni, és bánatosan nézett rám.
– A sajátját. Leontyij Szergejevics ugyanis darabot írt.
– Ugyan minek? – kérdezte a néni ijedten.
– Hogyhogy minek?…Hm, hm..
– Hát már színdarab sincsen? – kérdezte Nasztaszja Ivanova gyengéd szemrehányással. – Pedig milyen jó darabjaink vannak! És mennyi! Ha elkezdjük előadni, húsz esztendő alatt sem fogyunk ki belőlük. Hát akkor minek fárad, kedveském, a darabírással?
161. oldal
Még nem mondtam: a Hajózási Híradó szerény munkatársa vagyok. Abban az időben egy hatodik emeleti hitvány szobácskában laktam – de egyedül – a Krasznije-Vorota környékén, a Homutov zsákutcában.
12. oldal
Az első ember, akit megpillantottam, az a tegnapi fiatalember volt…Úgy megörült nekem, mint közeli rokonának, sokáig szorongatta a kezem, elmondta, hogy egész éjjel a regényemet olvasta, és már kezd neki tetszeni. – Én is egész éjszaka olvastam – mondtam neki –, és nekem már nem tetszik.
38. oldal
Neuraszténiás roham
Arról van szó, hogy gyűlöltem szerény olvasószerkesztői beosztásomat a Hajózási Híradónál, és éjjelente, néha hajnalig, regényt írtam manzárdszobácskámban. Az ötlet egy éjjel született, amikor szomorú álomból ébredtem. Szülővárosomat láttam, tél volt, jég, hó, polgárháború… Nesztelen hóvihar száguldott el fölöttem, azután ócska zongora jelent meg, s körülötte emberek álltak, akik már nincsenek ezen a földön. Álmomban rádöbbentem, hogy milyen magányos vagyok, megsajnáltam magamat. Könnyek közt ébredtem. Meggyújtottam az asztal fölött lógó poros függőlámpát, megvilágította szegénységemet… A ház aludt. Kinéztem az ablakon. A hat emeleten egyetlen ablak sem világított, s úgy láttam, ez nem is ház, hanem sokfedélzetes hajó, amely a mozdulatlan fekete égbolt alatt repül. A mozgás gondolata felvidított. Megnyugodtam, a macska is megnyugodott, behunyta szemét. Így kezdtem regényt írni.
13. oldal
– […] És tetszik látni, mindjárt kész a vád: megfúrtam Arisztarh Platonovicsot! – Gyemjan Kuzmics vértanú-tekintetéből világosan kitetszett, hogy ártatlan, mint a ma született bárány, senkit meg nem fúrt, és általában fúrással nem is foglalkozik.
89. oldal, Tizedik fejezet - Az előfürdőben (Kossuth, 2017)
– Tudja, miről kéne magának darabot írnia? … Kolosszális pénzeket kereshetne vele egyik napról a másikra… Mély pszichológiai dráma… Egy színésznő sorsa. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy színésznő, ellenségek hada üldözi, rágalmazza, nem hagy neki nyugtot… De ő csak imádkozik ellenségeiért…
„És botrányokat rendez” – ötlött fel bennem hirtelen támadt dühömben.
136. oldal, Tizenkettedik fejezet - A Szivcev Vrazsek (Kossuth, 2017)
– Hallottam, hallottam a darabját – folytatta Knyazsevics mosolyogva, és széttárta karját. – Remek darab, remek! Eddig ilyet, igaz, nem adtunk elő, de most ezt elfogadjuk, és egykettőre előadjuk, elő bizony… Minél többet beszélt, annál vidámabban csillogott a szeme… Hanem ez a Knyazsevics nehéz pasas – gondoltam eközben. – Mindenféle hájjal meg van kenekedve… Minél jobban megvidámodott Knyazsevics, annál inkább elkomorultam én – bár ezen magam is meg voltam lepve.
65. oldal
Gyemjan Kuzmics felém fordította könnyes szemének kétségbeesett tekintetét:
-Tetszik tudni, elküldtek a beutalóért, mármint Szocsiba októberre szóló beutalásért, és tetszik tudni, négyet kiadtak, de az ötödiket, Arisztarh Platonovics unokaöccsének a részére, azt elfelejtették aláíratni… Azt mondták a bizottságban, menjek be érte holnap tizenkettőre… És tetszik látni, mindjárt kész a vád: megfúrtam Arisztarh Platonovicsot! – Gyemjan Kuzmics vértanútekintetéből világosan kitetszett, hogy ártatlan, mint a ma született bárány, senkit meg nem fúrt, és általában fúrással nem is foglalkozik.
88. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Belinda Alexandra: Zafír égbolt 94% ·
Összehasonlítás - Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet 95% ·
Összehasonlítás - Marina Sztyepnova: Lazar asszonyai 94% ·
Összehasonlítás - Mihail Solohov: Csendes Don 93% ·
Összehasonlítás - Valentyin Raszputyin: Isten veled, Matyora 97% ·
Összehasonlítás - Ljubov Barinova: Bosszú 93% ·
Összehasonlítás - Guzel Jahina: Szerelvény Szamarkand felé 94% ·
Összehasonlítás - Guzel Jahina: Zulejka kinyitja a szemét 92% ·
Összehasonlítás - Varlam Salamov: Kolima 92% ·
Összehasonlítás - Alekszandr Bek: A volokalamszki országút ·
Összehasonlítás