Színházi ​regény 24 csillagozás

Mihail Bulgakov: Színházi regény Mihail Bulgakov: Színházi regény Mihail Bulgakov: Színházi regény

A rendkívül szellemes, csípős történet a húszas évek színházi világába nyújt bepillantást. A regény alakjai – rivalizáló rendezők, színészek, maga a főhős, egy kezdő drámaíró – mind megannyi jól egyénített, élettel teli figura.
A rendkívül szórakoztató regény frappáns meseszövésével a színházi élet kulisszatitkaiban járatlan olvasó számára is maradandó élményt nyújt.

Eredeti megjelenés éve: 1967

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Életreszóló olvasmányok Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 2017
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630987257 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1998
206 oldal · ISBN: 9630763664 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1986
264 oldal · ISBN: 9630740664 · Fordította: Szőllősy Klára · Illusztrálta: Réber László

Kedvencelte 6

Most olvassa 7

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Álljon itt hangulatteremtés céljából az a levél, amit Mihail Bulgakov kapott 1925 áprilisában a moszkvai Művész Színháztól:

„Igen tisztelt Mihail Afanaszjevics!
Nagyon szeretnék megismerkedni Önnel, és megbeszélni Önnel több olyan ügyet, amelyek számomra fontosak, és amelyek bizonyára az ön számára sem érdektelenek.
Ha ráér, szívesen találkoznék önnel holnap (IV. 4.) este a Stúdióban…
Üdvözlettel
B. I. Versilov”*

És az, amit a Színházi regény főhőse, Szergej Makszudov kap a történet első fejezetében, rögtön a bevezető után:

„Igen tisztelt Szergej Leontyevics!
Nagyon szeretnék önnel megismerkedni, és megtárgyalni Önnel egy titokzatos ügyet, mely – úgy hiszem – az Ön számára sem lehet egészen érdekelten.
Ha ráér, örömest találkoznék Önnel a Független Színház stúdiójában, szerdán délután négy órakor.
Szíves üdvözlettel
K. Ilcsin”

Ezek után talán nem kell hangsúlyozni a Színházi regény önéletrajzi hátterét, meg az ebből fakadó irodalomtörténeti jelentőségét. Az amúgy is szinte mindig saját tapasztalataiból merítő Bulgakov ezúttal az Ilf, Petrov és Avercsenko által magas szinten művelt szatírát hozta össze az általa tapasztalt nyűglődéssel, azzal a kálváriával, amin a saját drámáinak színpadra állításakor ment keresztül. Természetesen a Turbin-univerzumról, a Képmutatók cselszövéséről, valamint a Menekülésről van szó. Három olyan műről, amik a folyamatos gáncsoskodás, tehetetlenség és bizonytalankodás következtében szép lassan elhaltak, kiveszett belőlük a lélek – ahogyan a sokadik átírás után magából az alkotóból is.

Ilyen erős életrajzi vetület mellett ijesztő belegondolni, hogy Makszudov a sztori szerint már elhalálozott a kézirat előkerülésekor, és a cselekmény első felében is éppen Mefisztó menti meg az öngyilkosságtól (nem csak Mefisztó jelenik meg a színen, hanem egy bizonyos kövér kandúr is!). A színház belső működésének és az írók szűkebb társadalmának lefestése persze vicces, de a sok eltorzított motívum mögött felfedezhető a valódi színházi élet egyszerre felemelő és rögös valósága. Az öntörvényű művészek között tisztelet és gyűlölet elegye hozza össze a kémiát, a színészek sokadrangú fogaskerekei az előadásnak, és mindenhol ott leselkedik az összeomlás réme. Makszudov és a Fekete hó az anyagi csődtől kezdve a művészeti hiúságon és kicsinyességen túl még egy sajátos erőhatásnak, a hülyeségnek is áldozatul esik**. Fura mód egyedül a kritika bemutatása marad el, pedig Bulgakov korai pályájának meghatározó elemei voltak a folyamatosan ellene hergelő sajtómunkások akciói – de őket mintha minden fájdalma ellenére szóra sem méltatná a szerző. Erkölcsi győzelem ez a köbön. Egyébként a Színházi regényben tapasztalható kriminális ostobaság és korlátoltság nagyon is összecseng a Sztrugackij-fivérek által a személyes feljegyzésekben elmondottakkal: eszerint a szovjet irodalmi életben nem is elsősorban a leírt szavak és mondatok jelentése és súlya volt a fontos, hanem az adott alkotó aktuális fekvése. A különböző bizottságokban trónoló kiskirályok bárkit elgáncsolhattak, ilyen szempontból pedig a fivérek ugyanazt az utat járták be a hetvenes évek elejétől, mint Mihail Bulgakov első drámájának bemutatásától egészen haláláig…

Szomorú, de fontos tanulsága a Színházi regénynek: bármilyen művészeti megnyilvánulásban az egyik legfontosabb mozgatórugó az emberi jellem összes hibája és gyengesége – még a magasztosnak vélt színházban is elsősorban a meggyőződések, az irigység, az egoizmus, és ezek szürreális keveréke a leginkább meghatározó tényező. Ha minderre még külső erők és eltorzult világrendek is rátesznek egy lapáttal, az pokoli következményekkel járhat egy tehetséges művészre nézve. Ezzel együtt is jó, hogy létezik ez a regény – elvontságában, a Turbin-körtől való elszakadásában a szerző talán legérdekesebb írása a Kutyaszív és A Mester és Margarita mellett, az utolsó néhány mondata pedig figyelemreméltó eleganciával teszi zárójelbe az előtte lévő kétszáz oldalnyi kínlódást: a színház az szerelem, az író pedig horogra akasztott féreg, ha végre műsorra tűzik a darabját.

*Forrás: Ligyija Janovszkaja: Bulgakov
**Gondoljunk itt egyfajta szertartásosságra, ami a hierarchiából fakad, de semmi köze a művészet magasabb rendű megszervezéséhez.

>!
Kossuth, Budapest, 2017
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630987257 · Fordította: Szőllősy Klára
3 hozzászólás
cseri P>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Vannak olyan szerzők, akiket az ember megszeret, és mindent szeretne tőlük olvasni, Bulgakov meg ennek pont az ellenkezője volt nekem, szóval hogy inkább tőle mást ne is, mert úgyse olyan. Lényegében igazam volt, ez a könyv nyomokban sem tartalmaz Mester és Margaritát. Bár van benne egy macska. Ugyanakkor A Mester és Margarita az a szint, amikor tényleg mindegy, hogy írt-e még valamit és az milyen.

2 hozzászólás
Bolondkandúr>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Rövid, de annál ütősebb regényke, tulajdonképpen szintén egy kézirat hányattatásairól. Szergej Leontyevics Makszudov első regényével az irodalmi lapoknál, majd a regényből írt színdarabbal a színháznál próbál érvényesülni. Kívülállóként hol humoros, hol groteszk kalandokba keveredik a számára kiismerhetetlen világban. Nagyon orosz, sok remek figurával, és bizony a rendszer működése (és működésképtelensége) sajnos ismerős számunkra is.

>!
Kossuth, Budapest, 2017
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630987257 · Fordította: Szőllősy Klára
Aurora_Michaelis P>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Rádiójátékként hallgattam, nem tudom, mennyire lett zanzásítva, de úgy érzem, elég jó képet ad a mű a korabeli szovjet (és talán mai) színházi és írói világról. Furcsa volt, hogy ebben semmi fantasztikus elem nem volt. (A Kutyaszív és A Mester és Margarita után arra számítottam, hogy lesz.) Makszudovot sajnáltam néha, de amúgy nem voltak szimpatikusak a karakterek, bár azt hiszem, igazából egyik Bulgakov-műben sem azok. Talán egyszer majd rendesen, könyvben is elolvasom ezt a történetet.

szökött_csincsilla>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Jó felszabadultan elmélyedni a történetben, jókat derülni párbeszédeken, és magunkban mosolyogva elmélkedni azon, hogy mekkora óriásai voltak az orosz irodalomnak akkortájt! :)
Szórakoztató és szomorú egyszerre, a karakterek nagyszerűek, a párbeszédek pedig ritmusosan, virtuóz módon vannak megírva! :)

rec>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Ebben kétszer annyi név volt, mint amennyi egészséges lett volna. A végét meg úgy csapta össze, hogy határozottan olyan érzésem volt, hogy ott jutott eszébe egy másik regényötlet, és erre már nem akart több időt szánni. Összességében kicsivel jobb volt, mint a főműve, de számomra nem Bulgakov az orosz irodalom csúcsa.

Anna_Casea>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Én nagyon élveztem ezt a könyvet.

Mielőtt kézbe vettem volna, mindenki rémülten győzködött, hogy „Neee, csak Bulgakovot ne olvass!”, kivéve az, akitől kölcsön kaptam. Ő azt mondta, hogy „Nem valami nagy szám.” Érthető, hogy ezek után engem lepett meg a legjobban, hogy milyen érdekes, tanulságos és szórakoztató történetet volt szerencsém megismerni. Mindig is érdeklődéssel olvastam a művészek életének és alkotásának rejtelmeiről, és ebben a könyvben bizony minden egyes mozzanatát megismerhettük egy mű születésének. Rendkívüli részletességgel követhettük végig mindazt, ami az első betű leírásától az első színpadi próbáig történik. Nagyon élveztem a „szakmai” oldalt, de a „történeti” vonatkozásai is magával ragadott. Mind a cselekmény, mind a szereplők felkeltették és fenntartották az érdeklődésemet, személyes kedvencem Filipp Filippovics volt.

Egyedül a végét nem tudtam mire vélni. Mikor elfogytak a lapok a történet kellős közepén, több magyarázattal is előálltam. Az első, ami eszembe jutott, az az volt, hogy bizonyára a kiadásom hibás, és körülbelül 150 oldal kimaradt belőle. Amikor kiderült, hogy nem erről van szó, megpróbáltam valami írói szempontból elfogadhatóbb választ találni. Talán Bulgakov így próbálta érzékeltetni, hogy milyen váratlanul ér véget egy élet? Vagy… Ha nyomozó lennék, azt feltételezném, hogy a feljegyzés utolsó mondatának leírása után főhősünk valami rendkívül megrázót élt meg, írni sem volt ereje róla, hanem rögtön öngyilkos lett. Vagy gyilkosság áldozata lett, és félbemaradt a feljegyzése.

Csakhogy ez nem egy valós rejtély, hanem tudatos írói döntés. Mi vitte arra Bulgakovot, hogy a 'Második Könyv" harmincadik oldalán, minden erre utaló jel nélkül véget vessen a történetének? Nem látok előzményt, és nem érzem dramaturgiailag indokoltnak. Mi történhetett? Komolyan mondom, az eddig leginkább valószínűnek tartott elméletem az, hogy Bulgakovot sürgette a megrendelő, és nem volt ideje befejezni a művét. Lezárta ott, ahol tartott, aztán gyorsan firkantott egy előszót, miszerint azért ért véget a történet ilyen hirtelen, mert a főhőse az író számára is érthetetlen módon véget vetett az életének.

Ennek ellenére jó szívvel ajánlom mindenkinek a könyvet, akinek az életében fontos szerepet tölt be akár a színház, akár az írói pálya. Nagyon sokat lehet tanulni ebből a történetből, és igazán motiváló tud lenni mindazok számára, akik nem válnak egy csettintésre sikeressé. (Persze kivéve a főhős öngyilkosságát.)

Lédiell>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Minden hektikusság és nyomorultság ellenére Bulgakovot olvasni nagyon szórakoztató. Van benne valami, amitől egyszerűen szerethető, személyes és helyenként lírai. Női olvasóként bele is lehet esni kicsit, a fene tudja, hogy van ez….

Monamoni>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

Persze, ez nem a Mester és Margarita. Nem is kell annak lennie. Habár nyilván mindannyian (be nem vallva is) összehasonlítjuk Bulgakov fő művével. De ez egy másik regényvilág, a valóságnak egy másik, kisebb, de fontos szelete: hogyan születik egy dráma, milyen emberi és tárgyi folyamatok zajlanak, amíg a papírra vetett mű színpadra kerül, és a színházi közönség láthatja. Kulisszatitkok ezek, de mégsem egészen. Nemcsak színházi bennfentesekhez szólnak. Emberi jellemek, gyengeségek, vágy a siker, az elismertség után – ezek a színház világán kívül is, mindenhol jelen vannak. Hogy szórakoztató-e? Ez nem az a könyv, amit egy ültő helyében elolvas az ember. Bár halad a cselekmény, de a gondolati út meg-megállít. Rögtön az elején a cenzúra kérdése. Milyen cenzúra alatt alkotni? Milyen kicsinyes, sőt hülye érdekeknek alárendelve írni, színházat csinálni? És ebből kell aztán valami magasztosnak kikerekednie…
Részletesen: https://taltosparipa.cafeblog.hu/2020/04/14/bulgakovtol…
Könyvajánló videóm a Youtube csatornámon: https://www.youtube.com/watch…

Papusz>!
Mihail Bulgakov: Színházi regény

A végét összecsapottnak éreztem, szerintem le lehetett volna kerekíteni szebben is. De egyébként nem csalódtam Bulgakovban.


Népszerű idézetek

Tigrincs P>!

Még nem mondtam: a Hajózási Híradó szerény munkatársa vagyok. Abban az időben egy hatodik emeleti hitvány szobácskában laktam – de egyedül – a Krasznije-Vorota környékén, a Homutov zsákutcában.

12.

1 hozzászólás
Tigrincs P>!

– Leontyij Szergejevics egy színdarabot hozott.
– Kinek a darabját? – tudakolta a néni, és bánatosan nézett rám.
– A sajátját. Leontyij Szergejevics ugyanis darabot írt.
– Ugyan minek? – kérdezte a néni ijedten.
– Hogyhogy minek?…Hm, hm..
– Hát már színdarab sincsen? – kérdezte Nasztaszja Ivanova gyengéd szemrehányással. – Pedig milyen jó darabjaink vannak! És mennyi! Ha elkezdjük előadni, húsz esztendő alatt sem fogyunk ki belőlük. Hát akkor minek fárad, kedveském, a darabírással?

161.

Tigrincs P>!

Üsse kő, ülj neki, és írd meg a második regényedet, ha már ezt a mesterséget választottad, és hagyd a fenébe az estélyeket. Estélyekre nem muszáj járni.

61.

Cosima>!

Az első ember, akit megpillantottam, az a tegnapi fiatalember volt…Úgy megörült nekem, mint közeli rokonának, sokáig szorongatta a kezem, elmondta, hogy egész éjjel a regényemet olvasta, és már kezd neki tetszeni. – Én is egész éjszaka olvastam – mondtam neki –, és nekem már nem tetszik.

38. oldal

gabona P>!

– (…) És tetszik látni, mindjárt kész a vád: megfúrtam Arisztarh Platonovicsot! – Gyemjan Kuzmics vértanú-tekintetéből világosan kitetszett, hogy ártatlan, mint a ma született bárány, senkit meg nem fúrt, és általában fúrással nem is foglalkozik.

89. oldal, Tizedik fejezet - Az előfürdőben (Kossuth, 2017)

Cosima>!

Neuraszténiás roham
Arról van szó, hogy gyűlöltem szerény olvasószerkesztői beosztásomat a Hajózási Híradónál, és éjjelente, néha hajnalig, regényt írtam manzárdszobácskámban. Az ötlet egy éjjel született, amikor szomorú álomból ébredtem. Szülővárosomat láttam, tél volt, jég, hó, polgárháború… Nesztelen hóvihar száguldott el fölöttem, azután ócska zongora jelent meg, s körülötte emberek álltak, akik már nincsenek ezen a földön. Álmomban rádöbbentem, hogy milyen magányos vagyok, megsajnáltam magamat. Könnyek közt ébredtem. Meggyújtottam az asztal fölött lógó poros függőlámpát, megvilágította szegénységemet… A ház aludt. Kinéztem az ablakon. A hat emeleten egyetlen ablak sem világított, s úgy láttam, ez nem is ház, hanem sokfedélzetes hajó, amely a mozdulatlan fekete égbolt alatt repül. A mozgás gondolata felvidított. Megnyugodtam, a macska is megnyugodott, behunyta szemét. Így kezdtem regényt írni.

13. oldal

Tigrincs P>!

Figyelmeztetem olvasóimat, hogy semmi közöm ezehez a feljegyzésekhez; rendkívül furcsa, szomorú körülmények közt jutottam birtokukba.

(első mondat)

gabona P>!

– Tudja, miről kéne magának darabot írnia? … Kolosszális pénzeket kereshetne vele egyik napról a másikra… Mély pszichológiai dráma… Egy színésznő sorsa. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy színésznő, ellenségek hada üldözi, rágalmazza, nem hagy neki nyugtot… De ő csak imádkozik ellenségeiért…

„És botrányokat rendez” – ötlött fel bennem hirtelen támadt dühömben.

136. oldal, Tizenkettedik fejezet - A Szivcev Vrazsek (Kossuth, 2017)

Cosima>!

– Hallottam, hallottam a darabját – folytatta Knyazsevics mosolyogva, és széttárta karját. – Remek darab, remek! Eddig ilyet, igaz, nem adtunk elő, de most ezt elfogadjuk, és egykettőre előadjuk, elő bizony… Minél többet beszélt, annál vidámabban csillogott a szeme… Hanem ez a Knyazsevics nehéz pasas – gondoltam eközben. – Mindenféle hájjal meg van kenekedve… Minél jobban megvidámodott Knyazsevics, annál inkább elkomorultam én – bár ezen magam is meg voltam lepve.

65. oldal

Cosima>!

Gyemjan Kuzmics felém fordította könnyes szemének kétségbeesett tekintetét:
-Tetszik tudni, elküldtek a beutalóért, mármint Szocsiba októberre szóló beutalásért, és tetszik tudni, négyet kiadtak, de az ötödiket, Arisztarh Platonovics unokaöccsének a részére, azt elfelejtették aláíratni… Azt mondták a bizottságban, menjek be érte holnap tizenkettőre… És tetszik látni, mindjárt kész a vád: megfúrtam Arisztarh Platonovicsot! – Gyemjan Kuzmics vértanútekintetéből világosan kitetszett, hogy ártatlan, mint a ma született bárány, senkit meg nem fúrt, és általában fúrással nem is foglalkozik.

88. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Aranyborjú
Albert Lihanov: Nagymama ikonja
Konsztantyin Georgijevics Pausztovszkij: A pilóta naplója
Grigorij Fedoszejev: A Jambuj gonosz szelleme
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: A szórakozó egyed
Alekszandr Beljajev: A kétéltű ember
Lev Kasszil: Svambránia nagy titka
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma