Mihail Bulgakov megérdemelten foglal el kiemelkedő helyet korunk irodalmi köztudatában. Legjelentősebb műveit – A fehér gárda, Színházi regény és A Mester és Margarita című regényeit, valamint drámáit – a magyar olvasók is jól ismerik. Bulgakov hazánkban is a legnépszerűbb írók közé tartozik. Kötetünkben kisprózáját mutatjuk, melynek több darabja még a húszas évek elején keletkezett, amikor a fiatal orvost hol mindennapi praxisa, hol pedig a körülötte lévő valóság vagy a közelmúlt eseményei késztetik rá, hogy papírra vesse élményeit. S az elbeszélésekben, tárcákban, karcolatokban közreadott, az író sajátságos prizmáján átszűrődött életanyag mindig frissen, elevenen hat. Minden írásában, legyen az bár nyúlfarknyi kroki, fel-felcsillan Bulgakov eredeti látásmódja, groteszk humora. Realista hagyományokat folytat, de fantasztikus és helyenként szürrealista elemeket is megvillantó remek novellái a kispróza jeles mesterévé avatják.
Morfium 86 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1926
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa
Enciklopédia 9
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 10
Most olvassa 5
Várólistára tette 83
Kívánságlistára tette 55
Kiemelt értékelések
Nehéz megállni, hogy egy Bulgakov-novelláskötet esetében az ember ne a Mester és Margarita előzményeként tekintsen a történetekre, ne azt keresse bennünk, hogy miben előlegzi meg a mű a későbbi írói csúcspontot – különösen igaz ez akkor, ha az embernek (jelen esetben ez volnék én) a Mester és Margarita a csúcspont, a zenit, irodalmi alfa és omega, meg amit akartok (pár más könyvvel együtt, persze). Ez nem mindig sikerült. Az azért iszonyatosan látványos, hogy ez a friss humorú, szarkasztikus társaság milyen színt vitt a szovjet huszas évek irodalmi életébe. Ilf-Petrov, Zoscsenko, talán Ehrenburg, Harmsz, Bulgakov – remek írók. Aztán jött a kevésbé toleráns ’30-as évek*, és egyszeriben minden megváltozott: a művészek vagy megpróbálták másfelé fordítani kritikus elmeélüket, a mégoly óvatos rendszerbírálat helyett betagozódni a sztálini szocreálba, vagy bedarálta őket a Nagy Bedaráló. Ahogy az Bulgakovval is történt.
Aki egyébként azt hiszem, kiemelkedik kortársai közül, mert a szarkazmuson és a humoron kívül birtokában van az atmoszférateremtés isteni adományának, és egyben valami hihetetlen empátiának is, ami (szerintem) szervileg képtelenné teszi őt arra, hogy fekete-fehéren lássa a dolgokat. (Ez persze nem egy életbiztosítás ebben a korszakban.) Ezek az erények az orvostörténeteiben jönnek ki legtisztábban, köztük személyes kedvencemben, a Kakasmintás törölköző-ben – ha mást nem is írt volna Bulgakov, mint ezt az egyet, akkor is helye lenne az irodalom halhatatlanjai között. Ez a finom önirónia, az érzelmek, kétségek, figurák biztos kezű ábrázolása, a jelenetek beállítása… Hibátlan.
(Csak azt nem tudom, hogy biztosan jó ötlet-e egy novellaválogatásban tárcákat is elhelyezni. Persze Bulgakov újságíró volt, mégpedig annak sem rossz, így a teljes képhez talán szükség van a publicisztikák megjelenítésére is, még akkor is, ha azok értelemszerűen meg sem közelítik az elbeszélések erejét. De kell-e egy válogatásnak teljes képet nyújtania? Talán, esetleg. Mindenesetre akit érdekel a NEP-korszak, a fiatal Szovjetunió megmerevedése, érdekes infókra lel ezekben az írásokban is.)
* Olálá, micsoda virágnyelvi megfogalmazás!
Bulgakov Morfium című kötete eltérő mélységű írásokat tartalmaz, ami természetes egy gyűjteményes kötetnél. A tárcák, karcolatok mellett – amelyek a forradalom és szovjethatalom ’20-as évek-beli építésének zaklatott pillanatait vetítik elénk, számomra sokkal erősebb hatásúak a kötet elején közölt novellák, amelyek közül számos Bulgakov orvosként való működésének tapasztalatait, egykori érzéseit örökíti meg. Ezek voltak nekem a legütősebbek. Érdeklődők számára ismert, hogy 1916-ban elvégezte az orvosegyetemet, majd mintegy 10 évet praktizált, s operált is. Átélt élményeiből születtek ezek a szívbemarkoló írások a ’20-as években. Korai munkáiban is látható már helyenként az a tehetség, melyet a későbbiekben kimagasló műve, a 1926-tól 1940-ig írt A Mester és Margarita testesít meg.
De megismerni a fiatal Bulgakovot is élmény…
Szerintem jó volt ez a könyv, annak ellenére, hogy nem vagyok a rövid írások nagy rajongója. Amikor már pont kezdenék belemelegedni, vége van, és jön valami teljesen más. Itt ez egy picit másképp működött, mert tulajdonképpen nagyrészt összefüggőek voltak a novellák, karcolatok, így majdnem regény érzetem volt tőle.
Nem vagyok otthon az orvostudományban, így kicsit tartottam tőle, hogy élvezni fogom-e, de nem volt benne túl sok szakkifejezés, és kifejezetten cselekménydús volt.
Szóval Bulgakov még mindig nagyon oké :-)
Szerelmes vagyok Bulgakovba. (Nem a kocsma, mielőtt valaki megkérdi.) Ezt tudtam eddig is, ezért egy kicsit félve álltam neki ennek a kötetnek, mert általában nem vagyok oda az ehhez hasonló válogatásokért, érződik, hogy nem egy kötetnek szánták őket, töredezettek. Bár ez érződött a Morfiumon is, de nem volt zavaró számomra, mert Bulgakovnak annyira egyedi stílusa van, hogy bármiről is ír, egybefogja a részeket. Nagyon élveztem a fiatal orvos korából származó írásait, őszinték és szórakoztatóak, de néha nagyon mély és egyértelműen megválaszolhatatlan kérdéseket is feszegetnek. (Pl.Én öltem – etikus-e, az emberi élet védelmét szolgálja-e egy tömeggyilkos életének megmentése? Hippokráteszi eskü vagy lelkiismeret?) A kisebb tárcák, rövid írások a végén is nagyon üdítőek: nem bírtam visszatartani a feltörő ujjongásomat, mikor a napraforgómag-témához jutottam. Persze azt csak szegény Bulgakov hitte, hogy a szotyizás orosz jellegzetesség.
Következtetés: nem lehet öt csillagnál kevesebbet adni neki. Bulgakov az Bulgakov.
Egyszerűen imádom Bulgakovot! Erre a Morfium olvasása közben jöttem rá, pedig korábban már olvastam A Mester és Margaritát, és azt is szerettem, de ezeket az elbeszéléseket és tárcákat különösen élvezem.
Miután befejeztem: Még mindig imádom Bulgakovot. Nem állítom, hogy kivétel nélkül az összes tárca tetszett, de a stílusa abszolút kedvenc. Kedvem támadt elutazni Moszkvába és Kijevbe. Sőt, tuti, hogy kérnék tőle autogramot is, ha lenne mód rá, meg „üldözném” őt, mint egy hollywoodi filmsztárt. :)
Azt hiszem, Bulgakovot illetően maradok a Mester és Margarita mellett. Voltak olyan karcok és elbeszélések, amik beszippantottak, meg olyanok, amik egyszerűen fárasztottak, pl. Zsoltár, Vörös korona, de még a legszórakoztatóbb darabokon is átgomolyog valami irtózatos gyász/ mérhetetlen tragédia érzet, ami nálam megfojtotta a jó hangulatot. Mintha vidáman ficánkolnék, mert annyira ígéretes az adott történet – de ekkor rám borítanak egy halom végtelenül lehangoló dolgot, és ficánkolás helyett szeretnék üveges szemekkel a sarokban gubbasztani. Például A 13-as számú ház esetében. spoiler
Az orvosi esetek érdekesek voltak, olvasmányosak, elfért volna még pár a fiatal Bomgard doktor kalandjaiból. :) „Tisztánlátásomat még nem homályosította el az élettapasztalat”. Azt hiszem, a Kakasmintás törülköző volt a favorit, a címadó Morfium engem kevésbé győzött meg.
A tárcák/karcolatok közt sok olyan akadt, ami egészen tetszett, pl. 06. sorozat, 0660248. szám, Krími utazások ("- Vaszja, ide süss, mi van ezen a kutyán! – A mindenit, csakugyan, szakasztott Mefisztó! – Ördögöt Mefisztó! Ez a moszkvai Nagyszínház!" :D), na meg a Főváros a jegyzetfüzetekben. Utóbbi tényleg jó, lehet, hogy én ezzel kezdtem volna a kötetet. Vagy Bomgard doktorral. És a könyv végére tettem volna a kegyetlenebb elbeszéléseket, amik már az olvasás kezdetén teljes apátiába sodortak.
„A zsenik mindig magányosak, én viszont a tömeget képviselem.”
Nehezen indult, de a szerkesztőnek köszönhetően tényleg a címadó kisregény lett a csúcspont.
De a fülszövegben beígért bulgakovi látásmód, az mintha hiányzott volna.
Talán a Csicskov kalandjai és az Én öltem című elbeszélésben… talán ott megvolt, de a Morfium hatása mindent elnyomott, hogy a végére hagyott tárcák és karcolatok megadják azt is amit addig hiányoltam.
Talán újra kéne olvasni az elejét a Morfiumig … hogy lássam mit törölt ki a szer az emlékezetemből.
Népszerű idézetek
Neve? Ivan. Apai neve? Ivanovics. Vezetékneve? Csicsikov. Foglalkozása? Szereplő Gogol regényében. Mivel foglalkozott a forradalom előtt? Holt lelkek felvásárlásával. Milyen katonai szolgálatra kötelezett? Se ilyenre, se olyanra, az ördög tudja, hogy mire. Milyen párt tagja? Szimpatizáns (de hogy kivel, nem tudni). Volt-e büntetve? Cikcakkos vonal. Címe? Az udvaron befordulva, jobbra a negyedik emeleten. Felvilágosítást ad a tudakozó irodában Podtocsina törzstisztné, ő tudja.
Csicsikov kalandjai
Ettől az éjszakától kezdve minden éjjel egykor odaültem az asztalomhoz, és háromig, négyig írtam. Éjjel minden ment, mint a karikacsapás. Reggel aztán vitázhattam Szemjonovnával.
– Mit képzel… Már megint égette éjjel a villanyt!
– De még mennyire, hogy égettem.
– Márpedig éjszaka nem való a villanyt égetni.
– Sőt, csak éjjel kell a villany.
– De a villanyóra közös. Aztán mi fizethetjük.
– Hajnali öttől éjfélig nem használom.
– Gyanús dolog az ilyesmi: mi dolga valakinek éjjel?
Nem a cári rezsimben élünk.
– Tízrubeleseket nyomok.
– Hogyan?
– Mondom: hamis tízrubeleseket.
Álmom volt...
Éltem az életet, aztán az élet szertefoszlott, mint a füst, én meg hogyan, hogyan nem, Moszkvába csöppentem, itt lakom ebben a szobában egyedül, mint az ujjam, és ráadásul még ez a meggyötört füstszínű macska is a nyakamba szakadt. Mindennap tíz kopejkáért vehetek neki húst, ki kell eresztenem sétálni, ráadásul háromszor évente még szül is, mindannyiszor elviselhetetlenül kínlódva, és még segítenem is kell neki, aztán meg külön fizetnem azért, hogy valaki vízbe vesse az egyik kölykét, és fel kell nevelnem a másikat, és nyájas szóval kínálgatni valamelyik lakónak, hogy vegye magához, és bánjon vele jól. Csupa teher.
73. oldal Ámom volt...
Az ördög van abban a fiolában. A kokain maga az ördög!
200. oldal
Most azonban az egészből csupán egyetlen mondat bukkan fel:
…A harántfekvés igen veszedelmes szülési szövődmény.
Ami igaz, az igaz. Igen veszedelmes magának a szülő nőnek, és az orvosnak is, aki hat hónappal ezelőtt fejezte be az egyetemi tanulmányait.
99. oldal Tűzkeresztség szülészetből.
A moszkvai irodalmi bohém nyomaszt: mert mindig úgy alakul, hogy megérkezésem után vagy egy ládára ültetnek, amelyből rozsdás szögek állnak ki, aztán vagy tea nincsen, vagy ha van, akkor a cukor hiányzik, vagy pedig az egyik társbérlőnő a szomszéd szobában pálinkát főz dugiban, s gyanús, püffedt arcú alakok sündörögnek ki s be, az ember meg tűkön ül, mert fél, hogy egyszer csak leszakad az ég, jönnek, s letartóztatják a püffedtarcúakat, s őt magát is elkapják; vagy pedig (ez a legrosszabb) fiatal költők olvassák fel a verseiket. Először csak egy, azután a második, azután a harmadik…Szóval, tűrhetetlenné válik a helyzet.
223. oldal - Főváros a jegyzetfüzetben
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gogoly: Egy kabát története ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg 80% ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / Az orr / A revizor 79% ·
Összehasonlítás - Vlagyimir Szorokin: Morfofóbia 76% ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / A revizor 89% ·
Összehasonlítás - Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella 87% ·
Összehasonlítás - Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei ·
Összehasonlítás - Simon Róbert (szerk.): Mai perzsa elbeszélők 84% ·
Összehasonlítás - Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák 84% ·
Összehasonlítás - Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim 84% ·
Összehasonlítás