Drámák 9 csillagozás

Mihail Bulgakov: Drámák Mihail Bulgakov: Drámák

Bulgakov ​szinte mániákusan szerette a színházat. A közelébe akart kerülni, mindenáron.
1930-ban a szovjet kormányhoz intézett beadványára szerződtették segédrendezőnek a Moszkvai Színházhoz, ahol 1926 óta telt házakkal játsszák a Turbin család napjai című drámáját.
Kitűnően ismerte a színpadot, évezredes hagyományait s a húszas évek avantgardista kísérleteit egyaránt. „Egészen különleges tehetsége van a cselekményszövéshez, állandó feszültségben tudja tartani a nézőteret, figuráit a cselekmény során bontakoztatja ki, és biztosan vezeti a nézőt a darab határozott, sőt kiélezett következtetéseihez” – írta róla Nyemirovics-Dancsenko, a korszak egyik nagy hatású újító-rendezője.
Bugakov darabjai nem férnek el a megszokott színháztörténeti skatulyákban. Nincs kifejezetten groteszk, formabontó, pszichológiai vagy naturalista drámája- „Füytülök az elméletekre” – mondatja a Színházi regény hősével. Különös figurái bejárják a múltat, s elrepülnek a… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dráma (régi sorozat)

>!
Európa, Budapest, 1985
436 oldal · ISBN: 9630734605 · Fordította: Elbert János, Hernádi László, Karig Sára, Rab Zsuzsa, Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1971

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Mihail Bulgakov: Drámák

Bulgakovot letudni A Mester és Margarita jogos és elismert zsenialitásával hiba volna. Tény, hogy az a regénye alighanem a XX. századi irodalom alappillére, amiben benne van minden, amiről valaha is érdemes volt írni, de mögötte ott van egy feltáratlan alkotói sors, a Bulgakov-jelenség. Az a tragikus ellentmondás, hogy egy éleslátású, tiszta gondolkodású művész egyszerre lehetett Sztálin kedvence és a szovjet rendszer halála után is következetesen kifogásolt ellensége…

És hogy mennyire erőteljes ez a kettősség, arra remekül rámutat a kötetben lévő drámák sora, Elbert János utószava, de még maga a puszta tényeken nyugvó irodalomtörténet is. Kezdjük rögtön ott, hogy A fehér gárda színpadi változatának tekinthető mű, A Turbin család napjai valóban másfél évtizeden át volt műsoron a Moszkvai Színházban. Sztálin is legalább tucatszor megnézte, és állítólag csak azért vették le a programról, mert a háború alatt elégtek a díszletei. Remek írás, amiből a leglaikusabb olvasó is kiérezheti, milyen gyökeresen megváltozhat egy történet pusztán attól, hogy színpadra alkalmazzák – a …gárda finomságai, néhol nehézkes, de gyönyörűen kibontakozó leírásai itt puszta párbeszédekké alakulnak át. Az egész egyfajta koncentrátumnak tűnik, viszont működik, sőt, máshogy, de legalább olyan jól funkcionál, mint a regény. Viszont édestestvére, a Menekülés gyakorlatilag tiltott művé vált: szovjetellenes írásnak minősült, mivel rokonszenvet próbált ébreszteni a menekülő fehérek iránt. Tegyük gyorsan hozzá, a konkrét darab ebben az esetben is zseniális. Kezdőfelütésében eleve egy fejvesztett, a végponton egymásba maró tömeget próbál bemutatni, mintha csak patkányok menekülnének a tűzvész elől, majd szép lassan tényleg átvált egyfajta humoros-szatirikus, családias hangulatba, ez viszont elkerülhetetlen egy ilyen alkotásban. Szerintem a kötet legjobbja – spoiler.

De nem úszta meg intrika nélkül a Képmutatók cselszövése sem – manapság is műsoron van! –, Bulgakovnak szinte harcolnia kellett a sorozatos módosítások, rendezői változtatások ellen.* A Puskin utolsó napjai logikus párja ennek a műnek, hiszen az irodalom nagyjainak élettörténetéből merítenek spoiler, és nyugodtan ki lehet vetíteni a bennük leírtakat magára Bulgakovra is. Egyébként hatalmas húzásnak tartom, hogy utóbbiban maga a nagy Alekszandr Szergejevics tulajdonképpen éppen csak feltűnik, de szót sem szól, mintha csak megközelíthetetlen Isten lenne; míg a Képmutatók…-ban Moliére tökéletesen megtestesíti a hatalomból akár akaratlanul is félelmet kiváltó művészt.

És hát szóljunk még a Kutyaszívet, Aelitát és mindenféle időutazós komédiát megelőlegező két zárótételről, amik tulajdonképpen ugyanarra az ötletre kínálnak két lehetséges megoldást – de felettük azért menthetetlenül eljárt már az idő, bár a Boldogság elég jól működött nálam. Esetében konkrétan már az első pillanatban odaképzeltem Rein mérnök szerepére Tordy Gézát, és onnantól tényleg pörgött a szemeim előtt az előadás…

Azt hiszem, Bulgakov remek drámaíró, és ha a regényei önállóan nem, a drámák mindenképpen rávilágítanak arra, hogy jóval több ő A Mester és Margarita szerzőjénél – legalábbis az orosz és az európai területen mindenképpen. Mihail Afanaszjevics az elnyomott író alakjának tökéletes megtestesítője, akit nem egyszerűen tiltottak, majd rehabilitáltak, hanem már életében kettéhasítottak. Pedig nem írt semmi olyasmit, ami egy egészséges társadalomban ne lenne befogadható – a kötetben közölt írások is maximálisan emberségesek, gyakorlatilag lehetetlen őket szovjet-ellenes írásnak titulálni. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy úgy Moliére, mint a Mester alakja valahol mélyen maga Bulgakov, aki tanácstalanul szemlélte a munkája által kiváltott indulatokat. A szovjet kultúra pedig Paszternak és Jeszenyin mellett talán az ő betiltását puskázta el a legjobban.

*Így most már az is világos, mi ihlette a Színházi regényben leírtakat.

>!
Európa, Budapest, 1985
436 oldal · ISBN: 9630734605 · Fordította: Elbert János, Hernádi László, Karig Sára, Rab Zsuzsa, Szőllősy Klára
3 hozzászólás
GTM P>!
Mihail Bulgakov: Drámák

„…nem lehet remekművet írni büntetlenül” – írja Elbert János e drámakötet végén olvasható rövid értékelésében. Igaza van. A büntetés, hogy akaratlanul is ehhez a remekműhöz mérjük a szerző minden további munkáját, még azokat is, amik korábban születtek.Különösen igaz ez, ha olyan zseniális mű alkotójáról van szó, mint a Mester és Margarita . Mégis azt hiszem, Bulgakov ezzel az egy regénnyel is előkelő helyet foglal el a világirodalomban. Madách értéke sem lett kevesebb attól, hogy a Tragédián kívül nem írt értékálló művet.
Bulgakov drámái pedig nem rosszak, még ma is lehet többüket aktualizálni, viszont érdekes, hogy – számomra – kevésbé olvasmányosak, mint más olvasott drámák. Talán a sok szereplő forgataga, a mozgalmas cselekmény az oka? Érdekes! Pont az, ami a Mester és Margaritá – t oly ellenállhatatlanná teszi (többek között).
Az első két dráma nem volt rám különösebben nagy hatással, de kiváló alapanyag lehet egy rendező kezében. A Tuborg család napjai a polgári értékek széthullását, a Menekültek a bolsevik hatalom elől menekülő emigráció életét mutatja be keserű, szatirikus tragikomédiában.
A következő két dráma a kedvencem. Mindkettő a művész és hatalom viszonyát ábrázolja. A képmutatók cselszövésé -t volt szerencsém látni két legendás színész, Rutkai Éva és Darvas Iván alakításában. Moliére alakja ebben a drámában nem más, mint a Mester ellenpontja. A hatalomnak behódoló zseni tragédiáját ábrázolja. A Puskin utolsó napjai pedig a lázadó művészt értelmetlen halálba hajszoló hatalmi apparátus működését leplezi le. Érdekes dramaturgiai fogás, hogy bár az események Puskin körül forognak, ő egyszer sem jelenik meg a színen.
A boldogság és Az Iván, a rettentő érdekessége, hogy az első felvonás lényegében ugyanaz. Ebből az alaphelyzetből bont ki két különböző komédiát. Mindkettőben jelen van csíráiban a Mester későbbi fergeteges bolondozása és éles társadalomkritikája.

Traclon>!
Mihail Bulgakov: Drámák

„Bulgakov szinte mániákusan szerette a színházat” – én is, csak éppen a szinte kiegészítő nélkül. Ezért aztán egy színházi szövegkönyv-szerűen megírt drámagyűjtemény, ráadásul orosz szerző tollából, gondoltam ez mindenképpen az én könyvem kell, hogy legyen!
Majdnem így is lett. Az írásmódnak köszönhetően olvasás közben végig egy színházi színpad lebegett a szemem előtt, a könyv szinte elvitt engem a „második otthonomba”, a színházba.
Ellenben maguk a drámák változó színvonalon kötöttek le. A Turbin család napjai közepesen érdekes volt, a Menekülés száraz volt, unalmas, nem is bírtam végigolvasni, a Képmutatók cselszövése és a Puskin utolsó napjai szintén értékelhető, végül a Boldogság valamint az Iván,a rettentő (melyek nagyon hasonló variációk egy témára) tették fel a koronát, két igazán érdekes, egyedi alapötletre épülő, színpadra kívánkozó darab, könnyed szituációs humorral átszőve. Álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen ebben a könyvben fogok az időutazás kérdéskörével találkozni, így aztán ezzel Bulgakovnak különösképpen sikerült meglepnie.

Fater>!
Mihail Bulgakov: Drámák

Kicsit talán ellentmondásos, hogy a maximális csillagot adtam Bulgakovnak, ugyanakkor nem is olvastam el a kötetben lévő valamennyi drámát…
A magyarázat egyszerű: az idei őszön volt alkalmam a székesfehérvári Vörösmarty Színházban megnézni a Képmutatók cselszövését, amely nálunk Őfelsége komédiása címen került bemutatásra. Így aztán igyekeztem minél előbb elolvasni az említett drámát, amely – az előadáshoz hasonlóan – nagyon tetszett, vagyis a csillagok jelen esetben még csak ennek az egy műnek szólnak. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a másik öt mű is sorra kerül majd, de – per pillanat – a többihez nem volt „drámai” hangulatom. :)


Népszerű idézetek

Rawalpindi>!

…mindenkinek megvan a maga ízlése…

353. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971

Rawalpindi>!

…akasztófákkal nem lehet háborút nyerni!

124. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971

Rawalpindi>!

A szocializmus egyáltalán nem arra való, hogy az emberek mulassanak.

331. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971

Rawalpindi>!

…az orosz nyelv csak arra jó, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal lehessen káromkodni, vagy ami még rosszabb, hogy holmi bomlasztó jelszavakat hangoztassanak rajta.

159. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1971

Kapcsolódó szócikkek: orosz nyelv

Hasonló könyvek címkék alapján

Konsztantyin Trenyov: Gimnazisták
Molnár Ferenc: Molnár Ferenc színművei
Örkény István: Tóték (színdarab)
Spiró György: Drámák VI.
Remenyik Zsigmond: Az atyai ház
Kéry László: Shakespeare, Brecht és a többiek
Tamási Áron: Tamási Áron színjátékai I-II.
Koltai Tamás: Magyar drámák színháza
Halász Péter: Gázóra
Thomas Bernhard: A színházcsináló