Kitörölve 81% 25 csillagozás

Egy újabb szégyenletes adalék a délszláv „testvéri” népek kölcsönös gyűlölködéséhez. Mert mi másnak fogható fel, ha a kényszerű „testvériségből” kiszakadt, önálló váló egyik ország úgy akar visszavágni a többieknek, hogy azokat, akik területén kívül, de az egykor közös Jugoszláviában születtek, „külföldinek”, idegennek ítéli, akkor is, ha egyébként a teljes életüket a már önálló ország területén élték le.

Szerbiában születtél? Fuj, szerb vagy, takarodj! Még hogy három hónapos korod óta Szlovéniában éltél, itt tanultál, itt dolgoztál, anyád szlovén – mi erről mind nem tudunk! Nem vagy benne a rendszerben, nincs róla adat, nincs bizonyíték, tehát mindez nem igaz.

Szóval Szlovénia elhatározta, hogy kitörli nyilvántartásaiból mindazokat, akik szerb, montenegrói, bosnyák vagy horvát területen születtek valaha (akármilyen régen), és úgy tesz, mintha ezek az emberek friss migránsok lennének, akik most settenkedtek át a határon, és akiktől meg kell szabadulni. Át kell toloncolni őket az ellenséges, akár épp háborúzó területekre, mert odavalók. Elvesztik irataikat, munkájukat, lakásukat, ha „kézre kerülnek”, belökik őket egy menekültszállásra, és ott várhatják, hogy kitoloncolják őket – esetleg megmenekülhetnek, ha egy Igazi Szlovén kiváltja őket, kezességet vállalva.

Őrület. És ez nem valamikor régen történik, hanem az épp az EU felé ácsingózó Szlovéniában, 1991-92-ben. Volt is miért szégyenkezniük, titkolni és takargatni ezt a bűnös és ármányos lépést. És sokan még a mai napig nem kaptak jogorvoslatot; gondolom, ők a legszegényebbek és legelesettebbek, akik nincsenek tisztában a jogaikkal, és nem tudnak kiállni magukért. Úgy érzem, még ma is kell hozzá bátorság, hogy valaki nyilvánosságra hozza, „megszellőztesse” ezt a témát.

Ezt a jól titkolt, agyonhallgatott témát dolgozza fel Mazzini, egy kismama történetében, aki szülésekor a kórházban szembesül azzal, hogy ő „nincs”. És ha ő nincs, akkor a gyereke „talált gyerek”, akinek sürgős szüksége van arra, hogy valakinek örökbe adják!

Magára a valós történelmi kerettörténetre figyeltem fel, emiatt olvastam el. A könyv stílusa nem tetszett, azon töprengtem, vajon a fordítónak vagy az írónak köszönhetőek a helyenként faramuci megfogalmazások, fura szóhasználat. Ami egyértelműen az írónak róható fel: a szereplők nagyon vázlatosak, helyenként kidolgozatlan, szinte jelzésértékű a történet is.

Mindentől függetlenül örülök, hogy a kezembe került, és elolvastam.

Egy igaz történet alapján íródott ez a könyv,ami súlyos témát dolgoz fel. Egy anya épp szülni készül,amikor kiderül a kórházban,hogy nincs a nyilvántartásba véve. Ki van törölve mindenhonnan.
Nem tudja a miértéket és elkezdődik a vesszőfutása. Harcol a személyazonosságának visszaszerzéséért, illetve az elvett/ elrabolt gyermekéért.
Nagyon megrendítő volt,hogy állandóan zárt kapukba és elutasításokba ütközött.
A vége nekem kicsit összecsapottnak érződött. A borító viszont nagyon lenyűgöző :)

Miha Mazzini egy olyan történetet ásott elő a közelmúltból, amit még maguk a szlovének sem nagyon vallanak be maguknak és/vagy tabusítanak. 25000 embert szó nélkül kitörölni a rendszerből egyik napról a másikra, ez azért még Kafkának is sok lenne. Pörgős, gyorsan olvasható, filmszerű cselekmény egy olyan kismama főhőssel, akitől nemcsak minden személyazonosságát vették el, hanem újszülött gyerekét is. A csúcspont lehetett volna kidolgozottabb, a fordítás meg átgondoltabb, de a téma és a társadalmi kiállás a kitöröltek mellett feledteti mindezt.

A kötet annak a több mint 25.000 embernek állít emléket, akiket 1992-ben a szlovén vezetés kitörölt a nyilvántartásból: állampolgárságukat elvesztették, mert Jugoszlávia egy olyan városában születtek, ami nem része a mai Szlovéniának. Mégha Szlovéniában is élték le majd' egész életüket. Lakás, állás, társadalombiztosítás: egy tollvonással egyszerre minden ki van húzva alóluk.
A kötet legfontosabb haszna társadalmi: értük emel szót.

Legtöbbjük jogi státusza ma is rendezetlen – olvashatjuk a könyvben: és ez igencsak ijesztő. Főleg, hogy 1992 nem volt olyan régen, 30 év telt el azóta, és még mindig…

Őszintén szólva, én nem sokat gondolkozom a személyimen, ott van a táskámban, és kész.
Hogy milyen talajvesztettséget tud okozni, ha nincs… hogy emiatt hányszor és hányféleképpen eshet keresztül valaki az igazság-szolgáltatás védőhálóján: szépen bemutatja ez a kötet.

A kötet főhőse Zala, aki érintett a fentebbiekben: kórházban, szülés után derül ki a probléma, és ennek súlyos következménye van… ha nincs állampolgársága, illegálisan tartózkodik az országban. A kórháznak tetemes összeggel tartozik. Ha elkapják, kitoloncolják, ráadásul haborús országba – a regényidőben épp zajlik a délszláv háború. Mindezek miatt pedig gyermekét örökbeadhatják…

Adott tehát a téma, amiből egy nagyon szép drámai történetet lehetett volna kihozni. Lehetett volna, mert úgy érzem, ez nem sikerült maradéktalanul.

Pedig valóban izgalmasan indult, a kötet elején szinte szédültem az eseményektől, a feszültséget szinte tapintani lehetett, a bőrömön éreztem.

Megmaradt bennem az egyik jelent, ami azt bizonyítja, mennyire úgy tekintenek Zalára, mint egy illegális bevándorlóra. Megjegyzik neki, milyen jól beszél szlovénul… Valakinek, akinek szlovén anyja van, és három hónaposan került el szülővárosából, Kragujevacból…

Szóval nagyon jól indult ez a kötet, a közepétől viszont mintha egyre valószerűtlenebbé vált volna, sokszor darabosnak, mesterkéltnek éreztem, „túl” hatásos megoldásokkal dolgozik. Ez aztán elvitte az egészet. Bár tény, hogy lehet izgulni, sajnos a végefele én már csak gyorsan be akartam fejezni.

A szöveg elég egyszerű, kevés a leírás, egy kicsit vázlatosnak hat. Nagyon ki van hegyezve a történet a drámaiságra, amit már egy kicsit soknak éreztem, és az is megfordult a fejemben, hogy itt-ott nem egészen hiteles Zala karaktere.
A fordítás pedig sajnos nem sikerült jól, sokszor magyartalan a szöveg. Megesett, hogy azon kaptam magam, hogy fejben magyarítom a szöveget…

Maradt bennem kérdés a könyv olvasása után…:
spoiler

Egy számomra eddig ismeretlen szeletét ismerhettem meg a szomszédos ország közelmúltjának. Elgondolkodtató. Bár nem nyerte el a tetszésemet maradéktalanul, akit érdekel a térség irodalma és közelmúltja, annak érdemes kivetnie rá a horgot.

Nem tetszett a stílusa, és bár gyorsan lehetett vele haladni, a szöveget mégsem mondanám gördülékenynek, és szerintem a fordítás sem tökéletes. Önmagában a téma nem, de a valós kerettörténet felkeltette az érdeklődésemet, és emiatt egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam. Nagyon jó, hogy valaki megírta ezt a történetet – a főszereplőn keresztül sokak történetét.

Elképesztő helyzet eleve az is, hogy tulajdonképpen egy törvényi hiányosságból* adódóan elveszik több tízezer ember állampolgárságát, személyazonosságát, a legalapvetőbb emberi jogait, de a csúcs az, hogy erről az adott személyek csak véletlenül szereznek tudomást – például amikor személyi okmányaikat kell bemutatni valahol, egészségügyi ellátást vennének igénybe, stb. És Szlovéniában 1992. február 26-án nem egy ember életéről döntöttek efféle módon.

Tetszett, hogy a relatíve nem túl hosszú regényben a konkrét eseményeken keresztül képeket kaphattunk Szlovénia közelmúltjáról, ezen kívül teljesen átélhető a tehetetlen kiszolgáltatottság érzése.
De minden pozitívuma ellenére úgy gondolom, ez a történet filmen jobb lehet, mint olvasva.

*Ez a tanulmány érthetően megvilágítja az eset hátterét: http://real.mtak.hu/122745/1/AH_2014_3_Lorincz_Aranka.pdf

Ha van/lehet az irodalomnak küldetése…
Azért, az, hogy a rendszerváltás egyik mintaállamában, a mindig is jó hírű Szlovéniában ez a skandallum megtörténhetett, önmagában is elképesztő. A szlovén belügy 25 671 ember állampolgárságát törölte 1992 februárjában minden cécó – és jogorvoslati lehetőség – nélkül! Az, hogy ezeknek az embereknek a sorsa máig nem beszédtéma, legalábbis mi itt, a szomszédos országban nem hallottunk róla, egy másik meghökkentő tény. Az, hogy ebből egy szlovén fazon, Miha Mazzini készített regényt, majd filmet, az előzmények fényében nem csak dicséretes, de üdvözlendő is. Példaértékű… s ennyit kell hablatyolni, míg eljuthatunk odáig, hogy ez a regény – a jogfosztottság regénye – jó és feszes.
Miha Mazzini – egy frissen szült, egyedülálló anya személyében – olyan főhőst talált könyvéhez, akinek sorsán keresztül, nem csak a történet elképesztő voltam, de bornírt abszurditása is megmutatható. Franz Kafka is megnyalná mind a tíz ujját, pedig a realizmus nem az ő terepe, mégis, olyan a történet, mintha a prágai zseni írta volna.
Ha van/lehet az irodalomnak szerepe és küldetése, akkor ez az: felhívni a világ figyelmét arra, ami a világban zajlik. Miha Mazzini mintha tisztában lenne azzal, hogy küldetést teljesít, nem pörgi túl az irodalmárkodást, s bár vannak a történetnek előzménybe nyúló elemei, de ezek is „a cél” szolgálatában állnak. Végre egy olyan regény, aminek nincs egyetlen felesleges eleme sem, s ami még arra is képes, hogy a – keveseknek jutó – happy enddel is lelkiismeretfurdalást keltsen az olvasóban.
Magyarként is megszólítva éreztem magam a történet által. Képzelem, hogy „rendes, hétköznapi” szlovénként mekkorát üthet a sztori. ha pedig az olvasó a 25 671 áldozat közé tartozik, akkor mekkora elégtétel lehet ez a könyv… na meg a film!

Mindig is érdekeltek azok a kötetek, amik a történelmi eseményeken alapszik. Sok ilyen könyvet olvastam már, és még sok várakozik is. Ezt a kötetet nagyon érdekesnek találtam, mikor megláttam, és nem is volt kérdés számomra, hogy el kell olvasnom. Nem igazán vártam sokat tőle, és ennek megfelelően nem is ért sem csalódás, sem meglepetés.
A történet tele van klisékkel. Zalának, a főhősnőnek egy nagyon kemény feladattal kell szembenéznie, és bevallom, néha nem igazán tudtam megfogni a pillanatot, miért is döntött éppen úgy. Szerencsére, a végén minden jóra fordul, és a jó elnyeri méltó jutalmát.
Ahogy mondtam, tele van klisékkel így igazából nem is gondolkodtatja el annyira az olvasót a történések folyama. Még talán a szereplők maguk sem okoznak különösebb meglepetést.
Ami miatt mégis érdekes ez a kötet, az alap konfliktus. Több ezer embert törölnek ki a rendszerből, így lényegében elérik, hogy olyan legyen, mintha nem is éltek volna soha. Ez bármikor megtörténhet még a mai világban bárkivel, nem kell hozzá egy rendszerváltás. Jó volt olvasni arról, hogy egy tökéletesnek hitt országban sem lehet minden tökéletes.
Összességében nem ez a kötet fogja megváltani a világot, vagy azoknak elhozni a végső megnyugvást, akiknek a helyzete azóta se tisztázódott. Azoknak mindenképpen ajánlanám, akik hozzám hasonlóan érdeklődnek a történelmi események iránt, és azoknak is, akik egy könnyed nyári kikapcsolódásra vágynak. Gyorsan lehet vele haladni, olvastatja magát.