Kihalt ​házak 15 csillagozás

Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ortiz, a valaha jobb napokat látott venezuelai kisváros láthatóan utolsó napjait éli: lakóit sárgaláz, malária tizedeli, kertjeit fölveri a gyom, falai közt gyíkok ütnek tanyát. Aki teheti, messzire menekül innen, csak a betegek és haldoklók maradnak: Ortizból lassan „kísértetváros” lesz. Sikerül-e a regény hősének, Carmen Rosának a múlt visszahúzó emlékei, a jelen iszonyata, a szerelmet lebíró halál ellenében utat vágni az élet felé, megtalálni az emberi boldogulás lehetőségét? Sikerül-e kitörni a természet alattomos erőinek és az egyre leplezetlenebbül támadó emberi erőszaknak a szorításából, sikerül-e teremtő munkára váltani a halottvirrasztás szomorú szemlélődését? A költőnek is kiváló venezuelai író, Otero Silva regénye nemcsak egy pusztuló világot búcsúztat: a haldokló városka ijesztő dermedtsége mögött ott morajlik már a század húszas éveiben megélénkülő társadalmi küzdelmek hullámverése s az új olajkutak felé meginduló ipari népvándorlás jövőt érlelő áramlása.

Eredeti megjelenés éve: 1955

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár

>!
Európa, Budapest, 1978
134 oldal · ISBN: 963071731X · Fordította: Tóth Éva

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Pusztulástörténet. A jobb sorsra érdemes Carmen Rosával vőlegénye temetésén találkozunk először – ez nem sok jót ígér. Aztán közelképek sorozatán keresztül ismerkedünk meg Ortizzal, az Isten háta mögötti településsel, ami nem is olyan rég még sokkal inkább Isten kebelén helyezkedett el, de azóta úgy tűnik, Isten testtartást változtatott spoiler, úgyhogy a „puszta rózsájából” a szociológusok rémálma, a lepusztult kistérség iskolapéldája lett. Otero Silva erős, tömör jelenetekkel rögzíti ezt a folyamatot, a házak és emberek lassú amortizációját, igazán reménytelen színpadot teremtve, ahová a hatalomból is csak az jut el, ami rossz: az erőszakossága. Dél-amerikai freskó, de ha eltekintünk attól, hogy itt a kert végében tamarindfa áll, és mondjuk akácfát képzelünk a helyébe, akkor nem kell különösebb képzelőerő meglátni benne Nógrádot vagy Borsodot.

3 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Költészet terepszínben. Amit itt Otero megpróbál prózának álcázni, az valójában a pusztulás lírája.
Ortiz egy kis venezuelai városka. Valaha virágzott, a régió vezető települése volt, de mára – 1955-ben, amikor a mű íródott – lakosai fogytán, házai összedőlőben, az iskolában alig lézeng néhány beteg gyerek. Az élők a legközönségesebb betegségek prédái, senkiben snics már akaraterő, elfogy a tettvágy. Otero cirkalmazás nélkül, lényegre törően festi le egy szebb napokat látott település haldoklását. Sajnos ez nem valami egzotikum, kis hazánkban is számtalan testvér települését találjuk meg Ortiznak. És azt is megtapasztaltuk már, hogy demokratikus viszonyok között éppúgy el tud pusztulni egy falu, vagy város, mint diktatúrában. Otero képei a kényszermunkára hurcolt lázadó diákokról, s a helyi hatalmat teljesen önkényesen alkalmazó Cubillos ezredesről remekül tagolják a pusztulás képét, ám ma már világos, hogy a diktatúra nem elsődleges oka, legfeljebb katalizátora a pusztulásnak. A kevesek, akikben még maradt némi tetterő – a regényben Carmen Rosa – a nagyvárosokban, s egyre többen a gazdag északi és nyugati országokban próbálnak szerencsét. Az olvasó szíve meg elfacsarodik, hogy ez a kiváló képességű, jobb sorsra érdemes lány vajon nem e valamelyik metropolis nyomornegyedében végzi, mint oly sok sorstársa.

>!
Szimirza P
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Szomorúság, lehangoltság, és beletörődés jellemzi ezt a könyvet, de ennek ellenére tetszett. Inkább elgondolkodtat, mintsem szórakoztat.

>!
kolika
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Olyan lehangoló ez a könyv! Akár merre fordítja tekintetét az olvasó mindenhol pusztulást, enyészetet, kilátástalanságot, de ugyanakkor valamiféle sorsba belenyugvást lát. A kihalt házak szomszédságában ott élnek a megmaradtak, akik látják ezt a reménytelenséget, de mégsem mozdulnak. Jóformán nem tesznek semmit, hogy valami változzon. A regény főszereplőjét éreztem egy kicsit különbnek a tétlenkedők közt. S habár már az elején olvashattunk a vőlegénye sorsáról, mindvégig azt reméltem, hogy egyedül is képes a váltásra. A kötet vége egy kis okot ad bizakodásra.

>!
kaporszakall
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Ezt a kötetet Baudelaire 'A fájó Párizs'-ához tudnám hasonlítani, annak alcíme miatt: 'Kis költemények prózában'.

Otero Silva elsősorban költő, és ez érződik ennek a könyvnek a szerkezetén is. A tizenhárom fejezet, s benne a három-három rész: ez teszi ki a regényt. Egy városka pusztulása harminckilenc énekben.

Kevés szereplőt mozgató, mívesen megformált kamaradarab, minden szavát, mondatát, fordulatát cizellált ötvösmunkára valló gondossággal kalapálta ki a szerző. Semmi stilisztikai zsonglőrködés, formai bravúr, csupán klasszikus egyszerűség. Mint egy rózsafüzér szemei, peregnek le egymás után az énekek, bontakozik ki az elkerülhetetlen végzet, hogy aztán az utolsó strófában megcsillanjon némi remény.

Ez az 1955-ben született kis könyvecske a hazai olvasók körében alig ismert venezuelai irodalom egyik szép darabja. Illesse hála a Modern Könyvtár egykori szerkesztőit, hogy felvették a sorozatba.

>!
XX73
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Valamikor a kilencvenes években a kelet-európai végeken jártunk, és megrettenve láttuk, hogyan néptelenednek el teljes régiók. Aztán országunk eldugott csücskeiben túráztunk, és ráismertünk korábbi benyomásainkra. Mára pedig kihalt házban élünk: hét lakásából négynek gazdái tartósan külföldön dolgoznak már.

Ha lehet költői módon megénekelni a pusztulás dalát, akkor Miguel Otero Silva képes rá. S mire a fő téma visszatér, már az újrakezdés hangneme dominál.

>!
Színek
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Miguel Otero Silva: Kihalt házak – című regénye méltán tizenöt kiadást ért meg és nyolc nyelvre fordították le. A tizenkét fejezetben leírt történet első és utolsó fejezete keretbe foglalja Carmen Rosa történetét. Szomorú sorsoknak lehetünk tanúi, A kihaló várost idősek, betegek és egy markényi fiatal lakja már csak. Szánni való a jövőtől megfosztott fiatalok sorsa, érzik ők az utolsók kik életet lehelhetnek ebbe a kisvárosba. Sebastián és Carmen Rosa tiszta szerelmét, és létét a fejük fölött lebegő fertőző betegségek, a politika kíméletlen kegyetlensége fenyegeti. A felelősen gondolkodó fiatalok nem tétlenkednek, míg az emberséges Sebastian a jogaikért száll síkra, a tehetséges Carmen Rosa a városka múltjának megőrzésén dolgozik. Ortiz városka lelkiismeretes papja Pernía atya, és Berenice kisasszony a tanítónő s Cartaya úr átérzi a fiatalok helyzetét, segítik próbálkozásaikat. Sebastián tragédiája adja meg a döntést Carmen Rosának, hogy a család túlélése érdekében elhagyják a halálra ítélt városát. A lány tiszta jellemét Cartaya úr pár mondata hűen jellemzi. „-menj el innét lányom, az olajmezőkre, a Méridai havasokba, a pokol hetedik bugyrába akár, csak itt ne maradj sírásónak, mert az nem neked való. Nem számít, hogy ott, ahová mész káromkodnak a férfiak. Teelőtted nem fognak káromkodni. És a rossz nők se lesznek rosszak többé, ha te rájuk nézel.”
És Carmen Rosa elindul, hogy jövőjüknek új falut építsen. Szép történet, ajánlom nektek olvasásra.

>!
kriszmanesz P
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

költői képsorok a pusztulásról, a kilátástalanságról, egy eltemetett szerelemről a kihalt házak között. ismét egy olyan olvasmányélmény, amit a https://moly.hu/kihivasok/a-nagy-utazas-80-konyvvel-80-orszagban-a-vilag-korul könyvvel kihívásnak köszönhetek.

>!
AnZsu_01 P
Miguel Otero Silva: Kihalt házak

Nem is tudom, hogy olvastam e már ennyire nyomasztó könyvet. Totális kilátástalanság, nyomorúságos életek, de ami legjobban kiborított az a tétlenség, a beletörődés, a feladás. A végének van egy kis pozitív kicsengése, de sok erőt nem éreztem abban sem. Kevés szereplője van és egyik sem volt igazán olyan, akit meg tudtam volna kedvelni.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

– Szóval akkor ti most jegyesek vagytok?
– Hát persze.
– És miből áll a jegyesség?
– Nahát, miket tudsz kérdezni! Hát azt jelenti, hogy folyton nézzük egymást, és amikor lehet, azt mondjuk, hogy szeretlek.
– És csókolództok is?
– Még nem. De ha egyszer kér tőlem egy csókot, én becsületszavamra adok neki…

44. oldal

13 hozzászólás
>!
Sheeana

Ha Sebastiánnak nem sikerült megmenekülnie a haláltól, őneki, aki fiatal volt, mint a hajnal, erős, mint télen a folyó, zabolátlan, mint a heréletlen bika, Ortiz többi lakosa számára nem maradt más, mint belenyugodni a végzetbe.

5. oldal

>!
Színek

A kert Carmen Rosa keze nyomán virult, növekedett, neki köszönhette létét. Ugyanannyit vagy talán még többet köszönhetett a kertnek ő maga. Vetni, ültetni, szerető figyelemmel kísérni a növények növekedését, velük együtt virágozni, ezt a védekezési módot alakította ki a magának már kislánykorától fogva, hogy megóvja magát a pusztulás és panasz árjától, amelynek zavaros vizei lassan és végzetesen maguk alá temették Ortizt.

10-11. oldal

>!
Színek

A faluban mindenki arról a korszakról beszélt. A nagyapák, akik megélték, az apák, akik hanyatlásának voltak tanúi, s a gyerekek, akik a róla szóló történetek és a visszavágyás sóhajai közt nőttek fel. Soha sehol nem éltek annyira a múltban, mint, ebben a pusztai faluban. Előttük nem volt más, csak a láz, a a halál, és a temetőt benövő gaz. Mögöttük minden más volt. A beesett szemű, kisebesedett lábú fiatalok irigyelték az öregeket, mert azok tényleg fiatalok voltak valamikor.

13. oldal

>!
Sheeana

A négy sárga arcél horgas volt, mint a karvalyé. Tompa tekintetükben, beesett arcukon, a szemüket övező ráncokon hajótörést szenvedett a fiatalság.

7. oldal

>!
Színek

Carmen Rosa most először mondta ki azt, amit Sebastián már hetek óta várt.: Félek, hogy elmégy, és nagyon szomorú leszek, ha elmégy, Sebastián, de az az igazság, hogy büszke vagyok rád.

86. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Adriano González León: Vándorló ország
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Jesús Lara: Rabszolgák
Gabriel García Márquez: A tábornok útvesztője
Jesús Lara: Indián vér
Roberto Bolaño: Távoli csillag
Jorge Icaza: Indián átok
Ángel F. Rojas: A menekülő falu
Francisco Marins: Az aranybányák titka
Roberto Bolaño: Vad nyomozók