A 98-as nemzedék tagjai behatóan foglalkoztak a spanyol múlt, a nagy nemzeti szimbólumok újraértékelésével; ennek egyik legkitűnőbb dokumentuma Unamuno Quijote-értelmezése, amely 1905- ben, a cervantesi mű megjelenésének tricentenáriumán látott napvilágot. A Búsképű Lovag alakja alapvető változáson megy keresztül az unamunói kommentárban. Nem a lovagregények világában élő hóbortos figura, aki lépten-nyomon szembesülni kénytelen a prózai valósággal, nem komikus hős, hanem éppenséggel tragikus figura, a modernitás érájának szülötte, kinek bolondsága azt szimbolizálja, hogy az igazi emberség, őszinteség, odaadás és hit kitaszíttatott a modernitás világából, s legfeljebb paradox gyakorlatként jelenhet meg benne. Sancho sem a józan realitás képviselője többé, hanem urának hű társa, aki bolondságban még rajta is túltesz. Unamuno e nagy kommentárban a modernitás korának antinómiáit tárja elénk: végkonklúziója abban áll, hogy a humanitás már csak a paradoxon és az abszurd peremvidékeire… (tovább)
Don Quijote és Sancho Panza élete 3 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1905
Róla szól: Miguel de Cervantes
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Természet- és Társadalomtudományi sorozat Európa
Enciklopédia 3
Kedvencelte 1
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 11
Kiemelt értékelések
Az 1898-as spanyol-amerikai háborúról sokat elmond, hogy az amerikaiaknál anno „splendid little war” néven futott. Spanyolország gyarmatbirodalmának utolsó darabjait veszítette el ekkor, és az ország szomorúan nyugtázta valós hatalmát és helyét a világban. Ahogy az más gyarmatbirodalmaknál is látható volt és látható lesz, ez a sokk új irányokat indított el értelmiségi berkekben, mely folyamat elején vagy a siránkozás, vagy a kritika dominál.
Unamuno könyve az utóbbi csoportba tartozik, mivel számos kritikát fogalmaz meg Spanyolország aktuális, századfordulós állapotával kapcsolatban. Fogja a már akkor is alapműnek számító Don Quijotét, és fejezetről fejezetre haladva újraértelmezi az azokban történteket. Ez a fajta újraértelmezés az olvasót is gondolkodásra készteti. A kor spanyol olvasója az ország állapotán töprenghetett el akkor, bár amiket 1904-ben írt Unamuno, ma sem feltétlenül veszítettek aktualitásukból. Ami fontosabb, hogy a jelenkor olvasója sem marad gondolatok nélkül.
Unamuno könyve ugyanis nem egyszerű irodalomtudományi, elemző mű. Stílusa egyedi, sokszor vicces, máskor nagyon jól eltalált mondatokkal van tele. Mintha egy második Don Quijotét írt volna, így aki az eredeti művet élvezte, az biztosan nem fog unatkozni most sem. De ami szerintem a legfontosabb ebben a könyvben, hogy évtizedekkel a posztmodern értelmezések előtt emelte ki Cervantes zseniális művét a populáris megközelítések szintjéről. Igaz, utóbbiaknak köszönhető az, hogy rengetegen ismerik (és talán szeretik is) a Don Quijotét, és születhettek belőle feldolgozások, filmek, rajzfilmek, képeskönyvekspoiler. Nem ismerem a Don Quijote-értelmezések teljes történetét, de van egy sejtésem, hogy Borges, Paul Auster, valamint a számtalan többi alkotó előtt – akik e művet annyira fontosnak tartják, és műveikben egyértelműen megjelenik a hatása – Unamuno nyitotta meg az utat.
Én tudom, ki vagyok. – Ezt mondja Don Quijote, és hogy mi is megtudjuk, ki ő, mindenképpen olvassuk el ezt a rejtett gyöngyszemet.
A Don Quijote az első könyv amit megsirattam, amikor Don Quijote meghalt, mindazért, amit mindez jelent: Hagyni, hogy a hóbort eltűnjön. Ez szörnyű. A józanság győzelme. – mondja Ana María Matute egyik kedvenc idézetemben.
S ekkor jön egy baszk filológus és író, a Salamancai Egyetem professzora, aki kijelenti:
Nos, igen, szent hadjárattal – azt hiszem – kísérletet tehetnénk arra, hogy Don Quijote sírját kiszabadítsuk a bakkalaureusok, plébánosok, borbélyok, hercegek és kanonokok hatalma alól, akik birtokukban tartják azt. Meg lehet próbálni – azt hiszem –, hogy szent keresztes háborúval szabadítsuk ki a Bolondság Lovagjának sírját a Ráció nemeseinek hatalmából.
A Don Quijote és Sancho Panza élete Cervantes remekművének tricentenáriumára jelent meg, s meglehetős vihart kavart Spanyolországban. Mert señor Unamuno nem fogja vissza pennáját, s kommentárjában – mivel ezen írása nem más, mint egy igen részletes kommentár Cervantes művéhez – végigveszi a cervantesi mű fejezeteit, s mindenféle szívfájdalom nélkül átértelmezi és aktualizálja a spanyol irodalom ikonikus alkotását.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a spanyol lelket és a spanyol irodalmat, s persze magát Don Quijotét (aki Sancho Panzával egyetemben Unamuno szerint sokkal inkább valóságos, létező személy, mint maga Cervantes*), különösen akkor, ha van benne legalább egy kis minimális quijotizmus, hiszen
Csak az lehet képes a lehetetlen meghódítására, aki megkísérti az abszurdot.
* Ez a gondolat többször is megjelenik e kommentár lapjain, de felbukkan egyik [[https://moly.hu/konyvek/miguel-de-unamuno-a-kod|regényében]] isspoiler: Hát nem ön mondta, akárhányszor, hogy Don Quijote és Sancho Panza nemcsak reálisak, hanem reálisabbak Cervantesnél?
Népszerű idézetek
Csak az lehet képes a lehetetlen meghódítására, aki megkísérti az abszurdot.
162. oldal
A bűn, az igazi bűn manapság az, ha szegények vagyunk; azok a társadalmak, melyeket a leginkább előrehaladottnak és műveltnek mondanak, azzal tűnnek ki, hogy gyűlölik a szegénységet és a szegényeket; nincs semmi elszomorítóbb, mint a jótékonykodás gyakorlása. Azt lehetne mondani, hogy nem a szegénységet, hanem a szegényeket akarják kiküszöbölni, jobban mondva kiirtani, mintha csak kártékony állatok ragályosságát kellene felszámolni. Nem a szegények iránt érzett szeretet miatt akarják megszüntetni a szegénységet, hanem azért, hogy jelenlétük ne emlékeztessen bennünket a szörnyű végre.
258. oldal
Nos, igen, szent hadjárattal – azt hiszem – kísérletet tehetnénk arra, hogy Don Quijote sírját kiszabadítsuk a bakkalaureusok, plébánosok, borbélyok, hercegek és kanonokok hatalma alól, akik birtokukban tartják azt. Meg lehet próbálni – azt hiszem –, hogy szent keresztes háborúval szabadítsuk ki a Bolondság Lovagjának sírját a Ráció nemeseinek hatalmából.
8. oldal
Csakis a boldogtalan szerelem hoz bőséges szellemi termést; a szerelem csakis akkor lövell szökőkútként az égig, amikor elzáródik előtte természetes lefolyásának útja; csakis az időbeni meddőség jár örök termékenységgel.
90. oldal
Ha valaki leleplez egy visszaélést, üldözi az igazságtalanságot, ostorozza a bárdolatlanságot, akkor ezek a rabszolgák erről imigyen gondolkodnak: mit akar ezzel elérni? Mire törekszik? Egyszer úgy vélik és azt mondják, hogy azért teszi, mert azt akarja, hogy arannyal tömjék be a száját, máskor meg azt, hogy gonosz érzésektől vezérelve, a bosszúállás és az irigység alantas szenvedélyétől vezettetve teszi; mások meg azt állítják, hogy csak a hírverés kedvéért, hogy mindenki róla beszéljen, hencegésből; ismét mások pedig azt, hogy szórakozásból, időtöltésből, kedvtelésből. Mily nagy kár, hogy oly keveseknek adatott meg hasonló kedvtelés!
6. oldal
Jót akarnak!… Jót akarnak! Ó, kedvesség, szeretet, mennyire félek tőled! Amint meghallom, hogy barátom azt mondja, ""én jót akarok neked", vagy pedig azt, hogy „figyelj azokra, akik jót akarnak neked”, menten reszketni kezdek. Akik jót akarnak nekem… és kik akarnak jót nekem? Azok, akik azt akarják, hogy olyan legyek, amilyennek ők akarnak, hogy szerethessenek engem. Ó szeretet, szeretet, szörnyű szeretet, ez ösztönöz arra, hogy a szeretett személyben azt keressük, amit belőle csináltunk! Ki szeret engem úgy, ahogyan vagyok? Te, egyes-egyedül Te, Istenem, aki azzal, hogy szeretsz, folyamatosan teremtesz, mivel a létezésem maga a te örök szeretetedből ered.
347. oldal
Jól a fejébe sulykolták, hogy a házasságot azért találták ki, hogy „az emberek egybekeljenek, a házasokra áldást és békességet hozzon, s gyermekeket neveljenek az ég számára”; s ezt olyan jól megérti, és a gyakorlatba is átülteti azáltal, hogy lebeszéli férjét ugyanazon ég meghódításáról, mely ég meghódítására egyébként gyermekeit kell nevelni.
182. oldal
Ó, milyen rettenetes is az ember, ha szórakozik! Az ember szórakozásaitól jobban kell rettegni, mint egy olyan vadállat elszánt támadásától, amely éhségében ront rátok. Ha az embert a tréfák meredélyének szélére állítják, meg nem áll addig, míg az aljasságok és a gaztettek szintjére le nem süllyed; a legszörnyűbb gaztettek közül jó néhány tréfálkozással kezdődött; az öröm és az élvezetek keresése sokakat tett gyilkossá.
276. oldal
S mikor az élet álmából majd valamennyien felébredünk, szemünk elé igen furcsa dolgok tárulnak majd; a bölcsek ugyancsak meg fognak lepődni azon, hogy mi az igazság s mi a hazugság, s hogy mennyire téves úton járunk, mikor azt gondoljuk, hogy annak a talánynak, amit logikának nevezünk, bármiféle értéke lenne e nyomorúságos világon kívül, ahol a szellem zsarnokai, az idő és a tér, tartanak bennünket fogva.
369. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű 95% ·
Összehasonlítás - A. S. Byatt: Mindenem 91% ·
Összehasonlítás - Szegedy-Maszák Mihály: „A regény, amint írja önmagát” ·
Összehasonlítás - Hermann Hesse: Rosshalde 90% ·
Összehasonlítás - Marcel Proust: Swannék oldala 91% ·
Összehasonlítás - Ralph Ellison: A láthatatlan 91% ·
Összehasonlítás - Andrej Belij: Pétervár ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: A gólyakalifa / Kártyavár ·
Összehasonlítás - Flann O'Brien: Úszikkétmadáron 89% ·
Összehasonlítás - John Cowper Powys: Wolf Solent I-II. ·
Összehasonlítás