Don ​Quijote 262 csillagozás

Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote Miguel de Cervantes: Don Quijote

Don Quijote, a „Búsképű lovag” mulatságos története nemcsak a modern regény őse, hanem annak első klasszikus remeke is. Cervantes könyve, amellett, hogy a kor divatos lovagregényeinek paródiája, átfogó képet nyújt a XVI. századvég, a XVII. századelő spanyol társadalmáról. A szatíra szemüvegén keresztül mutatja be és teszi nevetségesség az élet alkonyához közeledő feudális lovagvilágot: „gúnykacajba fullasztja a spanyol lovagságot”. Don Quijotét nemes eszmék hevítik, de nem számol a társadalmi valósággal, saját képzelete teremtette álomvilágban él, elavult módszerekkel próbál küzdeni a hibák ellen, ezért erényei hóborttá, bolondériává torzulnak, egyedül marad, különccé válik, legjobb szándékú tettei is komikumba fulladnak. De nem különb a sorsa a lovag fegyverhordozójának, Sancho Panzának sem, akit – minden hűsége, nyítszívűsége mellett is – kapzsisága, hiszékenysége komikussá tesz.

Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címmel is megjelent.
Jelen kiadások közül több is átdolgozott és/vagy rövidített változat. Erre vonatkozóan lásd a tartalomjegyzéket!

Eredeti mű: Miguel de Cervantes: Don Quijote de la Mancha

Eredeti megjelenés éve: 1605

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2011
468 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793162 · Fordította: Benyhe János, Somlyó György
>!
Osiris, Budapest, 2006
152 oldal · ISBN: 9633898927 · Fordította: Radnóti Miklós · Illusztrálta: Gyulai Líviusz
>!
Debolsillo, Barcelona, 2005
694 oldal · puhatáblás · ISBN: 8497591070

23 további kiadás


Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Don Quijote · Sancho Panza


Kedvencelte 27

Most olvassa 27

Várólistára tette 202

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Miguel de Cervantes: Don Quijote

Régi adósságomat róttam le (már megint). :)
Elsőként egyetemista koromban fogtam bele. Elég vékony kötet volt, gyanakodtam is, de csak a felénél jöttem rá, hogy én tulajdonképpen megvágott változatot olvasok. (Igaz, így is 300 oldal volt.) Aztán pár év múlva megtaláltam a kétkötetest, de nem értem a végére – és most, harmadjára végre sikerült. (Homlokát törli.) Pedig tulajdonképpen tetszett. Akkor is, most is. Mégsem könnyű olvasmány a Búsképű lovag története.
Mi teszi nehézzé? Na, ez jó kérdés.
Lassú, vontatott, elmélkedésekkel és kitérőkkel telezsúfolt? Mondhatnám, de nem mondom, mert az ilyesmi engem ritkán zavar. A Gendzsi cselekménye gyérebb, az elmesélés módja lassabb, hosszadalmasabb, mégis két hét alatt átrepültem rajta. – Repetitív, ugyanazokat a kalandsémákat ismételgeti? Igen, de engem ez se szokott visszariasztani. A Nyugati utazás sokkal inkább egy kaptafára húzza a kalandokat, mégis alig tudtam letenni. – Pár száz év után már nehezen lehet fogni a komikumát? Igen, talán ezért.
Pedig ott van a regényben minden, ami a klasszikus komédiákhoz kell. Periodikusan visszatérő elszakított szerelmesek, házasságtörések, ruhacserék, sírból kikelő holtak (mert egy klasszikus komédiában még a halál se biztos), pásztornak álló nemes ifjak, fogság és szabadulás, tömegverekedés és nagy-nagy kibékülés, no meg természetesen út menti fogadó, ahol találkozhatnak egymástól mindazok, akiket a társadalom szigorúan elkülönít egymástól, úgymint arisztokrata főúr és öszvérhajcsár. Összezavarható, keverhető, tetszés szerint vegyíthető egymással mindaz, ami megszokott és normálisnak mondott világunkban szilárd határokkal bír. Hát hogyne, mikor a két főszereplő maga sem egyéb, mint az egymást kizáró szélsőségek szoros összekapcsolása. A magas, sovány, zörgő csontú, beesett arcú Don Quijote, aki alig eszik, alig alszik, rengeteget olvas, szerelmére csak a messzi távolból vágyakozik, és akkora erővel koncentrál a szellemi értékekre, hogy gyakorlatilag virtuális világban él – és az alacsony, kövér, nagyevő-nagyivó Sancho Panza, aki írni-olvasni ugyan egy betűt se tud, viszont akkora erővel kapaszkodik az anyagi világba, hogy még amikor fantáziál, akkor se tud mást kitalálni, mint földi-hétköznapit, amitől aztán minden hazugsága hihetővé válik. Egymás ellentétei, mégis összetartoznak. Eleinte csak az érdek köti össze őket (Don Quijoténak fegyverhordozó kell, Sanchónak sziget, amit kormányozzon), később már valamiféle kölcsönös tisztelet, és a második kötettől kezdve már egyértelműen szoros barátság.
(NB.: Szerintem Sancho nem hülye. Életében nem volt kinn a falujából, úgyhogy bármit mondhat neki Don Quijote óriásokról meg grófságokról, ő elhiszi. Tiszteli az ura tudományát, elfogadja a véleményét arról, amihez ő maga nem ért. De mihelyt olyasmiről van szó, amihez ő is ért, nagyon is józanul viselkedik.)
Akkor mégis miért nem szerettem a könyvet – kérdezhetné bárki.
Azért, mert nevetni nem tudtam rajta, legfeljebb mosolyogni. Túlságosan sajnáltam szegény Don Quijotét ahhoz, hogy nevessek. Túlságosan tiszteletre méltó értékekért száll síkra. Túlságosan emberi és esendő és szeretni való és hol bátor, hol meg gyáva, vagyis túlságosan úgy viselkedik, ahogyan az adott helyzetben én is tenném – így aztán ne várja tőlem senki, hogy mulatságosnak találjam, ahogy folyamatosan bolondot csinálnak belőle, vagy még rosszabbat is tesznek vele. Utáltam, hogy az első kötetben egyszerűen nem tudtak másképp viszonyulni hozzá az emberek, mint veréssel vagy kegyetlen tréfával. (Csak természetes: hiszen amit nem értünk, vagy ami csak egy kicsit különbözik a megszokottól, azt kizárólag agyonütni, összetörni, porba döngölni lehet, ugye.) Sanchónak gyakorlatilag az a dolga, hogy az urát minden összecsapás után felkanalazza a földről. Kész csoda, hogy tartós baja sose esik. (Tiszta Tom és Jerry. Ott is úgy van, hogy Tomot minden rész végére nyomorékra verik, aztán a következő rész elején már megint ép és egészséges, lehet nyomorékra verni.) Azt viszont szerettem, hogy ha viszont neki kellett verekedőket szétválasztani, akkor a puszta szavával meg tudta állítani őket.
Az első kötet olvasása közben még három és fél vagy négy csillag között vacilláltam. Akkor mégis mi ez a négy és fél csillag – kérdezhetné bárki.
Az a második kötet – válaszolnám. :)
Amikor a világ kezd a Don Quijote oldalára hajolni. Amikor elkezd bizonytalanná válni a határ őrület és normalitás között. Amikor, ha csak percekre is, de felmerül egyes szereplők fejében a gyanú, hogy talán nem a Búsképű lovag a legnagyobb bolond közöttük. (Ha megpukkad is, Búsképű lovag, nem pedig Oroszlánlovag, mert az első nekem jobban tetszik, és pont. :) ) Amikor hazugság hazugságot, tréfa tréfát követ, és lassan már csak Don Quijote tud kiigazodni a számára teremtett látszatok között, még Sanchónál is jobban. Amikor Sancho éppoly kiválóan elkormányozza pünkösdi királysága idején a bizonyos „szigetet”, mint Fülig Jimmy a maga „Bolontsák-szigetét” – és mindenesetre sokkal jobban, mint a hivatalos kormányzó tenné. Amikor ki-kibukik a Don Quijote beszédéből, hogy ő bizony tökéletesen tisztában van azzal, hol kezdődik az ő képzeletvilága, és hogy azt hisz el, amit el akar hinni. Amikor a rokonsága sajnálja a legjobban, hogy a lovag kijózanodik – és amikor már azt sem hiszem el a lovagnak, hogy valóban kijózanodott, mert ha idáig oly mesterien tudott bármit elhitetni a környezetével, miért pont most ne próbálkozna vele? :)
Szóval fél lábbal a középkorban áll ez a könyv, fél lábbal a modernségben. Vagy inkább ne lábat mondjak, hanem mérleget, mert ez még billeg is. :) Mindenképpen megéri elolvasni, és mindenképpen a kétkötetes változatot ajánlom…
…de azért ha tizen-huszonévesen beletörik a bicska, az nem szégyen. :)

>!
Európa, Budapest, 1966
982 oldal · keménytáblás · Fordította: Győry Vilmos, Benyhe János, Somlyó György
4 hozzászólás
>!
Sapadtribizli P
Miguel de Cervantes: Don Quijote

El sem hiszem, hogy befejeztem! Majdnem kereken 10 hónapig olvastam… Ezért is van, többek között a csillaglevonás, mert valahogy nem éreztem azt, hogy olvasnám tovább… Pedig nagyon szórakoztató tud lenni! Csak annyira laza szerkezete van, hogy ha a kalandokat összekevernénk, akkor is nagyjából koherens történetet kapnánk. Viszont így: a felsorolás olykor fárasztó és unalmas is tud lenni…
A könyv második fele jobban tetszett, valahogy változatosabb és izgalmasabb volt a kóbor lovag, és az eszes-esztelen fegyverhordozó története. A végét viszont kicsit elcsapottnak éreztem spoiler.
Mindent összevetve tehát, bár kcsit terjengős, én többnyire jól szórakoztam ezen a regényen, és pozitívan csalódtam is benne :)

>!
Marcus
Miguel de Cervantes: Don Quijote

A világirodalom egyik legzseniálisabb műve, minden szempontból remekmű.

A történet egy elég egyszerű alaphelyzetből indul ki: egy bogaras nemes, Don Quijote túl sok, a valóságtól elrugaszkodott lovagregényt olvas, míg végül ő maga is elrugaszkodik a valóságtól. Kalandjaihoz segítőül fogadja a csak félig bogaras Sancho Panzát, és ketten együtt mindenféle, általában balul végződő kalandba keverednek.

Azonban ez a regény ennél sokkal több. A valóságok először csak Don Quijote fejében keverednek, de aztán a Sancho Panza – aki elvileg horgonyként szolgálna a valósághoz – is egyre bizonytalanabb lesz. Majd megjelenik a Don Quijote első kötete, és így az elmés nemes torzított valósága formálja a korabeli spanyol birodalmat, hogy még torzabb valóságba jussunk. Útközben aztán elbizonytalanodunk: talán Don Quijote játszik velünk, és az ő valósága a valós? Vagy az egész Cervantes mesterkedése? Vagy mindegyik? Egész köteteket lehetne megtölteni a mű elemzésével (töltöttek is), de a lényeg, hogy a posztmodern eme előfutára mókás kalandregényként, korrajzként, és sokrétű szépirodalmi mesterműként egyaránt megállja a helyét. Nem véletlen, hogy számos 20. századi író – Borges, Auster – tekint rá saját munkásságának kiindulópontjaként, vagy legalábbis fontos referenciájaként.

A rengeteg apró utalás és poén miatt azt hiszem, érdemes elolvasni a teljes változatot is.

8 hozzászólás
>!
B_Niki P
Miguel de Cervantes: Don Quijote

2011-ben került a birtokomba ez a könyv a pécsi, 49. Közgazdász-vándorgyűlésen, amit a Kodály Központban tartottak. Ott bukkantam rá a könyvesboltban igencsak jutányos áron, képtelenség volt otthagyni. Pár évig pihent a polcon, aztán egy kapcsolódó kihívásra ezt a könyvet választottam. (Akunyin említi Don Quijote-t egy hasonlatban a Színház az egész világban.)

A 2006-os Osiris kiadás Radnóti Miklós átdolgozása, Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész illusztrációival. Az elején nehezen szoktam meg a kusza, „keresgélő” vonalakból felépült alakokat, aztán meg egészen megkedveltem őket.

Korábban, még a gimnáziumban tanultunk a Don Quijote-ről, mint a nyugati modern irodalom egyik alapművéről, az első újkori regényről, de csak részleteket kellett olvasnunk belőle az „örök illúziók és kétségbeesett szélmalomharc” illusztrálásaként. Látom, hogy a több feldolgozás igazán változatos oldalszámú kiadásokat szült, talán elolvasok még egy bővebbet is, de ezt a vékony kiadást biztosan elolvasom még egyszer. Humoros, szórakoztató, de egyben szomorú is Don Quijote története, akit végül „bölccsé tett a halál”. Én olvasóként azt kívántam, bárcsak ne tette volna azzá.

>!
Gólyanéni 
Miguel de Cervantes: Don Quijote

Amikor a világ két legfurcsább alakjával ismerkedhetünk…Amikor láthatjuk a tökéletes lovag eszményképét…Amikor hőseinknek minden nap új őrültséget sikerül kiagyalni…Amikor úgy érezzük, hogy a tébolyodottságból eleget láttunk már…
Amikor, úgy érezzük jó volt Velük kalandozni…Amikor ráérzünk, hogy a sok móka és kacagás mögött megbúvik a bölcsesség is…

>!
gybarbii P
Miguel de Cervantes: Don Quijote

A fél csillagot csak azért vonom le, mert olvasás közben vettem csak észre, hogy néhány fejezet rövidítve, összefoglalva szerepel csak a könyvben! Ezért nagyon mérges voltam, mert nagyon szívesen olvastam volna még sok-sok oldalon keresztül az elmés nemes Don Quijote de la Mancha kalandjairól!
Az olvasást egy kicsit megnehezítette, hogy egy-egy mondat legalább öt-, hatsoros volt, Don Quijote pedig olyan körülményesen fogalmazott, hogy néha el kellett gondolkodnom azon, hogy mit is olvastam három sorral feljebb, és az hogy' kapcsolódik mondandója többi részéhez… Ennek ellenére a könyv stílusa engem nagyon megfogott.
A szereplők közül talán Sancho Panzát kedveltem meg leginkább. Szegény ember először lép ki a falujából ráadásul egy kóbor lovag kíséretében, még semmit sem látott a nagyvilágból, így természetesen elhisz mindent az óriásokról és varázslókról, követi urát keresztül-kasul a világban, és mindig ráfázik. Számomra Sancho karaktere még mulattatóbb volt, mint maga Don Quijote. :)
Egy biztos, meg kell szereznem a teljes, rövidítetlen változatot is, és valamikor majd azt is végig kell olvasnom. Don Quijote és Sancho elmésségeiből sosem elég! :)

>!
dokijano
Miguel de Cervantes: Don Quijote

Sikerült végig küzdenem magam az elmés nemes Don Quijote kalandjain. Mind a 470 oldalon. De megérte, még ha alkalmanként kifordult a kezemből, akkor is. Kell, hogy néha olvasson az ember igazi klasszikusokat. Legalább megtudja, hogy már Cervantes Spanyolországában is milyen fontos volt, hogy az embernek legyen támogatója az uralkodó osztályból. Mert nemcsak a háborúra igaz, hogy három dolog kell hozzá: pénz, pénz és pénz.
Valamikor valószínűleg elolvasom a rövidebb változatát is, már csak azért is, mert Radnóti fordította.

5 hozzászólás
>!
KingucK P
Miguel de Cervantes: Don Quijote

Ha magát a valóságot nézem:
a mai világban egész gyorsan a „sárga házban” marasztalt embrkéről szól, aki azonban a regényben úgy ahogy végigviszi „hőstetteit”.
Ha kicsit próbálom beleélni magam a helyébe:
Becsülni lehet a bátorságát és kitartását, ahogy tervét végigviszi tűzön-vizen át.

Sosem volt a kedvenc történetem.
Nem olyan régen láttam egy (alternatív) szinházi feldolgozását is, ami szintén nem nyerte el a tettszésemet. Sajnos ez a regénnyel sem változott.

Pozitívumok:
Irodalmi és történelmi utalások
Az alakok vicces ábrázolása
A hétköznapi cselekmény (úgy ahogy) érdekessé varázsolása.

>!
csillagka P
Miguel de Cervantes: Don Quijote

Ha mocsok szeretnék lenni az mondanám ezt Mikszáth jobban megírta, persze tudom van legalább háromszáz év előny Cervantes javára, de akkor is jobban tetszett a Beszterce ostroma.
Azért azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül hogy ez egy XVII. század eleji iromány és régebbi mint a Szigeti veszedelem ami mára nagyjából olvashatatlanná vált.
Itt mégis ülnek a poénok, egyes fejezeteken hangosan röhögtem ( nincs rá szó) aztán kínosan néztem félre mi is váltotta ki belőlem ezeket az érzelmeket.
Valahogy a legrosszabb Monty Pythoni világba kerültem, ahol kecske és birkanyájak vívnak halálos kardcsatákat és a szélmalom elleni küzdelem csak hab a tortán, itt mindenki számíthat a legnagyobb bátorságú bús lovagra aki szintén sok utódjával egyetemben könyvekből tanulta az életet, de azért elsősorban egy sóher lókoptató, fizetni semmiért sem szeret.
Érdekes kiránduláson jártam, igazából azt se tudom mondani, hogy nem tetszett, ha hozzáveszem az elmúlt négyszáz évet kimondottan értékálló darabnak tűnik.

>!
Európa, Budapest, 1997
468 oldal · ISBN: 9630761580 · Fordította: Benyhe János
>!
LuPuS_007
Miguel de Cervantes: Don Quijote

Mindenki olvasta, vagy legalábbis azt mondja vagy éppen rázta a hajkoronát* a szocialisa slágerre.
Az iskolai értelmezést/érettségit nem is értettem, – az egy tény – , hogy a rövidített változatot kellett elolvasni, de akkor minek belekezdeni

A könyv a fejezetek olvasása közben:
– Ez egy vicc, mert Cervantes kegyetlenül a képünkbe tolja a kort egy görbe tükrön keresztül
– Egy másik vicc, mert a történetek nem állnak össze 1- 2 történet innen, meg amonnan, ami igazán összeköti Don Quijote született Alonso Quijano magyarul Szabó II. Béla. Csapong majd megmagyarázza, hogy csapong, mert többször kiszól bekéri magát az olvasót a történetbe és megkéri maradjon a játék/történet részese.
– Vagy egy olyan történethalmaz, amely az aktuális kor emberének is változatlanul érvényes képet fest a világról.**

Nézzük ezek alapján. Adott egy fickó aki sokat olvas***, s ennek hatására becsavarodik, teljesen vagy részben, a megálmodott elmúlt korba helyezi át magát(részben). Érdekes és elsőre mulatságos majd lassan inkább szánalmassá válik számomra.
Nem tudom követni mit is akar, időnként folyamatosan a valóság és kényszerképzet határán billegteti a főhőst.
A regényben többször bajba kerül, sajárt korlátai által hozott szabályai végett, és lassan a végére rájön, hogy mégsem ez a valóság és meghal.
A kijózanodás és az ebből adódó halállal nem értek egyet, nem sokan írják ezt. Szerintem a vég ott kezdődik számára, amint legyőzik és annak kijózanító pillanata, hogy a saját korlátai végett ismételten egyszerű emberként kell élni, egy olyan korban ahol a kobór lovag márcsak álomkép. Gondolatai nem leszenk tisztábbak, csak a lelke lesz megsebzett. Ez vezet a végső megsemmisüléséhez.

Utóéletként, számos festmény,szobor és bélyegképen él tovább a hasztalan harc szimbólumaként.

Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű művében- amelyet már vagy .. éve olvastam- rövid esettanulmány írt DQ-ról amelyet át is emelek mindenki okulására.

FELADVÁNY

Képzeljük el, hogy találnak Toledóban egy arabul írt lapot, és a paleográfusok kijelentik, hogy az annak a Cide Hamete Benengelinek a keze írása, akitől Cervantes a Don Quijoté-t származtatta. Azt olvassuk a szövegben, hogy a hős (ahogy tudjuk, ez a karddal és lándzsával felfegyverzett férfiú Spanyolország útjain kalandozott, s bármilyen ürüggyel bárkivel szembeszállt) számos csatáinak egyikén észreveszi, hogy megölt egy embert. Ezen a ponton megszakad a töredék; az a feladvány, hogy kitaláljuk vagy megsejtsük Don Quijote reakcióját.

Tudomásom szerint három lehetséges megoldás van. Az első negatív jellegű; nem történik semmi különös, mert Don Quijote délibábos világában a halál semmivel se kevésbé köznapibb, mint a mágia, egy emberölés nem kell hogy zavarja azt, aki sárkányokkal és varázslókkal csatázik, vagy azt hiszi, hogy csatázik. A második válasz patetikus. Don Quijoténak sosem sikerült elfelejtenie, hogy ő Alonso Quijanónak, egy csodás történeteket faló olvasónak a képzeletbeli teremtménye; talán örökre kijózanodik tudatos őrültségéből, amikor találkozik a halállal, amikor felfogja, hogy egy álom vitte Káin bűnébe. A harmadik válasz talán a legvalószínűbb. A halott láttán Don Quijote nem képes bevallani, hogy őrültség okozta azt az iszonyú tettet; az okozat valósága alapján azt feltételezi, hogy az ok ugyanúgy valóságos, és Don Quijote sosem fog kitörni az őrültségéből.

Van még egy feltételezés, de az teljesen idegen a spanyol világtól, sőt a nyugati világtól, és egy ősibb, szövevényesebb és fáradságosabb területhez vezet. Don Quijote – aki már nem Don Quijote, hanem a hindusztáni ciklusok egyik királya – az ellenség holtteste láttán megérzi, hogy a gyilkolás és a nemzés olyan isteni, illetve mágikus cselekvés, ami nyilvánvalóan meghaladja az ember szintjét. Tudja, hogy csak látszat a halott, amint a kezében lévő súlyos, véres kard is az, akárcsak ő maga és egész addigi élete, akárcsak a hatalmas istenek és a világegyetem.

*https://www.youtube.com/watch…
**politika, vallás, NŐK
*** molyon nincs fent


Népszerű idézetek

>!
narena

Itt nyugszik Don Quijote de la Mancha,
vitéz, kóbor lovag volt ő, míg élt.
Mellette nyugszik jó dárdája, pajzsa,
kegyelmet soha, senkitől se kért.

Az elmúlás se győzött e vitézen,
mert híre messzi századokra száll…
Igaz, hóbortos volt ő életében,
de végül bölccsé tette a halál.

Hóbortos volt, akár mindannyian,
kik többre s jobbra vágyunk itt e földön,
s halálunkig nem hagyjuk annyiban.

Legyen testének könnyű lent e börtön,
e sír! a szép erdők, mezők helyett.
Gondoljunk rá e néma hant felett!

2 hozzászólás
>!
Gabriella_Balkó

Lovagunk annyira belegabalyodott az olvasásba, hogy reggeltől estig, estétől reggelig mindig csak olvasott, s így a kevés alvás és sok olvasás úgy kiszárította agyvelejét, hogy végre elvesztette józan ítéletét.

Első rész, Első fejezet, 18. oldal (Európa, 1966)

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
1 hozzászólás
>!
psn

– Tudom, ki vagyok – válaszolta Don Quijote –, de tudom azt is, hogy nemcsak az lehetek, akinek magamat mondottam, hanem azonkívül még Franciaország tizenkét legnagyobb hőse és egyben a kilenc legnagyobb lovag is lehetek, mert mindazon hőstetteket, melyeket ezek együttvéve végrehajtottak, az én tetteim messze felülmúlják majd!

1 hozzászólás
>!
narena

Kedves jó uram, ne haljon meg, nagyon kérem, inkább fogadja meg tanácsomat és éljen még számos évig, mert higgye el, nem tehet az ember nagyobb bolondságot, mint ha így egyszerűen fogja magát és meghal, hiszen még csak meg sem ölte senki…

>!
Sli SP

– (…) igaz, hogy nem illik az embernek magamagát dicsérni, nekem néha meg kell tennem, amikor nincs körülöttem más, aki dicsérjen.

160. oldal, Második kötet - Tizenhatodik fejezet (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: dicséret · Don Quijote
>!
atyamadár

…a gonoszok helyett gyakran az igazaknak kell szenvedniök.

54. oldal, Első rész, Hetedik fejezet(Európa, 1997)

5 hozzászólás
>!
ppeva P

Falujában híres volt arról, hogy üres óráiban – s üres órái ugyancsak gyakran akadtak – rendíthetetlen hősökről írt lovagregényeket olvasott. Sokszor már a szeme fájt, a feje zúgott, de mégse hagyta abba az olvasást. Lassan még a vadászatot is elhanyagolta, kis gazdasága ügyeit sem intézte. Annyira belehabarodott az olvasásba, hogy eladogatta holdanként még a szántóföldjeit is az olvasni való lovagregények kedvéért. Teljesen a regényekben szereplő lovagok helyébe képzelte magát. Két barátjával, a falu papjával és a falu borbélyával az egyes lovagok kiválóságait vitatta meg, reggeltől estig és estétől reggelig olvasott, s a kevés alvás és a sok olvasás eredménye az lett, hogy józan ítélőképességét teljesen elvesztette már. Bűvölésekről, párbajokról, csatákról, kihívásokról, sebekről, szerelmekről, harci jó szerencséről s lovagi balsorsról álmodozott.

>!
Frank_Spielmann I

..ha rosszak a könyvek, keményebbek a kősziklánál.

II. előszó

>!
Sli SP

– (…) nincs olyan rossz könyv, amiben valami jó ne volna.

605. oldal, Második kötet - Ötvenkilencedik fejezet (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
Sli SP

Ruházkodjál takarosan, mert még a tuskó se látszik tuskónak, ha feldíszítik.

526. oldal, Második kötet - Ötvenegyedik fejezet (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote · ruhanemű

Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. R. Tolkien: A hobbit
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai
Si Naj-An: Vízparti történet
Walter Scott: Waverley
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Jan Potocki: Kaland a Sierra Morénában
Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból
Vavyan Fable: Mesemaraton – Emlékfutam
Daniel Defoe: Moll Flanders