Az ​elmés nemes Don Quijote de la Mancha 16 csillagozás

Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Don Quijote, a „Búsképű lovag” mulatságos története nemcsak a modern regény őse, hanem annak első klasszikus remeke is. Cervantes könyve, amellett, hogy a kor divatos lovagregényeinek paródiája, átfogó képet nyújt a XVI. századvég, a XVII. századelő spanyol társadalmáról. A szatíra szemüvegén keresztül mutatja be és teszi nevetségesség az élet alkonyához közeledő feudális lovagvilágot – Byron szavaival: „gúnykacajba fullasztja a spanyol lovagságot”. Don Quijotét nemes eszmék hevítik, de nem számol a társadalmi valósággal, saját képzelete teremtette álomvilágban él, elavult módszerekkel próbál küzdeni a hibák ellen, ezért erényei hóborttá, bolondériává torzulnak, egyedül marad, különccé válik, legjobb szándékú tettei is komikumba fulladnak. De nem különb a sorsa a lovag fegyverhordozójának, Sancho Panzának sem, akit – minden hűsége, nyítszívűsége mellett is – kapzsisága, hiszékenysége komikussá tesz.

Don Quijote címmel is megjelent.

Eredeti mű: Miguel de Cervantes: Don Quijote de la Mancha

Eredeti megjelenés éve: 1605

>!
Európa, Budapest, 1989
1364 oldal · ISBN: 9630747359 · Fordította: Győry Vilmos, Benyhe János, Somlyó György
>!
Európa, Budapest, 1966
414 oldal · puhatáblás · Fordította: Győry Vilmos
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1962
878 oldal · Fordította: Győry Vilmos, Benyhe János, Somlyó György · Illusztrálta: Martyn Ferenc

2 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
csauperjel
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

csauperjel kalandjai Don Quijotéval, avagy hogyan szégyenült meg a rátarti könyvmoly

    Egy szép napon – mikor elérkezettnek láttam az időt személyesen is megismerkedni Don Quijote legendás és a későbbi európai művészetet olyannyira meghatározó alakjával – gyanútlanul belekezdtem az itthon megtalálható, Interpopulart kiadó vonatkozó kötetébe.
    A 36. oldalon aztán felháborodva szembesültem vele, hogy rövidített kiadással van dolgom. Bizonyos fejezetek tartalma csak néhány mondatban összefoglalva olvasható. Ez persze önmagában még nem lenne baj – ami igazán feldühített, az az, hogy a köteten ez sehol nincs feltüntetve (csupán annyi, hogy Győri Vilmos fordítását Benyhe János “dolgozta át”). Le is tettem gyorsan, nekem ne mások döntsék el, mi érdekel engem és mi nem! Kérem az egész regényt, minden szót, amit Cervantes maga papírra vetett!
    Ezen a ponton találkoztam a második nehézséggel: rengeteg rövidített verzió látott napvilágot magyarul a Don Quijotéból. 140 oldaltól 1500-ig kismillió változatban megtalálható. Sajnos akkoriban még nem ismertem a molyt, ahol – azóta láttam –, elég alapos tájékoztató található ezekről. Így aztán, nem folytatván túl alapos kutatást, csak megkerestem a legnagyobb oldalszámú kiadást (az Európa kiadónál találtam meg), és annak vágtam tehát neki.
    Ezután jó ideig gyönyörködtem Cervantes stílusában, csodálkozva, hogy egy négyszáz éve keletkezett mű mennyire élvezhető maradhat mostanáig is. Nem kevésbé élveztem a don, pláne Sancho kalandjait, hol mosolyogva, hol inkább együttérzéssel látva, milyen az ember, és mennyire nem képes elfogadni, ha valaki máshogy gondolkodva, őszintén jobbá próbálja tenni maga körül a világot.
    Végül egy problémám adódott csak a művel, ami könnyen kitalálható: túl hosszú! Több kaland testvére egymásnak, sok ismétlődés található benne. Az emberek még mindig ugyanolyan gyarlók, korruptak, megalkuvók, a lovag pedig még mindig ugyanolyan igazságkereső, széplelkű, elvarázsolt. Szégyen ide, szégyen oda, a vége felé már csak némi átlapozással éltem túl a regényt. Úgy kell nekem! Minek vettem semmibe fordítók, irodalomtörténészek, szerkesztők munkáját!
    Szóval ha valaki nem olyan igazi elvetemült, nagypályás moly, mint pl. @eme, @fióka vagy @Timár_Krisztina, akik (szinte biztos vagyok benne) valószínűleg szintén a teljes regényt olvasták, és ahogy ismerem őket, még élvezték is; az bízza magát nyugodtan Benyhe Jánosra, és ismerje meg Don Quijote kalandait háromszáz vagy hatszáz oldalon!

17 hozzászólás
>!
Bubuckaja P
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Akár tetszik, akár nem a Don Quijote a világirodalom egyik fontos könyve. Azok a vélemények, hogy „minek írták meg”, „ki kellene dobni a kukába” igazán magas intelligenciahányadosra utalnak.
Két hiba – illetve az egyik nem is annyira hiba – lett elkövetve a regény ellen.
Az első baj az, hogy Cervantes a Don Quijote-t kritikaként, fricskaként írta meg. A korabeli spanyol lovagregényeket parodizálja ki. Mivel nálunk ez a műfaj teljesen hiányzik, és valószínűleg nem sokan olvasnak eredeti spanyol lovagregényeket, így az előzmények nélkül nehéz lehet igazán megérteni, élvezni a művet. Így persze nem lehet érteni, hogy Don Quijote miért olyan hülye. Kicsi utánajárással viszont megértjük, hogy ennek célja van.
A második baj, ami szerintem a legnagyobb bűn, amit irodalmi alkotás ellen elkövethetnek, a gyerekeknek szánt átirat. Eleve halálra van ítélve egy olyan mű, amit felnőtteknek írtak, de gyerekek kezébe szántszándékkal beleerőszakolnak. Mivel egy gyerek se fogja elolvasni az 1000 oldalas teljes regényt, így nyilván lerövidítik, átírják. (Itt jegyezném meg, hogy nem olvastam a rövidebb kiadásokat, így csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet.) Szerény véleményem szerint, amit nem gyerekeknek szántak, azt ne erőszakoljuk rájuk, átírni meg főleg nem kellene. Vicces módon ezt Cervantes is valahol megjegyzi a regényben, hogy mi jogon szerkesztik át a művét. Ha valaki megír egy regényt, akkor annak valószínűleg oka volt, hogy mit miért tett bele, nem szabad önkényesen ezeket kiszedni. (A regény minősége más kérdés.) Csonkítani nem szabadna.
De már nagyon elkanyarodtam.
Kemény volt ez az 1000 oldal (kisbetű). A közepe táján el is veszítettem a lendületem. Olykor már engem is idegesített Don Quijote hülyesége. Viszont érdekes mód, amit állítólag a korabeli kritikák hibának róttak fel, a sok anekdota, történet, aminek semmi köze nincs magához a főszereplőhöz, nekem nagyon tetszett. A szappanopera a spanyol népnek nagyon megy, ezt már itt is láthatjuk. A vége felé viszont úgy éreztem, hogy ezekből a szenvedős szerelmi történetekből az író nem tud már újat kihozni. Már ismételte önmagát.
A zárórész viszont csalódás volt számomra.
Száz szónak is egy a vége, rengeteg utalás van erre a műre, beépült az életünkbe, kultúránkba. Számos irodalmi alkotásra hatással volt. Don Quijote neve ma már fogalom, akár tetszik, akár nem.

>!
Amanga
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Legnemesebb olvasó, fűzd karodra paizsod, kapj könyvedhez és esmerkedj meg a lovagság sarkcsillagával, a hősiesség virágával, a kóbor Don Quijote de la Mancha-val! Szentelj néki megfelelő időt, hogy elmélyülhess elmés beszédeiben, hajmeresztő kalandjaiban, melyek csak a legméltóbb lovagok jellemzői. Elkábítja majdan szemed, hogy a herczegkisasszonyokból parasztleányok, a szélmalmokból óriások válnak, és a jó Sancho Panza fegyvernök is kormányzóságra jut. Eme varázs alól csak a könyved utolsó lapjai oldanak majd fel, de szíved ne hassa át félelem, mert ilyen tréfát véled, nyájas olvasó, senki más, csak a hírhedt Cervantes merészelne űzni. Isten tartson meg egészségben!

>!
Noncs21
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Hát ez valami szörnyű volt… Egyszerűen semmi jót nem tudok mondani róla. :(

>!
Nokimaki
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Az elején még kuncogtam, de a végére már egy kicsit sok volt… Lehet, részletekben kellett volna olvasni :).

>!
BKitty
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

A búsképű lovag, akiről már sokan írtak, de számomra egyetlen alapmű van. Az eredeti, Cervantestől. Imádom az „öreget”, akit a többiek komplett bolondnak néznek, de őt ez nem zavarja. Álomvilágban él, és esze ágában sincs ebből kilépni. Nemes lovag ő, aki nemes eszméket hordoz Sancho Panza hűséges, nyíltszívű, de kissé kapzsi fegyverhordozójával egyetemben. Nem tud kötöttségek között élni, ezért elindul és bejárja hazáját. A sok harc között rátalál a szerelem is Dulcinea képében. S hogy ez mind csak az ő fantáziájában él? Engem nem zavart.

>!
Hence
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Egy négyszáz éves regényt is lehet szeretni… de a Don Quijote nem lett a kedvencem. Nagyon hosszú, az események szinte ugyanazok… a másodikrész teljesen élvezhetetlen. És a poénok is ismétlődnek. Kedves Cervantes, a kevesebb több. Meg kellett volna állni az első résznél.

>!
vikcsu01
Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha

Jól indult a történet. Tetszettek a kalandok, de a könyv végére már nagyon zavart, hogy mindenki átveri és kineveti Don Quijotet. Bármennyire is szerettem volna, hogy tetsszen a regény, nem sikerült. Alig vártam, hogy végre befejezhessem.


Népszerű idézetek

>!
krisztina990

…mert az emberek az oktalan állatoktól sok hasznos intést kaptak, sok fontos dolgot tanultak, mint például a gólyától az allövetet, a kutyáktól a hányást és a háládatosságot, a darvaktól az éberséget, az elefánttól a becsületességet s a lótól a ragaszkodó hűséget.

226. oldal

>!
krisztina990

De sebaj, mindennek megvan a maga orvossága, kivéve a halált, mert életünk végén úgyis igája alá kell hajtanunk fejünket mindnyájunknak, akármily nehezünkre essék is.Ez az én gazdám ezerszer is bebizonyította, hogy kötni való bolond; s ha ő tizenkilenc, én meg egy híján húsz vagoyk; nem kisebb bolond őnála, mért követem és szolgálom, ha ugyan igaz, amit a közmondás tart: „Amilyen a gazda, olyan a szolga”; meg az a másik: „Nem az a kérdés, hol születtél, hanem, hol nevelkedtél.”

216. oldal

>!
krisztina990

Jegyezd meg, Sancho: ha az erény a mértéked, s arra fordítod legfőbb gondodat, hogy erényesen cselekedjél, akkor nem lesz miért irigyelned a fejedelmeket és főurakat, mert a vért örököljük, de az erényt el kell érnünk, meg kell szereznünk, s az erénynek önmagában is van értéke, a vérnek pedig nincs.

291. oldal

>!
krisztina990

Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is – folytatta Don Quijote –, van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz, ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien.

225. oldal

>!
Amondóvagyok

Éltet kerestem halálban,
Betegségben gyógyulást,
Börtönben szabadulást,
Láncokon szabad futást
És hűséget a csalárdban.

Ámde a sors, mely nekem
Kedvező nem volt soh'sem.
Azt határozá az éggel,
Minthogy lehetetlenség kell,
A lehetőt sem nyerem.

>!
Amanga

Az ármányos sors úgy akarta, hogy a mint Don Quijote e nagy dicsérettel halmozta el büszke paripáját, a szegény gebe akkorát botlott egy friss vakand-turásban, hogy majd a derekát törte magának is, de még gazdájának is. Isten csodája volt, hogy Don Quijote nagy zöttyenés daczára rajta tudott maradni a csillagokat rugó büszke paripán, s a könyveiből tanult szóáradozás közben a nyelvét el nem harapta. Sem az egyik, sem a másik szerencsétlenség nem történt meg rajta, s igy aztán összeszedvén magát, nemsokára megint folytatta fellengző szószaporítását, szakasztott olyan válogatott, czikornyás kifejezésekben, mint hóbortos könyveiben olvasta.

II. fejezet A nemes Don Quijote első kirándulása


Hasonló könyvek címkék alapján

Paul Féval: A púpos
Elizabeth Chadwick: Az első lovag
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Laimonis Purs: Lángoló vár
Kinley MacGregor: A hazatérő harcos
Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen: A kalandos Simplicissimus
Tamora Pierce: A csodatévő drágakő
Edgar Rice Burroughs: Tarzan az ismeretelen oszágban
Edgar Rice Burroughs: Tarzan, a dzsungel ura
J. R. R. Tolkien: A hobbit