Az ​a félvér nőszemély 20 csillagozás

Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

A Nobel-díjjal kitüntetett guatemalai Asturiast sokan Latin-Amerika legnagyobb írójának tartják, fő művének pedig ezt a könyvét, melyre elsősorban a népkultúra és szürrealizmus sajátos összefonódása jellemző: misztikum és álomszerűség, játékosság és jelképiség, szorongás és népi derű, gyermetegség és erotika. Hőse az ördöggel való szövetségben próbál a számára kiszámíthatatlan természeti erők fölibe kerekedni, ezért még szeretett feleségét is áruba bocsájtja, azaz elcseréli a démoni mulatt nőre, viszont ezáltal másféle vak erők játékszerévé válik, elsősorban a nemiségé. Később aztán újra megtalálja asszonyát s véle belső békéjét, csakhogy „az ördög nem alszik”, ezért Celestino Yumí ellátogat a pokoli hatalmak fővárosába, hogy boszorkánymesterré legyen… Személye és a félvér nő körül összecsap az ősi maya kultusz és a spanyolok hozta új vallás százféle démona.

Eredeti cím: Mulata de tal

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára, Magvető Világkönyvtár I.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
346 oldal · ISBN: 9789639828704 · Fordította: Koryürek Péter
>!
Magvető, Budapest, 1968
350 oldal · Fordította: Koryürek Péter

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Asturias ehhez az írásához elég sok meszkal tartalmú növényi főzetet elfogyaszthatott az elkészítés során, mert nagyon élénken működött a fantáziája, hogy az általa „mágikus realizmusnak” nevezett, s e műben is megtestesülő regény létrejöhessen. Az indián miszticizmustól a keresztény vallás ördögéig – kivel szerződést köt Celestino – nagyon széles skálán sok minden megjelenik színesítve a történetet, melyben az ördögnek „eladott” feleség helyét egy félvér nőszemély veszi át. De ha akarjátok, majd elolvassátok. Én nagyon küzdöttem, főleg a második felével, s ha ez Asturias legjobb írása, be kell vallanom, nem voltam elég érett, vagy éretlen(?) a megértéséhez, netán a kedveléséhez. Lehet, nekem is hiányzott a meszkalin, úgy bizton könnyebb lett volna…

1 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Asturias két korábbi írása – Elnök úr; A Kincses úrfi – nagy örömömre szolgált. Bár mindkettő misztikus elemekkel bőven ki volt tapétázva, ennek mértékét a szerző gondosan mérlegelve adagolta kiskanállal. Ehhez a regényéhez viszont sutba vágta a jól bevált mércét, s rozsdamentes levesmerő kanállal zúdította nyakamba a mágiát. A kanállal már főbe sem kellett kólintania. Nem alumínium, nem ezüst, s nem is porcelánkanállal, hanem rozsdamentes acéllal. Nyilván azért, mert a rozsdamentes acélnak csak a felhasználó szempontjából van hasznos tulajdonsága. Megmunkálás szempontjából átkozott egy anyag, mely a többi tisztességes fémtől eltérően teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Jelzésértékű, mert Asturias ezzel az átkozott anyagból készült óriási kanalával szintén teljesen kiszámíthatatlanul zúdította rám a miszticizmust. Valóságos mágia-Niagarát. Csoda, hogy bele nem fulladtam. Úszni egyébként sem tudtam volna benne, mert az európai kultúrkör földöntúli lényein kívül a maja hitvilág is sorompóba állt, s az egész valami különös sűrűségű masszává állt össze. Igen sajátságos ez a kevert maja-katolikus misztikaparádé. Sokkal színesebbnek találtam, mint a szinte mindent egyértelműen fehérre és feketére osztó eredeti európai hitvilágot. A regény alapvetése – a kapzsiság lealjasítja az embert – sokáig élvezetes vezérfonala volt a regénynek. Egy idő után azonban egyre nagyobb bakugrásokkal haladt, s egyre kevésbé regényre, mint inkább egy központi témára felfűzött történetek laza halmazára hasonlított. Bizonyos határon túl a regény megszűnt regényként funkcionálni.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de képtelen vagyok magasabbra értékelni, noha készséggel elismerem, hogy aki fogékony erre a misztikumra, az imádhatja is ezt a könyvet. Aki tehát kedveli a mágiát, az vágjon bele az olvasásába, de senki másnak nem javaslom ezt.

6 hozzászólás
>!
csillagka P
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Azt mondják az vagy amit megeszel, és ha olvasol akkor nem egy, hanem száz életet és halált tapasztalhatsz meg. Nagyon közel voltam, hogy halálnak halálával haljak, de szerencsére csalánba nem csap a mennykő, és aki az ördögöt a falra festi az ördöngösen jó festő (vagy valami olyasmi)
Sok az megárt a jóból, hát még ha kutya(bocsánat medve)bőr, olyan mintha igazgyöngyöt vetnének a disznók elé, és aki korpa közé keveredik az felfalják, ha már eszünk az legyen valamiféle lúd ami feltétlenül kövér, de véletlenül se sánta, mert azt nehezebb utolérni mint a hazug kutyát(bocsánat medvét esetleg törpét de lehet békacsókolós királylány is )
Tehát leszögezhetjük a lényeg a részletekben rejlik, mármint ha meglátjuk az erdőtől. A mondatok betűkből állnak, ha az édes, akkor az az anyanyelvünk, és a múltunk határozza meg a történelmet, ezért mindenki addig nyújtózkodhat, amíg korán nem kel.
Aranyat próbál találni sokat, ki így, ki úgy, megy megkeresni a szivárvány végén, esetleg a pokolban.
A könyv is oda való!!! vigye magával !

1 hozzászólás
>!
Morpheus
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Azt a mindenit! Nem tudom, mit szedett be Asturias, miközben ezt a könyvet írta, de hogy ütős cucc volt, az hétszentség. (Vagy inkább hétistenség, hétördögség, hétdémonság.) Mindenféle csudadolgok történnek, varázslók, törpék, óriások, elátkozott város, szerelem, árulás, gazdagság és szegénység, mindenki mindenki ellen (és nagy ritkán egymásért). Csak hüledezik az ember, ahogy olvassa, minden lapra jut valami, hogy felakadjon a szeme. Ez nem mágikus realizmus, ez tisztán mágikus, olyan, mint a tiszta szesz. Kiéget, felforgat, valamelyik lyukadon ördög néz ki (minimum), mire befejezed. Csak erős idegzetű felnőtteknek, de nekik se igazán ajánlom!

>!
Stendhal
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Komolyan mondom, megszenvedtem ezzel a könyvvel. Az hagyján, hogy olyan, mintha valaki szürreális rémálmába keveredtem volna, ami az elején, mondjuk az első 1/3-ban még nem is zavart, sőt, kifejezetten érdekes volt. Majd a folyamatos átalakulások, egymásba fonódások, változások, harcok és küzdelmek során végül teljesen elvesztettem a fonalat, hogy ki-kicsoda, kivel van és éppen miért.
Amikor már épp megfejteni véltem szimbolizmusát, jött valami újabb durva-furcsa kép, amit megintcsak nem bírtam beilleszteni az általam felállított (amúgy valószínüleg kissé hibás) jelképrendszerbe.
Az utolsó 1/3-ban (ez volt számomra a legnehezebben emészthető) végig úgy éreztem, spoiler
Egyébként talán az is baj lehetett, hogy oly kevéssé ismerem Latin-Amerika hiedelemvilágát, hogy démonaival nemigen tudtam mit kezdeni. Szóval sajnálom, de Miguel Ángel Asturias nem tudott megvenni, Amado és Márquez sokkal közelebb áll a szívemhez.

>!
Dénes_Gabriella P
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Naagyon büszke vagyok magamra, hogy végigolvastam. Igaz, az utolsó száz oldalon átvágtattam kb., mert már elegem volt úgy az egész univerzumból. Én ehhez túl fehér kultúrájú vagyok. És ez nem valami bölcsködés, hanem elég nagy hátrány. (Egyébként ez a kulturális beágyazottság köszön vissza az értékelésekből is.)
Miről van szó?
Indul, ahogy indul a történet, viszonylag lineáris és viszonylag racionális, aggyal felfogható sztorival. Oké, hát a pasi (Celestino Yumí, akiről azt hittem, a főhős, és hát igen, akár az is lehet… de akkor miért a félvér nő a címszereplő, ó, gosh!) kicsit kótyagosnak látszik, meg hát holmi szélben susogó lénnyel (Csuhé ördög) tárgyal, de hát ugye, irodalom, fogja az agyunk. Csakhogy amint a cselekmény halad előre, annyira sok benne az alakváltás, a mágia, a szó teremtő ereje (nota bene, ez nekünk már magas, már nem értjük, ha valaki kimond valamit – pl. kő akarok lenni, ember akarok lenni–, akkor az hogy a rigófüttyben teljesedhet be). Ugye, mennyire dedós? Pardon: dedós nekünk, fehér kultúrájú európai embereknek (miközben pl. a keresztény vallásban is van egy ilyen elem, főképp a katolikusban, amikor is szóval átváltó aktus van a liturgiában!). Igazából ez a sok mágikus aktus, a kimondott szó valósággá levése, az étel-ital-kakaó-dohány fogyasztás, mint rítus, rituális (teremtő/alakító) cselekvés nyomon követése elég fárasztó. Az olvasó igazán hálás, ha két oldalon keresztül mindig ugyanarról van szó, és a két karból nem lesz ezer láb, és a papból pók, de mégis pap… ááááá. Szóval a szöveg követéséhez kicsit be kéne tépni, szerintem (hogy el tudjuk engedni mindazt a kultúrizét, amit belénk neveltek. Pontosabban, hogy el tudjunk tekinteni ettől).
Ami még jobban kikezdi hóka kultúrája agyunkat, az hogy fogggalmunk sincs, van-e határ, és ha van, miért nincs, a valóság és a mágia között. Egyszerűen ismeretlen számunkra az a világlátás, hogy bizony, minden egy helyen van, és nincs külön odaát, meg külön gonosz, meg külön valóság, meg, meg, meg… van egy szigorú skatulyázási kényszerünk. Ez a mű ennek mutat fityiszt. De nagyon! Vagy el tudja engedni az olvasó az összes előfeltevését és elvárását, vagy nem. Itt nincs olyan, hogy kicsit igen, kicsit nem.
Számomra, aki igencsak járatlan vagyok Közép-Amerika mitológiáiban, igen érdekes volt a kereszténység vs. bennszülött kultúra és mitológia együttes megléte, keveredése, rivalizálása. És az, hogy egyáltalán nem egyértelmű, melyik lény, hová tartozik, és hogy biztosan meg tudom-e állapítani, Candanga például tényleg a keresztény ördög-e. Mert egyáltalán nem biztos.
Ez a furcsa cselekményű, nem ránk szabott textus igazán gazdag, szép és nem mesterkélt.
(Bár elvileg nem ide sorolják be, de ) mágikus realizmus a köbön.

2 hozzászólás
>!
kaporszakall P
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Ez a könyv jó példa arra, milyen az, ha az íróból menetközben kifogy a szusz…

Asturias benne él a katolikus vallás mélyére befészkelt indián folklórban. Ismeri minden zegzugát, könnyedén mesél róla.

Az egykori maya kukoricaistenségből Csuhéördöggé vedlett nőfaló démon, a különböző törpék, óriások, vaddisznóvá vált vadászok, becsületes szörnyek és becstelen boszorkányok kavalkádja az elején még szórakoztató, a végére már fárasztó.

Az még rendben, hogy főhősünk és felesége többszörösen átváltozik, és minden átváltozáskor új szerepéhez új nevet is kap. Sőt, az új helyszíneken új mellékszereplőket. Ez még nem okoz gondot.

A gond az, hogy az író írás közben sietni kezdett. A cselekmény szép egyenletesen gombolyodó fonalát, ami a könyv első felében elég pörgős, de még követhető, felváltja a non-stop gyorsított felvétel. Túl sűrű, túl fűszeres… hígítani kellene. Ritka az olyan írás, ahol az olvasók a túlzott tömörségre panaszkodnának, én itt pont ezt teszem. Ekkora adag folklórt ilyen töményen az arcunkba nyomni csúnya dolog! Még a bennszülött guatemalaiaknak is sok lenne.

Az ok pedig szerintem egyszerű: az író elfáradt, és jobbnak látta a maradék anyagot félig nyersen feltálalni, mint az egész regényt félbehagyni. Ezért a szkeptikus pontozás is: jól átsült falatok mellett nyers mócsingok – ez nem ér öt csillagot…

Ha valaki kóstolót szeretne belőle, ’Az Ördög útjának kilenc kanyarulata’ c. fejezet az első részből (106-116.oldal) szinte önálló betétnovellaként is elolvasható, és egészen költői. Tierrapaulita városában viszont (kb. a kötet második felétől) elszabadul a káosz, egy pszichedélikus karnevál kavargásában találjuk magunkat, ránk zúduló nevek, mitológiai fragmentumok záporában.

Elismerésem a fordító nyelvi leleményességéért: nem lehetett könnyű ennyi zsonglőrködést megmagyarítani – ráadásul úgy, hogy a könyv nyelvezete 1968 óta máig sem avasodott meg.

Mindamellett, ha valaki Asturias folklorisztikus oldalát szeretné megismerni, annak sokkal inkább ajánlható az Európa Kiadó ’Dekameron’ sorozatának ’Latin-amerikai elbeszélők’ c. kötetéből (1970) a szerző ’Bikatánc’ című novellája, illetve önállóan megjelent költői kis remeke, ’A Kincses Úrfi’.

>!
tgorsy
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Ha ismerném a katolicizmus mitológiáját, az indián kultúra miszticizmusát, lehet, hogy megértettem volna. Így viszont kínszenvedés volt. Többször feltettem magamnak a kérdést, miért olvasom el az össze betűt, szót, mondatot?, hisz úgy sem értem. Bennem volt a remény, hátha egyszer összeáll ennek a félvér személynek az alakja. Jelentem: nem.
Minden tiszteletem azoké az európai kultúrán, de nem katolikus neveltetésű személyeké, akik ezt az irodalmi művet legalább 75 százalékban megértették.

6 hozzászólás
>!
Véda MP
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Az elején tetszett, a végén már nagyon untam. Belefáradtam a guatemalai kukoricacsuhé és teremtés mítoszokba. Talán @Arianrhod-t érdekelné :)

>!
Gábor_Hernádi
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

A Nobel-díjas guatemalai író könyve nagyon zavarbaejtő olvasmány. Kétségtelen, hogy rá lehet húzni a 'mágikus realizmus' címkét és betekintést nyújt az ottani hiedelemvilágba, de nekem végig az volt az érzésem, hogy a mű Borges és Marquez közös írása, amit egy különösen csúnya bélyegtrip alatt követtek el. Tényleg megpróbáltam élvezni, nem sikerült…


Népszerű idézetek

>!
Morpheus

– A keresztény démon szerint, minél több az ember, annál többen jutnak a poklokra, ez magyarázza, hogy miért érdeke annyira az emberi nem elszaporítása, míg mi a kipusztításának szenteljük magunkat.

208. oldal

1 hozzászólás
>!
Morpheus

Kellene néhány tyúk maguknak, javasolja egy másik. Minek? hogy megegyük, ugye? De mivel nem eszünk tyúkot, nem is hiányzik nekünk.

117. oldal

>!
Avenyir

– Nos, Vayumívava, arról van szó, hogy rászedjük Csuhét, a mindenhatót. El kell érjük, hogy felséged, Vazabalavava, számunkra a családnév maga már eléggé körülményesen hangzik, ezért mindenkit csupán a vezetéknevén szólítunk, visszanyerje rendes termetét, ne legyen többé törpe, hanem olyan, amilyen azelőtt.
Yumí, akinek a Vayumívava név bolhatáncot járt a fülében, megígérte a nagy, öreg, holdasszemű, agyaras ősanya-emsének, hogy amennyiben ezt a csodát megteszi vele, nevet változtat, s az eredetit megtoldja a vaddisznók „va” és „vava” szócskáival.

>!
Szimirza P

A szemétdombok udvarán várta a félvér nő, hogy a nagyhatalmú Csapondár kegyeskedjék őt fogadni! Micsoda elmondhatatlan megalázás! Erjedő italokat tartalmazó kondérok álltak itt papagájtollakra helyezve, hogy átjárja őket a zöld tűz, amely a habos és habon túli, rezgő termékenyítőszereket hevíti – ezek a házasulandó nőknek biztosítják, hogy születendő gyerekeik ne legyenek némák, hanem beszédesek, akár a kan− vagy nősténypapagájok.

>!
Szimirza P

Két orrlyukamon szívtam be a máglyán égetett füstöt, majd a számon át küldtem vissza karikák alakjában, melyek úgy terjengtek, hogy nem veszítették el folyékony, ugyanakkor szilárd szerkezetüket. És ez volt az én bűnöm.

>!
SteelCurtain

Az ember akkor kezd az Ördöghöz tartozni, amikor először iszik pálinkát És ez ellen alig tehet valamit az Isten, mert a világ kezdetekor az Ördög figyelmeztette őt, hogy olyan italt fog föltalálni, amellyel nem bír az ő isteni hatalma sem, és amely mindenkit elveszejt, aki él vele. Isten elfogadta ezt a kihívást. Az Ördög az első kisüstöt a két szarvából készítette, s azóta, mindazok, akik isznak, a Cukornád-Ördögnek esnek zsákmányul, mert nincs, ami jobban pusztíthatná az ember fenső országát, azt, amely a fejében van.

>!
SteelCurtain

A Biztosítótársaság elnöke vízözön előtti szemüveget viselt, olyan öreget, mint fáradt szeme karikái, csíptetőt fekete zsinóron, amely függőónként lógott az arca előtt, néha ragadozó madárszerű, horgas orrára tekeredett, zsarnokian s kellemetlenül, csak úgy szabadulhatott meg tőle, ha a füle mögé hessegette; az új ügyfelet figyelte, igyekezett őt azonnal a megfelő kategóriába sorolni; egy patikus volt a kíséretében, aki azt állította, hogy Tierrapaulitában van az üzlete, és az ügyfél szemrebbenés nélkül és a legünnepélyesebb formában közölte: azért kereste föl, hogy a poklot bebiztosítsa… („Nem lehetne a Semmit is biztosítani?” – dadogta önmagának Santano.)
A Biztosítótársaság elnöke a nyelvére harapott, egyidejűleg a fekete selyemzsinórra is, amely leakasztódott a füléről, aztán kimondta:
– Tűz ellen?
– Ellenkezőleg… – válaszolta az ügyfél egyre komolyabban.
A Biztosító elnöke, mielőtt folytatta volna, elgondolkozott, hogy a mindig résen álló biztosítási szakember villámsebészeti módszereivel megállapítsa a fogyatékos belső szervet, amely arra ösztönözte az ügyfelet, hogy eljöjjön, és bebiztosítsa magát és vagyonát.
„Mi lehet a lényege – kérdezte magától a biztosító, kezében a műszerekkel – egy olyan biztosításnak, amely nem tűz ellen szól, hanem a tűzvész kialvása ellen?”

>!
SteelCurtain

– Jobb is, ha fölakasztja magát! – mondta Timoteo Teo Timoteo a falusiaknak, ám azok azzal vágtak vissza, hogy amíg csak próbálgatja, addig nincs nagy veszély.
– Hiszen az egyik lábánál fogva akasztgatja magát!
– Az egyik lábánál fogva? – vonta össze a szemöldökét don Teo.
– Igen, uram, az egyik patájánál fogva. Úgy akasztja föl magát. És valamelyik nap egy illető, aki ilyen helyzetben találta, közelébb ment, és azt kérdezte: „Yumí, mit csinálsz ott?” Az meg azt mondta, miközben a feje majdnem a földet verte: „Föl akarom kötni magam!” „Ha föl akarod magad kötni – felelte a másik –, úgy vélem, fordítva kell csinálnod, és a kötelet a gurgulázódra kell hurkolni.” Mire Yumí, fejjel lefelé, egyik lábán lógva: „Már megpróbáltam a nyakamra tekerni a kötelet, de nem tetszett a dolog, éreztem, nem kapok levegőt, fulladozom.”

>!
SteelCurtain

Egy orvosnövendék jött a himlő idején. Fiatal volt, nagyon fiatal, és ahelyett hogy ápolta volna a betegeket, mit csinált? Egyik éjjel ott találták egy kislány, Carmel Opil nevezetű, ágyában, akibe belebolondult, s akit elkapott a járvány. Akkor ébresztették föl, mikor temetni vitték mellőle a lányt. Mikor meglátta, hogy egy kiütésektől borított, gennytől és vérről iszamós halott karjában aludt, vett egy hasas üveg pálinkát, felét magára öntötte a pestises fertőzés miatt, másik felét pedig megitta, hogy felejtsen. Részegen és rettegve, hogy elkapta a himlőt, a pálinkától megveszve szaladt vizet keresni, de nem a nagy folyónak vette az irányt, hanem a hamupataknak; miközben mosakodott, sirr-surr, fekete szappannal, homokkal dörzsölte magát, a sziklák tetejéről lekiáltottak neki, jöjjön ki onnét, mert a San Lazaro-menedékhelynek, ahol a leprások élnek, a szennyvize ebbe a patakba kerül. Másik üveg pálinka, másik szeszfürdő kívül-belül. Aztán nem vesztegette tovább az idejét nálunk: borzalmas részegen meg se állt a fővárosig a kötözni való bolond, futott mezétláb, fésületlenül, kiguvadt szemmel.

>!
myosotis555

Növények, állatok, égitestek… együtt léteznek, mind együtt, ahogy teremtve lettek! Egyiküknek sem jut eszébe külön életet kezdeni, a létet a maga kizárólagos használatára kisajátítani, kivéve az embernek, azt pedig el kell pusztítani, mert arra törekszik, hogy elszigetelve, idegenül éljen a milliárdnyi sors között, mely a sajátja körül szövődik és szétfoszlik.


Hasonló könyvek címkék alapján

Popol Vuh
Benyhe János (szerk.): Latin-amerikai elbeszélők
López Valdizón: Virradat előtt
Orhan Pamuk: A fehér kastély
Orhan Pamuk: A fehér vár
Milorad Pavić: Kazár szótár
Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Mo Yan: Szeszföld