Prófécia (Prófécia 1.) 59 csillagozás

Michelle Zink: Prófécia

A tizenhat esztendős Lia Milthrope nemrégen veszítette el édesapját, s immár teljesen szülő nélkül maradt. Amikor azonban egy különös jel tűnik fel a csuklóján, lassan ráébred, hogy a bélyeg, amelyet viselnie kell, sokkal súlyosabb az árván maradt leány titulusánál. Lia és ikerhúga, Alice végzetes szerepet örökölt egy ősi próféciában, amely évszázadok óta ikrek generációit fordította egymás ellen.
Lia eltitkolja felfedezését Alice, s még szerelmese, James elől is, ám ahhoz, hogy teljesen megszabadulhasson a titok terhétől, véget kell vetnie a próféciának – mielőtt a húga tenné meg. Csak akkor értheti meg végre szülei halálának rejtélyes körülményeit, s a csuklóján sötétlő jel valódi jelentését; csakis akkor tudhatja meg, meddig képes elmenni Alice, hogy őt legyőzze, és miféle pusztulást hozhat a prófécia a világra.

Eredeti mű: Michelle Zink: Prophecy of the Sisters

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Ciceró, Budapest, 2011
322 oldal · ISBN: 9789635397488 · Fordította: Robin Edina

Kedvencelte 2

Most olvassa 6

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
hraurie P
Michelle Zink: Prófécia

Már nem nagyon emlékszem a benyomásaimra, ezért rövid leszek:

Ha elmesélném neked, miről szól ez a könyv, milyen fordulatok, csavarok történnek benne, milyen korban játszódik és kik a főszereplők, már rohannál is, hogy megszerezd. Esküszöm. Az alapkoncepció ugyanis fantasztikus, a csavaroktól leesik az ember álla. A történet elég szövevényes, minden fejezet úgy ér véget, hogy nem akarod abbahagyni. Mégis megteszed. Majdnem egy hónapig tartott átverekednem magam a könyvön, mert minden tökéletes eleme ellenére a kivitelezés olyan borzasztó unalmasra sikeredett, hogy alig bírtam rávenni magam az olvasásra.

Máshogyan kell megírni egy olyan könyvet, ami a 19. vagy 20. században játszódik, ez igaz. Nem lehet a mai nyelvet használni, kell egyfajta elegancia és fennköltség az írói stílusba, hogy azt érezd, igen, én most egy igazi kisasszonnyal vagyok egy vadregényes birtokon. Ezen kifejezésmódot könnyedén lehet árnyalni jelzők segítségével. A jelzők adják meg a könyv igazi ízét, a hangulatot, amitől bele tudod élni magad a hintók és a leányiskolák korába. De Zink olyan erőltetetten próbálja lenyomni a torkunkon ezt a hangulatot… Ha létezne könyv, ami kigyűjti a magyar nyelv összes jelzőjét, az sem tartalmazna annyi jelzőt, mint a Prófécia. Megértem, hogy a kor lefestéséhez kellenek, de néha az ember csak leül egy székre, és az olvasót a legkisebb mértékben sem érdekli, hogy milyen mintájú a párnázott szék tömött karfájának a bársony borítása. Nem kell minden mozdulathoz odaírni, hogy precíz, hogy kényelmes, nem kell minden pislogásnak jelzőt adni. Még a szereplők lélegzetvételének is muszáj volt meghatározni a milyenségét, és ez azért párszáz oldal után már erősen irritáló. Mű.

Őszintén szólva a könyvtárban pillantottam meg a sorozat 3. részének borítóját, és úgy éreztem, nekem ez kell, de ahhoz még el kell olvasnom előbb az első két részt. Az első rész után egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e folytatni.

De, át is gondoltam: kizárt, hogy folytassam!

>!
_Vic_
Michelle Zink: Prófécia

Kellemes olvasmány volt. Az értékelések alapján nem vártam túl sokat tőle és így nem is csalódtam.
Tetszett a kelta mitológia felhasználása és az, hogy nem a jelenkorban, hanem a 19. században játszódik (bár ez nem derül ki a fülszövegből).
Az eleje egy kicsit lassú volt, csak később lendültek bele a nyomozásba. A következő rész lehetne egy kicsit akciódúsabb is.

>!
Doma97
Michelle Zink: Prófécia

Már egy ideje kíváncsi voltam erre a könyvre és az őszintét megvallva az eleje kicsit döcögősen indult számomra, de ahogy haladtam egyre jobban megtetszett. Ahogy bontogatták a prófécia titkait és folyamatosan újabb és újabb dolgok derültek ki az engem nagyon lekötött. Tetszett maga a sík és a másvilág bemutatása mert ez valami teljesen új volt. A szerelmi szál nem volt olyan erős de valahogy nemis hiányzottmert annyira lekötöttek a folyamatos történések.

>!
Heruska
Michelle Zink: Prófécia

Nem részletezném. Túl átlátszó, túl egyszerű… Második kötetért nem fogok kapkodni, az biztos…

5 hozzászólás
>!
Liliane
Michelle Zink: Prófécia

A véleményem sajnos nem a legkedvezőbb, kicsivel jobbat vártam.
A fülszövegben volt szó egy nagy összecsapásról a két testvér között, én ezt úgy értelmeztem, hogy akkor tényleg háború lesz, ami kegyetlen, véres lesz. Tudom, hogy testvérek és elvileg nem kéne, mert a családi/ vérségi kapcsolatok, szeretik egymást és stb. de tényleg valami komolyabb témát vártam. Sajnos nem jött össze! Lényegében semmi harc nincs benne, itt arról van szó melyik testvér fogja tudni meggyőzni, átcsábítani a másikat.

A másik fő problémám (sok van még, ezekről a blogomban fogok írni később) az a kiszámíthatóság. Szinte mindent kitaláltam előre. Nem szabad ilyennek lennie egy regénynek!

Az alap, ami nagyon tetszik a prófécia köré épülő misztérium, az alap világ (habár egy kicsit eretnek, az Utolsó Ítélet elferdítését nem szívesen láttam ezeken a lapokon) azért azt mondom, nem menthetetlenül rossz. Egy esélyt kell adni neki!

Még egy dolog, szerintem jobb lett volna az E/3, mint az E/1.

>!
missty
Michelle Zink: Prófécia

Sokat töprengtem azon, hogyan is értékeljem ezt a könyvet. Az egyik barátnôm ajánlotta, így gondoltam, hogy jó lesz, de csaknem a könyv feléig nagyon egyhangú volt, így már csaknem félbehagytam.
Volt viszont benne valami, ami nem hagyott nyugodni, így mégis folytattam és be kell vallanom, hogy (ugyan nem volt kiemelkedôen jó, mégis) elolvastam. Aztán egyszer csak elfogytak a lapok és azon kaptam magam, hogy már nyúlok is a folytatásért. :)

>!
Néreisz
Michelle Zink: Prófécia

Kellemes, könnyű olvasmány, fordulatokkal, meglepetésekkel. Tetszenek az árnyalt karakterek, és az izgalom. Az elején kicsit zavart, hogy jelen időben van írva, de aztán megszoktam.
A szomorúbb részek is jól vannak elhelyezve a könyvben, egynél nem is hittem el, hogy az illető tényleg meghalt.

>!
bumi
Michelle Zink: Prófécia

A fülszöveg alapján rögtön megtetszett a sztori, a moly-os értékelése azonban teljesen elbizonytalanított, így végül nem túl nagy elvárásokkal láttam neki…ezt igazolta is a könyv nagyjából első 50 oldala, ami elég nyögvenyelős volt, után viszont beindultak a dolgok, és abszolút pozitívan csalódtam :) Magával ragadott a pörgős cselekmény, és a felépített misztikus világ, a prófécia is teljesen meggyőzött. Kíváncsian várom a folytatást :)

>!
Ailey
Michelle Zink: Prófécia

Nekem tetszett ez a könyv, annak ellenére, hogy elég sok negatívat olvastam róla. Természetesen nem tagadhatom, hogy rettentő módon átlátszó a cselekmény, jóval hamarabb rájön az ember a dolgokra, mint a szereplők. De. Nem éreztem késztetést, hogy a falhoz csapjam a könyvet, nem akartam ordítani a szereplőkkel. Michelle Zink nagyon szépen, választékosan ír, a stílusa rögtön megfogott, kényeztette a szemem a szavak rendezett kavalkádja.
Az alapkoncepció szerintem zseniális, nagyon jól ki lett találva, a kivitelezésen kellett volna csiszolni, és tökéletes. Nem fogom újra olvasni, de egyszer remek kikapcsolódás volt. Még a fejemet sem kellett törnöm a rejtélyek kapcsán, abszolút pihentetett. Külön piros pont a szerelmi háromszög hanyagolásáért. :)

>!
dedori
Michelle Zink: Prófécia

Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni :D
Eleinte valahogy nem haladtam vele… az első 60 oldalig nagyon lassan, napokon keresztül jutottam el, viszont utána két nap alatt kivégeztem. Végül nagyon tetszett a történet.


Népszerű idézetek

>!
KleineKatze P

Tűzben és egységben viselte sorsát az ember,
Mígnem az Őrök a Földre küldettek,
Asszonyaikból vettek feleséget,
S felkeltették Uruknek sötét dühét.
Két leány, két testvér fogan egyazon ringó óceánban,
Egyik az Őrzővé lesz, másik a Kaput tartja,
Az egyik a békét óvja,
a másik varázslásért hűségét is eladja.
A mennyekből levetve, a Lelkek mind elvesztek,
S a testvérek mindvégig folytatják a küzdelmet,
Mígnem a Kapuk szólítják őket visszatérésre,
Vagy az Angyal viszi le a Kulcsokat a Mélybe.
A Sereg a Kapun át özönlik szabadjára
Samael, a Fenevad az Angyalon át tör utat e világra.
A az Angyalt csupán a védelem gyenge fátyla óvja.
Négy Jel, Négy Kulcs, Tűznek Gyűrűje
Samhain első leheletével születik a Földre,
Aubur Misztikus Kőkígyójának árnya a leple.
S ha az Angyal Kapuja Kulcsok nélkül feltárul,
A világra menthetetlenül e Hét Csapás hull:
Halál
Éhség
Vér
Tűz
Sötétség
Szárazság
Romlás
Tárd szélesre karodat Káosznak Úrnője,
s a Fenevad pusztítása mint folyó áradjon a Földre,
Mert minden elvész, mikor a Hát csapás immár
Pusztítani kész.

37. oldal

>!
missty

Még a tanórák is, amelyekre hetente kétszer a Wycliffe Nevelôintézetbe jártunk, tulajdonképpen kompromisszumot jelentettek apám – aki saját véleménye szerint sokkal alkalmasabb lett volna a tanításunkra – és Virginia néni között, aki viszont azzal érvelt, hogy javunkra szolgál majd, ha velünk egykorú lányok társaságában forgolódunk.

40. oldal


A sorozat következő kötete

Prófécia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Sophie Jordan: Firelight – Tűzláng
Licia Troisi: Kuma ikrei
William Nicholson: A Szél Dalnoka
Tamora Pierce: Az álruhás lovag
Francesca Haig: A tűz ébredése
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Alexandra Bracken: Világok utazói
Dan Wells: Nem akarlak megölni