Úgysem ​ismered 80% 84 csillagozás

Adott egy 20 évvel ezelőtti gyilkosság. A rendőrök nem tartóztattak le senkit, tulajdonképpen nincs meg az elkövető. Ellie nővére elvesztése után kiönti a szívét egy írói babérokra vágyó férfinak, akit barátjának tekint. A férfi kihasználja Ellie sebezhetőségét, első regénye történetét látja benne. Úgy tűnik, hogy egy tényfeltáró sikersztorit írt, amiben a lány gyilkosát is megnevezi. Közel húsz év telik el, amikor Ellie találkozik a gyilkosnak vélt férfival. Ez után minden megváltozik, Ellie nyomozni kezd, majd kideríti, miért is kellett Lilának meghalnia. A regény tele van matematikával és kávéval. Rengeteg kávéval. Izgalmas lehet Ellie munkája, aki kávékóstoló. Érdekesnek tartom a munkáját, csodálatos, ahogyan le tudja írni az egyes kávéaromákat.

Első olvasásom és nagyon remélem nem az utolsó az írónőtől. Elvarázsolt minden sora.
Ilyen jó krimit – a skandináv krimiken kívül – kortárs irodalomban ritkán olvasni.
Már nem emlékszem hol szereztem be, de majd egy évet csücsült a polcomon. Elllie, aki jelenleg kávékóstolással tengeti életét, Nicaraguában összefut egy matematikaprofesszorral, aki közelről ismerte a nővérét Lila-t, akit 20 éve meggyilkoltak.
Beszélgetésük után Ellie belefog a nyomozásba, mert még mindig nem tudott belenyugodni, hogy nincs meg a nővére gyilkosa.
Egy jóbarátja Andrew könyvet ír a gyilkosságról – Ellie és ő hajdani beszélgetései alapján – amit persze Ellie sérelmez és megszakítja vele a kapcsolatot, mivel kiadásra kerül a könyv.
Az időbeni ugrálások egyáltalán nem zavartak, ahogy mesél a múltról, beszélgetéseket elevenítenek fel különböző szereplőkkel, akik bármiféle kapcsolatba kerültek Lila-val.
Nagyon jól megírt történet! Persze a gyilkos személyét soha nem találtam volna ki, természetesen soha nem az, akire a legtöbb gyanú utal.
Közben sok remek idézettel találkoztam, mind az élet dolgait, mind pedig párkapcsolatok vonatkozásában.
„Egy történetnek nincs se kezdete, se vége; az ember önkényesen választja ki azt a megélt mozzanatot, ahonnan vagy visszatekint, vagy előrenéz.”
„Az ember mindenét a gyermekeibe fekteti – az idejét, a pénzét, és persze az érzelmeit, a reményeit is. Olyan sok mindenből tevődik össze egy élet, olyan nagy erőfeszítést igényel egy gyermek felnevelése. Anyaként még belegondolni is borzasztó, hogy egyetlen ember egy szempillantás alatt véget vethet az egésznek.”
„Már régen megtanultam, hogy a világ tele van groteszk és nyugtalanító, véletlen találkozásokkal, amelyek attól függően, milyen szemszögből nézzük őket, lehetnek nagyon mulatságosak vagy egész egyszerűen hervasztóak.”

Úgysem ismered – bizony Lila halála után szembesül Ellie a ténnyel. Nemcsak a testvére „fiúját” nem ismerte, de magát Lilát sem, a szüleiket sem, de ami a legrosszabb saját magát sem.
A történet egy tipikus „Döglött akták” típusú. Húsz év után próbál Ellie utána járni, hogy mi is történt azon a napon, amikor a nővére eltűnt. Nagyon sok hamis nyom akad, amit a gyilkosságról írt könyv okozott. De Ellie kitartó, még a testvére matekfeljegyzéseit is tüzetesen átnézi. A végén válaszokat kap.
Nem egy pörgős, körömrágós krimi, sőt még a krimit is megkérdőjelezném, inkább családi drámának nevezném. Lassan, komótosan halad a cselekmény, nem unalmas, de engem most nem tudott magával ragadni. Ami nagyon tetszett az Ellie foglalkozása – kávékóstoló – ezt én is szívesen megtanulnám.

Annyira vártam, hogy felpörögjön, de nagyon egy síkon mozgott az egész történet. A főszereplőket nem nagyon kedveltem meg, és nagyon zavart a Lila név. /eredetileg Purple? / Tudom, nem ez a lényeg . Sok jó dolog volt a történetben, de nem lett egyik sem kifejtve, nem volt célja a dolgoknak. spoiler ennyi? biztos van valami jelentése, de csak ennyi lett leírva. Minden az olvasóra lett bízva.

Érdekes könyv volt. Sokáig halogattam az olvasását, valahogy nem akart sorra kerülni, csak itt várakozott türelmesen a polcon. Mást vártam. Egy izgalmas és pörgős krimire számítottam. Helyette viszont egy izgalmas, de nem pörgős, inkább lassan lüktető, de talán pont emiatt érdekes krimit kaptam, ami át van szőve családi és szerelmi drámák, tragédiák és emberi sorsok hálójával. Sokkal jobban tetszett, mintha „szabvány” krimit olvastam volna.
A matematikai vonatkozás, ami a történeten végigvonul, és ami miatt annak idején felkeltette az érdeklődésemet a fülszöveg, egészen egyedivé tette a krimijelleget, az emberi sorsokba és érzésekbe való óvatos, ám mély betekintés pedig emberivé változtatta a krimi műfaj sajátos „szárazságát”, a csupán puszta tényekre való építkezését.
Az, hogy milyen óvatosan vezeti végig az olvasót a történeten, egyben közelebb is hozza hozzá a karaktereket. Lassan bontakozik ki a múlt, és közben lassan kibontakozik a jelen (és egy kicsit a jövő) is…
Mindenképpen tanulságos és maradandó olvasási élményt nyújtott, amire emlékezni fogok.

Kétségtelenül van valami ebben a könyvben, ami ha beránt valakit, akkor nem ereszti. Az írónő nem él a krimik tipikus eszközeivel, nem pereg gyorsan a cselekmény, de ez a lassúság nem volt hátrány az olvasás során. Az Úgysem ismered-ben nincsenek ikonikus nyomozók és tipikus velejéig gonosz (sorozat) gyilkosok sem. Sokkal inkább családregény ez két testvérről, a megbocsájtásról, az elmúlásról, a gyász feldolgozásáról illetve néhány tanulságos részben a szerelemről is lehet tanulni.

Ellie húsz éve gyászolja Lila, a briliáns eszű, különc, matematikus nővérének fel nem derített erőszakos halálát, újra és újra némi bűntudattal visszatekintve arra a szerda estére, amikor neki kellett a közös kocsi, és nem is próbált más utat keresni. A fel nem dolgozott veszteség fájó érzését csak tetézi a saját középszerűségének tudata, ráadásul a családja is szétesett, a szülei a tragédiát követően elváltak. Aztán kiderült, hogy a volt tanára, aki a friss gyász hónapjaiban a lány közeli bizalmasává lépett elő, egy tényfeltárónak kikiáltott könyvben megírta, és a „múzsa” minden tiltakozása ellenére ki is adatta, a nővére halálának krónikáját, ami ráadásul bestseller lett, örök időkre kiteregetve személyes múltjuk, gondolataik, érzéseik és kapcsolataik egy tablóját. Most, több mint húsz év után Ellie találkozik Peterrel, nővére akkori partnerével és a beszélgetésük hatására kénytelen szembenézni azzal, hogy amit nagy fájdalmak árán, végül a könyv hatására igaznak fogadott el annak idején, és igazából nem is vizsgált felül, talán, mind hazugság volt…

Nem ez volt életem legizgalmasabb könyve, valahogy mégis magávalragadott. Csak olvastam és olvastam. Családregény, mintsem krimi, de ez cseppet sem zavaró, tetszett a könyv hangulata. Az pedig különösen jól esett, hogy több magyar vonatkozás is volt benne.

Nagyon tetszett, egyben van a sztori, csavarokkal. Nem az a „homlokra csapós” könyv, inkább úgy dobja be a csavarokat a szerző, mintha fogná a kezed, és egy ösvényen vezetne: tudod, hogy most itt történni fog valami, de nem rohan, nem kapkod, csak vezet. Nekem jobban tetszett, mint A köd éve.

Már nagyon vártam az írónő újabb regényét. Ez a könyv is nagyon-nagyon jó, de nekem egy hajszálnyival kevésbé tetszett, mint a Köd éve.
Lila halálának mikéntje végül persze kiderül, amolyan Michelle Richmondos módon, szépen, csendesen, minden felhajtás nélkül. :)