Így ​lettem 93% 664 csillagozás

„…ha elbújunk, és nem határozzuk meg mi önmagunkat, igen gyorsan és helytelenül mások fognak definiálni bennünket.”

Michelle Obama életrajza annyira motiváló és iránymutató, hogy értékét sem csillagokban, sem szavakban nem tudom igazán kifejezni. Az Így lettem ugyanis nemcsak egy nagyszerű önmaghatározó írás, hanem kiemelten fontos értékek képviselője is. Ha már néhány mondatán elgondolkodunk, és egy-két dolgot be tudunk belőle építeni a saját életünkbe, már az reményt, erőt és önmagunkba vetett hitet adhat.

Ahogy a könyv minden egyes mondata, úgy a címe is tökéletes, hiszen az írás valóban ennek a kivételes nőnek az útját mutatja be, amelyen járva a láthatatlanságból megteremtette önmagát, és vált egy olyan first lady-vé, aki megfoghatatlan pozícióját arra használta, hogy kiemelten fontos társadalmi ügyek mellé álljon. A fekete nőként sokszoros hátránnyal induló Michelle megmutatja, hogyha hallatjuk a hangunkat, és kiállunk erkölcsi értékeink mellett, igenis többek lehetünk. Megtudhatjuk, hogy a kényszeres listaírogató lányból, akit hajt a teljesítménykényszer, és elsősorban saját magának akarja bebizonyítani, hogy ő bizony elég jó, hogyan vált az egész világ példaképévé. Ugyanis az életrajzát olvasva egy cseppnyi kétség sem férhet hozzá, hogy ő igenis példakép, méghozzá a legkiválóbb fajtából, aki erkölcsi tisztaságával, méltóságával és másokért tenni akarásával kiemelkedik közülünk. Hiteles hangú írásában azonban korántsem festi a tökéletesség látszatát, nem titkolja származását, vagy azt, hogy a jogi pálya egy téves út volt számára, ahogy azt sem kendőzi el, milyen nehéz volt az anyaságot a munkával, majd a politikával összehangolni. Ennek a bátor, erős és tiszta szívű nőnek az élete megmutatja, hogy nem az a lényeg, honnan jöttünk, milyen neműek vagy épp bőrszínűek vagyunk, hanem az, akikké válunk.

Nagyon jól indult, csodálatosan írt a gyerekkoráról, az egyetemi évekről, és bár tudtam, mi a vége, izgultam minden egyes fordulópontnál. Aztán volt egy rész, amikor kicsit eluntam, de aztán a vége megint szuper volt, igaz és szívhez szóló. Nagyon fontosak ezek az értékek, amiket Michelle Obama közvetít, és nem csak Amerikában. Hitet és elszántságot kaptam tőle, hogy nem szabad annyiban hagyni, rendületlenül kell menni előre azért, hogy ne a Trumpok világa legyen körülöttünk, hanem az Obamáké.

Ablak egy emberre. Meleg, őszinte és hihetetlenül személyes, mint egy igazán szeretetteljes ölelés. Olyan, mintha „csak” beszélgettem volna Michelle Obamával. A hangja, az intelligenciája, a nyitottsága minden oldalról megérintett. Megtiszteltetés volt olvasnom.

Kedves Michelle, így lettem én érzékenyebb a világ dolgaira – a hangod, a vallomásod által…

Már Barack Obama regnálása alatt is egy végtelenül szimpatikus, okos nőnek tartottam, amelyet a könyvével maximálisan alátámasztott. Ugyan Ő volt az Amerikai Egyesült Államok 44. first ladyje, mégis oly' sokszor magamra ismertem a történetében. Magam is jogász végzettségű vagyok, a munkámat büszkén végzem, mégis egyre többször megfordul a fejemben, hogy boldoggá tesz mindez? Elég nekem? Ott vagyok, ahová tartottam vagy a cél időközben megváltozott? Hogyan vihetnék tartalmat, értéket a munkámba? Mit tehetek a közjóért?

Olyan messziről indult és elképesztő, hogy hova jutott az intelligenciája, a kitartása révén. Mennyire őszinte, amikor azt mondja, hogy a gyermekkori szeretet és a magasabb elvárások mennyire ösztönzőleg hatnak. Felemeli a hangját az oktatás reformja mellett, felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a színes bőrűek, a nők taníttatása és hangsúlyozza, hogy nem feltétlenül a tanulmányi eredmények határoznak meg egy sikeres embert, hanem a rátermettsége és egyéb kompetenciák.
Lobbizik az egészséges életmód, a mozgás fontossága mellett, mindebben tevékeny, aktív szerepet vállal és szociális érzékenységét bizonyítandó, komoly változásokat ér el a veteránok és családtagjaik foglalkoztatása, rehabilitálása terén. Több, komoly fegyveres összecsapás következményeként szigorítaná a fegyvertartás szabályait és olyan édesanyákat támogat, akik fegyveres leszámolások során vesztették el gyermekeiket.

Tehát mindamellett, hogy az elnököt övező felhajtás közepette igyekszik megóvni családja magánéletét, a lányai egészséges fejlődését próbálja a legoptimálisabb mederben tartani, szerető, a férjét maximálisan támogató feleség marad, aki számára a first lady szerepe nem merül ki a csillogó estélyi ruhák és a protokolláris rendezvények, látogatások élvezetében, hanem – ugyan a politika mocskától távol maradva, de – aktívan részt vesz a számára is fontos projektek megvalósításában.

Michelle Obama egy igazi példakép, hiszen okos, bátor, kellőképp önfejű, aki nem mindig azt teszi, amit kell, hanem sokszor inkább azt, ami helyes. Megoszt velünk sok titkot, mégsem bulvárosodik el a könyv és ugyan a politikát igyekszik kizárni az életéből, az igazságtalanság mellett mégsem tud elmenni szó nélkül.

A kedvenc könyveim közé nem feltétlenül a történet miatt került be, hanem a közvetlen, őszinte hangvétel miatt: a teherbeesés nehézségeitől kezdve, egy szeretett családtag elvesztésén át, a királynővel történő találkozásig mindenről úgy mesél, ahogy azt egy chicagói fekete lány megélte. Az a lány, aki számára a legédesebb kikapcsolódás még mindig az, ha a háza verandáján elmajszolhat egy sajtos pirítóst.

Nem valószínű, hogy kézbe vettem volna, ha a férjem nem dicséri annyira. Többször is rákérdezett, olvastam-e már, mert nagyon érdemes elolvasni. Ráadásul pont kerestem 'Í' betűvel kezdődő könyvcímet, így gyorsan előre is ugrott a várólistámon.
Nagyon érdekes és meglepően jól megírt könyv. Rendkívül érdekes, amit a gyerekkoráról, az iskoláiról, magáról az amerikai mindennapi életről írt.
A Fehér Házban töltött „börtönévek”-ről ugyanaz jutott eszembe, mint mikor az angol királyi családról olvasok – aranykalitka! Mennyire nem szeretnék egy ilyen végletekig szabályozott, teleprogramozott, ellenőrzött, őrzött életet. Michelle se szerette, nem ő választotta, nem volt könnyű neki alkalmazkodni ahhoz az életformához, amibe belekényszerült. Ő nem ilyen életet akart, tervezett, de a férje ambíciói, tehetsége miatt elfogadta. Próbálta kihozni belőle a legtöbbet, amit csak lehetett, miközben igyekeztek megvédeni a lányaikat minden negatív hatástól.
Sokat hallottam már persze az amerikai választási rendszerről, legfőképp választások idején, de belülről bemutatva még borzasztóbb az egész, mint ahogy kívülről elképzeltem.
Érdekes volt ezt a könyvet épp most, az idei amerikai választások idején olvasni. Megjelenik a könyvben mind Trump, mind Biden. Trump már Obama idején sem volt egy kedves, szimpatikus ember – ellentétben Bidennel.

Michelle Obama önéletrajza rendkívül olvasmányos, érdekes és inspiráló. Megismerhetjük az egykori first lady gyermekkorát, iskolás majd egyetemista éveit, Barackkal való találkozását, lányaik születését, bepillanthatunk a kampány kulisszatitkaiba, kísérhetjük figyelemmel mindennapjaikat. Mindezt olyan érzékletesen megírva, hogy bizony már szinte én is ott éreztem magam például a szobában a választás éjszakáján, ahogy a család az eredményeket várja. Ott izgultam már én is velük akkor. Látjuk aztán a fehér házbeli eseményeket, érdekes mindennapokat, örömöket, nehézségeket, nemtelen, aljas támadásokat. Nagyon szerettem ezt a könyvet, és borzasztóan elszomorító belegondolni abba a kontrasztba, amit az Obama család elnöki regnálása után a Trump nevű futóbolond művel és képvisel.

Hatalmas élmény volt. Kicsit félve veszek a kezembe életrajzi köteteket, de erre mindenképp kíváncsi voltam. Nagyon érdekes volt megismerni a folyamatot, ahogyan kialakult az a Michelle Obama, akit most ismerünk. Mi történt a háttérben, hogyan zajlott az életük. Nagyon örülök, hogy a kezembe vettem ezt a kötetet, jó választás volt.

Volt egy elképzelésem, hogy mit szeretnék, ha benne lenne ebben a könyvben: honnan jött, hogy került oda; a szinte nyilvánvalóakon túl milyen pozitív és negatív (elő)ítéletekkel küzdött meg; azon kívül, hogy celeb lett, mégis hogyan érintette lelkileg a státusza; FLOTUS-ként mit csinált; és hogyan ismerkedtek meg? Barack Obama papucsban, otthon milyen, ez alap!; ez nyilvánvalóan érdekelt; élet a WH-ban, kisebb titkok, pletykák, nyilván ez is érdekelt; az első megválasztás éjszakája hogy telt számára; mi a véleménye Trumpról. Elsüti-e a szerintem személy szerint béna és nem is igaz 'meg tudod csinálni, ha nagyon akarod' szállóigét (elöljáróban: nem). Ezen kívül legyen olvasmányos, laikusoknak való, de semmiképpen se buta, köszönöm (ezt pont nem viseltem volna el tőle, és a könyvből ki is derül, miért, nem, nem azért, mert a Harvardon végzett). Kérem, találja meg ön vagy szellemírója/szerkesztője az ízléses középutat a kettő között. Mi magyarok: könyörgöm, ne legyen legalább végtelenül béna, középszintű a fordítás, ami mostanában sokszor előfordul, az ebbe nem fér bele. Mindezek mellett majd amúgy is támogatja a hozzáállásomat az amúgy nyilvánvaló szimpátiám, főképp a férjével, de vele is.
Jó hír, hogy igazából mindezt meg is kaptam.
Sokat gugliztam is, annak ellenére, hogy nem gyermek voltam az első elnökség kezdetén, de már nem emlékeztem mindenre, bulvárhíreket pedig a könyv olvasása közben olvastam először (Erzsébet királynő pl) ez nekem IRL ki is maradt. Csakúgy a Youtube videói.
Arra is gondoltam, hogy származásából és first black first lady pozícióból képes, vagy hát kénytelen igazából egy másmilyen perspektívából írni, ezt a kifejezést később a könyv végén ő is használta.
Énszerintem a könyv egészéhez képest kicsit túl sokat írt a gyerekkoráról és a korai family issues-ról, és nagyon keveset az egyetemi éveiről, ami szerintem olvasói szempontból azért fontos. (Ez az én olvasói szempontom). Meg mondjuk mikor Barack zsoltárt énekel megfelelő helyen megfelelő időben, a protokolltól eltérve, az szerintem is a politikai jól időzítés, az image building és emellett az emberség szimbóluma egyben.
Trumpról is kifejtette a véleményét, meg is mondta.
Itthon családi körben még el is mondtam, mit olvastam, szóval diskurzus is volt, például Malia függetlenség napjára eső (akkor pont 10.) szülinapja és az ezzel kapcsolatos támadások jól rímelt hazai eseményekre is, olyan oldalról, ami nekem nem kedves egyébként.
Még abból a szempontból is érdekes volt, hogy a szociális média ilyen mértékű hatása az a két elnöki ciklus közepére esett, az elején nem volt. Mind a kommunikációt, mind a normális életet tekintve megváltoztatta az életet, ezt én is így látom, de eddig nem gondoltam arra, mennyiben érinti ez az elnöki védelem vagy a CIA munkáját, ha két fészbúkozó, twitterező kiskorú van a Fehér Házban, konkrétan ott laknak :)))))))))))
Szóval nagyon érdekes az egész, az előbbi néhány kritikám van.

Igen, Michelle, elég jó vagy, voltál és leszel. Talán pont azért, mert felteszed magadnak a kérdést, hogy elég jó vagy e. Egy azonban bizonyos: én nem tudtam volna végigcsinálni, amit Te. Minden elismerésem!

Sajnos nem akar elnök lenni, pedig már first lady-ként is történelmet írt, a népszerűsége még ma is töretlen, mert úgy tudott laza és emberi maradni 8 éven keresztül a Fehér Házban, hogy maradéktalanul betöltötte protokolláris kötelességét férje, Barack Obama mellett. Sűrű volt a két elnöki ciklus, de még így is volt ideje arra, hogy saját projekteken dolgozzon, hiszen dolgozó nőként nem elégítette ki a bájos oldalborda szerepe, értelmes elfoglaltságot keresett és talált magának. A sportot és az egészséges életmódot népszerűsítette, és ehhez nem volt rest igénybe venni a médiát, ha kellett, TV-show-ban tornázott, de a Youtube-on is énekelt a jó ügy érdekében. Meg sem fordult a fejében, hogy háttérbe szorítsa a férjét, mindig ott volt mellette biztos háttérként, példásan nevelte a két lányát, mégsem adta fel az egyéniségét. Hosszú volt az út a chicagói tetőtéri lakástól a Fehér Házig, de ez az okos, ambiciózus hölgy egész életében kőkeményen tanult és dolgozott, és a rá irányuló hatalmas médiafigyelem mellett sem tudtunk meg róla sok mindent. Azonban most megírta az önéletrajzát, amelyben nincsenek szaftos pletykák, politika is csak alig (azért Donald Trump kapott egy-két erősebb megjegyzést), mégsem unalmas egyetlen pillanatra sem, mert egy nagyon példamutató életutat ismerhetünk meg belőle. Michelle Robinson édesapja scleroris multiplexben szenvedett, mégis becsülettel felnevelte a fiát és a lányát, és még megérhette, hogy mindketten diplomás emberek lettek, ami neki nagyon fontos volt, hiszen ő még nem tanulhatott. Michelle két jogi diplomát is szerzett, egy menő ügyvédi irodában dolgozott, minden adott volt, hogy beteljesítse saját és szülei álmát egy nyugodt, kényelmes életről. Azonban a munkahelyén összefutott Barack Obamával (ő volt a mentora a fiatalembernek), közbejött a szerelem, a tervek borultak, férjhez ment, gyerekei születtek, a vállalati világból átváltott a közszférába, ahol szép szakmai sikereket aratott és jól keresett. Azonban a férj politikusi ambíciói miatt végül kénytelen volt feladni a saját karrierjét, amit egyáltalán nem viselt jól, mégis meghozta ezt az áldozatot Barackért, aki így az USA első fekete elnöke lehetett 8 éven keresztül. Jól szerkesztett, olvasmányos stílusban megírt könyv, amelyből sok kis titkot megtudhatunk az Obama család mindennapjairól, de csak résnyire nyitotta ki az eddig gondosan óvott magánélet ajtaját Michelle, semmi eget verően újat nem osztott meg a közvéleménnyel, de nem is festett habos-babos képet a házasságáról, őszintén leírta, hogy volt idő, amikor tanácsadó segítségét kérték a kapcsolatuk megmentéséhez és sokat harcolt azért, hogy teherbe eshessen. Összességében egy Michelle-re jellemző közvetlen stílusban megírt életrajzot kapunk, amelyből jobban megismerhetjük az előző first ladyt, aki Barack Obama nélkül is érdekes és értékes személyiség.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2018/12/17/konyvkritika_…